110. fejezet (Kristen)
A lakásba érve Rob elengedte a kezem, és a konyhába rohant. Kíváncsian mentem utána, valamivel lassabb tempóban, és mire odaértem, én is megéreztem az illatokat, amik a levegőben keringtek.
Elképedve figyeltem, ahogy Rob a sütőből elővesz egy tepsit, amin egy szerencsétlen állat maradványai illatoztak fenségesen.
- Te ebédet készítettél? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Legalábbis kísérleteztem vele… - mondta tétován, miközben egy kést bökött a sütőben feláldozott jószágba.
Ezt követően elégedetten vigyorral az arcán fordult felém.
- Egyszer meg lehet enni – közölte, de még nem tértem magamhoz a meglepetéstől.
- Te vagy a legtökéletesebb férfi a világon – mondtam, és komolyan így is gondoltam.
Még egy ilyen pasit nem hord a hátán a Föld, ez száz százalék.
Kábán felé lépdeltem, majd a nyakába akaszkodva egy csókot nyomtam a szájára.
- Éhes vagy? – kérdezte, ahogy elengedtem.
- Mint a farkas – feleltem vigyorogva.
Közösen megterítettünk a nappaliban, majd elfogyasztottuk az ebédet. Kívül egy kissé megbarnult, de ne keseredett el az íze, és belül valóban egész omlós és lágy lett, így tovább csodálkoztam a hihetetlen szerencsémen, amiért pont engem választott a sors, hogy egy ilyen férfi kegyeit birtokolhassam…
Miután elpakolásztuk az edényeket, kiültünk a borús ég alá az erkélyre, hogy elszívjunk egy cigit. Rob ölében helyezkedtem el, ahogy szoktam, de mielőtt kényelmesen elfészkeltem volna magam, a zsebébe nyúlt, és onnan kivéve az éjjel már felkutatott ismerős kis dobozt a kezembe pottyantotta.
Először bizonytalanul forgatgattam, majd rálestem félig lehunyt szemeim alól, és igyekeztem eltitkolni, hogy már tudom, mit rejt a kis ládika, de szemem csillogása biztos elárult, mert Rob most nem látszott olyan idegesnek, mint előző este.
Továbbra is erőlködve, hogy ne vigyorogjam el magam – még -, kipattintottam a fedelét, és a gyűrűt kivéve rögtön az ujjamra húztam, majd megcsókoltam kedvesemet. Igyekeztem minden érzelmemet belesűríteni, de még ez is semminek tűnt, ahhoz képest, amit valójában éreztem.
Rob hasonló szenvedéllyel viszonozta, és könnyek szöktek a szemembe a meghatottságtól. Annyira örültem, hogy mégis odaadta, hogy alig akartam elereszteni. Végül nagy nehezen sikerült, de nem szívesen tettem. Életem végéig képes lettem volna az ajkaival, nyelvével játszadozni.
És persze más testrészeivel is, de ezekhez nem az erkélyt találtam a legalkalmasabb helyszínnek.
Elszakítottam magam a fantáziám szülte gondolatoktól, melyek cseppet sem voltak illedelmesnek nevezhetőek, és könnyeimen keresztül rámosolyogtam szerelmemre.
Ezt is viszonozta, és úgy éreztem, végre minden rendben van. Végre átadhatjuk magunkat a boldogságnak.
Előkotortam a cigimet, majd mindketten rágyújtottunk. Még kicsit szokatlannak és súlyosnak éreztem a gyűrűt az ujjamon, ezért tekergetni kezdtem. Tudtam, hogy hamar meg fogom szokni, és eszemben sem volt ezentúl levenni akár egyetlen percre sem.
Emlékeztem, milyen szavak kíséretében adta oda tegnap, így én sem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Ellenkezőleg. Még örültem is. Ha egy jegygyűrűvel jött volna elő, na akkor fogalmam sem lett volna, hogy reagáljak. De ez más. És mégis sokkalta több és mélyebb érzelmeket tükröz.
Megadja nekem a választási lehetőséget. Amire nem volt szükségem, de mégis jólesett az apró figyelmesség a részéről.
Összefoglalva szinte el sem akartam hinni, hogy ő létezik. És nekem. A legtökéletesebb, ez már biztos. Jóképű, szexis, fantasztikus dolgokat tud művelni az ágyban… meg azon kívül is… A konyhai esetre gondolva éreztem, hogy elpirulok.
Továbbá főzni is tud, és figyelmes, kedves, őszinte, megbízható, és segítőkész… Na jó, sokszor hajlamos alaptalan feltételezésekbe bocsátkozni, de a féltékenysége is azt bizonyítja, hogy milyen őszinte érzelmekre képes. És jó úton halad, hogy ennek a kóros változatából kigyógyuljon.
Mindemellett elfogad engem, ami szintén nagy szó. Hihetetlen.
Ha nem ülnék az ölében ebben a pillanatban is, el sem hinném, hogy ő valóban létezik.
Még. Vagyis azután is létezni fog, amikor már nem leszünk együtt…
Mielőtt azonban újra elkezdtem volna bánkódni emiatt, Rob megszólalt.
- Mit szólnál hozzá, ha eltűnnénk egy pár napra, csak mi ketten? - kérdezte.
Meglepetten pillantottam rá. Úgy a gondolataimba merültem, hogy először fel sem fogtam, mit kérdezett. Hogy pár nap teljesen kettesben?! Ez kihagyhatatlan!
- Benne vagyok! - vágtam rá mosolyogva. – Hova megyünk?
Felnevetett, én pedig örültem, hogy ő is boldog.
- Van egy kis házikó Brighton-ban, amit sikerült kibérelnem a hétvégére.
Kicsit értetlenkedve pislogtam rá. Egy egész házat bérelt?! Ez őrület… Ilyen pasi tényleg nincs még egy.
- Kibéreltél egy házat nekünk? – hitetlenkedtem.
- Igen – felelte egyszerűen.
- És ezt miért csak most mondod?! – öleltem át a nyakát, hogy puszikkal halmozzam el az arcát.
Mintha egy mesébe csöppentem volna. Itt nála, a lakásán, vele „összezárva” sem unatkoztunk, sőt… De ez a meglepetés minden elképzelésemet felülmúlta.
Általában sosem rajongtam a titkokért, pláne, ha azok ellenem irányulnak, de az ilyen természetűeket szívesen vettem. Ráadásul Rob intézte, akit már nem szerethetek jobban a végtelenülnél, de újra és újra képes olyan dolgokkal elkápráztatni, hogy csak ámulok és bámulok a leleményességén.
- Eddig… Kicsit aggódtam, hogy ha kettesben leszünk… az neked milyen lesz.
Tekintetem ekkor elsötétült, de hősiesen mosolyogtam tovább. Erre nem gondoltam. De mostanra már egész jól vagyok, ebből nem lehet gond, töprengtem.
- Hát… Egész jól elvisellek – kacsintottam rá figyelemelterelésképpen. - És felőlem akármikor indulhatunk – biztosítottam afelől, hogy imádnék vele kettesben lenni napokat akár az isten háta mögött is.
De ő még kicsit kételkedett.
- Biztos?
- Nem félek tőled – néztem őszintén a szemébe. – Tudom, hogy te soha nem tennél olyat… amit nem akarok – csuklott el a hangom, bár nem akartam.
Újra megriadtam, ahogy eszembe jutott egy s más, és inkább elfordultam tőle, hogy ne lássa.
Rob ekkor magához húzott, és én a vállára hajtottam a fejem.
Elnyomtam a cigit és egy újabbra gyújtottam. Kicsit felzaklattak az emlékek. De ez már nem az a pár nappal ezelőtti magamba zuhanás volt.
- Én beérem annyival, amennyit magadtól adni akarsz – szólt halkan Rob. – És soha nem tudnálak bántani – tette hozzá kis szünetet követően.
Felnéztem rá, és reméltem, látja a feltétlen bizalmat a tekintetemben.
- Tudom, és köszönöm – feleltem.
- Nincs ezen mit megköszönni.
De nekem fontos volt, hogy tudja, hogy bízok benne. És nem sikerült volna még most sem kimásznom abból a gödörből, ha ő nincs mellettem, hogy kiráncigáljon.
Újra a gyűrűt kezdtem nézegetni. Már nem éreztem olyan nehéznek. És egyre jobban tetszett.
- Szóval, mikor indulunk? – kérdeztem egy idő múlva.
- Mit szólnál a holnap reggelhez?
- Tökéletes! – vigyorogtam rá. – Akkor nekiállok csomagolni.
Sosem a türelmemről voltam híres, ahogy ezt most Rob is megtapasztalhatta, de nem engedte, hogy felkeljek róla.
- Ne siess úgy. Van még időnk.
Igaza volt, de szívem szerint máris indultam volna. Eszembe jutott Jenny. Neki szólnom kéne azért, hogy ha anyám keres, és nem ér el, és őt is felhívja, akkor tudjon neki mit mondani, hol vagyok.
- Jennyék tudnak már róla?
- Rick és Jenny segített megszervezni – vallotta be.
Nagy szemeket meresztettem rá. A kis összeesküvők!
- Szóval szövetkeztetek ellenem?!
- Nem ellened, érted.
Erre viszont meghatódtam.
- Olyan kedvesek vagytok!
- Csak szeretünk…
Egy gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd a belemelegedést megelőzve elhúzódtam.
Anyámról és Jennyről eszembe jutott Mike, aki szegény Jennyt zaklatja. Fel kell hívnom, hogy álljon már le végre, és hagyja élni a családomat és a barátaimat.
Amint újra fel akartam kelni, Rob már nem akadályozott.
- Telefonálnom kell egyet – mondtam.
Azt nem kötöttem az orrára, kit fogok felhívni. Majd utána elmesélem neki, csak mihamarabb legyek már túl rajta.
A nappaliba mentem, ahol a telefonomat hagytam a dohányzóasztalon.
Mike számát még tudtam fejből is, és mivel itt Londonban már délután fele járt, volt rá esélyem, hogy ébren találom.
A telefonom több nem fogadott hívást jelzett, kíváncsian megnéztem, ki keresett.
Jenny többször még előző nap… meg ma reggel. Ismét eszembe jutott a reggel, és mind az álmom, mind pedig a fürdőszobai jelenet.
Gondolataimat lehűtendő tovább néztem a listát.
Rick is hívott reggel, biztos azért, mert Jenny nem tudott elérni.
Meghatott a gondoskodásuk. Jenny valóban jól választott, amikor Rick mellett döntött, és itt is maradt végül.
Az utolsó hívóra léptettem… és megfagyott a vér az ereimben, ahogy megláttam, ki hívott még.
Tom.
Nem tudtam megmozdulni.
Torkom összeszorult, és nem kaptam levegőt. Zihálni sem volt erőm, azt hittem, ott helyben összeesek. A mobil a földre esett a kezemből, de nem kaptam utána.
Tom.
Fogalmam sem volt, hogyan sikerült bejutnom a fürdőszobába, magam is arra eszméltem, ahogy az ajtót becsaptam magam mögött, és kulcsra zártam.
