200. fejezet (Rob)
Nos 3 hű olvasó ajánlott zenét ehhez a fejezethez.
Szelektálás nélkül hallgassa mindenki azt, amelyik neki tetszik :) és köszönöm!
Kla ajánlotta: Guns N' Roses - November Rain
Lupi ajánlotta: Lucky Jason Mraz ft Colbie Caillat
Kriszti ajánlotta: Iggy Pop - Beside You
Már éppen azon kezdtem el gondolkodni, hogy hány darabra tépjem az ismeretlen pasast, amiért egyáltalán meg merte érinteni Kristent, amikor a srác hirtelen észrevett, és elég kitartóan bámulni kezdett. Mondott valamit Kristennek, mire ő is felkapta a fejét, lerántotta róla a pólót, de még nem nézett felém.
Egy pillanatra az a képtelenség is átfutott az agyamon, hogy Kristennek egyáltalán nincs ellenére, hogy ez a srác megérintette. Aztán igyekeztem mégis elhessegetni ezt az ötletet, hiszen azért vagyok itt, hogy visszahódítsam, nem pedig azért, hogy felelőségre vonjam. Amit nem is tehetnék meg, hisz ő még úgy tudja, hogy nekem közöm volt Jillhez.
Elég sok félreértés várt ma tisztázásra.
Határozottan elindultam feléjük, a srác számára kétséget sem hagyva afelől, hogy nem tűrök meg mást Kristen mellett. Kristen még kérdezett tőle valamit, de hogy mit, azt nem hallottam még ilyen távolságból, viszont a napozótársa a következő pillanatban felpattant, és a velem ellenkező irányban elsietett.
Megfontoltam, hogy most eredek a nyomába, és szedek ízekre, de ennél fontosabbnak láttam, hogy végre itt lehetek Kristen mellett. Akihez pár lépés után oda is értem.
Elnyomtam magamban a féltékenységet, és megálltam a takaró szélénél. Mindenem remegett az idegességtől, mert nem tudtam, milyen fogadtatásra is számítsak.
Kristen vett egy mély levegőt, majd elfordult a távozófélben levő barátjáról, és lassan felnézett rám.
- Szia – köszönt tágra nyílt szemekkel.
Nem akartam meglátni a szemében a bűntudatot, ezért külön örültem, hogy napszemüveg van rajtam, és nem láthatja, amint végigpillantok a testén. A vágyam azonnal éledezni kezdett, de most inkább ezt is elfojtottam, és a tenger felé bámultam. Szép volt a part, de messze nem annyira, mint Brightonban, állapítottam meg magamban.
Összeszedegettem a gondolataimat, aztán visszafordultam Kristenhez.
- Beszélnünk kell – mondtam neki.
Csak egy pillanatig habozott, és máris felpattant. De megingott, és a halántékához emelte a kezét. Utánanyúltam, és a derekánál kaptam el.
- Jól vagy? – kérdeztem máris aggódva.
Nem kerülte el a figyelmemet a sebhely sem a hasa jobb oldalán. Újra fájt a szívem, ahogy eszembe jutott az elvesztett gyermekünk. De mivel Kristent fontosabbnak tartottam, ezért inkább őérte aggódtam.
- Csak másnaposság – legyintett, és lehajolt a pokrócért, minek következtében el kellett eresztenem.
Holott sokkal szívesebben húztam volna magamhoz, de türelemre intettem magam. Mert annak ellenére, hogy egész nyugodtan fogadta az ittlétemet, még nem biztos, hogy nem haragszik.
Visszasétáltunk a házhoz, miközben azt motyogta magában.
- Azt hiszem, Cameron kocsijának annyi…
Ezt a nevet sem hallottam még, és egyre több reményemet kezdtem elveszíteni. Már nem is akartam elkezdeni számolni, hány ismeretlen pasas foroghat Kristen körül, mert attól a maradék önbizalmam is valószínűleg csúnyán elmenekült volna.
Felkísértem Kristent a házig, és közben nem bírtam levenni a szemeimet karcsú lábairól, és csábítóan ringó csípőjéről. Majdnem az őrületbe kergetett, ahogy haladt előttem a puha homokon.
A verandára érve mindent a földre dobott, és a házba invitált. Ott fokokkal hűvösebb volt, de ennek ellenére is melegem volt. A hideg londoni levegő után furán hatott ez a hőség.
Kristen a konyhába ment, kivett egy üveget, és a halántékára szorította. Eszembe jutott, azt mondta, hogy másnapos. Kíváncsi lettem volna, mi késztette arra, hogy berúgjon, valahol mégis voltak sejtéseim. Csak remélni tudtam, hogy nem az előbb látott idegen vette rá erre.
- Ki volt az veled a parton? - faggattam, mielőtt téves feltételekéseket kezdtem volna gyártani magamban.
- Greg – válaszolta egyszerűen.
De ezzel nem lettem kisegítve. Kristen viszont úgy festett, ennyit elég is tudnom róla. Oké, gondoltam, akkor viszont erre még rátérünk később.
- Kérsz valamit inni? – kérdezte.
Mivel ma már nem állt szándékomban vezetni, egy sört kértem. Kaptam.
- Mégis hogy kerülsz te ide? – kérdezte aztán, és leült velem szemben a konyhapulthoz.
- Nem volt könnyű kinyomoznom, hol is bujkálsz…
- Cameron árulta el? – vágott közbe, miközben összeszűkültek a szemei.
- Cameron? – kérdeztem vissza, remélve, hogy így megtudom, kicsoda is ő.
- A bátyám – felelte Kristen elhúzva a száját.
- Nem - védtem rögtön, hisz tényleg nem ő volt. – Nálatok családi vonás lehet a remek titoktartási képesség – tettem hozzá.
Aztán rájöttem, hogy ezt elszúrtam. Mert nekem is eszembe jutott rögtön, amikor másfél hónapon át nem tudtam, mi is van Kristennel. Mert ő titkolta.
- Ne haragudj – kértem is bocsánatot máris.
Kristen csak legyintett, és a verandára indult. Utána mentem. Ott leült az egyik székbe, feltette a lábát a korlátra, és rágyújtott. Ez jó ötletnek tűnt, ezért én is elővettem a cigimet, és követtem a példáját.
- Szóval, miért is jöttél? – kérdezte. – És hol hagytad a barátnődet? – tette hozzá, és a tenger felé bámult.
Tehát ő is féltékeny, gondoltam. Ez hízelgett a hiúságomnak, de mivel tisztázni akartam vele többek között ezt is, inkább előhozakodtam az igazsággal.
- Nem a barátnőm, és nem történt köztünk semmi.
Erre rám pillantott.
- Oké – felelte.
El sem akartam hinni. Ennyi?! Semmi jelenet vagy hisztéria?
- Oké? – ismételtem.
Kristen bólintott.
- Akkor… - szerettem volna teljesen tisztán látni. – Nem azért jöttél el, mert azt hitted, hogy… - kezdtem el mondani, de félbeszakított.
- Nem, már előbb elhatároztam, hogy… Gondolkodnom kell.
Igen, ezt velem is közölte.
- És jutottál már valamire? – kérdeztem idegesen, miközben nagyot nyeltem.
Most fogom megtudni, hogy kellek-e még neki. Ha nem, akkor hiába való volt minden, és tényleg megölhetem magam.
- Igen – mondta Kristen szűkszavúan, de nem fejtette ki az álláspontját.
Reméltem, hogy csak egyelőre. Eloltottam a cigim végét, és szembe vele a korlátnak dőltem. Alig tudtam visszatartani a kezem, hogy ne simítsak végig a lábán, amit szintén ott pihentetett tőlem alig tíz centire.
- Kristen, én… Nem akarlak elveszíteni – tört fel belőlem a hiánya által okozott kétségbeesés, amelyet napokig vissza tudtam tartani, de most itt volt tőlem alig karnyújtásnyira, és mégis olyan messzinek éreztem.
Erre végre rám emelte a tekintetét, aztán felállt, odalépett hozzám, és a derekamat átölelve, a fejét a mellkasomra fektetve hozzám simult.
Megdermedtem. De nem azért, mert kellemetlennek éreztem, éppen ellenkezőleg. Ilyesmire nem számítottam. És nem mertem átölelni.
- Nincs valami jó ötleted másnaposság ellen? – kérdezte, miközben felemelte a fejét és rám nézett.
Hosszan. A lélegzetem máris akadozott, ahogy éreztem a testemhez simulni a domborulatait, az illata felpezsdítette a véremet, és egész testemben megremegtem.
Lassan a dereka köré fontam a karjaimat, mire felnyúlt, és levette a napszemüvegemet.
- Így sokkal jobb – mondta, és elmosolyodott.
A mosolya megolvasztotta a csontjaimat is. Ha ezt tudtam volna, hogy elég idejönnöm, és Kristen önként a karomba simul, sokkal előbb elindultam volna. De legalábbis előbb elkezdem kutatni, hogy mégis hova tűnt.
Mégsem mertem hinni még az érzékeimnek.
- Ez most mit jelent? – kérdeztem, mert nem szerettem volna rosszul cselekedni.
- Szerinted mit jelent? – kérdezett vissza életem legcsábítóbb boszorkánya, miközben lábujjhegyre állt, és ajkaival végigsimított a számon.
Őszintén szólva egyáltalán nem ilyen fogadtatásra számítottam, inkább kiabálásra, újabb vitára, vagy egymás lelkének további gyötrésére, ez mégis szöges ellentéte volt minden elképzelésemnek.
És fogalmam sem volt mit jelent, de már el is felejtettem, hogy minek is kéne jelentenie bármit. De még mindig visszatartott valami attól, hogy engedjek a csábításnak. Féltem egyrészt attól, hogy Kristen csak játszik velem, másrészt attól, hogy ez egy álom, és én felébredek.
- Hiányoztál – súgtam mégis.
Ezúttal Kristen ajkai a nyakamon siklottak végig.
- Te is hiányoztál – suttogta közben.
A kezei a pólóm alá furakodtak, és végighúzta a körmeit a derekamon. Az én kezeim ökölbe szorultak a hátán. Szerelmem ebben a percben maga volt a kétlábonjáró kísértés. Viszont nem akartam mindent a szexre alapozni. Ezúttal nem.
- Szeretlek – súgtam megint.
Kristen egy pillanatra megdermedt a karjaimban, de utána újra felemelte a fejét, rám nézett, és ismét megijedtem. Ha most azt mondja, hogy ő nem tudja már viszonozni az érzelmeimet, akkor tényleg a tengernek megyek.
Szerelmem viszont olyan érzéseket sugallt felém, mind a tekintetével, mind pedig az érintésével, hogy a kételyeim kezdtek szépen elporladni, a lelkem és a szívem pedig összeforrni. A hegek is egészen elhalványultak rajtuk, végül pedig újra teljesnek éreztem magam.
Az egész lénye az irántam érzett szerelmét próbálta a tudtomra adni, és sikeresen. Nem haboztam tovább. Tudtam, hogy akárhol is vagyunk, ha ő velem lehet, akkor én hazaérkeztem.
Elmosolyodtam, majd az ajkaira hajoltam, és lágyan megcsókoltam. Karjait a nyakam köré fonva viszonozta, és el se akartam szakadni többé tőle. Egy pillanat múlva kedvesem mégis kissé elhúzódott, és a zihálása ellenére komoly hangon szólt hozzám.
- Én is szeretlek.
Hittem neki. És bíztam benne. Otthon voltam.
Is this the happy end???
