101. fejezet (Rob)
A lélegzetem is elakadt. Kétségkívül tetszik neki a gyűrű. Különben nem viselkedett volna úgy, ahogy. Egész testemben remegtem az örömtől.
Próbáltam feltűnésmentesen visszamenni a hálóba, lefeküdtem, és vártam, hogy visszajöjjön mellém.
De nem jött.
Számoltam a perceket, eltelt már tíz is. És Kristen még mindig sehol. Neszezést sem hallottam, hogy rájöjjek, mit csinálhat éppen. Ekkor kezdtem el aggódni.
Most mi történhetett?! – kérdeztem magamtól. Vajon még mindig nézegeti? Vagy visszatette… Biztos meggondolta magát.
Nem, az nem lehet. Vagy mégis.
Magamat átkozva az ambivalens tépelődéseim miatt újból felkeltem, és cseppet sem csitult szívveréssel újra az ajtóhoz mentem.
Kristen már nem volt ott az erkélyajtónál, viszont az nyitva volt.
Odaosontam, hogy meglessem, mit csinál kint.
A résnyire nyitott ajtón át láttam, hogy a székben ül, egy sör van a kezében, és csak bámul maga elé.
Abban a kezében volt az üveg, amelyre húzta a gyűrűt pár perccel azelőtt. De most nem csillant meg rajta semmi az éji fényekben.
Éreztem, hogy elsápadok. Ezek szerint meggondolta magát.
Akkor elhatározásom szerint nekem is úgy kell tennem, mintha mi sem történt volna, és egyszerűen elfelejteni az egész hülyeséget, amit kitaláltam. Hiszen nem vált be. Egyértelmű a reakciója. Nem akar engem úgy, mint én őt.
Úgy éreztem, a szívem és a lelkem most szakadt darabokra.
Csalódottságomat mégis elrejtve kitártam az erkélyajtót, és kiléptem hozzá.
Észre sem vette, hogy ott állok előtte, annyira a gondolataiba mélyedt. Félni kezdtem, hogy vajon mi járhat a fejében.
Leguggoltam elé, és megérintettem a kezét.
Ekkor felriadt mélázásából, és ahogy rám nézett, szomorkásan elmosolyodott.
Hiába sütötte le gyorsan a tekintetét, még megláttam a szemei sarkában a könnycseppeket.
Mivel én elméletileg nem tudok arról, hogy látta a gyűrűt, így nem szabadott kimutatnom, mit is érzek. Az viszont kérdés, hogy ő miért sírt.
Az én fájdalmam nem érdekes, de őt nem akarom többé szomorúnak látni. Egy idióta voltam, hogy megvettem egyáltalán azt az átkozott gyűrűt, most úgy fest, hogy csak mindent elrontottam vele.
- Kristen… - szóltam, ő pedig ismét rám emelte gyönyörű szemeit. – Mi történt? – kérdeztem.
Erre letette a sört, előrehajolt a székben, egyik kezét a vállamra tette, másikkal tarkómnál fogva húzott magához, és úgy csókolt meg, hogy forogni kezdett velem a világ.
Egyáltalán nem volt ellenemre a dolog, éppen ellenkezőleg, de nem tudtam, hogy most ez akkor mit is jelent… És mivel „ott” még nem tartunk, nem cselekedhettem feltámadó vágyaim szerint, így nem kaptam az ölembe, hogy a hálóba vigyem, és addig szeressem, amíg kegyelemért könyörög…
Nagy nehezen elszakadtam az ajkaitól, és egy kissé hátrább húzódtam, hogy a tüdőmbe áramló friss levegő magamhoz térítsen.
- Elmondod, miért sírtál? – kérdeztem szaggatott hangon.
Kristen lehajtotta a fejét, majd egy pár másodperc múlva megrázta.
- Nem most – felelte halkan.
Picit megborzongott, és én is éreztem, hogy igencsak lehűlt a levegő.
Felálltam, és a kezemet nyújtottam felé.
- Gyere, menjünk be, mielőtt megfázol.
Apró kezét a markomba téve követett be a hálóba, ott viszont tétovázva állt meg az ágy mellett.
- Ha meggondoltad magad, kimegyek aludni a kanapéra – ajánlottam, nem tudván a habozása okát.
Erre riadtan pillantott rám, és megint a fejét rázta.
Éreztem rajta a bizonytalanságot, minden sejtjéből sütött. És ezt nem akartam.
- Gyere ide – szóltam, majd egy lépéssel átszelve a köztünk levő távolságot, magamhoz húztam és átöleltem. Visszaölelt.
- Nem akarom, hogy bármi miatt szomorú légy – mondtam halkan, arcomat a hajába temetve.
- Boldogabb vagyok, mint valaha – felelte erre.
Kezdtem én is elbizonytalanodni. Boldog?! Boldogabb, mint valaha?! De hát sírt…
Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Akkor… - kezdtem, várva, hogy ő fejezze be a mondatot.
- Nem most – ismételte az erkélyen elhangzottakat.
Lassan bólintottam.
- Oké.
Nem értettem a viselkedését. Valami biztosan lappang itt a háttérben, amiről sejtéseim sincsenek, de nem akartam tolakodó lenni, bár arról sem volt fogalmam, hogyan fogom türtőztetni a kíváncsiságomat, amíg magától is elmondja, hogy akkor mégis mi a baja.
Eltolt magától, és az ágyra feküdt. Karjait kitárva hívogatott, és én mentem.
Szorosan átkaroltam, betakartam mindkettőnket, aztán csak csendben feküdtünk.
Az agyam azon járt, mi történhetett valójában, de magyarázatot nem találtam. A tények viszont: tetszik neki a gyűrű, szavai alapján pedig boldog is, de mégsem akar róla beszélni. Vagyis biztosan van valami, ami visszatartja attól, hogy felhőtlenül örülni tudjon.
Kristen, mióta lefeküdtünk, a mellkasomat cirógatta, de keze lassan ellustult, és megállt. Ebből tudtam, hogy most már valóban elaludt.
Sóhajtottam egy nagyot, beletörődve, hogy erre a rejtélyre ma már nem fog fény derülni, és én is igyekeztem átadni magam az öntudatlanságnak.
---
Reggel még ki sem kellett nyitom a szemem, hogy észleljem, valami megváltozott.
Kristen most háttal nekem feküdt az oldalán, de álmomban is követtem, és így simultam hozzá. Azt is tökéletesen érzékeltem, hogy feneke az ölembe simul, az én egyik tenyerem pedig a mellére.
Ebben a testhelyzetben, ha akartam volna, sem tudom elfojtani a vágyaimat.
Ő még szerencsére nem ébredt fel, így ki tudtam volna használni a kínálkozó alkalmat, hogy legalább végigsimogassam a testét, amelyet ebben a percben mindennél jobban kívántam, de félve attól, hogy felébred, és nem fog örülni neki, hogy mit műveltem, amíg ő aludt, mélyeket lélegezve igyekeztem lehiggadni.
De nem ment.
Kezem önálló életre kelve becézgette a mellét, és amint megéreztem, hogy ujjaim alatt megkeményedik a mellbimbója, majdnem felnyögtem az izgalomtól. Gyorsan elrántottam a kezem a melléről, és a hasára csúsztattam, hátha úgy erősebb tudok maradni.
A simogatással viszont nem tudtam felhagyni, és egy pár perccel később arra eszméltem, hogy kezem már a nadrágjában van, és a lába közé vándorolt. Ujjaimmal lassan cirógattam, és sebesen vettem a levegőt. Éreztem forróságát és nem tudtam leállni. Egyik ujjamat merészebben beljebb csúsztattam a nedvességébe, de aztán megálltam, és megkérdeztem magamtól, mi a fenét csinálok.
Kristen ekkor felnyögött.
Féltem, ha kirántom a kezem a nadrágjából, arra felébred. Viszont ez a nyögés nem egy álmodok-féle nyögés volt, hanem annál kéjesebb.
Ujjamat megmozdítottam, mire Kristen kicsit oldalra fordult, lábait enyhén széttárta, hogy könnyebben hozzáférhessek. Vágytól elborult agyam ezt felhívásnak tekintette, és még egy ujjamat becsúsztattam a testébe.
Újabb nyögés.
Kezdtem egyre zihálóbban szedni a levegőt, és tökéletes tudatában voltam annak, hogy ebből oltári balhé lesz, ha felébred. Mégis ösztöneim erősebbek voltak a józan eszemnél, és mozgatni kezdtem a kezemet.
Teste megremegett, és ahogy lenéztem az arcára, láttam, hogy ajkai elnyílnak, és ő is hevesebben kezdi kapkodni a levegőt. De még aludt.
Fejét kissé hátravetette, és nem tudtam megállni, hogy ne tapasszam a számat a nyakára. Míg csókokkal borítottam zamatos bőrét, ujjaim sem tétlenkedtek.
Bár valahol tartottam tőle, hogy fájdalmat okozok neki, ennek ellenére egyre hevesebben izgattam, és már éreztem is a szorítást ujjaim körül, ami azt jelentette, hogy elélvezett.
Felemeltem a fejemet, és Kristen csodálkozó, ám csillogó tekintetével találtam szembe magam.
Mindketten gyorsan szedtük a levegőt, és akármennyire szerettem volna, tudtam, hogy nem mehetek tovább.
- Ne haragudj – nyögtem, majd kezem kihúztam a nadrágjából, és elhúzódtam tőle.
Hanyatt feküdtem, és próbáltam magamhoz térni. Legszívesebben visszafordultam volna hozzá, hogy legalább egy csókot szerezzek kínjaim enyhítésére, de elhagyott a bátorságom.
- Most… veszek egy hideg zuhanyt – mondtam inkább, és felkeltem, hogy mielőbb elmenekülhessek a kísértés közeléből.
Kristen nem moccant, én pedig a fürdőbe siettem.
Mélyeket lélegeztem, de a lecsillapodáson tényleg csak egy jeges zuhany segíthetett, így levettem a boxeremet, de mielőtt beléptem volna a víz alá, megláttam az előző nap viselt nadrágomat. Kíváncsian belenyúltam a zsebébe.
Bár sejtettem, hogy ugyanott lesz az ékszeres dobozka, ahova még én tettem, mégis rosszul esett megbizonyosodnom róla, hogy tényleg így van. Elő sem vettem, úgy ejtettem vissza a nadrágot a földre.
Beléptem a zuhanyzóba, és jéghideg vízzel próbáltam eloltani mind a testemben érzett tüzet, amit Kristen testének megérintése váltott ki belőlem, mind pedig szívem fájdalmát.
Egyik sem sikerült igazán.
Mielőtt dideregni és kékülni kezdtem volna, rányitottam a melegvizes csapot is, így langyos vízben áztam tovább.
Nem hallottam sem a nyíló ajtót, sem a zuhanyfülke ajtajának hangját, amelynek háttal álltam, a falnak támaszkodva, a víz csobogása elnyomta mindkettőt.
Csak azt vettem észre, hogy egy kar fonódik hátulról a derekam köré, majd egy karcsú test simult hozzám. Először megdermedtem, majd egy pillanattal később megfordultam. Kristen állt bent mellettem a fülkében, bár nem vetkőzött le, így a ruháját lassan eláztatta a víz.
Az ajkába harapott, majd végignézett rajtam, közelebb lépett, és megcsókolt.
