167. fejezet (Rob)
A bontatlan csomagok láttán én is elsápadtam, és gondolatban felpofoztam magam a feledékenységem miatt.
- Ezt… elfelejtettük – mondta Kristen halkan, de kissé mosolyogva.
Nem értettem, hogy tud ennek örülni. Én átkoztam magam, miközben közelebb csúsztam hozzá az ágyon, és átkaroltam a vállát.
- Ne haragudj, az én hibám – mentegetőztem.
- Nemcsak a te hibád, nekem sem jutott eszembe – fordult felém Kristen.
Nem akartam, hogy a nyilvánvaló bűntudatom mellett a reménykedést is lássa a szememben - hiszen magam mellett tarthatnám mindörökre, ha teherbe esne -, ezért elfordítottam a szemeimet róla.
- Direkt ezért mentem le pedig. Hogy lehettem ilyen hülye?! – tettem rá még egy lapáttal, hogy hiteles legyen a szégyenkezésem.
- Tegnap azt mondtad… nem érdekelne, ha… - kezdte Kristen, és a hangjában felfedeztem valami olyasmit, ami arra késztetett, hogy valljak be mindent.
Komolyan a szemébe néztem.
- Én még most is így gondolom… - kezdtem. – Nemcsak azért nem álltam meg, mert nem is bírtam volna, hanem… Imádnám, ha egy kicsi Kristen is magába bolondítana.
A végén már nem tudtam titkolni vidám mosolyomat, ahogy elképzeltem mindezt. Rajta viszont csak a döbbenet látszott a szavaim hallatán.
- Hogyan…?
- Kristen, én… Megígértem, hogy vigyázok ezentúl, de… Tulajdonképpen egyáltalán nem lenne kifogásom egy kisbaba ellen – magaráztam szaggatottan, mégis tovább mosolyogva.
Aztán megint lesütöttem inkább a pillantásom. Biztosan azért döbbent meg ennyire, mert ő erre még csak nem is gondolt.
- De ha te nem akarod… - néztem hirtelen újra felé bizonytalanul.
Sokáig gondolkodott, mielőtt válaszolt volna, túl sokáig is. Vagyis ő nem szeretne gyereket tőlem, jutottam a legbizonyosabb következtetésre hirtelen. Most már teljesen egyértelmű.
Csalódottan kikaptam a kezéből a bontatlan csomagocskát és az éjjeli szekrényre hajtottam a többi mellé, miközben felálltam az ágyról.
- Hagyjuk, felejtsd el – vetettem még oda neki, aztán kimenekültem a szobából.
A zuhanyzóba indultam, hátha a víz lemossa rólam abbéli bűnömet, miszerint valóban örültem volna, ha gyerekünk lesz, és ezt még ráadásképpen meg is osztottam vele.
Nem kellett volna mégsem ennyire kiadnom magam megint. Hiszen már csak azzal is fájdalmat okoz, hogy nem válaszolt nyíltan vagy igennel, vagy nemmel arra, amit az imént mondtam neki. A hallgatása pedig egyértelműen nemet jelentett.
De mégis… talán máris sikerült megfogannia a babának… Áh, de akkor meg meg fog gyűlölni, hiszen ő nem akarta.
Hasonló gyötrelmes gondolatokkal léptem be a zuhanyzóba, hogy kicsit lehiggadjak, és megnyugodjak.
Ami egyáltalán nem ment könnyen… egyre csak Kristen döbbent arca volt előttem, amikor bevallottam neki, hogy szeretnék tőle gyereket. Egy kicsi Kristent. A szívem is összefacsarodott a tudatra, hogy ebből a vágyamból a közeljövőben bizonyára semmi se lesz.
Mielőtt törni-zúzni kezdtem volna a csempét a fülkében, inkább csak nekitámaszkodtam, és a józanítóan ható hideg vízsugár alá tartottam a fejemet.
A következő pillanatban viszont nyílt az ajtó. Kirstenre kaptam a tekintetem, aki egy szál semmiben lépett be mellém. Egyetlen pillantás a meztelen testére elég volt, hogy elfojtani kívánt vágyaim rögvest éledezni kezdjenek.
Saját lelki – és testi – nyugalmam érdekében inkább újra hátat fordítottam neki. Ő viszont mindenképpen arra törekedett, hogy tovább kísértsen mind engem, mind a sorsot. Mellettem elnyúlva melegvizet engedett a hideg mellé, ezzel cseppet sem segítve engem abban, hogy inkább hűlni szándékoztam.
A keze visszafelé haladtában a hasamra kúszott, és nem tudtam korrigálni a testemet, megborzongtam az érintésére. A hátamon éreztem az ajkait, ezzel is tovább fokozva az izgalmamat.
Keze, mely a hasamat cirógatta, ekkor lejjebb csúszott a nedves bőrömön, eltitkolhatatlan gerjedelmem irányába. Megragadta, és simogatni kezdte. Nem tudtam visszatartani sem a sóhajaimat, sem az érintése által kiváltott mámoromat.
Másik karját is körém fonta, és a mellkasomon kezdett babrálni. Emellett a mellbimbói is a hátam bőrébe karcoltak felismerhetetlen mintákat. Átengedtem magam a kezei általi kényeztetésnek, és mivel a babaprojektről le kellett mondanom, ehhez kívántam tartani magam, amikor elengedtem magam, hadd tegye, amit csak szeretne…
Már éreztem, hogy nem hiányzik sok ahhoz, hogy a fülke falát tiszteljem meg sejtjeimmel, amikor Kristen váratlanul elrántotta a kezét, ezzel megszakítva élvezetem utolsó pillanatait.
Levegő után kapkodva fordultam felé, és fenyegetően az üvegnek támaszkodtam mellette.
- Mi a fenét akarsz? – sziszegtem.
Vérem pezsdítője csak az ajkába harapott, és csillogó tekintettel végignézett rajtam. Nem bírtam tovább fékezni a vágyaimat. Lecsaptam az ajkaira, és vadul csókolni kezdtem. Azok rögtön megnyíltak előre törekvő nyelvem előtt, és a feneke alá nyúlva felemeltem karcsú testét, a fülke falának döntöttem, és habozás nélkül beléhatoltam.
- Ezt akarom – súgta ekkor.
Nem kíméltem egyikünket sem. Ha ezt akarja, akkor megkapja. Bár tartottam tőle, hogy utána megint jelentkezni fog a védekezés elmaradása miatti bűntudatom, nem tudtam leállni többé. Kristen kisvártatva felsikoltott, és pár másodperccel később már én is újra éreztem a megsemmisülés édes érzését a gerincem mentén.
Újabb csókkal kértem tőle bocsánatot, amiért nem tudtam visszafogni magam, de az, ahogyan viszonozta, egyértelműen azt jelentette, hogy nem haragszik.
Heves szívverésünk, és ziháló lélegzetünk ellenére is tüzes csókot váltottunk, majd lassan kihúzódtam belőle, és leeresztettem a testét.
Míg lemosakodtunk, azalatt a szervezetünk is lenyugodott.
Kristent egy nagyobb darab törölközőbe tekertem, magam köré csak egy kisebbet csavartam, majd a hálóba vittem a karjaimban.
Vele együtt az ágy szélére ültem. Láttam, hogy nyúl a kávé felé, de az már biztosan kihűlt, gondoltam. Tartottam tőle, hogy most szóba hozzam az újabb óvatlanságomat, ezért inkább kikaptam a kezéből.
- Főzök frisset, míg felöltözöl – mondtam, és már tettem is le magam mellé az ágyra, aztán kimenekültem a szobából.
Szükségem volt egy pár percre, hogy összeszedjem a gondolataimat, és elég meggyőző erővel rendelkezzek abban a tekintetben, hogy hogyan is gondoltam ezt az egészet. De tök üres lett az agyam, amint Kristen utánam jött az erkélyre, ahova a kávé lefőzése után mentem.
Mély levegőt vettem, és felé fordultam.
- Szóval?
- Szóval… - kezdte.
- Mi volt ez az előbb?
Mindenekelőtt azt szerettem volna tudni, hogyan gondolta, hogy majd türtőztetni bírom magam abban a helyzetben, amelyben lehetetlen volt.
De ő első körben csak elpirult. Majd szavakba öntötte a gondolatait.
- Nos, ha már három – illetve a fürdőben történtekkel együtt négy – alkalommal sikerült akarva vagy akaratlanul hanyagolnunk a védekezést… - mondta. – Akkor már szinte mindegy.
Egyetlen teljes percen át próbáltam felfogni, hogy ezzel mit is akar mondani. Aztán rájöttem, hogy ugyanazt akarja, amit én. Elmosolyodtam örömömben.
- Tehát… Dobjam ki az óvszereket? – kérdeztem már vigyorogva.
Ekkor Kristen közelebb lépett hozzám, és visszanevetett rám.
- Ne – felelte. Majd évődve hozzátette: - Jobb szeretném, ha másokat nem ejtenél teherbe.
A fejemet csóváltam hitetlenkedve. Egyrészt sosem voltam az a fajta, aki meggondolatlanul egyéjszakás kalandokba bocsátkozik. Kivéve egyetlen alkalommal, de az az éjszaka máig is tart. Másrészt képtelen voltam meglátni más nőt, amióta Kristent ismerem.
A képtelen feltételezései ellenére magamhoz húztam imádatom tárgyát, és a szemébe néztem.
- Rajtad kívül nem létezik senki más a számomra.
- Ezt én is elmondhatom rólad – felelte. – Hol a kávém? – érdeklődött aztán.
Erre tettetett felháborodással pillantottam rá.
- Egy jövendőbeli kismamának nem kéne káros szenvedélyeket űznie – oktattam ki háborogva, de elrontottam, mert elnevettem magam.
- A cigiről és a piáról hajlandó vagyok lemondani, de a kávé létszükséglet! – magyarázta erre, nem túl meggyőzően, de mint mindig, most sem tudtam nemet mondani neki.
Mielőtt azonban megkapta volna a reggel elmulasztott, és azóta még be nem pótolt adagját, ismét magamhoz öleltem, és szerelmesen megcsókoltam.
---
Kicsivel később az erkélyen ültünk a már rendszeressé vált pozícióban: Kristen az ölemben. Eszembe jutott, mennyire hiányoztak a reggeli közös kávézásaink, amíg nem volt itt velem.
Most viszont itt van, és a jelek szerint ő sem bánja, ha esetleg gyerekünk lesz. Ebbe a boldog gondolatba úgy belemerültem, hogy észre se vettem, mit művel, csak amikor már rágyújtott.
- Ezt nem kéne – mondtam, és ki akartam venni a kezéből a cigarettát.
Ő viszont még idejében távolabb nyújtotta a karját, hogy ne érjem el.
- Hé, amíg nem biztos a dolog, addig én vagyok a főnök! – pirított rám.
- Na ne mond! Nekem is van beleszólásom ám! Nem szeretném, hogy a lányom nikotinfüggőként jöjjön a világra.
- Szerintem fiú lesz – sóhajtott fel erre ábrándozva, miközben a vállamra hajtotta a fejét.
- Fiú? – kérdeztem, és elgondolkodtam.
Fiú. Próbáltam összegondolkodni, miért is lenne tényleg jobb, ha fiú lenne a majdani gyermek. Ha lány lenne, biztosan óvnom kellene még a széltől is. Hacsak nem csinálnánk neki rögtön egy fiútestvért. Mert egy lány, aki Kristen szépségét örökli… Nem, belegondolni is borzalom, hány pasi csorgatná a nyálát utána!
– Igazad van. Ha lányunk lenne, azt huszonegy éves koráig ki sem merném engedni a házból! – fejeztem be szigorúan.
Erre kedvesem kinevetett.
- És ha hamarabb megtalálja az igazit… - kezdte a szemembe nézve. – Mint… ahogyan én…
Közben elpirult, és egy pillanatra átmelengették a szavai a szívemet. Aztán mégis elbizonytalanodtam. Nem akartam rákényszeríteni semmit, amit nem akar. Ez persze nem volt teljesen igaz, de mégis meg akartam róla győződni, hogy valóban jól meggondolta-e, mit jelent mindez.
- Kristen… Komolyan nem bánod?
- Mit?
- Ez innentől kezdve… Egy életre szól – figyelmeztettem.
Legalábbis számomra biztosan. De benne még most is kételkedtem.
- Hamarabb, ha akarnál, sem szabadulnál meg tőlem! – biztosított róla, hogy mennyire eltökélt.
- Nem akarok – súgtam vissza.
Kristen elszívta, majd elnyomta a cigijét, és éppen visszafordult volna felém, amikor megszólalt a mobilja. Mindennél jobban vágytam ismét a csókjára, de ezúttal megfosztott ettől az örömtől. Egy apró morzsa – puszi – után sajnálkozó tekintettel felállt, és befelé indult.
- Gyorsan lerázom, akárki is legyen az – ígérte.
Egy pillanattal később megtudtam, hogy ki keresi.
- Szia, Mike – szólt bele a telefonba, miközben visszajött hozzám az erkélyre.
Mike. Képtelen voltam nem elfintorodni a neve hallatán, és tüntetőleg elfordítottam a fejemet Kristenről, de titkon fülelni kezdtem.
