40. fejezet (Rob)
Reggel tökéletesen kipihenten ébredtem, hála a gyógyszereknek. És nem csak annak, ahogy eszembe jutottak a tegnap Kristennel történtek…
Örültem neki, hogy nem mondtam csődöt, és még így, a kórházi ágyban fekve is tudtam teljesíteni az örömszerzés rám eső részének legalább egy kis hányadát.
Beleborzongtam, ahogy emlékeimbe idéztem legforróbb pillanatainkat.
Soha nem hittem volna, hogy valakivel ennyire tökéletes lehet a szex. És egyébként is, minden.
Ábrándozásomból az orvos riasztott fel, aki belépett, majd rám szólt, hogy ideje felkelnem. Először furcsán nézegettem, de ha ő mondja, nyilván nincs mese, fel kell kelnem.
Meglepő módon, ahogy felültem, nem éreztem semmi fájdalmat a fejemben. Ezután merészen felálltam, de a hirtelen mozdulattól megszédültem. Viszont állva tudtam maradni, és ez már jólesett eddig pihentetett izmaimnak.
A szédülés elmúltával alig vártam, hogy mozoghassak egy kicsit, és megkérdeztem, nem mehetnék-e egy kört a kórház udvarán. Igazából egy cigire vágytam már, mióta felébredtem.
A doki persze nem volt túl kegyes hozzám, azt mondta, maradjak csak a szobában, nem való még nekem a maraton. Elképzeltem, mi lett volna, ha előző este ránk nyit, és elmosolyodtam a gondolatra. Igencsak megdöbbentette volna a látvány.
Jött egy nővérke is, aki átkötözte a sebet a fejemen, és szerencsére egy kisebbet kaptam a hatalmas turbán helyett.
Utána magamra hagytak, és kihasználva, hogy végre mozoghatok, felálltam, és kinéztem az ablakon. Az eső nem esett, de a nap sem sütött.
Végignéztem a parkolón, és megakadt a szemem egy ismerős autón. Tom kocsija, ismertem fel.
Megörültem neki, szerettem volna már beszélni vele.
Viszont nem ő szállt ki a kocsiból, hanem Kristen. Váltottak még pár szót, Tom pedig továbbhajtott.
Innen fentről úgy tűnt, Kristenen ugyanaz a ruha van, mint amit tegnap láttam rajta, de lehet, hogy csak hasonlít. Nem akartam téves feltételezésekbe bocsátkozni.
Ekkor beszivárgott egy emlék a gondolataimba, pedig eddig azt hittem, csak a fájdalomcsillapítóknak köszönhetően hallucináltam.
Kristen tegnap délelőtt azt mondta, Tomnál volt előző éjjel. És zavarban voltak mindketten. Most pedig Tom kocsijából szállt ki, aki be sem jön hozzám vele, és Kristenen ugyanaz a ruha van, mint tegnap este. Meglehetősen gyűrött állapotban.
Ez nem lehet véletlen.
Úgy éreztem magam, mintha most ment volna át rajtam az a busz, amelyiket két napja túléltem.
Mit művelnek ezek ketten a hátam mögött?! Elárulva éreztem magam, ahogy összeraktam magamban a nyilvánvaló jeleket.
Hányingerem támadt a felismeréstől.
Ekkor hallottam, hogy halkan nyílik az ajtó, de még nem szedtem össze magam annyira, hogy Kristen szemébe bírjak nézni. Ő viszont nem hagyott erre ennyi időt, mert ahogy meglátta, hogy az ablaknál állok, felém suhant, és megfogta a kezem.
Kissé összerezzentem az érintésétől.
Kényszerítettem magam, hogy eltitkoljam gyanúmat, és igyekeztem megnyugodni.
Elhatároztam, hogy nyíltan megkérdezem tőle, mi a helyzet, amint alkalmam nyílik rá.
Lassan felé fordultam, és egy mosollyal próbáltam takargatni idegességemet.
- Hiányoztál – mondtam.
Valóban hiányzott, de akkor még nem tudtam az igazat.
- Te is nekem – mosolygott vissza rám.
El nem tudtam képzelni, miért hazudik. Talán csak sajnál, és nem akarja addig közölni az igazat, amíg itt vagyok bent. De nem akarom, hogy csak sajnáljon, ki fogom deríteni, mi van itt.
Addig is… úgy kell tennem, mintha nem tudnék semmit – gondoltam, majd odahajoltam hozzá, és óvatosan szájon csókoltam.
- Most már jobban – feleltem előbbi kérdésére.
- A fejed nem fáj? - kérdezte. Fájt, és egyre jobban, de ezt nem mondhatom most meg neki.
- Most épp nem, ellenben… Ölni tudnék egy szál cigiért – vigyorogtam rá.
Reméltem, hogy kijuttat innen, most valóban ölni tudtam volna ugyanis, bár nem a cigi volt az oka.
Beszélni akartam vele, és nem szerettem volna hozzá véletlenül ránk nyitó közönséget.
- Megengedték, hogy sétálj? – kérdezte.
- Nem, de ártani nem fog, már úgyis teljesen elgémberedtem a sok fekvéstől.
- Akkor gyere.
Kézen fogott, de mielőtt kiléptünk volna, előszedte a kabátomat, én pedig felvettem. Így talán kevésbé leszek feltűnő a folyosón, a kötést leszámítva a fejemen, gondoltam.
Egész gyorsan haladtunk kifelé, a kórház előtt egy padra mutatott, és bármilyen jólesett a mozgás, egy kicsit mégis örültem, hogy leülhetek.
Kristen rágyújtott, majd felém tartotta a szálat. Szívtam belőle egy jó nagy slukkot, és éreztem, hogy jótékonyan nyugtatni kezd. Vidáman ránéztem, mert nyilván azt várta, hogy rosszul leszek.
Most csalódnia kellett, mert nem adom meg neki azt az örömöt. Én is csalódottnak éreztem magam. Benne csalódtam.
Eszembe jutott, hogy a Mike-ügyet se tisztáztuk le teljesen. Most már biztos, hogy csak szórakozott velem, és esze ágában sincs szakítani vele, vagy akár csak elmondani neki, mit művel itt Londonban.
Ugyanolyan fájdalmat szerettem volna okozni neki, mint amilyet ő okozott nekem, így tovább játszottam a szerepemet.
- Ez is hiányzott már, de te jobban – mondtam, és az ölembe húztam.
Átkulcsolta a nyakam a karjaival, és egy puszit nyomott az arcomra.
Egyik karommal átöleltem, a másikkal elnyomtam a cigit, és kerestem az utánpótlást. Sejtettem, hogy ez ellen lesz némi kifogása, de ebben a pillanatban nekem is sok minden ellen volt kifogásom.
- Hogyhogy a tegnapi ruhád van rajtad?- kérdeztem tettetett közönnyel, mielőtt rám szólhatott volna a cigi miatt.
- Tomnál voltam – felelte.
Tehát bevallja. Legalább próbálna meg ködösíteni, de nem, még egy jó nagyot akar rúgni belém.
Testem megfeszült, és erőlködnöm kellett, hogy ne lökjem le magamról. Lehajtottam a fejemet, mert nem bírtam ránézni. Éreztem, hogy keze a vállamról tarkóm felé indul, de elrántottam a fejem, mielőtt hozzám ért volna. Keze lágyan hullt vissza a vállamra.
A szemébe néztem.
- Ha felteszek egy kérdést, őszintén fogsz válaszolni? – kérdeztem komolyan.
- Soha nem hazudnék neked – felelte.
Majd meglátjuk, gondoltam.
- Lefeküdtél vele?
- Nem.
Nem kapta el a tekintetét, nem tágult ki a pupillája, nem kezdett el remegni idegességében. Tehát vagy igazat mond, vagy egy profi hazudozóba szerettem bele.
Elfordítottam a fejem róla, amint ez tudatosult bennem. Szeretem őt. Még így is.
De túl gyorsan rávágta, hogy „nem”. Nyilván számított a kérdéseimre.
Szerettem volna hinni, hogy igazat mond, ha kiderül, hogy az egész csak egy tévedés, és szerettem volna, ha nem fáj ennyire a szívem.
Elnyomtam a második szál cigit is.
Akartam neki adni még egy esélyt. Próbáltam leállítani magam, kikapcsolni az agyam, az egyre tudott csak gondolni: becsaptak!
- Köszönöm, csak ezt szerettem volna tudni – mondtam mégis.
Úgy örültem volna, ha nem kerül sor erre az egészre. Ha nem karambolozok a busszal, ha nem kell itt bent lennem ahelyett, hogy vele lehetnék. Akkor talán lett volna rá esély, hogy nem kezd ki Tommal. Mike létét még el tudom viselni, de ez…
- Fáj valamid? – kérdezte aggódva.
- Nem vészes.
Megint a cigisdobozért nyúltam, de Kristen kikapta a kezemből.
- Ennyi elég volt egyelőre. Ideges
Ekkor kitört az ingerültségemet kordában tartó énem.
- Nem érdekel, nem vagy az anyám, hogy megmond, mennyit szívhatok el!
Elsápadva bámult rám, és én tudtam, hogy messzire mentem, most elárultam magam.
- Rob… - motyogta ijedten.
Beleejtette a kezembe a cigisdobozt, majd felállt, és nem voltam képes megakadályozni benne.
Hallottam, hogy hátrál egy pár lépést, de nem akartam ránézni. Féltem, hogy akkor túl könnyen megbocsátok… De Tom a barátom!
Őt is ebben a percben gyűlöltem meg. Milyen barát az ilyen?!
- Rob, nem feküdtem le Tommal – mondta határozott hangon, de már nem tudott meghatni vele.
- Az ő autójából szálltál ki ma reggel. És a tegnapi ruha van rajtad – soroltam a tényeket.
- Valóban nála voltam, de csak mert nem értem el Jennyéket, hogy jöjjenek értem, ő meg épp itt volt tegnap, miután elaludtál és…
Remek kis mesét talált ki. Tovább hecceltem magam, amikor az jutott eszembe, hogy talán Tommal volt tegnap egész nap is, ő hozta ide, és várta, amíg velem végez, hogy utána ott folytassák, ahol abbahagyták délután.
- És neked nem volt elég az, amit tegnap tőlem kaptál – fejeztem be helyette a mondatot.
Láttam, hogy megdermed, és hitetlenkedve bámul rám. Egész meggyőzőnek tűnt az előadása.
A fejem hasogatni kezdett, és megremegett a cigi a kezemben.
- Legalább élvezted? – kérdeztem ránézve. – Vagy ő sem tudott kielégíteni és tovább mentél?
Gyötörni akartam őt, hogy neki legalább annyira fájjon, mint amennyire nekem fáj, hogy elárult.
- Nem feküdtem le vele – mondta ismét.
Nem bírtam tovább. A fejéhez vágtam a legdurvább sértést, ami perpillanat a nyelvemre kívánkozott.
- Ugyan már Kristen. – Csúfondárosan néztem rá, de boldogtalanná tett könnyes szemeinek látványa. Nem gyengülhetek el, most nem! – gondoltam.
– Öt napja még Mike-kal keféltél, aztán jöttem én és most Tom van terítéken. Ki lesz a következő? Rick?! – Szinte köptem a szavakat felé.
Ahogy kimondtam, legszívesebben visszaszívtam volna, de már nem tehettem.
Az őrület egye jobban elhatalmasodott rajtam, és nem tudtam leállítani.
Kristen hangosan zihálni kezdett, de mielőtt megsajnáltam volna, odalépdelt a padig, tisztes távolságba tőlem lerogyott rá, és szívet tépően zokogni kezdett.
A saját testi és lelki fájdalmamtól nem láttam tisztán.
Bocsánatot akartam kérni tőle, magam sem gondoltam komolyan az eddigi szavaimat. Be akartam vallani neki, hogy szeretem, de a saját csapdámba estem.
Egyszerre gyűlöltem és szerettem ebben a pillanatban.
- Ha… ha már bennem nem bízol,… kérdezd meg Tomot! – mondta elcsukló hangon.
Abban biztos voltam, hogy Tom is megkapja a magáét, amint végre a szemem elé merészkedik. Ennyit ér neki a barátságunk.
Kihasználja az első adandó alkalmat. Mindig tudtam, hogy milyen, mármint a nőkkel hogyan szokott viselkedni, de hogy engem is el tud árulni… egy kis szexért… ráadásul Kristennel. Ez a gondolat ismét kiborított.
- Hogy aztán ecsetelni kezdje, miket csináltatok?! Kösz, de nem vagyok rá kíváncsi.
El akartam űzni a szemeim elé felsorakozó képsorokat, amint ők ketten…
Fuldokoltam a fájdalomtól, de egy szúrást még megengedtem magamnak.
- És tudod mi a legrosszabb az egészben? – Szemem sarkából láttam, hogy rém néz, de még mindig a fantáziám alkotta képek lebegtem előttem a levegőben. – Hogy még mindig,… még így is… - Szeretlek, akartam mondani, de szívem kettészakadt. kívánlak.
Láttam, hogy Kristen feláll, egy pillanatra még megállt, majd otthagyott.
Bosszantott, hogy még csak védekezni sem próbált. Legalábbis nem elég meggyőzően.
Néztem távolodó alakját, és érthetetlen módon félteni kezdtem, nehogy valami baja essen. De amint eltűnt a látóteremből, megacéloztam magam.
Mivel otthagyta a cigijét, úgy döntöttem, elszívom a maradékot, mielőtt visszamegyek a kórházba.
Bár nagy volt a kísértés, hogy egy kocsmába induljak inkább.
