53. fejezet (Kristen)
Belépve, ahogy gondoltam, Jenny állt velem szemben, nagyon dühös arckifejezéssel.
Szívesen kiöntöttem volna neki is a lelkemet, de egy napra elég egy lelepleződés, gondoltam, és Jennyt kikerülve a szobámba mentem.
- Mi volt ez? – rontott nekem Jenny.
- Nem tudom, mire gondolsz – feleltem neki hűvösen.
Pedig dehogynem tudtam. A csókon van így kiakadva.
- Te… ti… mit csinálsz, Kristen?!
Közben beértem a szobámba, ledobtam a kabátomat, majd vetkőzni kezdtem.
- Azt hiszem, le fogok pihenni egy órát, hogy aztán lezuhanyozzak, és készüljek estére.
Sikerült kizökkentenem.
- Mi lesz este? – kérdezte.
- Tommal lemegyünk a klubba.
Nem jutott szóhoz egy pillanatig, majd elkeseredve nézett rám.
- Kristen, hogy csókolhattad meg?!
- Óóó, sokkal több is történt annál – kacsintottam rá vigyorogva.
Élvezetnek álcázott szomorúsággal figyeltem, ahogy elsötétül a tekintete, és azt kezdi keresgélni, mit vágjon hozzám.
Végül feladta, mert nem akart semmit összetörni.
Tehetetlenül huppant le az ágyra, és onnan figyelt tovább kétségbe vonva az épelméjűségemet.
- És Rob? – kérdezte halkan.
Mivel reggel olyan tökéletesen adtam elő neki a „minden rendbent”, ezúttal sem volt ez másként.
- Mi van vele? – kérdeztem közönyösen.
- Rick hívott. Kijött a kórházból. Otthon van és összetörve – sorolta az információkat, amiket viszont már tudtam, így még könnyebb volt leplezni megdöbbenésemet.
- És?
- Nem sajnálod egy kicsit sem?! – kérdezte, és láttam rajta, hogy pillanatokon belül elsírja magát.
- Nézd Jenny. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de véleményem szerint ő sem sajnált engem egy pillanatig sem, amikor a képembe vágta, mit gondol rólam.
Úgy tűnt, sikerült megingatnom. Nem sírta el magát.
- De ez akkor is kegyetlenség.
Igen, tudom, akartam mondani. És el is bizonytalanodtam egy pillanatra. Most hogy Tom nem volt mellettem, nehezebb volt tartani magamat a megállapodáshoz, amit kötöttünk, vagyis amit kitaláltunk. Nem voltam már biztos benne, hogy sikerülni fog a tervünk.
Rob bizonyára még nagyobb ribancnak fog tartani, mint eddig bármikor, és ez tényleg beteszi nála a kaput, de most már mindegy.
- Kegyetlenség ide vagy oda, Jenny, most ez van. Tommal… kicsit összemelegedtünk.
Élettelen vonásaimra felkúszott a pír, ahogy visszagondoltam arra, mi történt. Csak amíg Jenny azt hitte, azért pirulok, mert esetleg OLYAN közel kerültünk, és ez nekem ennyire jó, addig én tudtam, hogy ez csak a szégyen pírja az arcomon.
Még mindig azt gondoltam, Tomnak lesz hosszútávon rosszabb, ha sikerül a terv. Elvégre ő táplál irántam gyengédebb érzelmeket.
És vacakul éreztem magam, amiért kihasználom végül is valamilyen szinten a céljaim elérése érdekében. Amik viszont még elég képlékenyek, legalábbis ami a végkifejletet illeti.
Bele sem mertem gondolni, hogyan fog reagálni Rob az egészre.
Nagyot sóhajtottam, és Jenny döbbent arcára tekintettem.
- Összemelegedtetek!? – kérdezte hitetlenkedve. – Ez mit jelent pontosan? Lefeküdtél vele?!
Értettem, hogy mi a gondja ezzel. Soha nem viselkedtem még így ezelőtt, ahogy most szerinte. Vagyis csak egyetlen egy felejthetetlen alkalommal. Robbal. De arra az esetre ő is áldását adta.
Amerikában viszont még nem így ismert. Ott én voltam a hűséges barátnő. Legalábbis mióta Mike-kal jártam.
Nem válaszoltam a kérdésére, csak mosolyogtam á la Mona Lisa, majd elfeküdtem az ágyamon, és lehunytam a szemem, mert tényleg pihenni akartam.
Tom azt ígérte, hogy másfél órán belül értem jön, és még megyünk egy kört a motorjával, mielőtt elmegyünk a klubba. Ahol ott lesz Rob is. Fel kell készülnöm lelkileg.
Hallottam, hogy Jenny csalódottan felnyög, majd becsapta maga mögött az ajtót.
Végre egyedül voltam. Végigpörgettem magamban a ma történteket, aztán az előttem álló órákat képzeltem el.
Fogalmam sem volt, hogyan fogok tudni Tomhoz érni, ha Rob árgus tekintettel fogja figyelni minden mozdulatunkat. Féltettem is mindkettejüket, még a végén képesek tényleg egymásnak esni, de ezt nem akartam.
Tomot azért féltettem, mert nem akartam neki a mostaninál nagyobb fájdalmat okozni, Robot pedig azért, mert ha még csak ma jött ki a kórházból, és nyilván saját felelősségre, akkor még nem tökéletes a fizikai erőnléte egy komolyabb összetűzéshez.
A percek lassan vánszorogtak, és meguntam a várakozást, elindultam hát zuhanyozni. Előtte előszedtem a magammal hozott legdögösebbnek minősített ruháimat a szekrényből, és egy percig töprengve vizsgálgattam.
Miniszoknya. Hogy ebben hogy fogok majd felülni Tom mögé a motorra úgy, hogy ne változzon át övvé a derekamon, azt csak a jó ég tudja…
De a filmekben is olyan jól megoldják, biztos van valami trükkje. Elhatároztam, hogy rá fogok jönni, akármi is legyen az, és nem kutattam tovább második verzió után.
Hosszan zuhanyoztam, hajat is mostam, majd a fürdőből kilépve az órára pillantottam és meglepődtem. Alig tíz perc és itt lesz Tom.
Kapkodni kezdtem, de sehol nem találtam a hajszárítómat. Jennyt kezdtem szólongatni, meg akartam kérni, adja kölcsön az övét, de nem jött a hívásomra. Gyanítottam, hogy még mindig meg van sértődve rám.
Oké, akkor megkereslek, döntöttem el. A nappaliban sem láttam senkit, de mintha hangokat hallottam volna a konyha felől. Biztos Rick jött meg, gondoltam, és hajamat szárogatva nyitottam be a konyhába. Eltűnődtem, miért van csukva.
Meg is kérdem, döntöttem el.
- Jenny? Miért van csukva a konyhaajtó? – kérdeztem magamra erőltetve a „minden rendben” hangot. Egyre nehezebben ment.
Csend. Hát még sincs itt senki?! Vagy épp megzavartam őket valamiben, fordult meg a fejemben. Ez máris kiderül, gondoltam, ahogy felemeltem a fejem és hátravetettem a hajamat. Három embert láttam a konyhában.
- Ó, sziasztok – mondtam, és előre rettegtem ugyan a hangomtól, de nem hagyott cserben, még mindig semleges volt. Megdicsértem magam. Üres tekintettel pillantottam végig Ricken és Robon.
Számomra túl gyorsan fordultam Jenny felé, és csak remélni mertem, hogy ez a többieknek nem tűnt úgy.
- Tudnál adni egy hajszárítót? – kérdeztem.
- Persze – mondta, majd kirohant.
Jenny kimenekült, és mi hárman maradtunk.
Mindkét férfiszempár rám tapadt, de nem bántam, hogy csak egy törölköző fedi meztelen testemet. Tom tévedett. Máris itt van a premier.
Akkor lássuk, Kristen, mire vagy képes!
Odaléptem a hűtőhöz, kinyitottam és lehajoltam. Kicsit feljebb csúszott a törülköző, de hülyén vette volna ki magát, ha rángatni kezdem.
Tudtam, éreztem, hogy Rob le se tudja venni rólam a szemét. Ez máris elégtételt jelentett, és kicsit tovább úgy maradtam a kelleténél. Hallottam, vagyis NEM HALLOTTAM senkit lélegezni magamon kívül, majd Rob zihálása törte meg a csendet. Reméltem, hogy jól van, de folytatnom kellett, amit elkezdtem.
Felegyenesedtem, becsuktam a hűtőt, odamentem a konyhaszekrényhez, sörnyitó után kutattam a fiókban, majd mikor megtaláltam, kinyitottam az üveget, és a számhoz emeltem.
Az újabb csendet újabb sikerként könyveltem el. Most láthatod Rob, mit dobtál el magadtól, gondoltam aljas módon.
Ittam pár kortyot, majd kimentem a konyhából, rá se hederítve a fiúkra.
Visszamentem a szobámba, majd mikor nyugtáztam, hogy nincs ott Jenny, csak a hajszárító az ágyon, becsuktam az ajtót, és belülről nekidőltem.
Levegő után kapkodtam, épp úgy – ha nem jobban! - ahogy az imént Rob a konyhában.
Erre nem voltam felkészülve.
Percekig nem győztem megnyugodni, majd a csengőt meghallva tudtam, hogy el is késtem vele.
Pillanatok alatt összeszedtem magam. Tudtam, hogy Tom jött, és meg akartam menteni. Őt is és magamat is. Kirohantam a szobából, Rick előtt értem oda az ajtóhoz, amit feltéptem, és a döbbent Tomot kézen fogva rángattam magammal a szobám felé.
Betuszkoltam rajta, becsuktam az ajtót és halálra váltam bámultam rá.
- Mi baj? – kérdezte óvatosan.
Akkor ezek szerint nem vette észre Robot, de ő tuti kiszúrta, kit rángattam magammal ide. És ebből még nagy balhé lesz!
- Rob… Itt van – suttogtam.
Tom közelebb lépett, és átölelt. Eszembe se jutott tiltakozni. Visszaöleltem, és arcomat a mellkasához szorítottam. Még mindig levegő után kapkodtam.
- Nyugodj meg – mondta.
De én képtelen voltam rá. Minden pillanatban attól tartottam, hogy Rob ránk töri az ajtót, és itt vér fog folyni. Mikor azonban percekkel később is csak a csend hallatszott, kezdtem lecsillapodni.
- Most mit csináljunk? – kérdeztem Tomtól.
