Hát most nem fogtok szeretni...
Még kell egy kis idő, hogy kiderüljön, mi is történt a mi HŐSünkkel :)
26. fejezet (Kristen)
- És Mike-ot? – kérdezte.
Most erre mit mondhatnék?! Tudja, hogy nem fogok neki hazudni, de még magamban sem tisztáztam le mindent Mike-kal kapcsolatban. Persze egyértelműen nem akarom vele tovább folytatni, és ezt már azelőtt elhatároztam, hogy Robot megismertem, de hogy szeretem-e…
- Kérlek, őszintén válaszolj – mondta. – El tudom viselni.
Nem akartam áltatni.
- Nem szeretem Mike-ot – feleltem. Abban már biztos voltam, hogy nem szerelem, amit érzek iránta. – Vagyis nem úgy szeretem, ahogy téged.
Ismerem magam, így tudtam, hogy Rob iránt sokkal mélyebb érzéseket táplálom, mint amilyeneket Mike iránt.
- Róla álmodtál… A nevét suttogtad – mondta fájdalommal teli hangon.
Eszembe jutott az álmom, de elsősorban a Robos pillanatok. Aztán beugrott, tényleg ott volt Mike is az elején, de őt hamar kiiktattam.
- Emlékszem, mit álmodtam. Éppen veszekedtem vele. – Mint mindig, húztam el a számat.
- De azt is mondtad, „szeretlek”.
Erre az emlékre elmosolyodtam.
- Azt neked mondtam. – Visszagondoltam, ahogy bevallottam neki álmomban, hogy szeretem, és ő megbocsátott. Mégis úgy éreztem, ez a valóságban nem lesz olyan egyszerű, így magyarázkodni kezdtem.
- Mike-kal két éve vagyunk együtt. – Nem láttam érzelmeket Rob arcán, így folytattam. - Mindig az életem része lesz, de most már te vagy nekem a legfontosabb.
És valóban így éreztem. Nem tudom meg nem történtté tenni azt a két évet, amíg Mike-kal jártunk, de most új értelmet kapott az életem azzal, hogy Rob belecsöppent.
Abba bele sem akartam gondolni, hogy egyszer vissza kell mennem Amerikába, de egyelőre ezzel a gonddal sem akartam foglalkozni. Egyszerűen élvezni akartam az életet Rob oldalán. Ameddig csak lehetséges…
Már átéreztem, milyen fájdalmat okoztam neki, és átkoztam magamat azért, hogy nem hozakodtam elő előbb ezzel a témával, de most sem ment könnyen, hogy meggyőzzem, nekem csak ő kell, senki más.
- És… - Vártam, míg megfogalmazza magában a következő kérdését. – Elmondod neki, mi történt kettőnk között?
- El – sóhajtottam.
Ez az ami nem lesz könnyű. Vagyis elmondanom könnyű lesz, de Mike reakciójától tartottam egy kicsit. Nem fogja magát túl hamar túltenni a dolgon… És persze azt is az orrom alá fogja dörgölni, hogy bezzeg én biztosítottam arról, hogy nem pasizni jövök Londonba. Hát most megnézhetem magam ezek után…
De mindemellett Robért még Mike hisztijét is elviselem, hagyom majd hogy lealázzon a szavaival, de mivel változtatni úgysem tud már rajta, én meg főleg, így nem lesz értelme sokáig hallgatnom a hülyeségeit. Mentegetőzni pedig nem fogok, mert nem bántam meg semmit.
- Elárulod, hol voltál éjjel? – kérdezte hirtelen, míg én gondolataimba merültem.
Nem értettem rögtön, hogy érti.
- Visszajöttem hozzád - magyaráztam.
- Nem, én utánad mentem, de nem voltál sehol. – Csak néztem, és repestem. Utánam jött, a fenének kellett nekem úgy sietnem! – gondoltam. Vagy Angie-hez nem kellett volna felmennem. Akkor sokkal több időt lehettem volna kedvesemmel.
- Tűvé tettem érted a környéket, aztán felhívtam Ricket, aki azt mondta, hozzájuk sem mentél vissza – folytatta Rob. - Ekkor Jennyvel hazamentek, hátha valahogy odajutottál a lakásukhoz. Én visszamentem a klubba, remélve, hogy talán mégis valahogy felbukkansz. Még Tom is téged keresett égre-földre, de semmi. Aztán visszajött velem ide, és akkor láttuk, hogy itt vagy.
Egy kis szünetet tartott, engem pedig falni kezdett a lelkiismeret furdalás. Ha ezt tudtam volna… De akkor teljesen biztos voltam abban, hogy Rob nem jön utánam, a többiek pedig úgy tudták, vele vagyok. Bár amikor visszajöttem hozzá, eltöprenghettem volna azon, miért is nincs itthon…
– Hol voltál mindeközben? – kérdezte.
Felnyögtem, és gyötrődve néztem rá.
- Nem akartam ennyi gondot okozni – mondtam bocsánatkérően. – Amikor elindultam, körülbelül kétutcányira találkoztam Angie-vel, aki épp akkor ért haza. Tudtad, hogy itt lakik nem messze? – kérdeztem végül.
Fejét csóválta, hogy nem tudja.
- Ő hívott fel magához, adott egy másik felsőt, beszélgettünk kicsit, majd visszazavart hozzád – folytattam pironkodva, ahogy felsejlett, miket is mondott még Angie.
- Nagyon aggódtam érted! Pláne azok után… - Úgy szerettem volna megvígasztalni, ahogy láttam, hogy ismét önmarcangolásba kezd. - Örülök, hogy nem esett semmi bajod! – fejezte be.
Úgy éreztem, magyarázattal tartozok, miért is hagytam magára.
- Én csak attól féltem, hogy megint kidobsz, de akkor ezért nem voltál itthon. Az ajtót viszont szerencsére nyitva hagytad – mondtam vidámabban. – Így nem volt nehéz bejutnom. Remélem, nem haragszol.
- Amikor megláttalak, hogy itt vagy és semmi bajod… - Kissé elnevette magát. – Nehezen tudtam megállni, hogy fel ne ébresszelek.
És nem is tette… sajnos – gondoltam. Akkor egy csókkal való ébresztésnek nem tudtam volna ellenállni.
- De aztán magamtól is felébredtem, és te is itt voltál már… - Az ajkamba haraptam, ahogy felsorakoztak előttem az éjszaka történései.
Ahogy megéreztem, hogy ott fekszik mellettem, nem tudtam volna, és nem is akartam elereszteni. És amiket utána tettünk…
Emlékeimből kizökkenve máris a számon éreztem követelőző csókját. Nem bírtam tovább magammal, a hajába túrva húztam magamhoz még közelebb. A takarót kézzel-lábbal kiküzdöttem kettőnk közül, és miközben ölébe másztam, kicsit bizarrnak éreztem, hogy pucéran ülök rajta, míg ő még teljesen fel van öltözködve. Reméltem, már nem sokáig…
Kezeit éreztem végigfutni testemen, de nem voltam képes abbahagyni nyelvünk játékát, mikor elkezdtem gombolni az ingét. Ahogy a bőre sorra szabadult ki az anyag alól, minden centit végigsimítottam, mielőtt a következő gombra tértem volna.
A lábaim közti bizsergően égető érzést azzal próbáltam csillapítani, hogy odadörgölőztem egyre nyilvánvalóbbá váló vágyához. Eltéptem ajkaimat a szájától, és végignéztem félig levetkőztetett testén.
- Akarlak. Most – mondtam neki ellentmondást nem tűrően.
Eszébe sem jutott ellenkezni. Elmosolyodott és letépte magáról az inget. A még a lyukakba kapaszkodó gombok szerteszét repültek a szobában. Engem csípőmnél fogva kicsit felemelt, és az ágyra helyezett, miközben felállt, hogy nadrágjától is megszabaduljon.
Nem tudtam fékezni kezeimet, önkéntelenül nyúltam öve felé, és türelmetlenül húztam le róla a nadrágot az alsójával együtt. Ahogy vágya az arcom előtt meredezett, gondoltam egyet, és a számba vettem.
Hallottam, hogy elakad a lélegzete, és a tarkómba kapaszkodott, míg ajkaimmal kényeztettem. Egyre szaggatottabb nyögései azt mutatták, hogy nem bírja már sokáig.
Ekkor eltolt magától és lenyomott az ágyra. Habozás nélkül tártam szét a lábaimat és vártam, hogy végre eggyé váljunk. Kívánságom teljesült, ahogy végtelenül óvatosan belém hatolt. Csodálkoztam az önuralmán, amit az előbb még majdnem elveszteni láttam.
Többet akartam, egy kis vadságot, jólesett, amikor tudtam, én vagyok rá olyan hatással, hogy elveszíti a fejét. Most is ezt akartam, így belemarkoltam a fenekébe, gyorsabb mozgásra ösztönözve ezzel.
Megint a számra tapadt, és nyelvünk azonos ritmust járt odalenti érzékenyebb szerveinkkel. Nem tudtam visszafojtani nyögéseimet, de még mindig tele volt a szám a nyelvével, amit csak úgy faltam az élvezettől. Saját gyönyöröm pillanatában éreztem meg a lávakitörést testemben.
Ezután egy ideig csak a levegőt kapkodtuk, elmerülve egymás szemében.
- Szeretlek – súgta.
