146. fejezet (Rob)
A következő napok hasonlóan teltek el.
Nem tudtam sem magammal mit kezdeni, sem a külvilággal. Nem érdekelt már más, csak a gyógyszerek és az alkohol.
Már majdnem hét vége volt. Megpróbáltam megszámolni a napokat, hány napja ment el Kristen, de nem sikerült.
Egyik félrészeg állapotomban még a családommal is sikerült beszélnem, de mikor róla kérdeztek, nem tudtam mondani semmit. A neve olyan fájdalmas húrokat pengetett bennem, hogy újra azt a kínt éreztem, amikor elment.
De a húrokról eszembe jutott a gitárom. Elővettem, és játszani kezdtem.
Nem akartam AZT a dalt, de mégis csak az volt az egyetlen, amire hirtelen emlékezni tudtam. Az énekléshez nem volt energiám, csak pengettem…
Egyszer csak Jennyt hallottam kiabálni az ajtó túloldalán.
- Rob! Azonnal be kell engedned!
Elképzelésem nem volt, mi történhetett. De nyilván csak ellenőrizni jött, hogy élek-e még. Rickkel szinte napi látogatóim voltak egy pár órára.
De most csak gitározni akartam.
- Jól vagyok – kiáltottam vissza neki, reménykedve benne, hogy elmegy.
De nem ment.
- Nyisd ki! Most! – követelte.
Egy üres üveget vágtam az ajtóhoz, de ez sem hatotta meg.
- Ha nem engedsz be most rögtön, betöröm a kurva ajtódat!
Minden bánatom ellenére elnevettem magam. Elképzeltem a törékeny Jennyt, amint nekiesik az ajtómnak.
Nehéz szível félretettem a gitárt, és csakis az ajtóm épségének megóvása érdekében kinyitottam előtte.
- Mit akarsz? – kérdeztem, de válasz nélkül berontott a lakásba, majd megállt a nappali közepén.
- Nem érem el Kristent telefonon.
Most Jenny tényleg komolyan gondolja, hogy ezt nekem kell elújságolnia?!
- És miből gondoltad, hogy itt van?! – kérdeztem.
Sóhajtott, majd legyintett egyet továbbra is dühösen.
- Tudom, hogy nincs itt! De beszélnem kell vele…
Ez most kicsit sok volt nekem. Leültem a kanapéra, és kezembe fogtam egy félig teli üveget, de Jenny kivette a kezemből, mielőtt a számhoz emeltem volna.
- Hé, hé, adod vissza!
De nem adta. Nekem pedig már nem volt elég erőm, hogy most harcolni kezdjek vele érte.
- Nézd meg magad! Mit művelsz!? – kiabált velem hirtelen.
Eddig azt hittem, nem ő az anyám, de most félig illuminált és begyógyszerezett állapotban hirtelen elbizonytalanodtam.
Jobban megnéztem, de továbbra is csak Jennynek tűnt. És dühösnek. De miért kiabál velem?!
- Mi a bajod? – motyogtam értetlenkedve.
- Az hogy tönkreteszed magad! Szedd össze magad végre és térj észhez! – ordibált tovább.
Egy pillanatig azt hittem, csak hallucinálom őt, ahogy Kristent is az elmúlt napokban olyan sokszor. De míg Kristen kedvesen mosolygott mindig, és azt mondta, hogy szeret – a következő pillanatban meg hogy Mike-ot szereti -, addig Jenny valamiért itt tombolt a lakásomban. És valóságosnak tűnt.
És azt kiabálja, hogy szedjem össze magam és térjek észhez… Hát nem látja, hogy semmi bajom? Lát engem egyáltalán?! Teljesen jól éreztem magam…
Felálltam, és kibotorkáltam az erkélyre. Kristen ott ült a székben, ezúttal egyedül, nem az ölemben. Nem akartam ráülni, ezért a korláthoz támolyogtam, és nekidőltem.
Elővettem a cigimet, és bár már kezdett csúszni a kép, megpróbáltam meggyújtani. Harmadjára sikerült is, és ahogy kifújtam a füstöt, Kristent kezdtem el bámulni a székben. Felhúzta a lábait, és mosolyogva nézett vissza rám.
Én is rámosolyogtam.
Jenny viszont hirtelen közénk szökkent, és kirántotta a cigit a számból.
- Hé, ne már! – szóltam rá, de nem törődött vele.
Lekevert egy pofont, de kinevettem.
Aztán majdnem elsírtam magam megint, ahogy Kristen jutott eszembe. Ő is adott egy pofont. Amikor megint felhoztam a Tom-dolgot előtte…
És el is hagyott. Mielőtt teljesen elkeseredtem volna, újabb cigi után turkáltam a zsebemben. Találtam is és diadalmasan Jenny elé tartottam egy pimasz vigyor kíséretében, de ezt nem tudta elvenni.
Meggyújtottam. Kristen már nem ült a székben, így én huppantam le a helyünkre. Egyre inkább éreztem, hogy a szerek, amiket magamhoz vettem, kezdenek újra eluralkodni az elmémen.
Önként szálltam alá az újabb tudatlanságba.
---
Másnap tértem magamhoz legközelebb az ágyamban. Meglepetten körülnéztem. Nem emlékeztem rá, mikor jöttem be a hálóba.
És ruha sem volt rajtam. Vagyis alig. Egyetlen boxer, és annyi. Fogalmam sem volt, ki vetemedhetett olyasmire, amire emlékezni se akartam, ha tényleg megtörtént.
Kimentem a nappaliban, és kétszemélyes testőrségem összes tagja ott ücsörgött a kanapén.
Mikor észrevették, hogy megérkeztem, felém fordultak, de nem szóltak semmit. Rick bírta tovább.
- Most meghallgatsz végre? – kérdezte Jenny hangosan.
Túl hangosan. Gyógyszerért mentem a konyhába, de megint nem találtam. Gyilkos ösztönöktől vezérelten néztem vissza a kanapéra, ahol helyet foglaltak. Túl sok helyet. Éppen két emberrel láttam többet a lakásomban annál, ahányat szerettem volna.
- Nem vagyok kíváncsi rád, Jenny – mondtam végül mégis nyugodtan. És főleg halkan.
- És Kristenre?
Ezzel megfogott. Visszamentem a nappaliba és megálltam előttük.
- Azt hiszed, hogy ő még nem gyötört halálra?! – kérdeztem tőle hidegen. – Még te is folytatni szeretnéd?! Hát jó, csak tessék…
Nem tudtam, mit akar mondani nekem Jenny ilyen elszántan, és azt sem tudtam, akarom-e hallani.
- Ezt találtam a kocsimban tegnap – nyújtott felém egy darab papírt.
Elvettem. Kinyitottam. Valami orvosi izének tűnt, használati utasításszerűnek.
Nem kellett elolvasnom, elég volt látnom a képeket.
- Ez a tiéd? – kérdeztem Jenny felé lebegtetve a papírt.
Jenny olyan arckifejezéssel nézett rám, mintha nem látnám a fától az erdőt. És tényleg nem láttam. Vagy csak nem akartam látni…
Aztán gyorsabban józanodtam ki, mintha detoxikálóba zártak volna. Miért is mutatná nekem meg Jenny a saját terhességi tesztjének a használati utasítását? Ez teljesen kizárt. Viszont akkor csak egyetlen lehetőség marad… Kristen.
Ezzel lefagytam. Hátratántorogtam a falig, és nekidőlve lecsúsztam a padlóra.
Bár a fejem továbbra is hasogatott, és az elmúlt napokba agysejtjeim millióit sikerült akkurátusan kiirtanom, mégis felfogtam, mit jelent mindez.
Kristen terhes.
Hirtelen rosszul lettem, és a hányinger kezdett kerülgetni.
Terhes?! Nem biztos, hogy terhes, csak vett egy tesztet. Nem is szólt róla. Ha terhes lenne, különben is hozzám jött volna, hiszen én lennék az apa…
De ő Mike-hoz ment. Visszament hozzá. Mert terhes. Vagyis nem én vagyok az apa…
Már eddig is összezúzott szívem maradványai ahelyett, hogy éledezni kezdtek volna, csak még apróbb atomokra hullottak.
Jennyre bámultam a világegyetem összes fájdalmát magamba sűrítve, és irtó dühös lettem. Ezúttal rá.
- Tényleg sikerült neked is belém rúgnod egyet. Pedig azt hittem, Kristen már mindent megtett… - mondtam neki keserűen.
Erre viszont csak döbbenten bámult rám. Rick egy szót sem szólt, bár biztos voltam benne, hogy ugrásra készen áll, ha bántani merném Jennyt. De nem akartam beszennyezni vele a kezemet.
Hogy tehette ezt?!
- Rob! – mondta végül Jenny egy perc habozás után határozottan. – Most mondd meg, mit nem értesz?!
- Miért kellett közölnöd velem még azt is, hogy Kristen terhes Mike-tól?!
Nem bírtam már türtőztetni magam. Hiába fájt a fejem egyre jobban, most valóban gyilkos gondolataim támadtak.
Ez már valóban sok, ennyit nem tudok elviselni. Először elhagy az a nő, akivel a közös jövőmet képzeltem el, aki a világon a mindent jelentette a számomra, és aztán még az is kiderül, hogy a régi barátjától terhes. Ez még annál a ténynél is rosszabb volt, mint hogy engem csak kihasznált, és egyetlen percig sem szeretett.
Jenny viszont még nem állt le. Elgondolkodtam rajta, hogy én fogom be a száját, de Rick jelenléte miatt elvetettem ezt az ötletet.
- Rob, Kristen hónapok óta nem volt együtt Mike-kal… úgy… - nyomta meg az utolsó szót Jenny.
Nem értettem. Úgy éreztem, egy hatalmas kirakó van előttem, de képtelen vagyok összeilleszteni a darabkáit.
Csak értetlenül bámultam rá, mire felpattant és kikapta a kezemből a papírt.
- Valószínűleg tőled terhes, te idióta! – kiabálta megállíthatatlanul.
A papírt összegyűrte egy kis galacsinná, és hozzám vágta.
De nem éreztem semmit. Csak ültem, és nem jutottam szóhoz. Jenny szerint Kristen tőlem terhes.
De mit bizonyít egy használati utasítás?! Csak annyit, hogy vett egy tesztet. De hogy pozitív vagy negatív lett, azt ki tudhatja?! Egyedül Kristen.
És most már abban is biztos voltam, hogy azért viselkedett olyan furcsán, mielőtt Jenny elrabolta tőlem, hogy Mike-hoz vigye, mert akkor csinálta meg a tesztet. De nem látszott megkönnyebbültnek. És még valami eszembe jutott. Ennek a gondolatnak hangot is adtam.
- Jenny… Miért hagyott volna el, ha tőlem vár gyereket!?
Erre Jenny sem tudott mit válaszolni. Csak rávetette magát a telefonjára, és veszettül elkezdett valakit hívogatni. Tíz hívásig még számoltam, utána nagy nehezen felálltam, a hűtőhöz mentem, és kivettem egy sört. Sajgó halántékomra szorítottam a hideg üveget. Aztán kinyitottam, és az erkélyre mentem.
Már totálisan józan voltam.
Két dolog motoszkált a fejemben.
Kristen terhes tőlem. Kristen elhagyott.
Nem találtam összefüggést. Vagyis… inkább csak logikát nem láttam benne.
Ha tényleg apa leszek, miért hagyott el?! Nem bizonyítottam be neki ezer és egyféle módon, mennyire szeretem!? El akartam venni feleségül! Persze, erről ő még nem tudott, mert nem volt alkalmam megkérni a kezét.
Lehet, hogy azt hitte, gyerekkel együtt már nem kell nekem?! Ez sok mindent megmagyarázott volna… De akkor is hülyeség! Hogy gondolhatott ilyet?!
És még ott volt Mike. Aki érte jött, Kristen pedig vele ment. Még meg is csókolta!!!
Egyik cigit szívtam a másik után, ahogy próbáltam összerakni az információdarabkákat.
Mike. Jenny azt mondta, hónapok óta nem feküdtek le egymással. Hirtelen az is bevillant, amit a kórháznál mondtam Kristennek. Ez a része is alaptalan vádaskodás volt. De most már nem számított. Jobban mondva most nem ez számított.
Bementem a szobába, és elkértem Jennytől Kristen mobiljának a számát. Mivel folyton együtt voltunk – amíg itt volt -, alig hívtuk egymást. Sőt, én csak az itteni mobilszámát ismertem, de Amerikában nyilván nem ezt használja. Jennyvel felváltva hívogattuk, de semmi válasz.
Közben fel akartam öltözni, de mindkét börtönőröm egyetértett abban, hogy jobban tenném, ha előbb a fürdőt venném használatba végre. Soha ilyen gyorsan nem zuhanyoztam még le, mint most. És újra a telefonra vetettem magam.
Jenny közben elérte Mike-ot, aki azt mondta, Kristen nála van, de napok óta csak fekszik. De Jenny szerint nem tud semmit a babáról.
Erre viszont újra lesápadtam. Ha ők most együtt vannak… De mégsem… Újra kezdtem nem érteni semmit. Mit keres Kristen Mike-nál?!
Aztán ez is jelentéktelenné zsugorodott. Akkor is tudnom kell, mi igaz abból, hogy gyereket vár. Tovább hívogattam. Egyszer csak megszakadt a vonal. Vagyis… mintha letette volna. Ahelyett, hogy felvette volna a hívást.
Újra tárcsáztam, de ezúttal nem érkezett semmilyen válasz.
- Jenny! – szóltam be a nappaliba, időközben ugyanis újra az erkélyen cigiztem idegességemben. – Oda kell mennem.
Mindenre elszántam magam, és úgy döntöttem, a hívogatással nem fogunk menni semmire, úgyhogy csak egyetlen megoldás marad, ha odamegyek.
Jenny először csak pislogott rám meglepetten, aztán hívta a repteret, hogy egy jegyet foglaljon nekem. Csak másnap reggelre volt, emiatt újra dühös lettem, de addig már csak kibírom valahogy, gondoltam.
Egy újabb doboz cigaretta elfogyasztása után viszont úgy éreztem, megőrülök.
A feszültség kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni bennem, de felcsillant egy reménysugár is előttem az alagút végén.
A fejem viszont továbbra is lüktetett, ezzel elvéve minden örömömet. És ez nem a másnaposság miatti fájdalom volt… Ez a műtét utáni napokra emlékeztetett…
Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen elhomályosult előttem minden, és összeestem az erkélyen.
