175. fejezet (Kristen)
Úgy tűnt, Rob már túltette magát azon, hogy elhagytam, de bennem még csak most fogalmazódott meg – az új infók hatására – hogy pontosan mit is tettem vele akkor. És ezt nehezen tudtam megemészteni. De meg kellett próbálnom. Mindkettőnk lelki nyugalma érdekében.
- Csak ez számít – ismételten kedvesem szavait, és én is átöleltem.
A szerelmem iránta minden eddiginél erősebb volt, és teljesen biztos voltam benne, hogy az életben soha többet nem hagyom el. Egyetlen esetet leszámítva. Ha ő küld el. De ez nem fordulhat elő, ha ezentúl nem hazudok többet neki.
Most azzal mentegettem magam, hogy azért csak a féligazságot mondtam el, mert az eljegyzéseses részt nem mertem említeni. Fel sem fogtam még, hogy ez mit jelent. Meg akarta kérni a kezem... Nem tudtam volna megmondani, hogy ha sor került volna rá, akkor mit válaszolok. Ha még a majdnem-terhességem előtt történt volna, valószínűleg habozás nélkül igent mondok. Ha utána… Akkor nem biztos. És most pedig… Értelme sincs ilyesmin gondolkodnom, hiszen nyilvánvalóan nem fogja megkérdezni többet.
Mivel későre járt az idő, aludni indultunk. A ma esti sokk után akármennyire is imádtam Rob testét, most mégis inkább arra vágytam, hogy lelkileg legyünk közel egymáshoz, ezért egy pár érzelmes csók után szorosan egymáshoz simultunk a takaró alatt, és egymás karjaiban aludtunk el.
---
A reggel Rob mellkasán köszöntött rám. Ujjainkat összefűztük, még álmunkban is… Erre olyan öröm járta át a testem, hogy csak nagy nehezen sikerült rávennem magam, hogy elengedjem a kezét.
Az oldala mentén felfelé haladva cirógattam végig a bőrét, mire ő is megsimogatta a vállamat. Ezek szerint az ébresztési kísérletem kudarcba fulladt, de mégsem bántam. Felemeltem a fejem, és a rám mosolygó szemeibe néztem.
- Szia – súgtam.
És már nemcsak a szeme mosolygott.
- Szia.
Egy kissé felemelkedtem, és lassan a teste fölé másztam. Rob kezei azonnal a lábaimra simultak, miközben csókokkal borítottam be a bőrét a nyakától kezdve, a mellkasán át haladva egyre lejjebb. Kezem előrébb járt, mint a szám, így simogatni kezdtem kedvesem nyilvánvaló vágyakozását, de mielőtt a nyelvem is odaért volna, Rob felrántott magához, a hátamra fektetett, és rám feküdt.
Ez sem volt ellenemre, ezért készségesen tárulkoztam szét neki, karjaimmal és lábaimmal ölelve át a testét. Egy végtelennek tűnő másodpercig ezután a szemembe nézett, majd megcsókolt, és a következő pillanatban már éreztem is, ahogy kitölti bensőmet.
Felnyögtem az édes érzéstől, de belül úgy éreztem, menten szétrobbanok. Rob sem akarhatta most túl sokáig húzni a dolgot, mert egyre hevesebben kezdett mozogni bennem, én pedig nem tudtam máshogy kifejezni a tetszésemet, mint apró sikolyokkal.
Nem is telt bele sok időbe, már éreztem, hogy felkap egy örvény, amely mindennek a közepe felé repít, és szerelmem is ugyanabban a pillanatban dermedt meg egy pillanatra, amint ő is a sodrásba került.
Zihálásunk ellenére újra megcsókoltuk egymást, nyelve kárpótolt mindenért, amit az idő rövidsége miatt hiányolhattam volna. Miután magunkhoz tértünk, mellém feküdt, megcirógatta az arcom, és olyan eufórikus örömöt éreztem, amelyet nagyon ritkán. És ezen ritka alkalmak mindegyike is akkor történt, amikor vele voltam.
Ezt a másodpercet viszont akaratlanul is megszakította, amikor a hasamra csúsztatta a tenyerét. Önkéntelenül is visszafojtottam a lélegzetemet, és kicsit megrémültem. Az előbb sem védekeztünk, jutott eszembe. Nem szerettem volna, ha Rob félreérti a riadalmamat, ezért megpróbáltam rámosolyogni, de én sem hittem, hogy őszintére sikerült. Ez ő észre is vette, és kicsit félreértette.
- Meggondoltad magad? – kérdezte.
Napok óta lappangó félelmeim a felszínre törtek. Attól tartottam, hogy neki a gyerek fontosabb, mint én. És ez elbizonytalanított. Ha csak amiatt akarja, hogy vele maradjak, akkor az régen nem jó, tipródtam. Mégsem biztos, hogy olyan jó ötlet volt belemenni ebbe a gyerekvállalásba.
De úgy gondoltam, nem titkolhatom előle a gondolataimat, de nem tudtam, hogyan is osszam meg vele.
- Nem vagyok biztos benne, hogy… - kezdtem, de folytatni egyelőre nem tudtam.
- Miben nem vagy biztos? – kérdezte feszült hangon.
Mielőtt kimondtam volna, már tudtam, hogy hülyeség. Elvégre érzem rajta, hogy szeret, még akkor is, ha nem mondja ki… De ha már elkezdtem, be is kell fejeznem.
- Abban, hogy akkor is akarnál-e engem, ha nem esnék teherbe – suttogtam.
- Kristen, én mindenhogyan akarlak, babával vagy anélkül, nekem mindegy – próbált rögtön meggyőzni megkönnyebbülve, és bár a szívem örült ennek a mondatnak, mégis látszott rajta, hogy mennyire szeretné azt a babát. És bűntudatom támadt, hogy most megfosztom ettől.
Rob elvette a kezét a hasamról, közelebb húzódott, és komoly tekintettel nézett a szemembe.
- Nekem csak te számítasz, senki más – mondta. – Ha gondolod…
Az éjjeliszekrény felé nyúlt, és egy csomagocskát fogott az ujjai közé.
- Ha gondolod, ezentúl használni fogom ezt, és… Későbbre halasztjuk a gyerekvállalást.
Ez ellen nekem sem volt kifogásom, így beleegyeztem. Ha valakivel, akkor csakis vele tudnám elképzelni a családalapítást. De jobb, ha ezt egy másik időpontra halasztjuk.
- Oké.
Emellett annak is örültem, hogy egyelőre nem kell osztoznom a figyelmén a gyermekünkkel, hiszen ha lány lenne – ő maga mondta – imádná, ha elcsavarná a fejét. Hirtelen féltékenységet éreztem a még meg sem született babánk miatt.
Rob megcsókolt, miután sikerült tisztáznunk, hogyan tovább, majd szóba hozta az ébredésem utáni első – jobban mondva a második – legfontosabb dolgot, amire vágytam.
- Kávé?
Habozás nélkül bólintottam.
Szerelmem felkelt, és öltözködni kezdett, habár ez csak egyetlen nadrágot jelentett, de egyáltalán nem bántam, így legalább lopva gyönyörködhettem a testében. Én a beszűrődő napsugarak csábításának engedve egy rövidnacit és egy pólót húztam magamra, és az erkélyre mentem, amíg Rob megfőzi a kávét.
Hallottam, hogy telefonon is beszél valakivel, de azt nem tudtam meg, hogy ki lehet az. Tisztában voltam azzal, hogy esetleg máris terhes lehetek, de próbáltam ezzel egyelőre nem foglalkozni. Úgy véltem, mivel tíz nap múlva úgyis csinálok egy tesztet, ráérek majd akkor gondolkodni a továbbiakon. Miután Rob kihozta utánam a frissen gőzölgő italt, az ölébe ülve szürcsölni kezdtem.
- Ki keresett? – érdeklődtem, amíg fújkodtam a forró kávémat.
- Brian… Megkért, hogy segítsek egy új felfedezettjének.
- Mikor? – kérdeztem.
- Ma délután.
Ezzel akkor tehát lőttek az együtt töltött napnak, amire számítottam. De nem akartam elégedetlenkedni emiatt, ezért eszembe jutott egy áthidaló megoldás.
- Semmi gond, akkor addig Jennyvel ütöm el az időt, és majd ott találkozunk később – ajánlottam.
- Ne haragudj, nem így terveztem – mentegetőzött Rob máris.
Mielőtt viszont túlságosan belelovallta volna magát olyasmibe, ami nem létezik - elvégre nem ő tehet róla, hogy szívességet kértek tőle -, megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Sikerült eloszlatnom az aggodalmait.
Miután a kávét kivégeztük, megkerestem a mobilomat, hogy felhívjam Jennyt.
- Van kedved ma császkálni egyet? – kérdeztem.
- Miért, Rob kidobott? – kérdezte hitetlenkedve, de hallottam a hangján, hogy csak viccel.
- Nem, behívta a főnöke a klubba valami új felfedezett miatt - magyaráztam.
- Jah, biztos Kathyről van szó… - motyogta Jenny, amivel sikerült is felkeltenie az érdeklődésemet.
Tehát egy lány. Sosem voltam az a féltékeny fajta, de Rob kihozta belőlem, hogy új tulajdonságokat fedezzek fel, és ápoljak magamban.
- Ismered? – kérdeztem, de ekkor egy kéz hátulról átölelt, kivette a telefont a kezemből, és orvul ki is nyomta a hívást.
Ezután már csak azt érzékeltem, hogy kedvesem a karjaiba vesz, és meg sem állt velem a hálószobáig. Mire odaértünk, minden potenciálisan jelentkező féltékenységemnek nyoma veszett.
---
Miután a nap hátralevő, vagyis Rob találkozójáig fennmaradó idejét az ágyban töltöttük – ezúttal a megfelelő óvintézkedésről sem feledkezve meg -, éppen csak egy gyors zuhanyzásra jutott idő, de persze ezt is lágy becézgetések, és cirógatások övezték.
Csókok és újabb simogatások közepette nagy nehezen felöltöztünk, de Rob hirtelen meggondolta magát, és le akarta mondani a programját. Ezt szerencsére meg is osztotta velem, ezért idejében le tudtam róla beszélni.
- Jenny is itt lesz mindjárt, és rettentően be van zsongva az esküvő miatt, úgyhogy meg kell mentenem tőle Ricket, mielőtt visszakozik a nősülés elől – érveltem mosolyogva.
Bármennyire is szerettem volna vele kettesben maradni, tudtam azt is, hogy mindketten elígérkeztünk, és nem lenne szép dolog lemondani. Utána úgyis mienk az egész éjszaka.
- És engem ki fog megmenteni? – húzta fel az orrát mégis Rob, miközben magához ölelt.
Úgy gondoltam, játszok vele egy kicsit…
- Téged? – gondolkodtam el egy percre. – Hogy is hívják azt az új lányt?
Persze nem számítottam rá, hogy a saját csúnya játékom rám fog visszaütni végül. Mocskosul féltékeny lettem. Rob persze elfintorodott, képtelenségnek érezvén azt, hogy szerintem igenis odáig lesz érte a kiscsaj, akárki is legyen az. De nevetésemmel igyekeztem palástolni emiatti idegességemet.
- Nyugi, nem vagyok féltékeny típus – lódítottam, de ezt megbocsátható hazugságnak éreztem, és nem is volt miatta bűntudatom.
Csak jól kell titkolnom, és akkor nem lesz gond, gondoltam. Rob ezzel szemben belement a játékba, és egy pillanatra visszadobta a labdát.
- Nem? – évődött, de mielőtt felháborodhattam volna, már a csókjával igyekezett eloszlatni kétségeimet az érzéseivel kapcsolatban.
Jenny érkezése szakított szét bennünket, legalábbis félig-meddig, mert továbbra is egymásba kapaszkodtunk, mintha soha nem akarnánk elengedni többé egymást.
- Hé, az üzletek zárnak, mennünk kell – toporgott Jenny egyre türelmetlenebbül, így nagy nehezen végül mégis elszakadtunk.
Újabb és újabb csókunk után már majdnem kiabálni kezdett, de kinevettük. Jenny azonban hajthatatlan volt, és maga után vonszolt a folyósón.
