Hát ez kicsit eseménytelenre sikeredett, de ez van :S
Bocs, a következőek érdekesebbek lesznek, becsszó!!!!
43. fejezet (Rob)
Bár minden kívánsága így teljesülne az embernek - gondoltam, ahogy az első reggeli vizit alkalmával kifaggatott doki közölte velem, hogy már csak egy napot kell kibírnom, és másnap, ha akarok, távozhatok – saját felelősségre.
Bármit megígértem volna, hogy már ma mehessek, de ezt nem engedték.
Eltitkoltam néha görcsként rám törő fejfájásomat, és további erőszakoskodás helyett inkább megköszöntem, hogy nem tartanak még fogva hetekig, mint mást hasonló esetben.
Még egy nap, tűnődtem. Aztán az jutott eszembe, hogy otthon sem lesz jobb. Nem lesz velem Kristen.
Lizzy jött be délelőtt, és azonnal felvidult, ahogy megemlítettem neki szabadulásom időpontját.
- Feltétlenül hozzánk jössz majd – mondta, mire felnyögtem.
Nagyon szerettem a családomat, de most nem tudtam volna elviselni anyu és nővéreim ugrálását körülöttem.
- Ki van zárva! - tiltakoztam.
Ezzel sikerült lelomboznom. De csak egy pillanatig.
- Akkor mi fogunk nálad dekkolni, míg teljesen meg nem gyógyulsz – mondta vigyorogva.
- Nem! Lizzy… Egyedül akarok lenni. – Reméltem, hogy ezt megérti.
Elgondolkodva nézett rám.
- Kristen… - kezdte.
- Hagyjuk.
Nem vele akartam megvitatni tönkrement szerelmi életemet.
- De mi a baj? – erőszakoskodott. – Legalább valami támpontot adj, hogy segíthessek!
- Az a baj, hogy gyűlöl engem, és ezen senki nem tud segíteni.
Tudtam, hogy csak jót akar, de ezt csak én tudom jóvátenni, HA sikerülhet egyáltalán…
Ismét elgondolkodott, mire szörnyű gyanú ébredt bennem.
- Lizzy!
Rám kapta túlságosan is ártatlan tekintetét. Tehát valóban forral valamit.
- Hagyd őt békén – kértem halkan, mire durcásan elfordult. – Kérlek! Semmi szüksége rá, hogy… Csak hagyd békén.
- Én szeretlek, öcsi, de azt akkor sem bírom nézni, ahogy szenvedsz – mondta végül beletörődően.
Végre megnyugodtam, hogy nem fog tenni semmi meggondolatlanságot. Most nem hiányozna, hogy miattam elkezdjen Kristen nyakára járni. Még azt hinné, én küldtem.
Mikor Lizzy elment, rosszabbnál rosszabb ötletek kezdtek körvonalazódni a fejemben, mit és hogyan mondok majd, ha tudok végre beszélni Kristennel. Hogy mit teszek majd, ha esélyt ad rá. Nem akartam feladni a reményt, habár abban biztos voltam, hogy nem lesz egyszerű újra bebizonyítanom neki, hogy ő a mindenem.
Túl sok időm volt a semmittevésre még másnapig, és azon töprengtem, mivel üthetném el az időt. Az órák csigalassúsággal vánszorogtak, és csak néha jelentett megkönnyebbülést, amikor a fejgöcs olyan hirtelen és erősen jelentkezett, hogy minden gondolatot kitörölt az agyamból.
Nem mertem kockáztatni, tudtam, hogy nyilván úgyis sokszor vissza kell majd jönnöm majd kontrollra, de minél előbb ki akartam már jutni innen, így nem szóltam senkinek a görcsökről. Már csak az hiányzott volna, hogy plusz néhány nap bezártságot sózzanak rám cserébe.
Bár sejtettem, hogy ez nem normális. Nem kellene így fájnia a fejemnek a vizsgálati tesztek és eredmények szerint.
Ha viszont Kristen nem bocsát meg, nekem úgyis mindegy. Az a lényeg, hogy mielőbb kikerüljek.
Próbáltam alvással elütni az időt, de nem ment egyszerűen. Gyengébb gyógyszereket kaptam, amik nem ütöttek ki annyira.
Délutánra már több mint egy teljes napja nem tudtam róla semmit, és ez lassan, de biztosan elkezdett kergetni az őrület felé.
Hiányzott nekem, jobban, mint a levegő, amit beszívok.
Eszembe jutott a balesetem előtti pár perc. Már vissza tudtam idézni, miért is történt. A figyelmetlenségen kívül persze. Épp egy dallamon gondolkodtam, és egy dalon, amit neki akartam írni.
Talán, ha szóba nem is akar állni velem, azt valahogy csak sikerül majd megszerveznem, hogy meghallgassa, tűnődtem. Le kell egyszer csalogatnom a klubba, és a többiek biztosan segíteni fognak ebben. Ott majd eléneklem, és ha a szívét még nem törtem össze annyira, ez meg fogja hatni.
De ahhoz is idő kell, hogy újra fel tudjak lépni. Na és addig még meg is kell komponálnom az egészet. Bárcsak itt lenne a gitárom! – kívántam magamban.
Elkezdtem a szövegen gondolkodni, amiből biztosan kitűnik majd neki, mit is érzek iránta.
Rengeteg ötlet szivárgott be az agyamba, de mindegyiket sorra elvetettem. Mind túl nyálasnak és csöpögősnek hatott… Valami olyant akartam, ami teljesen egyedi, ami hozzá illik, és ami – reményeim szerint – meglágyítja majd, hogy könnyebb legyen neki megkönyörülnie rajtam.
I was alone, I was tired but now im bound, My head is off the ground
A dallam már szinte teljesen kész volt a fejemben, csak a gitár kellett volna hozzá. A szöveggel még lesznek gondjaim, de biztos voltam benne, hogy sikerülni fog végül majd jól megírnom.
Sorban jöttek az ötletek ezzel kapcsolatban is…
But I was wrong, so wrong, Whatever makes you blind must make you strong, make you strong
Beláttam végül, hogy ezen még lesz mit finomítanom, és nem erőltettem tovább a dolgot. Egyelőre.
Már csak egy nap. Számoltam az órákat. És a perceket. De azokból volt több, így maradtam inkább az óráknál.
Nővérem volt olyan drága, hogy hozott nekem egy doboz cigit, de csak estig bírtam ki nélküle, úgyhogy fogtam magam, és kiszöktem a kórház elé. Ezúttal már nem lepett meg, hogy senki nem figyelt rám.
Nem esett az eső, így sétálgatni kezdtem. Elgondolkodva nézegettem az épület előtti parkot, és egyszer csak kiszúrtam a szürkületben egy szerelmespárt.
Éppen akkor találkoztak. A lány csókkal köszöntötte a fiút, aki egy csokor virágot adott át neki. Kézen fogták egymást, és szerelmes pillantásokat váltva odébb sétáltak. Irigyen figyeltem őket.
Vajon ha én is virágot vinnék Kristennek, az javítana a helyzeten? – tépelődtem.
Eszembe jutott a második közös reggelünk. Akkor úgy tűnt, meghatotta az a szál rózsa. Elmosolyodtam az emlékekre. Megérte kikönyörögnöm az eladótól.
Rózsa. Neki is mindig rózsaillata van. Lehunytam a szemem, és láttam magam előtt az arcát, a mosolyát, az illata szinte az orromban volt…
Mikor szívünk először összedobbant, mikor szeme rám nézve lángra lobbant, mikor első csókja ajkamra égett, már akkor éreztem, mennyire szeretem. (lopott, átalakított idézet)
Azzal áltattam magam, hogy minden rendben lesz. Nem felejthette el ő sem azokat a pillanatokat, azt a boldogságot, amit együtt átéltünk.
Felidéztem minden vele töltött pillanatot, és a szívem hevesebben kezdett verni, ahogy eszembe jutottak gyengéd érintései. Testem bizseregni kezdet, ahogy szinte éreztem a bőrömön az érintését, a simogatásait, a karmolásait.
Levegő után kezdtem kapkodni, arra gondolván, milyen imádnivalóan kéjes és izgató hangokat és nyögéseket sikerült belőle előcsalogatnom a tetteimmel, a kezemmel, az ajkaimmal.
Ezeket nem felejthette el ő sem!
Aztán visszazavartam magam a valóságba. Ha nem is felejtette el, igencsak leromboltam benne mindezt a viselkedésemmel és a meggondolatlan szavaimmal.
Fázni kezdtem a hűvös esti levegőtől, így elindultam vissza a cellámba. Vígasztalt a tudat, hogy ez az utolsó éjszaka, amit itt kell elszenvednem.
Viszonylag hamar jött álom a szememre.
Reggel az orvos közölte velem, hogy egy utolsó kötéscsere után elmehetek, még a délelőtt folyamán. Megörültem, bár még fogalmam sem volt, ki fog hazavinni. Kimentem rágyújtani, és örültem a korai napsugaraknak. Ez ismét eszembe juttatta azt a reggelt Kristennel. Felsóhajtottam. Bár már alig vártam, hogy láthassam, tudtam, hogy hagynom kell neki egy kis időt.
Visszaindultam, hogy túlessek az utolsó adag gyógyszeren és kötözésen.
Már majdnem elértem a bejáratig, amikor Ricket vettem észre közeledni. Megvártam, így együtt mentünk be. Nyugtalannak tűnt, ami engem is idegessé tett.
Először a hogylétem iránt érdeklődött, ami jólesett, de most fontosabb dolgok foglalkoztattak.
- Én jól vagyok, haza is engednek pár órán belül, de te miért vagy ilyen zaklatott?
Egyre növekvő félelemmel figyeltem, ahogy a szavakat keresgéli, nyilván hogy engem kíméljen a finom megfogalmazással.
- Rick! – szóltam rá. – Mi történt?
Még mindig nem válaszolt.
- Mondd már! – szinte kiabáltam. - Baja esett?
Minden elképzelhető szörnyűség megfordult a fejemben. Elgázolták. Vagy ő ugrott ki direkt egy autó elé. Felvágta az ereit. Túladagolta a nyugtatót. Kiugrott az emeletről. Vagy… visszament Amerikába.
Rick nagy levegőt vett.
- Kristen… - kezdte.
