119. fejezet (Rob)
- Mike-kal beszéltem – mondta hirtelen Kristen.
Nem akartam neki elárulni, hogy hallottam, így inkább nem néztem rá.
- Egyfolytában hívogatja Jennyt, és meg akartam kérni, hogy fejezze be – folytatta, de erre sem válaszolhattam, hogy tudom.
Erre Kristen kibámultam az ablakon, mire mégis kipréseltem magamból egy pár szót.
- Nem kell nekem beszámolnod erről.
Újra rám nézett.
- De nem akarok több félreértést, és szerettem volna, ha tudod – magyarázta.
Erre rápillantottam egy másodpercre, majd az addig sebváltót markoló kezemmel megfogtam a kezét. Ő összefonta az ujjainkat, és megszorította a kezem.
- Köszönöm – mondtam.
Tényleg jólesett a bizalma, de az még jobban hízelgett a lelkemnek, ahogy a volt pasijával beszélt. Nem akartam ugyanarra a sorsra jutni, mint az a nyomorult, mégsem tudtam sajnálni igazán.
Egy órán belül meg is érkeztünk Brightonba. Szegényes turisztikai információkkal próbáltam elkápráztatni Kristent a városról, már ami az eszembe jutott éppen.
Elmeséltem neki, hogy Brighton ugyanolyan nyüzsgő, mint London, hogy régen egy apró halászfalu volt, és azt sem feledtem ki, hogy itt a legnagyobb az egy négyzetkilométerre eső pubok száma, és itt van a világ legkisebb kocsmája is.
Ezzel sikerült megnevettetnem, és már ő sem tűnt olyan gondterheltnek.
Egy rövid keringés után a központban, a városból kelet felé indulva végighaladtunk majdnem a tengerpart közvetlen közelében. Szerencsém volt, a nap már szépen sütött, mire megtaláltuk a házat.
- Itt vagyunk – mondtam, miután felhajtottam egy garázs elé.
Kipakoltuk a csomagokat, és míg a kulcsot keresgéltem, Kristen szétnézett. Ebben a házban még én sem jártam, így ugyanolyan izgalommal néztem körül, mint ő. Hatalmas, kétszintes, de barátságos házikó volt, és előle is lehetett látni a tengert. A turisták zaja nem hallatszott el idáig, bár láthattuk a strandolókat, ahogy eljöttünk a part mellett. A házba belépve úgyszintén barátságos hangulat fogadott.
A földszinten nem sokat időztem, inkább felvittem a csomagokat, és lepakoltam a hatalmas ágy mellé az egyik hálóban. Örültem, hogy erkély is tartozik a szobához. Szép lesz innen együtt nézni a naplementét…
Kristen feljött utánam, és rögtön ki is lépett rá, ahogy felfedezte. Felhoztam a többi csomagot is a kocsiból, majd kiléptem hozzá, és derekánál fogva magamhoz húztam. Azonnal nekem dőlt, és kicsit elgondolkodónak tűnt.
- Tetszik? – kérdeztem a füle mellől.
Oldalt fordult, és adott egy puszit.
- Köszönöm, hogy idehoztál – felelte.
Én is örültem. Már eddig is sokszor hittem, amióta vele találkoztam, hogy annál boldogabb már nem lehetek, de erre szerencsére már többször sikerült rácáfolni.
Már csak azon töprengtem, hogy tehetném még emlékezetesebbé ezt a napot… és ezt az éjszakát.
- Mit csinálunk ma? – kérdezte Kristen lelkesen.
Mivel nekem mindegy volt, visszakérdeztem.
- Te mit szeretnél?
- Elmehetnénk reggelizni mondjuk… körülnézhetnénk a városban… a tengerparton… - sorolta, de közben fátyolos tekintettel nézett mélyen a szemembe.
Kicsit lehangolt a gondolat, hogy erre rá fog menni a mai nap hátralevő része, tekintve, hogy majdnem dél van, de mivel most az ő kívánsága szerint kellett cselekednem, beleegyeztem.
- Ebben a sorrendben, oké – válaszoltam, majd egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, de mielőtt viszonozhatta volna, már húztam is magam után az autóig. Nem akartam egyetlen percet sem vesztegetni. És még sok tervem volt előkészületlen…
Mielőtt azonban kinyitottam volna előtte az ajtót, mégis megtorpantam, és a kocsihoz szorítottam.
Számmal rögtön ajkait kerestem, és egy ígéretekkel teli csókkal akartam felkészíteni a nap hátralevő részére. Szívem szerint a közös életünk hátralevő részére szerettem volna, de az, hogy lehet közös… és hosszú távú jövőnk… az elég ingatag lábakon állt. Így inkább a mát akartam kiélvezni, és őt is erre akartam volna kérni, csak szavakat nem találtam hozzá.
Ahogy viszont észrevettem, nem is volt rá szükség, mert ugyanolyan vérpezsdítő csókkal válaszolt, amitől a saját szívem is kiugrani készült, pedig ezt a hatást nála akartam elérni.
Mielőtt visszacipeltem volna a házba, jobban mondva az ágyba, elengedtem, és figyeltem, ahogy magához igyekszik térni. Akkor mégis csak sikerült elérnem, amire gondoltam.
- Mehetünk reggelizni? – kérdeztem.
Kristen még mindig levegő után kapkodott, és megsajnáltam. Nem szép dolog ez tőlem, akárhonnan is nézzük. Bár csak sejtéseim voltak, hogy ő mennyire várja vajon, hogy újra együtt legyünk „úgy” is, de ha magamat vettem…
Annak is örültem, hogy még van erőm ellenállni.
- Mehetünk – felelte kedvesem pihegve, majd hátat fordított, és ahogy kinyitotta az ajtót, váratlanul hátrált egy lépést, így testünk egymáshoz simult egy pillanatra. Sőt! Aljas módon hozzám dörgölőzött, és ezúttal én kezdtem levegő után kapkodni. Már nyúltam volna, hogy átöleljem, de elhúzódott, beült a kocsiba, és a csukott ablakon át vigyorgott rám gonosz módon.
Szóval ezt előre kigondolta. Na megállj csak, gondoltam, ahogy beültem mellé.
- Te egy boszorka vagy – közöltem vele a nyilvánvalót, majd indítottam.
Persze szívem megtiprója csak nevetett, de már voltak ötleteim, hogyan fogom ezt neki visszaadni.
A belvárosban leparkoltunk, és kézen fogva indultunk keresni egy olyan helyet, ahol már nem reggelit, inkább ebédet adnak, hisz dél közelgett.
Egy partra néző teraszra ültünk, és míg falatoztunk, láttam, hogy Kristen egyre többször pillant a vízpart felé.
- Akarod látni a privát partot, amiről beszéltem?
Abban bíztam, hogy a tengerparton fel tud annyira szabadulni, amennyire a későbbiekben szükségem lenne ahhoz, hogy véghezvigyem a terveimet. Bár már most sem tűnt feszültnek. De még ennél is boldogabbá akartam tenni, amennyire csak lehetséges.
Szerelmem elpirult, de végül rávágta.
- Akarom!
Egy számomra is megrázó, de mégis őrült és egyben hihetetlen gondolat zuhant át az agyamon. Az oltárnál szokták ezt mondani… Vajon… Elzavartam a szívdobogtató gondolatot, mielőtt olyasmibe lovallom bele magam, amiről fantáziálnom sem lenne szabad.
A házba visszaérve Kristen előszedte a bikinijét, és a fürdőbe vonult átöltözni. Én nagyjából berámoltam a szekrénybe a ruháinkat, hogy ne a táskából öltözzünk, épp elég, ha a szekrényben csinálunk kuplerájt, majd én is felvettem egy fürdőnadrágszerűt.
Kicsit később Kristen is megjelent, és ahogy tekintetemmel végigcirógattam minden egyes porcikáját, okosabbnak találtam azonnal elindulni, és lehűteni magam a minden bizonnyal kellően hideg tengerben, mielőtt nem állok jót magamért.
Vadítóan állt neki a fürdőruha! Nem, ezt nagyon erős túlzás annak nevezni… ez valami olyan démoni cucc, aminek a láttán az összes férfiembernek a szeme esik ki, ha meglátja. Otthon, mikor elcsomagoltam, még fele ennyire sem hittem csábítónak, de már attól is beindultam. Ez viszont…
Szinte rohantam a part felé, ahogy magunk mögött hagytuk a házat. Kristenre nem nagyon mertem ránézni. Örültem, hogy kihalt a part, ahova mentünk, mert beleőrültem volna, ha más is megpillantja őt ebben a szerelésben.
A vízhez érve láttam, hogy Kristen engem megelőzve rohan a tengerbe, de alig ért be térdig, megtorpant, és szinte láttam, ahogy összerándul. Ebből már tudtam is, hogy elég hideg a víz.
Lassan, mosolyogva mentem utána, de ahogy mögé értem, felkaptam, de sikítása megállított abban, hogy azonnal a vízbe dobjam.
- Ne! Kérlek! – esdekelt, és jogosan.
Már én is éreztem, hogy ez a tenger még nem egészen alkalmas a strandolásra, de a kedélyeim csillapítására tökéletes lesz.
Ahelyett, hogy Kristent a vízbe kényszerítettem volna, ez mindkettőnk számára elviselhetőbb megoldást jutott az eszembe. A pezsgőnél bevált, hátha most is…
Talpra állítottam, majd mikor felém fordult, fenekénél fogva felemeltem, és engedelmesen azonnal összekulcsolta a lábait a hátam mögött, míg karjait a nyakam köré fonta.
Vidáman rápillantottam, majd az ajkaira, és nekikezdtem figyelemelterelő hadműveletemnek.
Úgy csókoltam, hogy azt is elfeledtessem vele, hol vagyunk. Nyelvem az ajkai közé fúrva próbáltam viszonzást elérni nála, és sikerrel. Először lassan és óvatosan kóstolgattuk egymást, de a vágy újra kezdett elborítani. Mielőtt teljesen elvesztettem volna a józanságom, elindultam a tengerbe egyre beljebb.
Pillanatok alatt sikerült lehűtenem magam, de nem álltam meg, csak amikor már a nyakamig ért. Kristent itt sem engedtem el, sejtettem, hogy amilyen picike, ha megpróbálna leállni a tengerfenékre, a feje búbja sem látszana ki, arról pedig nem voltak információim, mennyire tud úszni.
Bár az a veszély már nem fenyegetett, hogy nem bírok magammal – a hideg víz megtette a hatását -, egy percig még ízlelgettem kedvesem édes ajkait. Hiába hűltem le, a vágy a bensőmben izzott érte, így csókunkat megszakítván vággyal teli szemekkel pillantottam rá, és örömmel láttam, hogy őt is hatalmába kerítette az izgalom.
Sikerként könyveltem el, ezúttal is bevált tehát a figyelme elterelésére a csók-módszerem. Hihetetlen…
- Na milyen a víz? – kérdeztem tőle rekedten, arra próbálva rávenni, hogy nézzen körül.
Egy ideig csak pislogott, majd lassan kitisztult a tekintete, és döbbenten nézett körül. Kicsit erősebben kapaszkodott a nyakamba, majd elmosolyodott.
Azt hittem, megriadt a víz nyilvánvaló mélységétől, ahol éppen álltunk, de hirtelen mégis ellökte magát tőlem, és szélsebesen kifelé kezdett úszni. A part közelében értem csak utol, ahol újra a karjaimba kaptam, és kivittem a homokra.
Ott lefektettem, majd félig mellé fekve fölé hajoltam, és ismét ajkai után kutattam… Nem tudtam betelni vele.
