Bocs, ha csalódtok, amiért most nem folytatjuk azzal, hogy "másnap reggel", de úgy döntöttem, most egy kicsit visszaröppenünk az időben a sztori elejére, és megnézzük, a másik fél hogy éli meg az eseményeket... :)
De no para, lesz még Robos fejezet is :)
7. fejezet (Kristen)
A repülőút hosszúnak bizonyult, de örömmel jöttem Angliába meglátogatni gyermekkori legjobb barátnőmet, Jennyt. Ezer éve – na jó, csak négy hónapja – nem találkoztunk, és rettentően hiányzott már. Persze tartottuk a kapcsolatot, napi szinten váltottunk e-mail-eket, meg telefonon is beszéltünk viszonylag gyakran, de ennyi idő után először találkozunk.
Márciusban jött ide rokonlátogatóba, de összejöttek egy helyes, kedves sráccal, és olyan szinten egymásba bonyolódtak, hogy nem is jött vissza.
Nem jósoltam túl hosszú jövőt a kapcsolatuknak, őszintén szólva furcsálltam is kicsit Jenny lelkesedését, és hogy annyira hirtelen jött az egész.
De bíztam benne, hogy jól döntött.
Most végre én is megismerem ezt a bizonyos Ricket, és ha „megfelelőnek” ítélem Jenny számára, akkor áldásukat adom rájuk. Nem szóltunk ugyan bele egymás kapcsolataiba, de adott a véleményemre e tekintetben is, akárcsak én az övére.
Örültem, hogy egy kis időre elszakadhatok otthonról, szükségem volt a környezetváltozásra, és még nem jártam Európában sem ezelőtt, így lelkesen kaptam az ajánlaton, mikor Jenny megemlítette, nem volna-e kedvem egy időre átruccanni hozzájuk. Mike-kal jól összevesztünk ezen, váltig állította, hogy azért jövök ide, mert tőle akarok megszabadulni. Két éve voltunk már együtt, de az utóbbi időben valóban nem volt olyan tökéletes a kapcsolatunk, mint az elején.
Most külön feldühített az a feltételezése, miszerint azért jövök ide, hogy egy nála jobbat keressek. Rövid úton elküldtem a fenébe, és rögvest nekiálltam csomagolni, csakazértis! Mindenesetre megadtam neki Jennyék telefonszámát, hogy végszükség esetén ott el tud érni.
Szerencsémre Jenny barátjának, Rick-nek sem volt ellene kifogása, hogy meglátogassam őket, ami jó pontot jelentett nálam, így alig egy hét leforgása alatt útra készen álltam.
Most pedig hamarosan leszáll a gépem Londonban, és végre átölelhetem szeleburdi barátnőmet.
Jenny vigyorogva integetett, mikor meglátott, és míg a csomagjaimra vártunk, bemutatta Ricket is. Elsőre valóban rendes srácnak tűnt, magas, jóképű, barna hajú, barna szemű. Mikor egy pillanatra nem figyelt, szememmel jeleztem is Jennynek, hogy jól választott. Kaptam cserébe egy boldog mosolyt, és a nyakamba is ugrott.
- És Mike mit szólt, hogy jössz? – kérdezte már az autóban, mikor végre elindultunk hozzájuk.
Elfintorodtam.
- Nem örült, de kénytelen volt beletörődni – válaszoltam vállat vonva. Nem akartam Rick előtt részletezni a dolgot.
Küldtem Mike-nak egy sms-t, hogy ne aggódjon, épségben megérkeztem, majd kikapcsoltam a mobilom. Tudtam, hogy ő is, szüleim is elérnek Jenny számán, ha valami életbevágóan fontosat akarnak.
Jenny egész úton mesélt az itteni élményeiről, londoni barátnőjéről, aki ott lakott a szomszédjukban, Rick családjáról, közös barátaikról.
Mikor rájuk terelődött a szó, Rick, aki addig csendben vezetett és mosolyogva figyelte Jenny beszámolóját, megszólalt:
- Lányok, van kedvetek este elruccanni valahova? Persze, csak ha Kristen nem túl fáradt a repülés után…
- Felőlem mehetünk, Amerikában ilyenkor még csak délelőtt van, egyáltalán nem vagyok fáradt – feleltem.
Nagyon régen buliztunk már együtt Jennyvel és komolyan kíváncsi voltam az itteni barátaira is.
Amikor odaértünk a lakásukhoz, Rick felküldött minket, míg ő becipeli a csomagokat. Jenny feltáncolt az első emeletig, engem is maga után vonszolva, majd bevezetett közös birodalmukba.
Kellemes kis fészeknek tűnt, messze különbözött Jenny régi lakásától. Ott elsősorban rendetlenség uralkodott… úgy látszik, jó hatással van rá Rick. Ezt a tényt még egy jó ponttal jutalmaztam.
A vendégszoba kicsi volt, de kellemes, erkéllyel – imádom az erkélyeket! – egy kényelmes franciaággyal, és egy hatalmas gardróbbal. Már előre féltem, mikor tör rá Jennyre a vásárlási láz, amit kizárólag velem képzel el. Mosolyogtam a gondolatra. Utáltam, mikor naphosszat képes volt boltról boltra járni, hogy végül ne vegyen semmit, de be kellett vallanom, még ez is hiányzott.
Bár kicsit későn, de megebédeltünk, ami egy pizzából állt, majd kicsomagoltam a bőröndjeimből. Úgy tűnt, még a híres londoni időjáráshoz képest is elég meleg van, így egy egyszerű farmert és egy hát nélküli felsőt választottam estére. Épp átöltöztem, mikor Rick kopogott.
Kíváncsian engedtem be.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak a mai estére szeretnélek némileg felkészíteni – mondta mosolyogva.
Nem álltam meg, hogy vissza ne mosolyogjak rá:
- Miért? Tartanom kellene a barátaidtól?
- Igazából teljesen ártalmatlanok, viszont Tom minden bizonnyal az első öt percben megpróbál majd kibeszélni a bugyidból.
Tátva maradt a szám.
- Ohh… Köszi a figyelmeztetést, de azt hiszem, megbirkózok vele – kacsintottam rá.
- Amúgy… Komoly köztetek a dolog Mike-kal?
Jó kérdés. Egyre többet töprengtem ezen magam is az utóbbi időben, és nyugodt szívvel válaszoltam volna „nem”-et, de amit Rick az imént mondott Tomról, óvatosságra intett. Úgy véltem, nem árt, ha a barátai is tudják, mire NE számítsanak tőlem, így inkább a jócskán ferdített valóságot közöltem:
- Meglehetősen komoly, igen.
- Oké. – Kedvesen rám nevetett. – Majd figyelmeztetem őket, hogy semmi esélyük.
- Köszi.
Jenny ebben a pillanatban robbant a szobámba, és elkezdett bennünket kituszkolni az ajtón.
- Menjünk, már alig várom, hogy táncolhassak egyet.
Háta mögött összevigyorogtunk Rickkel, majd elindultunk az éjszakába…
A klub, ahova hoztak, egy viszonylag csendes helyen volt, zene se igen szűrődött ki. Ahogy közeledtünk a bejárat felé, már épp azon voltam, hogy megkérdem, miféle hely ez, mikor Ricket mosolyogva köszöntötte a két kidobó, akik az ajtóra vigyáztak.
Még egy srác kijött, aki a Rickkel váltott két mondat után kíváncsian pillantott felém. Valószínűsítettem, hogy ő lehet Tom, mert a következő pillanatban széles vigyorral közeledett felém.
- Szóval te vagy Kristen, akiről Jenny folyton áradozik. – És megölelt.
Esélyem se volt viszonozni, már el is engedett, de előtte még láttam, ahogy Jenny a fejét rázza lemondóan, és azt tátogja felém: „nyugi”.
- És te lennél… - kezdtem.
- Tom – És lenyomott két puszit az arcomra.
Megdöbbentem.
- Na gyertek, menjünk be, mielőtt Rob unatkozni kezdene. – És derekamat átölelve kezdett beterelgetni a klubba. Nem tudtam ki az a Rob, de gondoltam, talán egy újabb barát, és úgyis mindjárt kiderül.
Próbáltam feltűnésmentesen lefejteni magamról a karját, de szerencsére, amint beértünk, nem kellett ezzel bajlódnom.
Odamentünk a pulthoz, ahogy egy Angie nevű lánytól kaptunk négy sört, majd Tom aziránt érdeklődött, hol van az a bizonyos Rob, akit már kint is emlegetett.
Angie egy boksz felé pislantott, mire mindenki odakapta a fejét.
Én is, bár nem láttam ott senkit. Elindultunk arrafelé üvegjeinkkel a kezünkben.
Jenny a fülembe súgta, hogy Rob itt szokott fellépni, és ő az egyetlen, aki nem tudta eddig, hogy érkezek. Ezt furcsálltam egy kicsit, de nem tettem szóvá.
Megálltunk a boxnál, ahogy Rob ült.
Engem bámult.
Kissé zavarba jöttem, de gondoltam, fő az udvariasság, a kezemet nyújtottam felé:
- Szia, ezek szerint te vagy Rick híres barátja.
Megfogta a kezemet, és egy pillanatra megborzongtam az érintésétől. Gyorsan – sajnos túl gyorsan – kapta el a kezét.
Bár itt még kevesebb volt a fény, mint a pultnál, de mivel a hátam mögül világított, egyenest az arcára, nyíltan szemügyre tudtam venni.
Önkéntelenül is összehasonlítottam életem eddigi pasijaival, de egyik sem járt még csak a közelében sem. Még Mike sem… Sőt. Ebben a szent pillanatban jöttem rá, hogy fogalmam sincs, mi tartott mellette két éven át.
Aztán megróttam magam a gondolatokért. Ezt a srácot itt még csak nem is ismerem, hogy hasonlítgathatnám bárkihez?! Tény, hogy a kinézete viszi a prímet, de akkor is… nemcsak a külső számít.
- Híres? Azt azért nem mondanám… - El is felejtettem, mit mondtam neki.
- Ugyan ne szerénykedj – mondta neki Rick.
Rob még egyszer rám pillantott, majd maga mellé mutatott az üres helyekre.
- Foglaljatok helyet – mondta.
Kimászott, hogy beülhessünk a boxba, ki hova akar.
Tom bekecmergett hátulra, Rick és Jenny leültek a baloldalra, így én bemásztam oda, ahol addig Rob foglalt helyet.
Ahogy elhaladtam mellette, kissé hátrahőkölt. Kérdően tekintettem fel rá, de csak csodálkozó tekintetével találtam szembe magam. Egy pillanatig még viszonoztam pillantását, majd – nem akarván túl nyíltan bámulni – elkaptam róla a szemem, és leültem.
Ő is mellém ült, és elfogott egy furcsa érzés, amiért ilyen közel került hozzám hirtelen. Magam sem értettem, mi ez az érzés, de kellemesen bizsergetett.
Rob odaintette az egyik pincérnőt, és mikor az kihozta neki a sört, Rob kedvesen rámosolygott, mire én egy számomra is érthetetlen bosszús pillantást vetettem a lány irányába.
A többiek elkezdtek valamiről csevegni, de nem igazán figyeltem oda, azon járt az agyam, vajon van-e valami Rob és az iménti pincércsaj között…
Mintha meghallotta volna gondolataimat, szemem sarkából láttam, ahogy felém sandít, de elkaptam a pillantásom.
A többiek elhallgattak, és mintha válaszra vártak volna. Reménykedtem benne, hogy nem tőlem kérdeztek valamit.
Ekkor Rob is felfedezte, hogy mindenki ránéz csodálkozva, és kicsit zavartan szólalt meg:
- Kérdeztetek valamit?
- Hol jártál az elmúlt tíz percben? – vigyorgott rá Tom.
- Ma mégsem játszol? – kérdezte Rick.
- Nem… - egy picit habozott -, áttettük szombatra – felelte végül.
Ekkor eszembe jutott, mit meséltek róla Jennyék.
- Kár, szívesen meghallgattalak volna – mosolyogtam rá. – Jenny mesélte, milyen csodálatos hangod van.
A szemébe néztem, és egy pillanatra elakadt a lélegzetem, olyan közel volt egymáshoz az arcunk. Kicsit mintha még mindig zavarban lett volna, így felelt:
- Gyere le szombaton és játszok neked.
Játszik nekem?! Ez hihetetlen. Még soha nem játszott nekem senki, pláne nem énekelt. Tényleg kíváncsi lettem, mit tudhat.
Sőt, jelen pillanatban iránta való furcsa érzéseimnek is utána akartam járni, így habozás nélkül beleegyeztem, mielőtt meggondolja magát.
- Örömmel, itt leszek – mosolyogtam rá ismét.
Rágyújtott, és nekem eszembe jutott, hogy még Amerikában cigiztem utoljára. Igencsak hiányzott, de nem hoztam magammal, és nem volt merszem kunyerálni tőle. Figyeltem, ahogy meggyújtotta a cigijét, és egy kissé mintha remegett volna a keze. Amint sikerült neki, engem kezdett bámulni, én pedig igyekeztem bekapcsolódni a társalgásba, de nem sok minden ragadt meg belőle az agyamban.
Tom viccelődni is próbált, amin mindenki nevetett, így csatlakoztam, nem akartam, hogy tök hülyének nézzenek, amiért teljesen máshol – egészen pontosan a mellettem ülő félistenen – jár az eszem. Igyekeztem összeszedni magam, és muszáj volt rágyújtanom a teljes lelki nyugalom érdekében.
Rick és Jenny úgy döntöttek, elmennek táncolni, de Jenny aggódva kérdezte, nem bánom-e, ha egyedül hagynak egy kis időre.
Persze hogy nem bántam. Amióta megérkeztem, egy percük sem volt egymásra kettesben. Hárman maradtunk. Tom egyből közelebb csúszott hozzám, és ekkor eszembe jutottak Rick szavai. Kedvesen próbáltam leszerelni, elvégre a legjobb barátnőm barátjának egyik haverja, és valószínűleg fogok még vele találkozni, míg itt vagyok.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Rob, aki eddig csendben volt, és úgy tűnt, eléggé lekötik a saját gondolatai, felállt, és megkérdezte, kérünk-e valamit.
Szívesebben ittam volna valami édesebbet, mint a sör.
- Én egy koktéllal folytatnám. – feleltem. – Rád bízom, milyennel lepsz meg – és rámosolyogtam. Reménykedtem benne, hogy nem tekint túl rámenősnek, de kíváncsi voltam, vajon mikor oldódik fel. Kissé idegesnek tűnt…
Tom egy sört kért, majd Rob elment a bárpulthoz a cuccokért. A táncolók közt a pulthoz ment, onnan pedig visszanézett ránk. Elkaptam róla a szemem és igyekeztem Tomra figyelni. Egyik karját a vállamra tette, másikat a combomra.
Kicsit csúnya pillantást kapott érte cserébe, de nem zavartatta magát. Gondoltam, adok még neki egy kis előnyt, majd rövid úton megszabadulok tőle.
Míg azon mosolyogtam, milyen tipikus pasidumákkal próbál meggyőzni, miszerint ő számomra az ideális partner, amíg itt vagyok Jennyéknél, és milyen szívesen idegenvezetősködne mellettem, akár most is, csak egy szavamba kerül, először azon töprengtem, vajon milyen koktéllal fog meglepni Rob. Azután azon, miért jár az eszemben ő, amióta megláttam?!
Annyira próbáltam Tomra koncentrálni, és neki válaszolgatni, ráadásul értelmesen, nem törődve számomra kissé taszító sörszagú leheletével, miközben a fülembe suttogott hogy észre se vettem, mikor Rob visszaért.
Megmentőmként neveztem magamban, bár nem értettem, miért vág olyan dühös képet.
Rávillantottam egy hálás mosolyt, megköszöntem, és odanyúltam a koktélért, amit egyik kezében szorongatott. Szerencsére Tom is leszállt rólam, bár kissé csalódottan ült egy centivel odébb, de biztos voltam benne, hogy hamar túlteszi magát az ügyön.
Belekortyoltam a koktélba, ami abszolút meglepetésnek bizonyult, mivel a sötétben nem láttam, mit is kaptam, de az íze…
- Imádom a Daiquiri-t – küldtem egy hálás mosolyt Rob felé. Vajon hogy találta ki, hogy ez a kedvencem?
Kipecáztam belőle a cseresznyét, és élvezettel kezdtem el majszolni, észre sem véve a két oldalamon ülő két pasi pillantását, akik minden mozdulatomat éhes figyelemmel kísérték.
- Elkészült már a motorod? – kérdezte ekkor Rob Tomtól, mire kizökkentem figyelmetlenségemből, és az este során először fordultam érdeklődéssel Tom felé.
- Van motorod?
- Még nincs teljesen kész – felelte vigyorogva. – De holnap megyek a szerelőhöz. Eljössz velem egy körre? – kérdezte kissé kétértelműen, de igyekeztem titkolni, mennyire átlátok rajta.
- Még sosem ültem motoron – válaszoltam neki mosolyogva. Pedig régi vágyam volt. Imádtam a sebességet.
- Akkor ideje kipróbálnod, szivi! – Na ebből hogy mászok ki?! – Mondjuk hétvégén? – kérdezte. Először pánikba estem, hogy mégse adta fel olyan könnyen, de motorozás iránti vágyam elfeledtette aggodalmaimat, elvégre nem az ágyába invitált…
Nem akartam undok lenni, így azt mondtam Tomnak, majd talán egyszer bevállalom. Amíg itt vagyok, Jennyéknél fogok lakni, így az ő számukon elérhet, és majd megbeszéljük.
Aztán átfutott az agyamon, hátha van olyan szerencsém és Robnak is van egy ilyen járgánya. Vele szívesebben mennék, valahogy imponált nekem az, hogy nem próbált olyan kitartóan ostromolni, mint Tom. Sőt, egyáltalán nem próbált ostromolni, ami némileg elbizonytalanított. Lehet, hogy nem is tetszek neki. De egy próbát megér…
- Neked is van motorod? – kérdeztem reménykedve.
Egy percig nem válaszolt, ami újabb kétségeket ébresztett bennem.
- Nem, sajnos nincs – mondta végül.
Kicsit csalódottan néztem a szemébe, majd leplezvén érzéseimet inkább visszafordultam a koktélhoz. Ekkor biológiai szükségleteim is jelentkeztek, így felálltam.
- Megkeresem a mosdót srácok, máris jövök.
Rob is feláll, hogy kiengedjen. Megbillentem, ahogy elhaladtam mellette, de ő utánam kapott, én meg egyik kezemet mellkasára támaszkodtam. Éreztem tenyerem alatt kőkemény izmait, és felpillantottam az arcára.
Keze a derekamon nyugodott, és ez igencsak jóleső érzéssel töltött el. A szájára néztem, de bele se mertem gondolni, milyen lenne, ha megcsókolna.
Fejemet lehajtva elhessentettem képtelen vágyaimat, elmormoltam egy köszönömöt, és tovább indultam.
Jennyt és Ricket nem láttam sehol, mégsem éreztem magam egyedül.
A mosdóban megmostam az arcomat, kezemet, megigazítottam a hajam, majd elindultam vissza társaságomhoz. A táncolókat elnézve szerettem volna csatlakozni hozzájuk, de egyedül egy ismeretlen helyen nem akartam kockáztatni.
