206. fejezet (Kristen)
Az újjabb, lasscskán egyre forróbbá hevülő csókunkat ezúttal is Rob szakította félbe. Kezdtem tényleg komolyan elgondolkodni rajta, vajon mi baja lehet.
Az egyértelmű volt, hogy szeret engem, és minden kétséget kizáróan kíván is, de nem tudtam az okát, miért húzódik el mégis, amint valamibe jobban belemelegednénk.
Türelemre intettem magam, és úgy döntöttem, kivárom az éjszakát. Mivel úgyis csak egy hálószoba van a nyaralóban – de ha több lenne, sem szándékoznék ezentúl egyetlen éjszakát is nélküle tölteni a hátralévő életemből -, biztos voltam benne, hogy ugyanaz az ágy szolgál majd éji pihenésünk színhelyéül, és reményeim szerint nemcsak alvással fogjuk tölteni az időt.
Mivel szívem dobbanása lelépett egy kis időre, hogy átöltözzön, tétlenül a verandán maradtam, és türelmetlenül vártam, hogy újra megtiszteljen a jelenlétével. A hirtelen jött szégyenlősségét sem értettem igazán, de rögvest megnyugodtam, amint visszajött egyetlen szál levágott szárú farmerben.
Így már sokkal elégedettebben, és persze nagyokat nyelve szemléltem végig Rob túl rég nem látott testét, és szinte csak a szám szélét nem nyaltam meg a látványától.
De ő rám sem hederített.
A konyhába ment, és meglepetten figyeltem, ahogy a hűtőbe kukkantva először elhúzza a száját a félkész kaják láttán, de aztán magabiztosan mégis nekiáll belőlük valami ehetőt varázsolni. Nem hagyhattam mindezt szó – vagy inkább tettek – nélkül, ezért az ittléte miatti örömömben igyekeztem a lehető legtökéletesebben feltartani a tevékenységében.
Egy idő után ebből is elege lett, mert bár a kikönyörgött csókjaimat fékezhetetlen szenvedéllyel viszonozta, rám parancsolt, hogy jobban teszem, ha inkább odakint várakozok.
Tettetett felháborodással az ajtó felé indultam, de utánam kapott, és megállított. Azzal nem számolt csak, hogy ennek következtében éppen oda tapad a tenyere, ahol a műtéti sebhelyem van, és amely még nem igazán volt olyan állapotban, hogy felszabadultabb és egyben figyelmetlenebb bánásmódban részesüljön, ezért önkéntelenül is felszisszentem.
- Ne haragudj – kért bocsánatot rögtön, de mivel én is megfeledkeztem időnként a fájdalmas tényről, nem haragudtam rá.
- Semmi baj, csak még kicsit érzékeny – feleltem mosolyogva.
Ezután kiültem az egyik székbe, és rágyújtottam. Az iménti hirtelen mozdulat már nem fájt, mégis a sebre szorítottam a kezem, mintha ezzel eltüntethetném.
De persze nem sikerült.
Váratlanul Greg tűnt fel a parton, ott kószált tőlem körülbelül harminc méternyire. Gondoltam, mivel úgyis ki lettem tiltva a házból, sort kerítek egy vele való beszélgetésre, amíg Rob elkészül az ebédünkkel.
Greg már messziről észrevett, és megtorpant az egyik pálmafa alatt.
- Nos, eldöntötted, hogy visszafogadod, vagy adsz nekem is egy esélyt? – kérdezte egy kacsintás kíséretében.
Még egy kicsit zavarban voltam, amiért nem vettem észre magamtól a nyilvánvalót vele kapcsolatban, de igyekeztem magabiztosnak tűnni. És figyelmen kívül hagyni azt, hogy neki is tetszik életem értelme.
- Greg… Miért nem mondtad el előbb? – kérdeztem, némileg kitérve a válasz elől.
De ő csak vállat vont.
- Azt hittem nem olyan fontos. Jól éreztük magunkat és ennyi. Szigorúan barátként – tette hozzá, és közelebb lépett hozzám.
Igaza van, gondoltam. Nála jobb barátot keresve sem találhatnék.
- És… Robnak elmondhatom? – érdeklődtem.
- Nem titok – vont vállat megint, majd a nyakláncomra esett a pillantása.
- Ez tőle kaptad? – kérdezte, és felemelte az apró medált, hogy közelebbről is szemügyre vegye.
- Igen – mondtam boldogan.
- Akkor ezek szerint legalább a te életed rendeződött – felelte kedvesen, de kihallottam a hangjából a fájdalmat, amit ő a párja elvesztése miatt érzett.
- Te is meg fogod találni az igazit – vigasztaltam, és végigsimítottam a karján.
Erre már vidámabban pillantott rám, majd megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk este átugrani hozzájuk egy buliba. Köszönettel elutasítottam, és egy későbbi időpontra ígértem ennek az ötletnek a valamikori teljesítését.
Adtam még egy puszit az arcára, és mivel úgy sejtettem, Rob lassan elkészül az ebéddel, elbúcsúztam, és visszasétáltam a házhoz. És igazam lett, mert éppen akkor lépett elő a gőzölgő és finoman illatozó tányérokkal, amikor a veranda tetejére léptem.
Ebéd közben viszont egy szót sem szólt, és kerülte a tekintetemet.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle, mert szerettem volna kiaknázni minden potenciálisan előforduló téves feltételezést.
- Semmi – felelte, és tovább leplezte előttem a gondolatait.
Egy kicsit még ezt is hagytam.
- Rob – szóltam viszont rá egy idő után.
Ekkor megállt a villa a kezében, és rám nézett.
- Nem ízlik? - bökött a tányérom felé, miután lenyelte a falatot.
- Látom, hogy valami bajod van, és szeretném tudni, hogy mi az – ezzel felpattantam, és mivel már jóllaktam, a konyhába vittem a félig elfogyasztott ebédemet.
Ő is utánam jött, és bár remélni sem mertem, hogy máris elmondja, mi bántja mégis kibökte.
- Ez a Greg zavar engem.
Tudhattam volna, hogy észrevette, amint beszélgetünk.
- Ah, ezek szerint láttál minket a parton – feleltem karbatett kézzel, nekitámaszkodva a konyhapultnak.
- Igen.
Erre elmosolyodtam. Bár Greg „engedélyt” adott, hogy megosszam vele is a titkát, kicsit még szerettem volna kiélvezni a féltékenykedését, mert jóleső érzéseket okozott az, hogy elviselni sem tudja, amint más hímnemű is bekerül a képbe, de elhatároztam, hogy amint kezdi tényleg túlzásba vinni, elárulom neki az igazat.
- Megmondtam, hogy rá aztán végképp nem kell féltékenynek lenned – léptem közelebb hozzá vigyorogva, de nem avattam be abba, miért is nem.
- Biztos? – kételkedett tovább, miközben magához ölelt.
- Biztos – suttogtam, és a mellkasára csúsztattam a kezem, onnan pedig a tarkójára, hogy magamhoz húzzam egy csókért.
Megkaptam. De már megint elhúzódott, és ezzel már szinte megsértett. Viszont a figyelemelterelésben is mester volt, ezért a következő kérdésével, miszerint nincs-e kedvem úszni egyet, eloszlatta a hirtelen jövő bosszúságomat, és rögtön jobb kedvem kerekedett.
Sőt, hogy az ő helyzete se legyen túl rózsás, boldogan táncolva indultam az ajtó felé, miközben biztos voltam benne, hogy a tekintete a testemre tapad, és hallottam is, amint egy pillanatnyi habozás nélkül követ.
- Már nem érzed a másnaposságot? – érdeklődött a part felé menet.
Furamód úgy éreztem, mintha előző nap egy kortyot sem ittam volna.
- Nem – kuncogtam. – Amint te megérkeztél, azonnal elűzted – feleltem, hogy hízelegjek egy kicsit a hiúságának, és megszorítottam a kezét.
Leterítettük a pokrócot, és szintén kézen fogva a vízbe sétáltunk. Mivel pár napja már leteszteltem, mennyi időt tölthetek a vízben anélkül, hogy a sebem kiázna, félelem nélkül gyalogoltam egyre mélyebbre a tengerben. Most azonban elvetettem azon gondolataimat, melyek a brightoni hétvégénk tengerhez kapcsolódó emlékeinek felelevenítésére irányultak, és nem túl hosszas úszkálás után kihevertünk a pokrócra.
Hanyatt feküdtem, és élvezettel adtam át magam a nap sugarainak, amelyek pillanatok alatt felszárították a bőrömön végigcsorgó apró vízcseppeket. Elégedetten, de egy kis kegyetlenséggel vegyítve nyújtóztam el Rob vágytól elsötétülő tekintete előtt, és már nem aggódtam „annyira” amiatt, hogy esetleg nem vagyok rá olyan hatással, mint régen.
Egy pár percnyi érdeklődő szemlélődés után lassan a hasamra tette a tenyerét, de ettől feléledtek a fájdalmaim. Elsősorban a lelkiek. És tudtam, hogy egyre gondolunk, amikor a szemébe néztem. Óvatosan cirógatott, de inkább lefogtam a kezét, nem akartam elrontani a szép napot azzal, hogy szomorkodunk.
- Már nem olyan rossz – mondtam halkan.
Rob ekkor lehajolt, és olyan gyengéd csókokkal borította be a hasamat és a műtéti seb környékét, hogy könnyek szöktek a szemembe.
Kisimítottam még nedves haját az arcából, és magamhoz húztam. Ekkor ő mellém feküdt, és csiklandós puszikkal kényeztetett.
- Nagyon szeretlek – súgta aztán az ajkaim közé, majd megcsókolt.
Forróbban akartam viszonozni, mint amennyire a nap perzselte a bőrünket. Ennek ellenére ezúttal én is tartózkodóbb voltam, hiszen itt többen voltak a strandon, mint Brightonban, és így nem is tiltakoztam olyan hevesen, amikor egy kis idő elteltével elhúzódott, és elnyúlt mellettem a pléden.
Az érintést viszont nem tilthatta senki, ezért felkönyököltem mellette, az oldalamra fordulva, és igyekeztem őt megőrjíteni. Sikerrel, mert miután a mellkasát már végigrajzoltam apró szerelemmintákkal, a hasa következett, majd a combján haladtam a térde felé és vissza a combja belső felén, megragadta a kezemet.
Bár a célterületre így nem jutottam el, csak a tekintetemmel bizonyosodhattam meg róla, hogy nem volt rá hatástalan a kis játékom. Boldogan ránevettem, és félig a mellkasára fekve a szemébe néztem.
- Hiányoztál – motyogtam.
- Többé nem engedlek el – felelte, bár ez inkább hangzott ígéretnek, mint fenyegetésnek a számomra.
Közelebb hajoltam, amíg ajkaim már a száját súrolták, de nem mentem tovább.
- Én sem téged – suttogtam milliméterekre tőle.
Egy picit megemelte a fejét, hogy ő csókoljon meg, de engem is meglepő kacérsággal elhúzódtam, hogy ne érjen el. Viszont azzal nem számoltam, hogy a kezemet még fogva tartja, így először hátráltam, ahogy ő is felült, majd élvezettel adtam át magam a csóknak, amelyben egyesültünk.
Nyelvünk a sós tenger ízétől függetlenül édesen olvadt össze, de megint ő állította le a folytatást, mielőtt egyáltalán megkérdezhettem volna, hogy mi lenne, ha visszamennénk a házba.
Rob elhúzódott, és visszafeküdt a takaróra. Én is mellé hasaltam, de már nem tudtam visszatartani a kikívánkozó kérdésemet.
- Miért viselkedsz ilyen furán?
- Mert… - kezdte, de egy kis szünetet tartott. Csak remélhettem, hogy nem fogja elferdíteni a valóságot, csak hogy engem megkíméljen. – Most nemcsak ezzel szeretnélek boldoggá tenni – nyögte ki végül.
Ez nem az a válasz volt, amire számítottam, ezért megbocsátottam neki, hogy kétségekbe sodort. Ettől a felelettől meghatódtam, és egy pillanat alatt újra beleszerettem.
Még egy jó óra hosszat hevertünk a napon, majd felmentünk a házba, mert megszomjaztam. Mivel már majdnem esteledett, Rob azt javasoltam, hogy egy zuhany után öltözzünk át, és a partról nézzük a naplementét. Persze zuhanyozni sem akart együtt, pedig máig emlékeztem rá, hogy az többnyire igen csodás élményekkel gazdagította mindkettőnket.
Miután külön-külön lemostuk magunkról a tengervíz sómaradványait, hamarosan egymás kezét szorongatva andalogtunk a lemenő nap narancs sugaraival szerelemszínűre festett tengerparton.
