Előre is bocs, ma nem vagyok formában :S
25. fejezet (Rob)
- Szeretlek. – Ki kellett mondanom.
- Szeretlek – súgta vissza boldogan mosolyogva.
Szívemet most már szabadon engedtem, hadd szárnyaljon, és arcom nyakába temettem, hogy ne lássa visszafojtott könnyeimet. Nem akartam férfiatlannak tűnni, de amit most éreztem… Igyekeztem összeszedni magam. Szorosan összezárt szemekkel végigcsókolgattam nyakát, álla vonalát, melleit, a bőre illata pedig újfent elvarázsolt.
Éreztem, hogy kezd visszatérni merevedésem. Még mindig benne voltam. Egy aprót moccantottam csípőmön, mire ő meglepetten bámult rám.
- Belőled sosem elég – mentegetőztem mosolyogva.
Kicsit kijjebb húztam magam belőle, de karmolásokat kaptam cserébe eme tettemért, így jókedvűen rápillantva újra kitöltöttem forróságát. Örömmel nyugtáztam, hogy erre kéjesen felsóhajt.
Felemelkedtem, és őt is felhúztam magammal. Feneke alá nyúltam, és mozgásra ösztönöztem. A vállamba kapaszkodott, és szájon csókolt, miközben mozogni kezdett. Hangosan nyögdécselt, amit inkább nyelvemen és számban éreztem, mint hallottam, de teste reszketéséből gyanítottam, hogy nincs neki sok hátra az újabb élvezetig.
Szorosan tartottam a testét, és önfeledten figyeltem, hogyan próbálja visszafogni magát, meghosszabbítani akarván együttlétünket. De tudtam, hogy most nekem ez még beletelne egy kis időbe, és mivel elsősorban őt akartam maradéktalanul kielégíteni, visszafektettem a hátára, és az övénél hevesebb mozgásommal egy pillanat múlva sikerült is elérnem, hogy hangosan felsikítson, majd a nevemet mormolja.
Lassan kihúzódtam belőle, de még mindig testemmel borítottam be, mellétámaszkodva a könyökömre, mert nem akartam összenyomni törékeny testét.
- Kikészítesz – hallottam reszkető hangját.
Ez hízelgett a hiúságomnak.
- Még soha nem éreztem ilyet – mondta. Ez még jobban hízelgett hiúságomnak, de ekkor eszembe jutott, vajon hányan részesülhettek már előttem abban a csodában, amit az együttlét jelent Kristennel…
Felsóhajtottam saját féltékeny gondolataimon, melyeket azzal igyekeztem elűzni, hogy nem érdekel, hányan voltak, hiszen most csak az enyém. És csak ez számít.
Lágyan megpusziltam a száját, mire magához szorított. Melléfeküdtem, nem eresztve el egy szempillantásra sem, és nem jutottam szóhoz az örömtől.
Percekig csak feküdtünk, és bámultuk egymást, szavak nélkül kommunikálva. Úgy éreztem, a sors küldte őt nekem, bár fogalmam sincs, mivel érdemeltem ezt ki, de ezen nem akartam gondolkodni, csak élvezni a pillanatot.
Ő szakította meg végül a csendet.
- Rob… - félve pillantott rám. Elképzelni nem tudtam, mi lehet az, amit esetleg nem mer megkérdezni…
- Igen? – kérdeztem óvatosan.
Az ajkába harapott és ártatlanul nézett a szemembe.
- Szeretnék elszívni egy cigit – és elpirult.
Hangosan felnevettem.
- És ezt nem merted megkérdezni? – Hihetetlen egy nő ez, gondoltam magamban.
Még mindig pirosan bólogatott.
- Imádok itt lenni veled az ágyban – búgta csábítóan. – De nikotinhiányom van – vallotta be kávé utáni második gyengeségét.
Továbbra is nevetve kisegítettem az ágyból, majd körülnéztem a ruhái után.
Láttam, hogy az egyik szekrényen vannak. Felemeltem egy ismeretlen darabot.
- Ezt kaptad Angie-től? – kérdeztem.
Épp csak rápillantott, mert közben már a nadrágját húzta legnagyobb bánatomra. Sokadjára ámultam el teste tökéletességén.
- Aha – felelte, miközben a melltartóját próbálta összekapcsolni hátul. Egyből ledobtam a felsőt az ágyra, és odaléptem hozzá.
- Jobb szeretem, ha ez nincs rajtad… - mormoltam a nyakába csókolva, miközben mögé léptem, és segítettem neki. – Sőt, az a legjobb, amikor nincs rajtad semmi.
Kezeimet a hasára csúsztattam, majd egyiket a nadrágja derekába, a másikat mellére simítottam.
Erre felém fordult, és a nyakamba kapaszkodva a fülembe súgta:
- A tiéd vagyok, akárhogy és amikor csak akarsz.
Mohón kaptam ajkai után, de tudtam, hogy nem tölthetjük ágyban az egész napot, így nagyot sóhajtva eleresztettem, és magamnak is kerestem valami ruhát.
Kiléptünk az erkélyre, ahova egyre nagyobb szögben tűzött a nap, én leültem, ő pedig most már természetesen telepedett az ölembe. Rágyújtottunk mindketten, majd megkérdezte:
- Jennyék tudják, hogy itt vagyok, igaz? – kérdőn pillantott rám. – Gondolom, szóltál nekik, miután megtaláltál az ágyadban – Ismét elpirult. Imádtam, ahogy ezt csinálja. Pedig az ágyban messze sem viselkedik ilyen félénken, sőt!
Nagy nehezen visszafogtam a fantáziámat, és válaszoltam:
- Igen, szóltam nekik. De ők is nagyon aggódtak.
Kis ideig gondolkodott.
- Elvinnél hozzájuk? – kérdezte.
- Persze.
Bár nem akartam máris elengedni, úgy lett volna a legtökéletesebb a nap, vagy akár az egész hétvége (vagy az egész élet!) ha együtt maradunk, de tudtam, hogy a barátnője így is a haját fogja tépni, amiért Kristennek még alig volt ideje rá… miattam. Enyhe bűntudatot éreztem, de úgy döntöttem, egy pár órát csak kibírok nélküle. Majd kitalálok valamit, ami lefoglal.
Mialatt cigiztünk, többször megpuszilt csak úgy spontán, és csillogó szemekkel nézegetett, mire egészen zavarba jöttem.
- Mi az?
Fátyolos tekintettel válaszolt:
- Máris hiányzol – mondta.
Átöleltem, és megcsókoltam.
- Este találkozunk – ígértem.
- Ma van szombat, igaz? – kérdezte lelkesen.
- Igen, miért?
- Énekelsz ma nekem? – Ezt is pirulva kérdezte.
- Nem.
Csalódott képet vágott.
- Tegnap Brian is látta, hogy nem vagyok túl jó formában, míg arra vártam, hogy előkerülj, és áttettük máskorra.
- De most igenis nagyon jó formában vagy – búgta, miközben keze nadrágom elejére simult.
Elmosolyodtam.
- Szívesebben tölteném veled az estét… Kettesben – feleltem.
- Ez még jobban hangzik – vigyorgott rám. – De egyszer hallani szeretnélek.
- Megígérem.
El is határoztam, hogy ma, amíg kénytelen vagyok nélküle túlélni a napot, írok neki egy dalt.
- Most viszont menjünk, így sem fogjuk zsebre tenni, amit Jennytől kapunk – mondtam, majd felálltam, vele a karjaimban és csak bent, a bejárati ajtó előtt tettem le.
Kelletlenül állítottam lábra, és nagy nehezen ő is eleresztett. Fogtam a kulcsaimat, és ezúttal bezártam magunk mögött az ajtót. Jennyék felé egész úton félkézzel a kezét fogtam, míg ő a hajammal babrált, és puszilgatott.
Csodálkoztam is, mikor végül épségben érkeztünk meg hozzájuk. Bementem vele, nem akartam, hogy egyedül álljon Jenny elé, de szerencsére ő megértő volt VELE – engem viszont kidobott, mondván, ezer meg egy megbeszélnivalójuk van.
Kelletlenül kiindultam, de Kristen utánam jött, és csak egy forró csók után engedett elmenni.
Miközben hazafelé hajtottam, egyre csak ő járt az eszemben, és egy dallam. El is határoztam, ahogy megérkezek, nekiállok megírni neki A dalt, amivel kifejezhetem számára, mit is érzek iránta.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, mikor pirosra váltott a lámpa. Egy hangos csattanást hallottam, majd azt éreztem, hogy a kocsimat immár nem én irányítom, és a következő másodpercben elsötétült körülöttem a világ.
