52. fejezet (Rob)
A kórházban már alig vártam, hogy hazakerüljek, de most örültem neki, hogy kiszakadtam a lakásomból. Nem akartam tovább ott ülni, amikor tudom, hogy este újra láthatom Kristent.
Rick leparkolt a házuk előtt, és bementünk hozzájuk. Jenny ijedt arccal sietett elénk, és elképzelésem sem volt, mi történhetett. Aztán rám esett a pillantása, és egyszerre olvastam ki belőle örömöt, félelmet, aggodalmat, és még számtalan megfejthetetlen érzést tükrözött az arca éppúgy, mint a szeme.
Most hirtelen félelem szorította össze az én gyomromat is. Kristen!
Gyilkos düh lobbant bennem, és úgy éreztem, hogy tényleg képes vagyok megölni Tomot, ha valami bántódása esett Kristennek a motorozás közben. Akkor pedig még nagyobb élvezettel, ha ő maga tett vele valamit.
- Mi történt? – kérdezte tőle Rick.
Jenny csendre intette, és a konyhába tuszkolt minket, még az ajtót is becsukta.
- Mondd már, mi van?! – szóltam rá.
Ehelyett megölelt, és megsimogatta az arcomat. Végképp elvesztettem a fonalat.
- Úgy örülök, hogy már nem kell bent feküdnöd! – mondta kedvesen.
- Én is örülök neked, Jenny, de mondd meg végre, miért vagy ilyen… fura? – tereltem vissza a szót az érthetetlen viselkedésére.
Egy percig még tétovázott. Nem bírom én ezt a feszültséget, gondoltam, és könyörögni is elkezdtem volna, ha nem szólal meg.
- Kristen nemrég jött meg.
Megijedtem. Nem volt tehát alaptalan a félelmem.
- És? Történt vele valami? – kérdeztem türelmetlenül.
- Nem, semmi, csak…
- Jenny! Ne csináljátok ezt velem! Az én türelmemnek is van határa! – kiabáltam.
Most már komolyan elegem volt belőlük. Ezek Rickkel tuti valami magántanfolyamon sajátítják el a „Hogyan húzzuk mások idegeit az őrületig azzal, hogy nem tudunk kinyögni egy épkézláb mondatot” című tantárgy keretében, hogyan is kergessenek profi módon az őrületbe valakit!
- Kristen és Tom… Nos úgy fest, hogy összejöttek – hadarta el, majd a tenyerébe temette az arcát.
Erre köpni-nyelni nem tudtam. Lerogytam az egyik székre, és magam elé bámultam. Aztán elegem lett a félreértésekből is. Most ez megint valami kis kitaláció, ez biztos, gondoltam.
- Azonnal mondd el, miből gondolod ezt – szóltam rá a megszeppent Jennyre.
- Amikor Tom visszahozta…
Ezúttal elég volt nagyon csúnyán ránéznem ahhoz, hogy „kérés” nélkül is folytassa.
– Az ajtó előtt csókolóztak – suttogta.
Suttogott, de jól hallottam.
És nem akartam elhinni. Az már biztos, hogy Tomot megölöm, csak kaparintsam a kezeim közé. De hogy Kristennel mit fogok csinálni…
Ez nem lehet igaz! Tudom kell mindent, most azonnal! Azt is, ha már nem kellek neki többé.
- Hol van most? – kérdeztem.
- Zuhanyzik – felelte Jenny.
- Beszélni akarok vele.
És erre jobb nyugodt, Tom-mentes körülmények között sort keríteni, gondoltam. Akkor ugyanis nem tudnám türtőztetni magamat, erre mérget vettem.
- Szerintem ez nem jó ötlet – mondta Rick.
El nem tudtam képzelni, miért nem. Tényleg azt hiszik, hogy most, hogy itt van tőlem pár méternyire, és bár éppen zuhanyzik – Istenem, elképzeltem magam előtt egy pillanatra… -, de hagyni fogom, hogy kicsússzon a kezeim közül?!
Lehunytam a szemem, mely előtt ott lebegett Kristen teste, ahogy elképzeltem zuhanyzás közben. Ahogy a víz végigcsorog a testén…
Épp úgy éreztem magam, mint mikor első találkozásunk alkalmával nálam fürdött. Ugyanúgy elképzeltem most is, ahogy végigsimítja minden porcikáját…
Vajon mit tenne, ha most bemennék mellé, töprengtem.
Valószínűleg kivágna onnan egy pillanat alatt, mosolyogtam magamon keserűen. Igaza van Ricknek. Türelmesnek kell lennem. Még pár percig, de utána nem halogathatom tovább.
Tudtam, hol a vendégszoba Rickék lakásában, így egyenesen odamegyek, bezárom az ajtót, és… És fogalmam sincs, még mit fogok csinálni, vagy mondani, de a tervem addig a pontig jól hangzik, döntöttem el.
Rick és Jenny kicsit tanácstalanul álldogáltak körülöttem, talán attól tartva, hogy felpattanok és berontok a fürdőbe. A követkető pillanatban meghallottam Kristent, ahogy Jennyt hívogatja. Elakadt a szavam. A hangja is már úgy hiányzott. Szívem hevesebben kezdett dobogni…
És majdnem megállt, amint kinyílt az ajtó, és Kristen lépett be egyetlen szál törülközőben a konyhába, lehajtott fejjel, a haját törölgetve. Még nem vett észre.
- Jenny? Miért van csukva a konyhaajtó? – kérdezte színtelen hangon.
Megbabonázva bámultam rá. A törölköző alig takart el valamit a testéből, és nem először állapítottam meg, milyen gyönyörű. És annyira hiányzott már!
Minden előbbi tervemet elfelejtettem, ahogy rajta legeltettem a szemeimet.
Hirtelen befejezte a haja szárítgatását, mert felemelte a fejét, hátravetette a haját, és körülnézett.
- Ó, sziasztok – köszönt, ahogy észrevett bennünket Rickkel, majd Jennyhez fordult, aki még nem válaszolt neki, én pedig nem hittem el, amit láttam. A szám is tátva maradt a döbbenettől. Visszafojtottam a lélegzetemet. Vagy inkább nem kaptam levegőt.
A pillantása üresen siklott át rajtam, mintha ott sem lennék. Egy másodpercre sem pihent meg rajtam, és zavartnak sem tűnt. Semmilyen érzelem nem tükröződött benne. Most értettem meg, mire gondolt Rick, amikor elmesélte, mennyire más most Kristen.
Nem jó ez így, valami nem stimmel, gondoltam, de még nem volt időm magamhoz térni.
- Tudnál adni egy hajszárítót? – kérdezte riasztóan higgadt hangon Jennytől.
- Persze.
Jenny kimenekült, és mi hárman maradtunk.
Rickkel mindketten azt figyeltük, ahogy Kristen ránk se hederítve odalép a hűtőhöz, kinyitja, lehajol… Ennél a pontnál Rick tapintatosan elfordult, de én továbbra is légzés nélkül meredtem Kristen kivillanó combjaira… És ahogy tekintetem feljebb vándorolt, éreztem, hogy testem máshol is meredni kezd.
Kristen benyúlt egy sörért, amiért órák óta a fél életemet adtam volna oda, és amit most érdekes módon mégsem kívántam. Vagyis nem azt kívántam e pillanatban. Igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, azzal végleg nem tennék jót, ha most rávetném magam. Igen, türelem!
Lassan szerettem volna elkezdeni újra lélegezni, hogy ne tűnjön fel senkinek az, hogy fulladozni kezdek, ha nem jutok oxigénhez, de nem sikerült, így zihálás lett az eredménye. Rick aggódva nézett rám, de miután felfogta, hogy, mi a „bajom”, már nem féltett.
Kristen felegyenesedett, majd becsukta a hűtőt, odament a konyhaszekrényhez, beletúrt az egyik fiókba, kivett egy sörnyitót, használta is, majd inni kezdett az üvegből. Ahogy a szájához emelte, újfent abbamaradt a légzésem.
Az első, klub-beli este jutott eszembe megint, azzal a különbséggel, hogy ott a szívószállal és a cseresznyével művelte ezt.
Ivott pár kortyot, majd kivonult a konyhából, mintha mi ott se lettünk volna.
Szerettem volna utána menni és végre beszélni vele, de nem voltam képes megmozdulni.
Levegőért kapkodtam, és Rick figyelmeztető pillantásával kísérve odamentem a hűtőhöz, és kivettem belőle magamnak egy sört.
Rick már nyitotta a száját, nyilván rám akart szólni, hogy ezt nem kellene, mert megbeszéltük, hogy estig megállom még alkohol nélkül, de a pillantásomtól meggondolta magát.
Most tényleg szükségem volt, hogy valamivel lehűtsem és lecsillapítsam magam. Majdnem félig kiittam az üveget, mire úgy éreztem, most már képes leszek végrehajtani, amit elterveztem.
Letettem az üveget, és indulni akartam Kristen szobája felé, amikor csengettek.
Rick indult volna ajtót nyitni, de Kristen megelőzte, és ahogy láttam elsuhanni még mindig törölközőben, újjáéledt bennem minden vágy iránta.
Ennyit a lecsillapodásról. Őrület, milyen hatással van rám a közelsége, a jelenléte, vagy akár csak a látványa…
Hogy voltam képes elüldözni magam mellől?!
A maradék sört is elfogyasztottam, ami még az üvegben volt, majd fenézve észrevettem, amint Kristen Tomot vonszolja maga után kézen fogva a szobája felé.
Azt hittem, ennél több sokk nem érhet, mint amióta itt vagyok, de tévedtem.
Ez már túlment a tűrőképességem határain.
Elindultam volna utánuk, de Rick elém állt. Értetlenül néztem rá. Tényleg azt hiszi, hogy meg tud állítani?
- Nem hagyom, hogy itt essetek egymásnak.
És jól hitte, ezzel megállított. Bárhol máshol valóban nekimentem volna Tomnak, de nem akartam Ricknél szétverni a berendezést.
Viszont most akkor mi legyen, míg ezek kettesben vannak egy szobában, és Kristenen csak egy törölköző… vagy már az sem. Bele se mertem gondolni, mit csinálnak.
A ma lepergetett filmkockák valósággá váltak, ezzel megdermesztve engem.
Újabb rohamot intéztem a hűtő felé, és kerestem valami erősebbet a sörnél. Nem érdekelt többé Rick figyelmeztetése, se az orvosoké, senkié.
Ezt már nem tudom elviselni.
Szerencsére találtam egy üveg konyakot, aminek nem volt sok az alján, de bőven elégnek tűnt ahhoz, hogy kibírjam a perceket, amíg beverhetem Tom képét. Éhgyomorra még hatásosabb volt.
Jenny visszajött, és Rick itt hagyott minket. Nyilván átöltözni ment.
Felnevettem a helyzet képtelenségén.
- Azt hiszed, meg tudsz állítani? – kérdeztem csúfondárosan Jennytől.
- Nem hiszem, de remélem, van benned még annyi ész, hogy ne tedd.
- Ha nem most, akkor később – feleltem, és belül majd szétvetett a düh és a vágy aziránt, hogy most úgy istenigazából helyben hagyjam Tomot. Barátság ide vagy oda…
