Előre figyelmeztetlek titeket, ez egy kicsit semmilyen fejezet lesz, amolyan átvezető a Nr.1. Bonyodalom előtt :):)
A végéért se utáljatok, lécciiiiii!!! :)
11. fejezet (Rob)
Reggel amint ébredezni kezdtem, eszembe jutott az álmom. Még most is a hatása alatt érzem magam.
Álmomban megismerkedtem Jenny amerikai barátnőjével, aki a sors akarata révén nálam kellett, hogy éjszakázzon… még most is szinte érzem karcsú testét körém fonódni, érzem csókjai édes ízét… a karmolásait bőrömön… és az illatát.
Résnyire nyitottam a szemem, és megláttam Kristent, amint félig rajtam fekszik, és bájosan szuszog.
Egyből kipattantak a szemeim. Akkor ezért érzem az illatát! Nem álom volt!
Először nem mertem megmoccanni, nehogy felébresszem.
Visszagondoltam az eseményekre, és újfent feltámadt bennem a vágy iránta.
Néztem, ahogy alszik, és nem mertem elhinni, ami történt. Kicsit aggódtam is, mit gondolhat most rólam.
És megint eszembe jutott tegnapi töprengésem, neki vajon mit jelentett ez az éjszaka. Afelől nem volt kétségem, hogy élvezte, ahogy én is. Sőt! Életemben ilyet még nem éreztem. Szívem szerint visszatekertem volna az idő kerekét, hogy megismétlődhessen ez a csoda, amiben egymást részesítettük az éjjel.
Ábrándozásomból a mobilom zaja riasztott fel. Biztos Jenny az.
Óvatosan kibújtam Kristen alól, majd betakartam, de előtte sóváran végigpillantottam fedetlen hátán, békésen pihegő vonásain.
Még mindig hitetlenkedve mentem a nappaliba, ahova tegnap tettem le a telefonomat. Közben felvettem egy nadrágot, mert ez London: mindig esik, ergo hideg van.
Megnéztem, ki keresett, majd visszahívtam.
- Szia Jenny – szóltam bele halkan, elnyomva egy ásítást.
- Szia, bocs, nem akartalak zavarni ilyen „korán” – kuncogott, mire megnéztem az órát és meglepve láttam, hogy már 11 is elmúlt.
- Már ébren voltam – hazudtam gyorsan, közbe kimentem a konyhába főzni egy kávét.
- Kris még alszik? – kérdezte.
- Azt hiszem – feleltem, és reméltem, nem hallja meg a bizonytalanságomat.
- Tegnap úgy beszéltem meg vele, Rickkel érte megyünk ma délelőtt. A szomszéd már itthon van, úgyhogy nem kell pesztrálni a kislányát, és már alig várom, hogy Kris-t vásárolni cipeljem – hallottam, hogy vigyorog, miközben beszél.
- Aha… Szerintem még alszik, de majd rátok csergek, ha felkelt, vagy akár át is vihetem…
- Ne fáradj, egyenesen vásárolni megyünk, egyszerűbb, ha ott felvesszük.
- Oké. Akkor majd szólok, ha jöhettek.
- Köszi. – Hallottam, hogy tétovázik picit, nem is tévedtem. – Ugye… minden rendben volt?
Erre most mit feleljek?! Nem vallhatom be, miket műveltünk.
- Persze, nagyon kedves lány, jól kijövünk… - Reméltem, elhiszi enyhén szólva is elbagatellizált szavaimat.
- Örülök! Akkor majd hívj, szia! - Ezzel le is tette.
A kávé közben elkészült, felvettem egy pulcsit, majd töltöttem magamnak, kiléptem az erkélyre (ami fedett!!! – mielőtt még belekötnétek, hogy „de hát esik!!!” :) ), és rágyújtottam.
Egy percig se volt időm átgondolni, hogyan fogok viselkedni Kristennel, máris megjelent az erkélyajtóban, belecsomagolva a lepedőbe.
Szívem rögtön hevesebben kezdett verni, ahogy megláttam. Kócosan, álmosan pislogó szemekkel is olyan kívánatos volt, hogy legszívesebben visszavittem volna az ágyba.
De valami visszatartott ettől, és inkább úgy döntöttem, megvárom, ő mit lép.
Megköszörülte a torkát, de reméltem, nem fázott meg az éjszaka hűvös levegőjében.
- Adnál nekem is abból a cuccból? – mutogatott a csészém felé összehúzott szemekkel. Tehát nincs jó kedve…
- Máris – feleltem halkan, és kikerültem.
Beléptem, a konyhában töltöttem neki is egy kávét, de mire visszafordultam, észrevettem, hogy utánam jött és szinte kitépte a kezemből.
Csaknem egy hajtásra megitta, bár még kicsit forró lehetett, mert felszisszent, de amint visszanyújtotta üresen, édes mosoly terült el az arcán, ahogy rám nézett.
- Köszönöm – mondta, majd odalépett hozzám, fél kézzel átkarolta a nyakamat és adott egy puszit.
Nekem is mosolyognom kellett. Nem is ismerem, de annyit máris tudok róla – a tegnap éjjeli tapasztalataimat leszámítva persze -, hogy elég neki egy csésze kávé reggel, és bármelyik-pillanatban-robbanó-bombából kezes kiscicává változik. Ezt megjegyzem magamnak.
Letettem az üres csészét, és át akartam ölelni, hiányzott már a közelsége, de addigra elhúzódott, és bement a nappaliba. Leült a kanapéra, felhúzta a lábát maga alá, majd ásítozva törölgette a szemeit.
Minden nap el tudtam volna nézegetni reggelente.
Leültem mellé, nem túl közel.
- Jól aludtál?- kérdeztem.
Rám pillantott.
- De még mennyire. – És meglepetéssel vegyes örömömre odafészkelte magát az oldalamhoz.
Mindkét karommal átöleltem, és nem akartam megzavarni a pillanatot azzal, hogy megemlítem Jennyt, hisz akkor máris el kéne válnunk egymástól.
- Mennyi az idő? – kérdezte.
- Mindjárt fél 12.
- Tejóég! – Már fel is pattant, és veszettül elkezdett kutatni a ruhái után. – Szólnál Jennynek, hogy még életben vagyok?!
- Már beszéltem vele, de kicsit sért a bizalmatlanságod… életben vagy… - Vidáman pillantottam rá, mire megállt előttem, ledobta időközben megtalált ruháit mellém a kanapéra, majd az ölembe mászott.
- Ne haragudj. – Nem haragudtam.
Két keze közé fogta az arcom, mire lecsúszott a lepedő a válláról, és úgy csókolt meg, hogy kedvem lett volna ott folytatni, ahol az éjjel abbahagytuk.
A szemembe nézett, elpirult, majd bocsánatkérően suttogta:
- Sajnálom.
Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy ha most hagyom magam elcsábítani, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Részben, mert nem fogom tudni elengedni többé… Másrészt pedig, mert Jenny meg fog fojtani, ha megakadályozom a délutáni terveit Kristennel.
- Öltözz el, addig én felhívom, hogy jöhetnek érted.
- Köszönöm – villantott rám egy mosolyt, majd láthatóan nehezére esett, mégis kikászálódott az ölemből, felkapta a cuccait, majd bement a fürdőbe öltözködni.
Felhívtam Jennyt, aki repesett az örömtől, és megígérte, hogy öt percen belül itt lesznek.
Fogalmam sincs, hogy csinálta, lehet, hogy az utcán várakoztak Rickkel az autóban már jó ideje, de alig több mint öt perc múlva valóban kopogtak az ajtón.
Minden reményem elszállt, hogy tudok ma még Kristennel beszélni kettőnkről, de abban bíztam, este megint lejönnek a klubba, és ott talán sikerülhet…
Jenny megkérdezte, hol van Kristen, majd miután a fürdőre mutattam, kíváncsian körülnézett a lakásban. Észrevette a kanapét, amelyen nyilvánvalóan nem aludt senki, majd szúrós szemmel rám nézett, és bevonult a hálóba.
Kétségbeesetten pillantottam Rickre, aki elmosolyodott és csak a fejét rázta. Hú, mi lesz ebből…
Jenny kirontott a hálóból, és a nyakamba ugrott, széles vigyorral az arcán.
Első döbbenetemben elfelejtettem visszaölelni, majd mikor kezdett lecsúszni a nyakamból, utánakaptam.
- Bánj vele rendesen – suttogta a fülembe.
Nem tudtam, hogy ezt mégis hogy érti, de örültem, hogy nem szedett szét mérgében, amiért nyilvánvalóan együtt töltöttem az éjszakát – és nemcsak egy lakásban – kedvenc barátnőjével.
Kristen ebben a pillanatban lépett ki a fürdőből, majd kérdőn tekintett a rám és a nyakamban lógó Jennyre, de még nem tudta, hogy ő lesz a következő áldozat.
Jenny az én nyakamból légvonalban az övébe vetődött, majd kölcsönös szorongatás után eleresztették egymást.
Jenny arcáról letörölhetetlennek látszott a vigyor, ahogy végignézett rajtunk.
- Akkor mi most lelépünk vásárolni. Rob, te pihenj, este találkozunk. Mondjuk hétkor – mondta, majd Ricket kiráncigálta maga után a lakásból.
Kristen nem tehetett mást, minthogy a tegnapi ruháját húzza vissza, most még gyönyörűbbnek találtam, mint előző éjjel.
Odalépett hozzám, és az ajkába harapott.
- Most azt hiszem, mennem kell… - motyogta bizonytalanul.
Zsebre tett kézzel vártam, mikor jön vissza Jenny, hogy elcibálja magával őt is, mert nekem eszem ágában sem volt siettetni. Már most hiányzott…
- Beszélnünk kéne… - kezdtem volna, de félbeszakított.
- Tudom. Este látlak?
- Ugyanott, ugyanakkor – feleltem, bár még fogalmam sem volt róla, kibírom-e addig.
Elmosolyodott, odalépett hozzám, majd lágyan szájon csókolt. Ökölbe szorítottam a kezeimet a zsebemben, nehogy átöleljem, mert tudtam, hogy akkor tényleg nem engedem elmenni.
- Szia – lehelte csillogó szemekkel, majd kilépett az ajtón.
Visszamentem a lakásba, lerogytam a kanapéra, és ismételten bevallottam magamnak, hogy bizony beleszerettem.
Hihetetlennek tűnt, voltam már szerelmes életemben – legalábbis azt hittem – de most meginogtam. Vagy mégsem voltam még eddig szerelmes soha és ez az érzés az igazi szerelem, vagy voltam már, de ez akkor valami több.
Bágyadt, álmodozó gondolataimból a mobilom riasztott fel. Láttam, hogy Tom keres. Most nem volt hozzá kedvem, de felvettem.
- Tegnap nagyon eltűntetek, csak nem lecsaptad a kezemről Krist? – kérdezte tettetett haraggal a hangjában. Na épp ezért nem akartam vele beszélni.
Lemondó sóhajjal dőltem hátra a kanapén, és hallgattam beszámolóját arról, milyen élménydús volt neki a hazaút előző éjjel.
Míg beszélt, bementem a hálószobába, az ágyra feküdtem, ahol még érződött Kristen illata. Mélyet szippantottam a párnából, és szinte éreztem magamon a teste melegét.
Abbéli reményem, hogy Tom elfeledkezett róla, mivel is indította a beszélgetést abban a pillanatban meghiúsult, amint feltette a következő kérdését:
- Szóval, lefeküdtél vele?!
- Tom! – szinte rákiabáltam. Kimentem rágyújtani. Valahogy le kell állítanom Tomot.
- Ugyan, tudom, hogy nálad volt az éjjel, beszéltem Rickkel. És csak azért kérdem, mert nem akarok neked keresztbe tenni, ha esetleg… na, érted! Szóval?
- Ez… - nem tudtam szavakba önteni, mit is érzek – ez más.
- Akkor, szabad a pálya? – Hallottam, hogy vigyorog.
- Nem! – A gondolattól is kirázott a hideg, ahogy elképzeltem őket együtt.
- Oké, csak azért gondoltam… á, semmi.
Éreztem, hogy mondani akar valamit, de nem tudtam, miért nem böki ki.
- Mi az? – kérdeztem.
- Ááá, nem olyan fontos.
- De, csak mond, ha már elkezdted…
Egy különös érzés, egy félelemmel teli előérzet kúszott a gyomromba, de nem tudtam megmagyarázni, miért.
- Rick figyelmeztetett, mire számítsak, ha megpróbálnék kikezdeni vele…
- Hogyhogy figyelmeztetett, Tom, bökd már ki, miről beszélsz! – Kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Kristennek van valakije Amerikában.
