9. fejezet (Kristen)
Felértünk, az ajtó előtt elengedett, belépett, és felkapcsolta a villanyt. Kicsit zavarba jöttem a hirtelen fénytől, és összefontam a karomat mellkasomon. Kíváncsian léptem be otthonába, ami teljességgel különbözött Jennyék lakásától, és bárki megmondhatta volna, hogy itt egy pasi lakik – egyedül.
- Fázol? – kérdezte.
- Nem – ráztam meg a fejem. - Csak fáradt vagyok – bocsánatkérően néztem rá az apró füllentés miatt, hisz egyáltalán nem voltam még álmos. Sőt!
- Ne haragudj, máris előkészítem az ágyadat. – Egy kicsit habozni látszott, miközben ezt mondta, és az ágy szótól nekem is végigfutott egy borzongás a hátamon. Gondoltam, elterelem a figyelmét valahogy:
- Esetleg… nem gond, ha lezuhanyzok?
- Persze hogy nem. – Megmutatta, merre van a fürdő, adott egy tiszta törülközőt, majd rám csukta az ajtót.
Először körülnéztem, és egy legénylakáshoz képest meglepően tisztának és rendesnek találtam. Kíváncsian végigvizslattam a polcokat, majd levetkőztem, és beálltam a zuhany alá.
A víz hőfokát enyhén hűvösre állítottam, és kezdtem felfogni, hol is vagyok.
Ma érkeztem Londonba. Megismertem Jenny barátait. Köztük Robert-et, akihez olyan szinten vonz valami láthatatlan és megmagyarázhatatlan dolog, amilyent még életemben nem tapasztaltam. És most itt vagyok nála, a lakásán, ahol első londoni éjjelemet fogom tölteni.
Megint elöntött egyfajta bizsergéssel vegyes bizonytalanság. Hiszen ő eddig szinte semmi jelét nem adta, hogy ugyanilyeneket érezne irántam…
Vagy lehet, hogy van valakije… - sóhajtottam magamban. Najó, nekem is ott van Mike. Erre elfintorodtam. Nem hagyhatom, hogy még mérföldekről is tönkretegye a jókedvemet. Most már egészen biztos voltam benne, hogy amint legközelebb találkozok Mike-kal, megpróbálom megértetni vele, hogy köztünk mindennek vége.
Nem tartottam volna fair dolognak, ha telefonon beszélem ezt meg vele, a találkozásig meg van még egy kis időm kigondolni, hogyan is fogom neki mindezt előadni.
És ehhez Robnak semmi köze! – győzködtem magam, és már megint ugyanoda lyukadtam ki végül – na de mi van akkor, ha neki egyáltalán nem tetszek?!
Miközben Rob tusfürdőjéből csenve egy cseppet, megmosakodtam, majd szárazra töröltem magam, elhatároztam, még ma kiderítem, hogy is állunk.
Ami nem lesz nehéz, tekintve, hogy nincs nálam hálóing… a francba. Mit szólna, ha kimennék egy szál semmiben? Erre a gondolatra elvigyorodtam, aztán gyorsan elvetettem az ötletet. Képzelem, miket gondolna rólam.
Körülnéztem, és a sors ezúttal kegyes volt hozzám, megláttam a szárítón néhány pólót, alsónadrágot, meg egy pár trikót. Ez utóbbiak közül felpróbáltam az egyiket, és elégedetten nyugtáztam, hogy mindenhol takar, ahol feltétlenül szükséges.
Kicsit bő is volt, de nem bántam, elég volt mára a feszülős cuccokból.
Összeszedtem ruhámat, majd kiléptem a fürdőből, a kanapéra dobtam, és mivel nem láttam sehol Robot, gondoltam, szólok neki, hogy végeztem, és egyúttal megkérdem, bánja-e, hogy elcsakliztam az egyik trikóját.
- Rob… - Ahogy meghallotta, hogy keresem, kijött a másik szobából, ami a háló lehetett, de nem nézett rám, így folytattam. - Mivel nem hoztam magammal hálóinget, remélem, nem bánod, hogy ezt kölcsönvettem…
Ekkor nézett csak fel, de nem szólalt meg. Már kezdtem megijedni, hogy mi baja lehet, és mentegetőzni kezdtem:
- Vagy ha gond, akkor leveszem… - Azonnal elpirultam, mikor felfogtam szavaim jelentését, és egy hatalmas pofont adta magamnak gondolatban. Oké, szeretném kideríteni, hogy viseltetik irányomban, de kicsit finomabban kéne, a fenébe is.
- Nem, semmi baj – felelte kissé rekedt hangon. – Megcsináltam neked az ágyat. – Az ismeretlen szoba felé mutatott. – Feküdj csak le, hosszú volt ez a nap. – Szóval le akar rázni, remek.
Elindult a fürdőszoba felé, de valamiért úgy éreztem, bocsánatot kell kérnem, amiért a jelek szerint elrontom az estéjét a jelenlétemmel. Elkaptam a kezét, amit abban a pillanatban el is rántott, és rám nézett.
- Tudom, hogy nem látsz szívesen… - kezdtem, mire megrázta a fejét, de azt már tudtam, hogy eléggé úriember ahhoz, minthogy ezt bevallja a szemembe. - de hálás vagyok neked, hogy ide jöhettem.
- Nincs mit meghálálnod – felelte kicsit mérgesen.
Becsukta az ajtót maga után, én meg azon tűnődtem, most mit csináljak?!
Álmos még valóban nem voltam. Bepillantottam a másik szobába, ami valóban a háló volt. Az egyik sarokban láttam a ruhákat összedobálva egy kupacba, és felfedeztem, hogy friss ágyneműt húzott. Erre egy kissé meghatódtam, majd elindultam felfedezni a lakás többi részét.
A konyha kicsi volt, de minden elfért benne, ami szükséges, a fürdőt már sikerült szemügyre vennem, a nappalit szintúgy, úgyhogy lekapcsoltam a villanyt, kiléptem az erkélyre. Imádom az erkélyeket!
Mélyet szippantottam a hűs éjszakai levegőből, és lebámultam a kihalt utcára.
Hallottam, hogy elzárta a vizet, és kis szünet után kilépett a fürdőből.
Tudtam, hogy még nem vette észre, hogy itt vagyok kint, arra nem is számítottam, hogy bemegy a hálóba, így tovább hallgatóztam, most mit fog csinálni.
A hűtő ajtaját hallottam csapódni, majd csend. Megfordultam, hogy bemenjek szólni neki, még nem tudom aludni, de ott állt az erkélyajtóban és engem nézett. Csak egy boxer volt rajta, így lopva megcsodálhattam izmos, és tökéletes felsőtestét, karjait, lábait…
Láttam a kezében a sört és a cigit, mire megkérdeztem tőle, csatlakozhatok-e.
- Azt hittem, fáradt vagy – felelte.
- Az vagyok, de csodálatos ez az este – ismét kifelé fordultam az erkélyen, és boldogan vettem tudomásul, hogy végre érzem magamon izzó tekintetét végigsuhanni… – Meg az időeltolódás is furcsa kicsit.
- Hozok neked is egy sört – szólt, de nem akartam, hogy elmenjen. Visszafordultam felé.
- Jó lesz nekem a te üvegedből is – mosolyogtam rá. Felém nyújtotta az üveget, és ahogy elvettem, egy pillanatra egymáshoz értünk, mire a már jól ismert borzongás futott végig a karomon. Belekortyoltam a sörbe, és bár nem a kedvencem, most jólesett a hideg felhevült testemnek.
Egy pillanatra elnevettem magam, ahogy visszanyújtottam neki. Ő is meghúzta az üveget, majd nagyot sóhajtva lerogyott az ajtó melletti székre.
Rágyújtott, és már azon gondolkodtam, vajon nem bánná-e, ha ismét kérnék egy szál cigit én is, de kicsit ingerültnek tűnt, így elvetettem az ötletet.
Nem is nézett rám, én pedig ismét úgy éreztem, a terhére vagyok.
Én is ideges lettem, mert nem értettem, hogy ha az egyik pillanatban szinte a szemeivel vetkőztet, miért ellenséges a következőben. Muszáj tudnom!
Leküzdöttem minden félelmemet, és óvatosan megérintettem a vállát.
- Utálod, hogy itt vagyok, igaz? – suttogtam. – Sajnálom.
Erre mégis rám nézett.
- Ellenkezőleg. – Ő is csak suttogott. – Örülök neki, hogy itt vagy velem.
Ennek megörültem.
- Én is örülök, hogy itt lehetek… veled – feleltem őszintén, miközben nagyon nem szívesen levettem a kezem válláról.
Végre felfedeztem a perzselő szikrákat a szemében, és úgy döntöttem, megkaptam a választ.
Már csak az a kérdés, hogyan tovább…
Ezt azonban hamar megoldotta.
Hátradőlt és így szólt:
- Nem akarsz leülni?
Nem tudtam, mi késztetett rá, de egyetlen másodperc múlva már az ölében találtam magam. Hallottam, hogy elakad a lélegzete, nem mellesleg az enyém sem volt túl egyenletes.
Fel akartam pattanni és bocsánatot kérni, de mivel nem dobott le az első pillanatban, úgy gondoltam, talán mégis jól cselekedtem. Fejem a vállára hajtottam, de megérinteni nem mertem. Kezeimet az ölembe tettem, ujjaimat összekulcsoltam, hogy véletlenül se essek kísértésbe.
Teste kemény volt és forró, az illata egyenesen elbódított… hátam mögött levő karját is éreztem, éppen csak hogy megérintett…
Felém nyújtotta az üveget megint, én kényszerítenem kellett magam, hogy ahhoz nyúljak és ne másfelé kalandozzon kezem.
Míg én ittam, ő szívott egyet a cigijéből, majd elnyomta. Hátamon levő kezét a derekamra csúsztatta, és megsimogatta, majd egy csöpp tétovázás után szabaddá vált kezét a térdemre simította, amitől újfent borzongáshullám söpört rajtam végig. De ez elég egyértelmű megnyilvánulás volt a részéről.
Felnéztem rá, kissé mámoros tekintettel.
- Te hol fogsz aludni? – kérdeztem, és azért fohászkodtam, ne hallja ki belőle a reménykedést…
- A kanapén – felelte rekedten.
Szám csak milliméterekre volt az övétől, és magam sem tudom, honnan merítettem bátorságot, hogy a következőket kimondjam:
- Szerintem elférünk ketten is az ágyadban.
