61. fejezet (Kristen)
Amint reggel kinyitottam a szemem, a hajnal homályos fényeiben először nem tudtam, hol vagyok. Utána megéreztem magam mellett Rob testét, és boldogan bújtam hozzá még közelebb.
Annyira hihetetlennek tűnt, hogy itt vagyunk és újra együtt, hogy féltem, nem is lehet igaz, és máris visszacsöppenek a magamra kényszerített álarc mögé, hogy ne tudjon senki szívem fájdalmáról.
Amit ebben a pillanatban mégsem éreztem, akárhogyan is próbáltam felidézni. Csakis elégedettséget, örömöt és végtelen szerelmet éreztem. No meg testem kellemesen bizsergő, kicsit sajgó pontjait, amelyek azt bizonyították, hogy mégis tényleg itt vagyok Rob mellett.
Behunytam a szemem, és próbáltam úgy helyezkedni, hogy lehetőleg ne nyomjam agyon kedvesemet. Erre ő is megmoccant, mire tiltakozásképpen nyöszörögni kezdtem, bár úgy sejtettem, hogy még alszik, és úgysem hallja, de nem akartam, hogy elváljuk, akár csak egy percre is.
Kezemmel a dereka puha bőrét kezdtem simogatni, majd apró képzelet-mintákat rajzoltam rá, ahogy feljebb haladtam. Élvezettem szippantottam be férfias illatát, és újból megkívántam.
Nem tudtam türtőztetni magam, és kezem ezúttal alsóbb területek felé indult. Akármilyen kielégülést is hozott az elmúlt éjszaka, máris kész voltam folytatni. Nem akartam, hogy bármi is véget érjen a reggellel.
Benyúltam a takaró alá, mely éppen csak a csípőjét fedte, és testét alig érintve ujjaimmal cirógatni kezdtem. Ahogy reméltem, azonnal reagált a puha érintésre, és egyre keményedni kezdett.
Rob szaggatottan kezdte venni a levegőt, és megijedtem, hogy talán máris felébredt. Mondjuk, azt sem bántam volna, de saját merészségemen is felbuzdulva úgy terveztem, hogy egy még meglepőbb pozícióban ébresztem majd egy csókkal.
Felemeltem a fejem a mellkasáról, és ahogy ránéztem, valóban úgy tűnt, hogy alszik, de a szempillája meg-megrebbent. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ő is „játszik”, mégis alig tudtam visszafogni nevetésemet.
Na jó, gondoltam, meglátjuk, vajon meddig bírja ki anélkül, hogy „felébredne”.
Ajkaimat bőrére tapasztottam, majd nyelvemmel körözni kezdtem a köldöke környékén. Időnként óvatosan rásandítottam az arcára, de még mindig „aludt”. Teste a markomban viszont már korántsem, sőt, kifejezetten ébernek tapintottam. Ekkor a következő lépésen töprengve felhajtottam a takarót, és végre szemeimmel is megpillantottam hatalmas vágyát.
Lassan, nehogy „felébresszem”, felemelkedtem, majd egyik lábamat testén átvetve ráültem, és gyengéden magamba vezettem. Nem tudtam visszafogni egy apró nyögést, és elképzelésem nem volt, ő hogy bírja ki nélküle. Az meg sem mert fordulni a fejemben, hogy nem élvezni, hisz merevsége ennek az ellenkezőjét bizonyította.
Mikor már egészen eltűnt bennem, úgy döntöttem, kínzom még egy kicsit mindkettőnket, és nem moccanok. Halkan próbáltam levegőt venni, bár vérem már ennyitől is száguldott az ereimben, és szívem is őrült ritmusra vert.
A mellkasára támaszkodva ráhajoltam, és a csókokkal hintettem tele a nyakát, majd a felsőtestét, végül hátamat kissé begörbítve elértem a mellbimbóit.
Elmosolyodtam, majd végighúztam rajta a nyelvemet, utána finoman a fogam közé vettem az egyiket, és máris hallottam, hogy elakad a lélegzete. Egy kis játék után visszafelé indultam a nyaka felé, az állára leheltem csókjaimat, végül a száját simítottam körbe a nyelvemmel.
Ekkor tűnt el minden önuralma, és szenvedélyesen visszacsókolt. Egy másodpercre megijedtem a hirtelen „ébredésétől”, de örömmel nyugtáztam, hogy ő nem haragszik az iménti játékomért, sőt! Felemelkedett, de továbbra sem szakadtunk szét, miközben nyelvünk édes csatát vívott.
Hátravetettem a fejem, mire Rob a csókjaival a nyakamat kényeztette tovább, és bár a csípőmet még mindig nem mozdítottam, de az érzés, ahogy kitöltötte bensőmet, és a csókja… mindez együtt extra élvezetet eredményezett.
Nem bírtam tovább, újra ízlelni akartam, így szám máris az övét kereste, és hajába túrva húztam még közelebb magamhoz. Erre ő a fenekembe markolt, és mozdulni készültem, de visszatartott ettől.
Kinyitottam a szemem, és mélyen belefúrtam tekintetem az övébe, miközben tovább kóstolgattam ajkait, és nyelvét. Egy kéjektől gyötrő perc után elengedte derekamat, én pedig végre megmozdultam. De nem akartam kapkodni, bár reszketett az egész testem a visszafojtott vágytól.
Ehelyett lassan feljebb emelkedtem, és saját magam ellen tiltakozva nyögdécseltem, ahogy kijjebb csúszott belőlem. Visszaereszkedve apró mozdulatokkal igyekeztem még őrjítőbbé tenni édes szenvedéseinket, mire őt is hallottam felnyögni.
Csókunkat megszakítva Rob levegőért kapkodott, és én is gyorsan teleszívtam a tüdőmet a most egyáltalán nem hiányzó oxigénnel. Keze fenekem alá siklott, és hevesebb mozgásra invitált. Kissé hátradőlt, így távolról figyelhettük egymás arcán és testén a vágy jeleit.
Kezeimmel a mellkasába fogózkodtam, és önkéntelenül karmolni kezdtem, ahol értem, miközben egyre intenzívebben mozogtam fölötte. Az ő ujjai a mellbimbóimra találtak, és minden eddiginél jobban kezdtem el élvezni, míg végül az extázis gyönyörébe kapaszkodva felsikítottam, ahogy elért a várva várt beteljesülés. Éreztem, ahogy Rob is ugyanabban a pillanatban lövell belém, majd szorosan átölelte remegő testemet.
Nem tudván betelni vele, újabb csókért esedeztem ajkainál, amit készséggel nyitott meg támadó nyelvem előtt. Soha nem hittem volna, hogy valaha úgy fogok érezni, mintha alkoholistaként remegnék az italért – esetemben Rob testéért, és a bódulatért, amit az ágyban nyújtani tud.
Percekig ízlelgettük egymást, de még mindig nem mozdultam, hogy lemásszak róla, nem akartam máris szétválni tőle.
Fejemet legkedvencebb párnámra, a mellkasára fektettem, és hallgattam a szívverését. Hirtelen észrevettem valamit az ágy szélén, és kissé felemelve fejem odanéztem, majd visszahelyezkedtem.
Az a rózsa volt az, amit tőle kaptam a balesete reggelén. Már szinte el is felejtettem. Akkor biztosan ezt láttam tegnap is sötét foltként az egyik párnán.
Biztos, ami biztos, tudni akartam, miért van még mindig itt. Pedig már nyilván takarított azóta, hisz a sütis tálca nincs sehol.
- Ez az a virág, amit tőled kaptam? – kérdeztem halkan.
- Igen.
- Hogyhogy még nem dobtad ki? Már teljesen elszáradt.
- Mert ez egy emlék arról a reggelről – felelte, mire elérzékenyültem.
Nekem is sokat jelentett az a reggel. Akkor vallottunk először egymásnap szerelmet, vagyis ő már éjszaka is, de akkor beszéltünk nyíltan elég sok mindenről.
Ránéztem, és most is láttam a szerelmet a tekintetében, amit ugyanígy próbáltam viszonozni. Attól féltem, elcsépelt közhelynek hatna, ha most kimondanám.
Utána visszahajtottam rá a fejemet, és a rózsát bámulva felrémlett bennem az a reggel… Akkor meséltem neki Mike-ról, de tudtam, hogy még nem tud mindent. Nem tudja, hogy szakítottam vele.
Viszont az imént szerelmeskedtünk, tegnap óta ki tudja hányadszor, és nem akartam elrontani ezt a nyugodt, meghitt pillanatot azzal, hogy most hozom fel a dolgot. De nem akartam sokáig várni vele, akármilyen kellemetlen is lesz esetleg az újabb beszélgetés az exemről, mindenképpen sort kell keríteni rá. Nem akartam, hogy ez megint mindent tönkretegyen, így elszomorodtam.
Rob kicsit megmozdult alattam, mire ráemeltem a tekintetem, és észrevehette bánatomat, mert aggódva kérdezte rögtön:
- Mi bánt?
De még nem most akartam elmondani neki, így egy másik, számomra kellemetlen ténnyel hozakodtam elő inkább.
- Csak azt sajnálom, hogy elmúlt az éjszaka. – Elpirultam, ahogy felidéztem tetteinket.
- Miénk lehet az összes éjszaka… - súgta.
Boldogan elmosolyodtam a gondolatra, hogy ezentúl minden estét vele tölthetek. Utána erőt vettem magamon, és legördültem róla, majd vonzó testét az ágyon hagyva felálltam.
Megtaláltam a tegnapi ruhámat, és kicsit sem bántam, hogy többé nem lesz rajtam.
- Azt hiszem, ezt nem fogom felvenni többet – adtam hangot gondolataimnak.
- Sajnálom – mondta Rob cseppet sem meggyőzően, mire felé fordultam.
- Esetleg tudnál adni valamit, amiben kimehetek az utcára? – kérdeztem tanácstalanul. Fogalmam sem volt, tart-e magánál női ruhákat… Van két nővére, gondoltam, talán hagyott itt valamelyikük egy-két darabot. Vagy a régebbi barátnői… Ez a gondolat őrülten féltékennyé tett, így el is hessegettem.
Rob is felállt, odament a szekrényéhez, és kitárta. Csodás testét bámultam meredten, és eltöprengtem rajta, hogy lehet valaki ennyire tökéletes. Nem bírtam tőle távolabb maradni, tekintve, hogy még mindig meztelen volt, így hátulról hozzásimultam, és a hasán kezdtem el matatni. Elkapta a kezem, mielőtt lejjebb merészkedhettem volna, és kikapott ezt-azt a szekrényből.
- Ezek ideiglenesen talán jók lesznek – fordult felém, így el kellett engednem. – Bár jobb szeretem, amikor nincs rajtad semmi.
Lábujjhegyre álltam, és loptam tőle egy csókot, miközben kivettem a kezéből a ruhákat, és az ágyra dobva nézegetni kezdtem őket.
- Még szerencse, hogy a bugyim ezúttal megúszta – kacsintottam rá vidáman.
- Ha ideköltöznél, nem lenne több ruhagondod… – mondta, mire a döbbenettől a szám is tátva maradt és csak bámultam rá. Hogy mondta?! Hogy ha ideköltöznék?! Ezen még nem gondolkodtam el, de nem hangzik rosszul, és ezzel magamon is megdöbbentem. De akkor is így van, határoztam, igen, vele akarok lenni éjjel-nappal.
Mire azonban felelni tudtam volna, újra megszólalt.
- Hagyjuk, felejtsd el – mondta, majd felkapott magára egy nadrágot, és kiment a szobából.
Magamra maradtam a gondolataimmal. Akkor mégsem akarja? Tökéletesen elbizonytalanodtam.
