118. fejezet (Rob)
Érzékeltem, bár nem láttam, ahogy Kristen felkapta a fejét, és rám bámult, mintha nem akarná elhinni, hogy tényleg igaz az, amit csinálok.
Tisztában voltam vele, hogy elmúlasztani nem tudom a sebeit, de ha ezentúl nem zárkózik el előlem, nekem már akkor is megérte az egész. És ez a minimum, amit megtehetek érte, ha ezzel segítek.
Ezek a sebek itt a bőrén idővel el fognak múlni. Már csak arra kellett volna tuti orvosságot találnom, hogy a lelkieket is be tudjam gyógyítani, de erre nem volt sem receptem, se ötletem.
A lelket nem lehet irányítani. És az érzéseket, érzelmeket sem. És azt sem, hogy vajon mikor fogja újra elévetíteni a fantáziája azokat a rémképeket, amelyek minden bizonnyal kínozták tegnap is… délután, aztán az álmában.
Ha bármilyen hatalmam lett volna, hogy ezeket képes legyek befolyásolni, megtettem volna bármit.
De most csak annyit tehettem, hogy a csókok végeztével az arcán végigcsorduló könnycseppeket is felitassam, majd a szájára tapadtam, ismételten azon igyekezve, hogy szívem összes szerelmét beleadjam, és éreztessem vele, hogy semmit nem változtak iránta az érzelmeim, hacsak nem erősödtek.
Bár már így is ott tartottam, hogy akár az életemet is odaadtam volna érte, ha arról van szó. Vagy bármimet…
Egy pillanattal később Kristen olyan hévvel kezdte viszonozni a csókomat, hogy magam is meglepődtem a nem várt reakción. Ha viszont ezt annak köszönhettem, amit az előbb tettem, akkor sokszoros örömmel tenném meg ezentúl akármikor.
Viszont ha még jobban belefeledkezünk egymásba, akkor sosem indulunk el Brightonba.
Ezzel a gondolattal szakítottam el magam kedvesem ajkaitól, és vidáman pillantottam rá.
- Induljunk? – kérdeztem.
Színtiszta szerelmet olvastam ki a szemeiből, miközben bólintott, és ettől én is repesni kezdtem.
Felugrottam az ágyról, elhajítottam a törölközőt, ami addig a derekamon kanyargott, majd túrni kezdtem a szerkényt, magunkkal viendő ruhák után kutatva.
Aztán azt vettem észre, hogy Kristen is csupaszon ácsorog mellettem, és a saját szekrényében matat… aztán egymás testén folytatták kezeink a kutakodást, és újra szenvedélyes csókban forrtunk össze.
Egyre nehezebben, de megint eltoltam magamtól, és figyelmeztettem, hogy ha most nem indulunk, akkor lőttek az egésznek.
Ez ugyan túlzás volt, de szerettem volna már ott lenni, és látni Kristenen is az örömöt. Majdnem teljesen biztosra vettem, hogy imádni fogja a tengerpartot. Szavaimra ajkába harapva és szemeit lehunyva nagyot sóhajtott, de visszafordult a szerkényhez.
Villámgyorsan az ágyra dobált pár ruhadarabot, majd a fürdőbe ment. Eszembe ugrott, hogy tényleg ott hagyta a ruháit, de akkor még nem sejtette, hogy utána fogok menni. Azt kívántam, hogy a hétvége is ugyanilyen édes izgalomban és vágyódásban teljen, mint ez a reggel, vagy a tegnapi… sőt, ne csak vágyódásban, hanem beteljesülésben is. De ezt a döntést meg akartam hagyni Kristennek. Reméltem, hogy legközelebb már nem felejtési szándékkal kezd el közeledni hozzám.
Mindeközben, ahogy végiggondoltam, fel is öltözködtem, és elővettem az ágy alól ritkán használt utazótáskámat. Elkezdtem belepakolni a ruháinkat, majd eszembe jutott valami.
- Ugye van nálad fürdőruha? – kérdeztem Kristent.
Rám meredt, majd ki az ablakon. Én is láttam, hogy esik, de talán Brightonban szerencsénk lesz.
- Brighton sokkal melegebb, mint London, és majdnem száz százalék, hogy a nap is sütni fog – mosolyogtam rá megnyugtatólag. – A tenger pedig kellemes lesz.
- Szóval fürdőruha… - motyogta, és újra eltűnt a szekrényben.
Aztán eszembe jutott, hogy van ott egy part… nem messze a háztól, amit kibéreltem. Ott még ennyi ruhára sem lenne szüksége.
Láttam, hogy hátrált egy lépést a szekrénytől.
- Én inkább nem akarok… - kezdte volna, de sejtettem, hogy az jutott eszébe majdnem, ami nekem. Csak ő nyilván mások előtt nem akar sebesen mutatkozni.
- Ha jobban meggondolom, nem is lesz szükség fürdőruhára… - mondtam gyorsan.
Kíváncsian rám nézett.
- Ismerek egy privát strandot – kacsintottam rá. – Ott semmit nem kell felvenned – folytattam vágytól rekedt hangon, és félre nem érthetően pillantottam végig rajta.
Szerettem volna, ha tökéletesen biztos benne, mit is érzek, és ehhez tudtam, hogy nem elég a tetteimet használnom, hanem szavakkal is érzékeltetnem kell vele.
Azt akartam, hogy biztos lehessen bennem. És bízzon bennem.
Kristen elpirult, de nem hagyott fel a fürdőruha keresésével, majd egy falatnyi bikinit vett elő, ami megint csak beindította a fantáziámat, ezért inkább gyorsan elcsomagoltam, mielőtt magam elé képzeltem volna benbe.
Egyre jobban szerettem volna, ha mire odaérünk, tényleg kisüt a nap, és akkor élőben is láthatom rajta ezt a semmi-csodát.
Még felkaptam a gitáromat, abban bízva, hogy lesz lehetőségem előadni neki a dalt, amit a napokban kreáltam, majd a csomagokkal együtt az bejárati ajtóhoz pakoltam.
Kristen összeszedte a mobilját, töltőt, majd bevonult a fürdőbe. De az ajtót nem csukta magára, így sejtettem, hogy ott is csak pakolni akar. Én is összeszedtem a cuccaimat, elzártam a gázt, stb., majd bekukkantottam hozzá, mivel még mindig nem mutatkozott.
A mosdó előtt állt, és egy kis gyógyszereslevél-szerű dolgot markolászott, de nem láttam, mi is az pontosan.
- Kész vagy? - kérdeztem, mire azt is gyorsan betette a többi közé, amit vinni szándékozott, bár kissé feszültnek tűnt.
- Kész – felelte, és kis táskáját a vállára vetve kilépett a fürdőből.
Lecipeltem a kocsiba a csomagokat, melyek kényelmesen elfértek hátul, majd beültünk és elindultunk.
Már jócskán elhagytuk Londont, és többször szólongattam Kristent, de nem válaszolt.
- Minden rendben? – kérdezgettem továbbra is.
Már azt fontolgattam, hogy megállok, és kiderítem, mi a baj, de erre végre felém fordult.
- Persze – mosolygott.
Továbbra is aggódva nézegettem felé, nem tudván, hogy min mélázhatott el az imént. Kristen egy idő múlva bekapcsolta a rádiót, és kényelmesen hátradőlt.
Bár már voltam egyszer Brightonban, mégis figyelnem kellett, merre is megyünk, így nem leshettem őt állandóan, de a mobilja hangja engem is felriasztott gondolataimból.
- Szia Jenny – szólt bele a telefonba.
- Igen, és mondhatom szép kis barátnőm vagy! – Sejtettem, hogy arról lehet szó, hogy ők segítettek megszervezni ezt a hétvégét. – Így szövetkezni ellenem…
Jól sejtettem. Igyekeztem elfojtani egy mosolyt.
- Jenny, ha anyu nem érne el ezen számon, és nálad keresne, nyugtasd meg, kérlek, hogy minden rendben és majd én hívni fogom.
Kis szünet után szemem sarkából láttam, hogy Kristen rám pillantott, de el is kapta a tekintetét rögtön.
- Még nem… Megint hívott? – sóhajtott egyet.
Nem tudtam, kiről lehet szó.
Fel is nyögött. Erre már direkt figyelni kezdtem. Ilyen nincs.
- Sajnálom, Jenny. Elintézem, amint tudom – mondta éppen.
- Ugyan már, nekem kell bocsánatot kérnem, hisz miattam zaklat téged.
Hogy Jennyt zaklatja valaki… És Kristen miatt?!
Először nem jöttem rá, ki lehet az, de aztán olyan egyértelművé vált, hogy majdnem a homlokomra csaptam, amint rájöttem. Nyilván az expasija.
Még hallottam, hogy elbúcsúznak, de már nem figyeltem. Saját gondolataimba voltam belemerülve. Szóval Mike még mindig nem szállt le róla. Én úgy tudtam, hogy Kristen szakított vele, és el is hittem neki, de akkor Mike miért nem bír ebbe beletörődni?!
Mert még szereti, kínoztam magam. És ha Kristen is őt… De nem, az nem lehet. Egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy engem szeret. Most… de egyszer vissza fog menni Amerikába… és talán Mike-hoz is.
- Meg tudnál állni valahol – zökkentett ki Kristen a gondolataimból.
- Oké. – És már le is kanyarodtam egy benzinkúthoz. – Minden rendben? – kérdeztem újra.
- Igen, csak… elszívnék egy cigit, és telefonálnom is kéne egyet – felelte bizonytalanul.
Sejtettem, hogy Mike-ot hívja, és bár miután kiszálltunk, pár lépésnyit eltávolodott, mégis tisztán hallottam minden szót, amit mondott.
Az autónak dőlve cigiztem, és őt figyeltem, ahogy beszél azzal a férfivel, akit valaha ő is szeretett. Féltékeny lettem. Aztán lenyugtattam magam, hogy most viszont velem van, és engem szeret, és nem ronthatom el a hétvégét azzal, hogy az őrületbe kergetem ezzel mindkettőnket.
- Mike, ébresztő, beszélnünk kell – mondta Kristen. Jól tippeltem, őt hívta.
- Kérlek szépen, szállj le Jennyről és anyámat se zaklasd tovább – folytatta kedvesem.
- Én egyáltalán nem örülök, hogy ilyen hülyeségekkel kell foglakoznom, ahelyett, hogy… - tartott egy kis szünetet, majd úgy fejezte be a mondatot, ami az összes kétségemet eloszlatta. - hogy élvezném a hétvégét a szerelmemmel.
Szívem újra szárnyalni kezdett. Már nem féltem. Tényleg engem szeret.
- Igen, Mike, mi szakítottunk, emlékszel?!
Láttam, hogy Kristen messzire hajítja a csikket mérgében, és nem tudtam, én ezek után mire számítsak, így én is eloltottam a sajátom, és elkaptam róla a tekintetem. Ha valakit, hát Kristent nem szerettem volna magamra haragítani soha.
- Vége, Mike. Örökre. Ennyi. És ne zaklass tovább senkit – mondta dühösen, majd kinyomta a telefont.
Visszafordult felém, de mereven magam elé bámultam, ahogy közelebb lépett viszont, mégis felnéztem, és nem tudtam takargatni boldog mosolyomat.
Beszálltunk az autóba, és tovább indultunk.
