14. fejezet

Sziasztok!
Emberek, a bonyodalom azért bonyodalom, hogy ne legyen minden happy rögtön a köv fejiben a zűrök után :)
De no para, minden oké lesz hamarosan... legalábbis átmenetileg ;-) :D
Bocsi :$$
Nade olvassatok. puszpusz



14. fejezet (Kristen)



A klubban már messziről vigyorgott ránk Tom, de Rob még sehol nem volt.

Leültünk a tegnapi boxba, majd a társaság élénk csevegésbe kezdett valamiről. Nem igazán tudtam odafigyelni, de időnként egy „aham” meg egy „hmmm” beiktatásával igyekeztem mégis elhitetni velük, hogy nemcsak testben vagyok ott.

Lélekben azonban egész máshol jártam. Azt figyeltem percről percre, mikor toppan be végre Rob. Nagyon szerettem volna már újra látni, és persze kideríteni, miért viselkedett olyan furcsán. Már két óra is eltelt, amióta itt vagyunk, és még nincs sehol. Kezdtem idegbeteg lenni.

Tom egyszer csak közelebb húzódott hozzám, aminek jelenlegi idegállapotomban nem igazán örültem, de nem akartam rögtön elküldeni a fenébe, gondoltam, előbb megvárom, mit akar.

Valószínűleg látott valamit az arcomon, amint sóhajtva rápillantottam, hogy most nem díjaznám újbóli próbálkozásait, mert kissé aggódva kérdezte:

- Minden rendben?

- Persze, kösz.

Nem akartam az orrára kötni rossz előérzetemet Robbal kapcsolatban. Elvégre hogy venné ki magát, hogy az egyik, előző nap elég durván nyomuló pasinak tárgyaljam ki a másikat, akivel végül elmentem… Nonszensz.

- Akkor jó. – Már mosolygott, ezek szerint nem adja fel, nagyszerű, gondoltam. – Beszéltem ma a szerelővel, holnap mehetek a motoromért. Ha még mindig úgy gondolod, vasárnap szívesen elviszlek egy körre – kacsintott rám elég egyértelműen.

Hülye voltam, amikor nyíltan kimutattam előtte tegnap, hogy milyen szívesen kipróbálnám a száguldozást. De akkor még nem sejtettem, hogyan fognak alakulni a dolgok. Most meg már késő, úgy tűnik. Valahogy mégis le kéne ráznom…

- Öhm… Még nem tudom biztosan – mondtam neki kicsit zavartan. – Igazából egy kicsit félek a dologtól.

- Ugyan, én vigyázok rád! – vigyorgott továbbra is magabiztosan, miközben egyik karját a vállamra tette. Szívem szerint kibújtam volna alóla, és tisztázom vele, hogy egyszer s mindenkorra hagyjon engem békén, de nem akartam feltűnést kelteni. Még csak most ismertem meg, ha most elkezdek vele veszekedni, az Jennyéknek sem esne jól. Szerettem volna jóban lenni legjobb barátnőm új barátaival.

- Majd megbeszéljük, jó? Még átgondolom. – Még egy mosollyal is megajándékoztam, majd egy pillanatra azt éreztem, mintha figyelnének.

Körülnéztem, hátha felfedezem Robot. Reméltem, hogy végre megérkezett, de nem láttam sehol.

Egy másodperccel később Rick szólalt meg:

- Robnak mi baja, miért nem jön ide hozzánk?

Ezek szerint mégis itt van?! Újra végigpásztáztam a tömeget, és megláttam, hogy a bárpultnál üldögél.

- Talán még nem vette észre, hol vagyunk… - mondta Jenny.

- Amikor belépett, egy kis ideig erre bámult, majd fogta magát és odament Angie-hez – felelte Rick. – Megyek, kiderítem, mi van – mondta még, majd felállt, és elindult Rob felé.

Szívem szerint én mentem volna oda hozzá, de nem akartam vele Rick előtt beszélgetni, így gondoltam, míg várok a „soromra”, elszívok egy cigit.

Rick visszajött, kissé értetlen arckifejezéssel.

- Na mi van? – érdeklődött Tom.

- Nem is tudom… - habozott egy pillanatig rám sandítva, amiből rögtön levágtam, hogy velem lehet valami baja. – Nincs túl jó formában. Azt mondta, nem akarja rontani a hangulatot.

Most végképp elbizonytalanodtam. Biztos, hogy velem van valami gondja, de akkor miért kerül?! Miért nem beszéljük meg? Odanéztem, ahol ült, és láttam, ahogy egyik sört kéri ki a másik után. Beszélnem kell vele most! – döntöttem el. Elnyomtam félig szívott cigimet, majd felálltam, és odaszóltam a többieknek:

- Máris jövök.

Ahogy odaértem hozzá, leültem mellé, de nem nézett rám. Tudtam, hogy tudja, hogy itt vagyok. Megint kezdett rajtam eluralkodni egy furcsa félelem, aminek nem tudtam az okát.

- Szia – köszöntem neki félénken.

Erre rám pillantott, majd visszafordult a söréhez. Kezdtem begurulni, de igyekeztem visszafogni magam.

- Rob… mi a baj? – kérdeztem, és megérintettem a vállát. Szerencsére nem rázta le magáról a kezem. Ezek szerint mégsem undorodik tőlem, gondoltam, fél siker.

Egy pillanatig tűnődve bámulta a sörösüvegét, majd felém fordult, de nem nézett a szemembe, miközben halkan megszólalt:

- Menjünk ki egy kicsit.

Elindult, és én követtem. Ahogy kiértünk a klubból, az épület oldalához vezetett, majd megállt, háttal nekem. A furcsa idegesség visszatért tagjaimba, és az sem segített a helyzeten, hogy elég hűvös este volt. Kicsit dideregve a falnak támaszkodtam, keresztbefontam karjaimat a mellkasomon, és vártam.

- Szóval… - kérdeztem – Elmondod, mi bánt? – Hangom alig volt egy suttogásnál. Azt hittem, nem is hallotta, de tévedtem, ahogy a következő pillanatban felém fordult, és úgy fél méterre megközelített.

- Hogy mi bánt?! – kérdezte ingerülten. – Tényleg nem tudod?!

Fogalmam sem volt. Reggel még minden rendben volt, de hogy azóta mi történhetett, arról egészen halvány elképzeléseim se voltak.

- Nem tudom… - Kissé megráztam a fejem.

- Kristen… - sóhajtotta és lehajtotta a fejét. Ismét vártam, hogyan folytatja a mondatot. Legszívesebben átöleltem volna, de most nem tartottam túl jó ötletnek.

- Tetszik neked Tom? – kérdezte váratlanul, mire megdöbbentem. Tom?! Hogy jön most ide Tom?! Aztán eszembe jutott, talán észrevette, hogy Tom karja az imént bent a vállamon volt, mikor ő megérkezett… De ebből hogy következtethet bármire is?

- Kedves srácnak tartom – feleltem óvatosan. Még mindig nem tudtam, hova akar kilyukadni.

- És engem? Engem minek tartasz? – kérdezte keserűséggel a hangjában, és végre rám nézett. – Nem, inkább ne válaszolj. - Lemondóan fújtatott egyet, majd ismét hátat fordított.

Összeszedtem minden bátorságom és közelebb léptem hozzá. Reméltem, hogy hangom nem fog elcsuklani a vallomásomtól, amit mondani akartam neki…

- Azt hittem, elég egyértelmű voltam tegnap éjszaka…

- Egy éjszakra kellettem?! – Kicsit felemelte a hangját, mire összerezzentem.

- Nem! – mondtam neki döbbenten.

Felém fordult. Egy percig csak bámult, összeszűkült szemekkel, a következő pillanatban magához rántott, és úgy csókolt, mintha az élete függne tőle. Nem haboztam, azonnal átöleltem a nyakát, és visszacsókoltam.

Nem volt időm gondolkozni a hirtelen hangulatváltáson, mert hirtelen nekidöntött a falnak, felemelte a lábamat, amit azonnal csípője köré fontam, és belemarkolt a fenekembe. Alig kaptam levegőt hevességétől, ami egyrészt megdöbbentett, másrészt viszont egész napos vágyam vált valóra: ismét a karjaiban lehettem.

Kifulladva szakadtunk el egymás ajkaitól. A szemembe nézett, és kicsit megrémített, amit ott láttam.

- Menjünk haza – mondta.

- Oké. – Eszemben sem volt elpazarolni egyetlen percet is, amit vele tölthetek. – Csak szólok Jennynek…

- Tudni fogják, hol vagy. Gyere – Majd kézen fogott, bevágódtunk a kocsijába és rekordgyorsan értünk a lakásához.

A villany még mindig nem égett a lépcsőházban, de ezúttal nem botladoztam a sötétben, mert felkapott, és felvitt, csak az ajtó előtt állított a lábamra. Ami enyhén szólva remegett. Még egy kicsit ideges is voltam, hiszen nem tudtam meg, miért is viselkedik ma olyan különösen, de reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb kiderül. Most csak élvezni akartam, hogy még mindig akar engem, akármi is történt.

Amint kinyitotta az ajtó, berántott a lakásba, a becsapódó ajtónak döntött, és elkezdte leszaggatni a ruháimat. Ismét megijedtem, ez nem az a Rob volt, akivel tegnap egy csodás éjt töltöttem együtt, de vágyam felülkerekedett gondolataimon, és elengedtem magam.

Egy perccel később anyaszült meztelenül álltam előtte, míg ő teljesen felöltözve hátrált egy lépést, és vágytól csillogó tekintetét végigjáratta testemen. Rá se mertem nézni a szerteszét szórt ruháimra, pláne belegondolni, mit fogok felhúzni másnap.

El kellett volna pirulnom, de már csak az ösztöneim vezéreltek, mikor hozzá léptem, hogy én is elkezdjem vetkőztetni. Nem hagyta.

Megint felkapott a karjaiba, így lábamat megadóan fontam ismét csípője köré. Elégedetten nyugtáztam, hogy ő is kíván, mikor megéreztem vágyát hozzám súrlódni. Beszáguldott velem a hálóba, nem túl finoman dobott le az ágyra, majd rám vetette magát.

Akármennyire is különbözött ez a tegnap tapasztalt érzéki élményektől, amelyekben részesített, nem tagadtam magamban, hogy felizgat ez a mostani viselkedése is.

Szinte fuldokoltam, annyira akartam, és igyekeztem lelassítani, hogy ne kapkodjon, de a következő pillanatban, úgy ahogy volt, ruhástól, csak a sliccét kigombolva tárta szét lábaimat és keményen belém hatolt. Felsikítottam, egy kicsit a fájdalomtól, de főként attól a csodás érzéstől, hogy ismét magamban érezhetem.

Gyorsan mozgott, fájóan szorította magához testemet, én mégis élveztem. Folyamatosan simogattam, ahol értem, ő viszont nem törődött velem, meg se csókolt, egyre csak hajszolt bennünket az örömök felé. Egy pillanattal később már éreztem is annak hullámait végigszáguldani magamon és a nevét kiáltottam, mire ő is megmerevedett, éreztem, hogy megremeg, majd rám borult.

Át akartam ölelni, de felemelkedett, leszállt rólam, visszagombolta a nadrágját, majd rám se pillantva kiment a szobából.

Ruháimmal a kezében tért vissza, ledobta őket mellém az ágyra, majd röviden csak ennyit mondott:

- Öltözz fel, visszamegyünk. – Ezzel ismét magamra hagyott. Ebből arra következtettem, nem akarja, hogy ma itt maradjak, és egyre jobban nem értettem az egészet. Miközben magamra húztam a ruháimat, azon töprengtem, hogy mi lehetett ez… A kedvét töltötte rajtam, majd miután megkapta, amit akart, már mehetek is?! Na, ehhez azért nekem is lesz egy-két szavam, gondoltam.

Felkapkodtam a ruháimat, a bár a felsőm szinte csak lógott rajtam. Kimentem utána, de nem láttam a nappaliban. Talán az erkélyen van. Ahogy kiléptem, megláttam, amint ott támaszkodik, fejét lehajtva, és nyilvánvalóan gyűlöl engem. Éreztem, hogy csak úgy süt belőle a harag, de még mindig nem tudtam miért.

Nekem kéne rá haragudnom! Az egész napos gyötrődésem, hogy mi baja lehet, meg az, hogy idehozott, használt, mint egy utcalányt, és már el is akar küldeni, nem engedte elfeledtetni velem, hogy számon kérjem rajta a történteket.

- Most jól érzed magad? – kérdeztem kimérten.

Nem válaszolt.

Tovább figyeltem, és ha nem tudtam volna, hogy utál, azt hihettem volna, hogy szomorú valamiért. Erre a gondolatra egyből elpárolgott minden mérgem iránta. Szívem szerint odamentem volna hozzá, átölelem, és biztosítom róla, hogy ez nekem így is tökéletes volt, nagyon hiányzott reggel óta, és szeretném, ha egész éjjel tovább szerethetnénk egymást… de feszült testtartása visszatartott ettől. Valahogy éreztem, hogy nem adna választ, hiába is faggatnám, mit tettem, ami miatt így bánt velem, és azt is tudtam, ha most kiadom azt a feszültséget, ami a mai viselkedése miatt gyűlt össze bennem, azzal csak még jobban eltávolodna tőlem, és nem oldódna meg semmi, így inkább elfordultam.

- Én most elmegyek – szóltam hátra, de ugyanott állt.

Ahogy kiléptem, és leértem az utcára, azon gondolkodtam, most hova menjek. Nem jegyeztem meg annyira az utat, hogy egyedül visszataláljak a klubba, vagy Jennyék lakásához. Kicsit tartottam is tőle, hogy késő éjszaka, gyalogosan, tépett ruhában mászkáljak, de semmi esetre sem akartam visszamenni Robhoz.

Elindultam arrafelé, amerről kocsival jöttünk, gondoltam, csak találok valahol egy taxit, akivel elvitetem magam a klubhoz, ott meg Jennyék biztos kisegítenek.

Körülbelül a következő utca végéig jutottam, amikor a hátam mögött meghallottam közeledni, majd lefékezni egy járművet.




BRIANNA, becsszó, nem tőled nyúltam le az ötletet, ezt a részt már megírtam pár napja!!! Szorri az esetleges hasonlóságokért!!!