MÁRA ENNYI!!!!!!!!!!!!!!
És sok komit akarok látni reggel!!! Bár ez tényleg hiperszar lett :S
Nade majd a kövi ,-)
Ja, és LADY+BRIANNA szombat estére kérem a YCBMB-t ,-)
Puszik :)
17. fejezet (Kristen)
Egy autó parkolt le mögöttem pár méterrel. Először megijedtem, hogy Rob jött utánam, de ahogy hátrapillantottam, nem az ő autója volt. Egy fiatal lány szállt ki belőle. A lámpa fényénél felismertem.
Ő is meglátott, majd kíváncsian indult felém.
- Szia, téged már láttalak a klubban, mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte kicsit zavartan. – És főleg ilyen szakadt öltözékben?
- Ahmm… A barátommal összevesztünk, és otthagytam.
- Uhh… najó, nem fogsz lerázni ennyivel. Gyere be, adok valami ruhát, és elmesélsz mindent. – Erre megfogta a karomat és húzott magával egy kapuhoz.
- Te Angie vagy, ugye?
- Igen – mosolygott rám, ahogy felfelé haladtunk. Ő is a másodikon lakik, állapítottam meg magamban.
- Te pedig…
- Kristen.
Bevezetett a konyhába, leültetett és feltett egy teát főzni. Egy kávé jobban esett volna, de már annak is örültem, hogy nem valami szatír rabolt el az éjszaka közepén, annak meg pláne örültem, hogy nem Rob jött utánam. Inkább ezer szatír, mint most ő.
- És ki is ez a te barátod, aki hagyja, hogy az éjszaka kellős közepén egyedül császkálj Londonban? – kérdezte, miközben leült mellém.
- Biztos, hogy ismered… - motyogtam bizonytalanul. Az azért nem igaz, hogy hagyja, csak nem akadályozott meg benne… ugyan, miért akarom mentegetni?!
- Robert az, ugye? – beletrafált, így bólintottam.
- Nos, őt nem olyannak ismerem, aki így elbánna valakivel, főleg, ha még ráadásul bele is van esve az illetőbe… - Várta, hogy erre mit felelek, de csak bambán bámultam rá.
- Öhmm… - Zavarba jöttem. – Rob nem szerelmes belém – tisztáztam a helyzetet.
- Óóó, dehogynem – kacsintott rám Angie.
- Ez miből gondolod? – kérdeztem megadóan. Elvégre ő régebb óta ismeri.
- Láttam, hogy néz rád. Még senkire nem láttam így nézni, pedig már ismerem egy ideje.
Hitetlenkedve megráztam a fejem. Ő csak elmosolyodott, és mivel a tea jelezte, hogy elkészült, felállt, és miközben töltött, zavartalanul folytatta:
- Amikor ma megjött, és leült a pulthoz, kért jó pár sört, és cseppet sem boldog pillantásokkal méregette az asztalotokat.
- Honnan tudod?
- Én vagyok a pultos, emlékszel? – nevetett rám. – Mindent látok és hallok.
Erre nem tudtam mit felelni. Kezembe nyomta a teát, majd beinvitált a szobába, mondván, keres nekem egy másik felsőt ehelyett a szakadt helyett.
Mikor megkérdezte, Rob tette-e ezt a ruhámmal, csak elpirultam, mire sokat sejtően elmosolyodott. Kaptam tőle egy kényelmes pulcsit, aminek örültem, máris nem fáztam annyira.
- És most mihez kezdesz? Van hova menned? – kérdezte.
Jesszusom, Jennyékről meg is feledkeztem! Aztán eszembe jutott mit mondott Rob még mielőtt eljöttünk volna… Biztos úgy tudják, hogy vele vagyok. Ebben a pillanatban jobb volt itt Angie-nél, mint hazamenni hozzájuk, hisz akkor nem úszhattam volna meg Jenny faggatózását.
- Nem is tudom…
- Min kaptatok össze? Már feltéve, ha nem titok… - kérdezte Angie.
Ezen elgondolkodtam egy percig. Tulajdonképpen engem csak az zavart, hogy Rob nyilvánvalóan valamiért dühös rám, de nem hajlandó elmondani, miért.
- Tulajdonképpen nem is tudom. Úgy viselkedik, mintha haragudna rám, de nem tudom, miért… - magyaráztam.
- Miért nem kérdezed meg tőle nyíltan?
- Eddig nem volt rá alkalmam.
És valóban, valami folyton közbejött, és mind a furcsa viselkedése miatt… először a távolságtartása, majd a szenvedélye. Egyiknek sem tudtam az okát, de hogy kérdezzem meg tőle nyíltan, ha egyszer esélyt sem ad… El voltam keseredve.
- Akkor menj vissza hozzá, és beszéljétek meg a dolgokat. – Angie számára persze, hogy könnyen megoldhatónak tűnt a dolog.
- Ez nem ilyen egyszerű. – Hogyan magyarázhatnám el neki, ami még számomra sem teljesen világos…
- Dehogynem! Na nyomás.
Ekkor jöttem csak rá, hogy már megint itt vagyok egy idegen otthonában – két napja, mióta Angliában vagyok, ez már a második ilyen éjszaka -, aki nyilvánvalóan nem lát olyan szívesen, mint a tegnapi vendéglátóm, így elszégyelltem magam.
- Ne haragudj, Angie. Nem akartam a terhedre lenni, biztos fáradt vagy már, én megyek is. Köszönöm, hogy kéznél voltál – mosolyogtam rá búcsúképpen.
Felálltam és elindultam az ajtó felé, míg beszéltem.
- A pulcsiddal mi legyen? – kérdeztem.
- Van egy olyan érzésem, hogy fogunk még találkozni. Addig tartsd meg.
- Köszönöm. – Hálából még megöleltem, majd visszaindultam az utcára.
Még emlékeztem, merről jöttem, és szerencsére csak kétutcányira jutottam Rob lakásától, mikor Angie megérkezett, így könnyen visszataláltam.
A kapu előtt egy kicsit tétováztam. Féltem attól, hogy megint ki fog dobni, de azt talán megengedi, hogy felhívjam Jennyéket, jöjjenek el értem.
Határozottságot erőltetve magamra elindultam felfelé a sötét lépcsőházba, óvatosan tapogatózva előre. Az ajtaja előtt sem engedtem magam elbizonytalanodni, inkább gyorsan bekopogtam.
Többször is.
Se zaj, se semmi. Talán nincs itthon…
Próbaképpen lenyomtam a kilincset, és legnagyobb meglepetésemre kinyílt az ajtó.
Halkan beljebb léptem.
- Rob? – szóltam.
Az ajtót visszacsuktam, felkapcsoltam a villanyt. Benéztem minden helyiségbe, de sehol nem láttam Robot.
Egy kicsit elgondolkodtam, vajon miért hagyta nyitva az ajtót, ha elment?
Magamban valamelyest örültem is neki, hogy nincs itt, hisz így megúszok egy esetleges újabb vitát, legalábbis egyelőre. Úgy döntöttem, ha már sikeresen és feszítővas nélkül bejutottam, akár itt is alhatok. Jennyék biztos úgy tudják, hogy itt vagyok, habár Rob eltűnt, de legalább ők nem aggódnak.
Bementem a hálóba, kicsit megigazítottam az ágyat és egy pillanatra elmerengtem azon, mennyi örömöt éltem már át itt rövidke itt-tartózkodásom óta. Mielőtt a vágy ismét hatalmába kerített volna, a fürdőbe mentem, beálltam a forró zuhanya alá, és örültem, hogy végre nem fázok.
A szárítóban találtam egy másik trikót, amit habozás nélkül magamra húztam.
Kicsit furcsán éreztem magam, hogy szinte otthonosan mozgok egy tök idegen lakásban, de a fáradtságom erősebbnek bizonyult annál, mint hogy most elkezdjek ilyesmiken gondolkodni.
Bementem a hálóba, bevackoltam magam a paplan alá, és élvezettel szívtam magamba az ágynemű Rob-illatát.
Félálomban még bevillant, vajon mit fog szólni, ha itt talál, akármikor is érkezik meg, de úgy döntöttem, ezzel majd akkor foglalkozok, ha bekövetezik.
Szemeimet lecsuktam, és mély álomba zuhantam.
