199. fejezet (Rob)
Miután Jill végre egyedül hagyott a lakásomban, kevésbé tartva attól, hogy öngyilkos leszek, megállás nélkül azon gondolkodtam, hova mehetett Kristen. A mobilján nem mertem felhívni, mert az kiírná a számomat, és nem voltam benne teljesen biztos, hogy ezek után akar-e egyáltalán velem beszélni.
A következő hetet szinte csak azzal töltöttem, hogy vártam. De Kristen sem jelentkezett. Egyszer nagy merészen felhívtam a családját, hátha mégis csak otthon van, vagy ha Mike-nál, azt úgyis elárulják, de a bátyja nem volt hajlandó elárulni, hova ment, és közölte, hogy jobban tenném, ha inkább békén hagynám a húgát.
Becsültem benne, hogy ennyire félti, az mégsem töltött el viszont örömmel, amiért pont tőlem.
Jill továbbra is a nyakamon lógott, de többnyire inkább hátráltatta, mint segítette azt, hogy bármilyen megoldásra jussak. Ennek ellenére hálás voltam neki, amiért ilyen normálisan képes viselkedni. Egész jó barátnak bizonyult.
Egyik este is nálam ücsörögtünk a tévét bámulva, és én szokásomhoz híven azon agyaltam, hogy talán mégis célravezetőbb lenne ezúttal Kristen után mennem…
Amikor eszembe jutott valami más is… Hirtelen Jillre pillantottam.
- Jill, te honnan ismered Jennyt? – kérdeztem.
Először meglehetősen értetlenkedve nézett végig rajtam, de végül vállat vont, és felelt.
- Hát… Régebben együtt dolgoztunk egy ideig… Mielőtt Rickkel belevágtak volna a közös üzletbe…
Jenny onnan jutott az eszembe, hogy pillanatok alatt képes volt kideríteni a múltkor Kristen új nőgyógyászának az elérhetőségét. És nem feltétlenül azért, mert ismerte a dokit.
Ha Jillben is van egy olyan detektív hajlam, meg persze főleg női logika – amire Kristen lehetséges gondolatainak a kitalálásához volt szükségem ebben a pillanatban -, akkor ő talán tudna segíteni…
Egy másodpercre vetettem csak el az ötletet. Hiszen Kristen világosan megmondta, hogy időt kér. Bár ez még azelőtt volt, hogy én rajtakaptam őt Mike-kal valamin, ami lehet, hogy meg sem történt. Ennek ellenére mégis fájt arra gondolnom, hogy a sejtéseim igazak, és egy pár perccel az aznap esti látogatásom ellőtt még az ágyban voltak.
De valami mégis megváltozott.
Még ez a feltételezés sem tudott csorbítani azon a vágyamon, miszerint vissza akarom szerezni Kristent. Mindenáron. És mivel szerelemben és háborúban minden megengedett…
Ezúttal nem fogok itt ülni tétlenül, és hagyni, hogy Mike esetleg a közelében lehessen, és megpróbálja befolyásolni a döntését illetően. Utána megyek, lesz, ami lesz, határoztam el. És elsősorban tisztázom vele ezt a félreértést, amit az elutazása reggelén látott itt nálam, mert nem akarom, hogy ez játsszon szerepet abban, aminek az eldöntésére időt kért.
- Jill, te nő vagy – néztem rá hirtelen továbbra is értetlenkedő vendégemre, aki már a kanapén ülve próbálta kitalálni, mit is akarok tőle.
- Nocsak, végre észrevetted – búgta, és felém rebegtette a szempilláit.
Viszont most nem voltam vevő a humorára, ezért figyelmen kívül hagytam, és folytattam, amit elkezdtem.
- Kristen fejvesztve visszautazott Amerikába. Te mit tennél most az ő helyében?
- Hát… - kezdett el gondolkodni. – Foglaljuk össze, mit tudunk. Jobban mondva, hogy én mit tudok.
Igen, nem mondtam el neki mindent, de reménykedtem, hogy a rendelkezésére álló infók alapján is kitalál majd egy lehetséges variációt arra, mit tervez most vajon Kristen.
- Van egy pasim, akit szeretek. Van egy másik, aki megkérte a kezem. De én az egyes számú pasit szeretem tiszta szívből. Aki rajta kap engem valamin a kettes számúval, aki iránt nem érzek semmit, és eszemben sincs hozzámenni - tette hozzá nyomatékosan rám pillantva. Most nem akartam vele ezen vitatkozni, így ráhagytam, hadd legyen biztos magában. - Másnap reggel pedig az egyes számú pasi lakásában találok egy meglehetősen hiányos öltözékű, ismeretlen nőt…
Itt Jill elhallgatott, és elhúzta a száját. Aztán szánakozva pillantott rám.
- Mit tennél? – faggattam.
- Vagy hozzámennék a kettes számúhoz végső elkeseredettségemben és csalódottságomban… – mondta vékony hangon.
Ez a verzió egyáltalán nem volt az ínyemre.
- Vagy?
- Vagy elmenekülnék a döntés elől a világ végére, ahol egyikük sem nyaggat.
Ez sem tetszett. De még mindig jobb volt, mint az első lehetőség.
- Oké, tegyük fel, hogy az utóbbi változat mellett dönt Kristen is – feleltem.
Felpattantam a kanapéról, és fel-alá kezdtem járkálni, ahogy tovább töprengtem a lehetőségeimen. Percek múlva vettem észre, hogy Jill is felemelkedik, és az ajtó felé araszol.
- Te hova készülsz? – kérdeztem meglepetten.
- Hozok valami kaját – mondta.
- Rendben, kösz – hagytam rá, és tovább gondolkodtam.
Mire Jill visszaérkezett a pizzériából, ahonnan – mintha csak tudta volna – éppen olyan pizzát hozott, amilyent mi is együtt ettünk Kristennel az egyik boldog napunk alkalmával, már majdnem készen állt a tervem. Ehhez viszont ő is kellett.
- Ugye segítesz nekem?
- Persze, ha tudok – válaszolta kételkedve.
A világért nem akartam volna zavarni Jennyt és Ricket a nászútjukon, de most élet-halál kérdésről volt szó. Jill kezébe nyomtam a telefonom.
- Hívd fel Jennyt, és szedd ki belőle, hogy szerinte hova mehetett Kristen – utasítottam.
- Máris – és már kereste is a számot a telefonkönyvben. – De miért nem te kérded meg? – érdeklődött, miközben a mobilt a füléhez emelte.
Elhúztam a számat.
- Nekem azt sem árulta el, hogy Kristen terhes volt – feleltem halkan.
- Szia Jenny, bocs a zavarásért, akadt egy kis gond… Igen, ezért hívlak az ő mobiljáról, teljesen kikészült, mert Kristen megint elment…
Nem kellett rájátszania, valóban pocsékul éreztem magam.
– Az az igazság… – folytatta kis szünet után. – Hogy Kristen itt járt aznap reggel, amikor elutazott, és én nyitottam ajtót… Nem voltam túlöltözve… Nem, nem történt semmi, csak Rob előző éjjel leitta magát, miután ő valóban rajtakapta Krist a másik pasijával a hotelben, és kiakadt, én meg itt maradtam nála, hogy ne legyen öngyilkos. Kristennel meg most azért szeretnék beszélni, hogy megmagyarázzam neki, hogy félreértette a dolgot…
Jill ezután sokáig hallgatott, és egyre töprengőbb pillantásokat vetett rám. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei, és széles vigyorra húzódott a szája.
- Kösz Jenny, egy tündér vagy! – búcsúzott el aztán, és elégedetten csukta össze a mobilomat.
Utána profikat meghazudtoló módon kezdett el pislogni rám a félig lesütött szemhéjai alól, és megvárta, amíg faggatni kezdem. Nem kellett sokáig várnia.
- Mit mondott? – türelmetlenkedtem. – Hova ment Kristen?
- Hááát… Ugye tudod, hogy sokkal jössz nekem ezért, előbb megmentem a te életedet, utána a barátnődét… - húzta tovább az idegeimet.
- Jill, bármit megkapsz, amit csak akarsz, csak nyögd ki, könyörgök!
- Még szükséged lesz a segítségemre – felelte kitérően.
- Hogyhogy?
- Van ez a Ben… - kezdte, de ekkor én szakítottam félbe.
- Ben?
Ez a név még nekem is új volt, és rögtön feltámadt bennem a féltékenység. Vajon mi köze lehet ennek a Bennek Kristenhez? Lehet, hogy hozzá menekült, gyötrődtem. Akkor viszont én is és Mike is le vagyunk ejtve, ha életem szerelme ennél a Bennél vigasztalódik.
Megint kezdtem kétségbeesni. Ekkor megszólalt a mobilom, de csak egy szöveges üzenet érkezett. Jill felkapta a készüléket, elolvasta az sms-t, és már telefonált is megint.
- Szia, én a húgod barátnője vagyok, sürgősen utol kellene érnem, és úgy hallottam, Ben nyaralójában van, tudsz mondani egy pontos címet? Aha, köszi – csilingelte, és diadalittasan mutatta fel a cetlit, amire a címet firkantotta.
Ezek szerint ennek a Bennek a nyaralójában van Kristen. Remélhetőleg egyedül. Malibu. Hallottam már arról a helyről, de még sosem jártam ott. Viszont ezek után nincs mese, oda kell mennem. Hívtam máris a repteret, és lefoglaltam a jegyemet másnapra.
Jillel megettük a pizza nagy részét, de nekem alig ment le egy falat is a torkomon.
Tűkön ülve vártam az indulást, habár addig még egy éjszakát is át kellett vészelnem valahogy. Miután kihálálkodtam magam Jillnek a segítségéért, ő elköszönt, újfent sok sikert kívánt, és a lelkemre kötötte, hogy győzzem meg Kristent arról, hogy ő lehessen a koszorúslány az esküvőnkön. Nem akartam túlságosan kiábrándítani, ezért rábólintottam.
Mivel előttem állt még egy utolsó borzalmas éjszaka Kristen nélkül, becsomagoltam pár cuccomat egy sporttáskába, felhívtam a családomat, hogy bizonytalan ideig Amerikában leszek, de ne aggódjanak, mert majd én jelentkezek, és egészen másnap délutánig számoltam a perceket. Visszafelé.
A reptéren ugyanezt játszottam, sőt, még a gépen is, hogy mikor száll le végre. Los Angelesben béreltem egy autót, és az előzőleg gondosan áttanulmányozott térkép segítségével Malibu felé tartottam.
A Jill által írt fecni a kezemben volt, és hamar meg is találtam a házat. Kiszálltam a kocsiból, és remegő gyomorral közeledtem.
Fogalmam sem volt, Kristen mit fog szólni ahhoz, hogy csak úgy betoppantam, főleg, hogy előtte olyan óvintézkedéseket tett, melyek miatt nem volt könnyű azt sem kideríteni, hova tűnt.
A házban nem volt, és a környékén sem.
Mivel lassan dél közeledett, dönthettem volna úgy is, hogy megvárom, hátha visszajön a házba ebédelni, de inkább magam indultam a keresésére. Nem is kellett messze mennem.
A strandon nem voltak sokan, így viszonylag hamar kiszúrtam, bár hason feküdt egy pokrócon, és a fején valamiért egy póló volt. Soha senkivel nem tudtam volna összetéveszteni az alakját.
Ami viszont sokkal kevésbé nyerte el a tetszésemet, az az volt, hogy egy szőke izompacsirta hevert mellette, és éppen napolajjal kenegette.
