203. fejezet (Rob)
A hirtelen támadt őrült ötletemtől olyan jókedvem kerekedett, hogy újabb figyelmetlenséget követtem el. Felkaptam Kristent a derekánál fogva, és megpörgettem, miközben a nyakamba kapaszkodott. De ezúttal szerencsére nem okoztam neki fájdalmat.
- Mi ez a lelkesedés? – kérdezte, miután egy rövid csókot nyomtam a szájára, és visszatettem a talajra.
- Eszembe jutott valami – feleltem kitérően.
De szerelmem kíváncsisága rögtön lendületbe jött.
- Micsoda? – firtatta.
- Meglepetés.
Erre elém állt, és lecövekelt előttem, aztán a mellkasomra tette a tenyerét, hogy engem is megállásra kényszerítsen.
- Vagy elmondod most, vaaagy… - tűnődve összehúzta a szemöldökét.
- Vagy mi? – nevettem, és újabb puszit adtam neki.
Aztán kikerültem, és zsebre tett kézzel tovább lépdeltem
- Ez nem fair, azonnal áruld el, mi a meglepetés! – követelte, miközben utánam jött.
Szívem szerint máris intézkedtem volna, hogy minél előbb sikerüljön a tervemet nyélbe ütni, de amíg Kristen a közelemben volt, még csak nem is telefonálhattam. Meg azt amúgy is a házban hagytam, így lehetőségem sem lett volna rá.
Sosem hittem volna, hogy éppen Greg fog megmenteni.
Ahogy a már lenyugodott nap utolsó fényeiben sétálgattunk, egy tábortűzhöz érkeztünk, ami körül fiatalok egy csoportja ücsörgött és beszélgetett. Felismertem köztük Kristen „barátját”, aki szintén észrevett bennünket, és azonnal közelebb is jött.
Miután Kristen bemutatott bennünket egymásnak, Greg aziránt érdeklődött, nincs-e kedvünk odaülni melléjük egy kis időre. Bár nem szívesen, de kihasználtam szerelmem pillanatnyi tétovázását, de csak azért, mert megbízhatónak tűnt abban a tekintetben, hogy egyrészt bántani nem fogja Kristent, másrészt pedig megvédi, ha baj érné.
- Te maradj nyugodtan, nekem el kell intéznem egy gyors telefont – mondtam kedvesemnek, aki értetlenkedve pillantott rám. – Máris visszajövök, ne aggódj – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira, és otthagytam a szintén döbbent Greg társaságában.
A házba visszaérve azonnal hívtam Jillt.
- Segítened kell – mondtam neki, még mielőtt a tudomására hoztam volna, ki vagyok.
Szerencsére felismerte a hangom, de nyomban aggódni kezdett.
- Jaj, Rob, ezek szerint nem sikerült jól a látogatás? – kérdezte gondterhelten.
- De igen, azzal nincs gond, maradok is egy ideig – nyugtattam meg, de inkább arra tereltem a szót, amit akartam tőle tulajdonképpen. – Most abban kellene a segítséged, hogy elintézz nekem valamit. Körülbelül három heted van rá.
- És mi lenne az? – lelkesedett, pedig még nem is tudta, mire akarom kérni.
Elmondtam Jillnek, hogy egészen pontosan mit szeretnék, és ő készséggel a rendelkezésemre is állt benne. Csak a végén kezdett újra aggódni az ötletem sikerességének a végkimenetelét illetően.
- És biztos vagy benne, hogy ez tetszeni fog Kristennek?
- Majdnem száz százalékig – feleltem magabiztosan.
- Hát én őszintén drukkolok nektek, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy mire megjöttök, addigra készen álljon minden.
- Köszönöm, Jill – feleltem, majd elbúcsúztam.
Ezután gyorsan visszasiettem a partra, és örültem, hogy máris sikerült elintéznem, amivel majd meg akarom lepni őt. Ha a házassági ajánlatomat el is utasítaná, erre képtelen lesz nemet mondani, gondoltam boldogan.
Még mielőtt a tábortűzhöz érhettem volna, láttam, hogy Greg és Kristen jönnek velem szembe. Csodálkoztam ezen, hisz nem maradtam el túl sokáig. Azon pedig még jobban, hogy össze voltak ölelkezve.
Közelebb érve azonban látszott rajtuk, hogy ezt nem jókedvükben teszik, hanem Greg támogatja őt.
- Mi történt? – léptem oda féltően szerelmemhez, és a fickó karjaiból elszakítva átkaroltam.
- Csak beleivott valamibe, amibe nem kellett volna, és rosszul lett – magyarázta Greg.
- Kösz, innen átveszem – mondtam neki, és Kristent a karjaimba emelve vittem vissza a házig. Ott a verandán levő padra ültettem, és a lámpa fényénél már az is látszott, hogy szinte zöld.
- Mit itattak veled azok az idióták? – faggattam halkan.
Őt nem akartam hibáztatni, mert úgy tűnt, szinte a halálán van. Erről eszembe jutott, hogy mentőt kellene hívni, de mielőtt végiggondoltam volna, kedvesem már meg is szólalt.
- Csak egy kis vizet kérek, semmi orvos – nyögte parancsolóan.
Hoztam neki egy nagy pohárral, és egy hajtásra meg is itta.
Végigsimítottam az arcán, és szinte lángolt.
- Mi volt az? – kérdeztem megint, mert ha mégis arra kerülne sor, legalább a dokik segítségére tudnék lenni abban, hogy elmondom, mit fogyasztott.
- Valamit összekevertek, és borzalmas íze volt – emlékezett vissza borzongva.
De a színe már normálisabbnak hatott.
- Jobban vagy kicsit? – érdeklődtem.
Bólintott, és bágyadtan rám mosolygott.
- Nincs hányingered vagy ilyesmi? – faggattam tovább aggódva.
Erre már a fejét rázta. És határozottan kezdett kipirulni az arca.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és melléültem.
- Sajnálom – suttogta.
De nem volt miért sajnálkoznia. Átöleltem, és megnyugtatóan megsimogattam a vállát.
- Semmi baj, de legközelebb… - még be sem fejezhettem, amikor közbevágott.
- Igenis, apu – kötözködött rám sandítva.
Ennek már komolyabban megörültem. Ha kötözködni is tud, akkor nagy baj nem lehet, gondoltam.
- Kérsz még egy kis vizet?
- Nem, köszönöm, de egy szál cigit azt elszívnék.
Fel akartam állni, hogy hozzak neki, bár nem voltam benne biztos, hogy ez most valóban jót fog tenni vele, de a combomra tette a kezét, és ezzel maradásra kényszerített.
Kérdően pillantottam rá, de meglepődtem, amint bágyadtan átkarolta a nyakamat, és az ajkába harapott, mielőtt megszólalt.
- Egy csóknak viszont még annál is jobban örülnék – suttogta.
Örömmel teljesítettem ezt a kérését is, egészen addig, amíg már szinte levegő után kezdtünk el kapkodni mind a ketten.
De Kristennek még nem volt elég. Egy időre elegendő oxigént vett magához, és az ölembe mászott. Karcsú combjait végigsimítva a fenekébe markoltam, és magamhoz húztam.
Nem tudtam elképzelni sem, hogy mi ütött belé hirtelen, de tudtam, hogyha ezt így folytatjuk, akkor az elhatározásaimnak, miszerint a testiségtől egyelőre megkímélem, végérvényesen lőttek.
Ennek ellenére élveztem a pillanatot, amíg még csak az önuralmam határán egyensúlyoztam, és mohón visszacsókoltam. Nyelve izgatóan ízlelgette az enyémet, és én sem voltam ezzel másként. Minden egyes alkalommal rádöbbentem, hogy az ajkai íze a legédesebb dolog, amit valaha kóstoltam.
A keze viszont egyre merészebb helyek felé vándorolt a nyakamból indulva a mellkasomon és a hasamon áthaladva egyre lejjebb. Itt akartam véget vetni a kísértésnek, amíg még tudtam, ezért hirtelen felemelkedtem, őt továbbra is magamhoz szorítottam, és bementem a házba.
Az ajtót csak belöktem magunk után, és nem szakadtam el az ajkaitól, miközben a hálószoba felé tartottam.
Ott az ágyra fektettem, de a lábait szorosan összekulcsolta a csípőm körül, és egyáltalán nem volt könnyű tőle szabadulnom. Egy pillanatra a vágyam ereje kerekedett felül, és hirtelen már nem is akartam tőle elszakadni.
Ráfeküdtem, de valószínűleg túl hevesen, mert Kristen váratlanul újra felszisszent. Azonnal leszálltam róla, és mellé feküdtem.
A földszintről felszűrődő fényben láttam az arcán ugyanazt a szenvedélyt, ami az én szívemet is éltette, de jobbnak láttam, ha mégis inkább megkímélem mindkettőnket attól, hogy esetlegesen közben is csak fájdalmat okoznék neki.
Egy utolsó gyengéd csókot adtam a szájára, aztán mellé feküdtem, és óvatosan magamhoz húztam. Éreztem megremegni, és rám is kemény hatást gyakoroltak az eddigiek, de valahol mégis büszke voltam rá, hogy meg tudtam állni. Sokkal rosszabb lett volna, ha utána van bűntudatom, győzködtem magam.
- Már nem kívánsz? – kérdezte Kristen halkan.
El sem akartam hinni, hogy ennyire félreértett, holott délután a parton már elmondtam neki a miérteket.
Válasz helyett arra gondoltam, megmutatnom neki, mennyire kívánom, de végül letettem róla, ugyanis biztos voltam abban, hogyha most ott megérint, akkor nekem végem.
- Mindennél jobban kívánlak – feleltem mégis szóban, és megcirógattam a haját. – De vigyázni akarok rád… még egy pár napig – tettem hozzá, és reméltem, hogy tényleg kibírom még addig.
- Jobban vagy már? – kérdeztem aztán, de nem felelt.
Hallottam egyenletesen lélegezni, és tudtam, hogy elaludt.
Én még mindig az imént történtek hatása alatt voltam, ezért ez nekem nem ment olyan könnyen. Először is lehiggadni próbáltam meg, és közben az jutott eszembe, hogy vajon mit fog szólni Kristen a meglepetéshez, amit ma kitaláltam.
Akármit megadtam volna, ha a fejébe láthatok, és akár előre kiolvashatom belőle, hogy mit fog végül szólni az ötletemhez, de mivel még szóba sem került ez közöttünk, azzal sem mentem volna semmire.
Vágyakozásom borzalmasan lassú lecsillapodása után lágyan megcirógattam Kristen arcát, és ebbéli örömömben, hogy végre újra a karjaimban tarthatom, szinte könnyezni kezdtem a meghatottságtól.
Egy pár napja, sőt, még egy napja sem mertem igazán remélni, hogy így fog végződni ez a nap, és valóban a világon a legboldogabbnak érezhetem magam.
Az összes álmom máris megvalósulni látszott, de kisvártatva én is egyre fáradtabbnak éreztem magam, és szerelmem testét továbbra is magamhoz ölelve elaludtam.
