172. fejezet (Rob)
A következő napon ismét én voltam gyorsabb az ébredést tekintve. Rögtön feltűnt, hogy valami mégsem olyan, mint szokott lenni. Körülnéztem, és meglepve vettem tudomásul, hogy Kristen nem rajtam fekszik. Az ágy másik végébe kucorodott, bár felém fordulva, és egy apró csomaggá burkolta magát a takaróba.
Közelebb húzódtam hozzá, és egy pár percig így gyönyörködtem benne. Biztosan fázik, azért húzza így össze magát, gondoltam, holott nem volt olyan hideg az utóbbi napokban.
Mivel most fel tudtam kelni anélkül, hogy a mozgolódásommal felébreszteném, kimásztam az ágyból, hogy csináljak neki kávét. Nem vittem be neki egyből, arra gondoltam, akkor valószínűleg kihűlne, és ezt meg akartam előzni. Sőt, hagyni is akartam még aludni egy kicsit, ezért visszafeküdtem mellé, és tovább őriztem az álmát.
Évekig is el tudtam volna nézegetni. Egyszer viszont hirtelen megremegtek az ajkai, és nyöszörögni kezdett. Megijedtem, hogy talán rémeket álmodik, és megérintettem az arcát, hogy mégis inkább felébresszem a borzalmakból.
Nem reagált. De szaporábban kezdett lélegezni, és még mélyebbre vackolta magát a takaróba. A tenyeremet az arcára simítottam, és a bőre szinte lángolt.
Most már komolyabban megijedtem.
- Kristen – szólítottam halkan.
Válasz helyett csak elfintorodott, de még a szemét sem nyitotta ki. Közelebb húzódtam hozzá, és a vállánál fogva megráztam egy kicsit.
- Ébredj fel, szerelmem – próbáltam tovább ébresztgetni, de semmi.
A takarót félrehajtva bebújtam mellé, és mintha szaunába érkeztem volna. Az egész teste tüzelt. Önkéntelenül bújt ő is hozzám, mert a takarót fellibbentve hűvösebb légáramlat érte, és reszketni kezdett. Eltartott egy ideig, amíg felfogtam, hogy alighanem lázas. És máris pánikoltam. Mit kell ilyenkor csinálni?!
Egyelőre annyit tudtam tenni, hogy átöleltem, és az arcát cirógatva keltegettem tovább. Meg kell tudnom, fáj-e esetleg valamije. De az ébresztés nem ment. Túl erősen pedig nem akartam megrázni. Mivel csak erőtlenül tudott belém kapaszkodni, könnyen kiszabadultam az öleléséből, és az ágyból újra kikelve a mobilomat kezdtem keresgélni.
A kapkodás miatt nem találtam meg rögtön. Egy pillanatra megtorpantam a nappali közepén, vettem két mély levegőt, hogy lehiggadjak, és körülnéztem. A padlón fedeztem fel az ajtó közelében, a nadrágom mellett. Persze, jutott eszembe, itt szórtuk le tegnap a ruháinkat, és akkor eshetett ki a zsebemből.
Felkaptam, és tárcsáztam volna… Anyámat nem hívhatom, még képes és itt fog dekkolni, amíg Kristen rendbe nem jön. Szeretem őt, de nem napi huszonnégy órában. A nővéreimmel ugyanez a helyzet. Maradt Jenny. Aki persze nem vette fel. Magamra kaptam a tegnapi ruháimat, ezek voltak éppen kéznél, és egy pillanatra még visszamentem Kristenhez, hogy megnézzem, felébredt-e már. Nem ébredt fel.
Először arra gondoltam, beviszem a kórházba. De azt utálja. Így csak egy megoldás maradt. Lerohantam a gyógyszertárba, és felszerelkeztem fájdalom- és lázcsillapítókkal, meg mindennel, ami kellhet.
A lakásba visszaérve lepakoltam mindent a konyhában, és feltettem főni egy teát. Az most biztos jobb lesz, mint a kávé. De persze se citromom, se mézem nem volt otthon. Újabb rohanás a boltba.
Mire másodjára hazaértem, a tea is elkészült. Egy tálcára pakoltam belőle egy bögrével, és a gyógyszerek kíséretben bevittem a hálóba. Kristen mellé feküdtem, és újra megkíséreltem felkelteni. Ezúttal végre sikerült.
Kinyitotta a szemét, de rögtön vissza is csukta.
- Kristen? Hogy érzed magad? – kérdeztem tőle.
Pislogott egy párat, majd rám nézett.
- Olyan… Fázok – mondta halkan.
- Nem fáj semmid? – faggattam tovább aggódva.
- A fejem – nyögte, és a halántékára szorította a kezét.
- Szerintem lázas vagy, elvigyelek egy orvoshoz? – ajánlottam, bár előre sejtettem a válaszát, ami be is jött.
Rémültem rám pillantott, és enyhén megrázta a fejét, de aztán elfintorodva abbahagyta.
- Csak oda ne – felelte inkább szóban.
A teáért, és a gyógyszerekért nyúltam, és felé nyújtottam.
- Vedd be ezeket, kérlek.
Tovább borzongva félig felült, és szó nélkül engedelmeskedett.
- Ne haragudj – sírta aztán.
Ezzel persze újra a frászt hozta rám.
- Mi baj? Én nem haragszok, miért tenném?! – értetlenkedtem.
Nem tudtam elképzelni sem, miért kezdett el sírdogálni.
Könnyes szemekkel rám nézett, de már abba is hagyta. Ettől megnyugodtam, de továbbra sem értettem a hirtelen kiborulásának az okát.
- Nem akartam beteg lenni – szipogta.
Közelebb csúsztam hozzá, és átöleltem, már amennyire a kezeiben tartott forró teától való óvatosságom engedte.
- Ne kérj ezért bocsánatot – mosolyogtam rá, és meg akartam csókolni, de elfordította a fejét, ezzel lehervasztva hirtelen támadt örömömet, hogy nincs komolyabb baja.
- Nem akarom, hogy elkapd – magyarázta meg rögtön, miért húzódott el.
- Nem fogom elkapni – feleltem határozottan. – Attól leszek beteg, ha nem csókolsz meg most.
Erre végre halványan elmosolyodott ő is, majd a teát letette a kezéből, hozzám fordult, átkarolta a nyakamat, és megcsókolt. Nem akartam sokáig nyújtani, akármennyire is élveztem. De mivel ő most beteg, tekintettel akartam lenni rá.
- Kérsz valamit reggelire? – kérdeztem egy perccel később.
Szemét behunyva megrázta a fejét, aztán mégis rám pillantott.
- Kávé?
Elvigyorodtam. Reméltem, hogy még nem hűlt ki. Indultam, hogy hozzak neki, de a konyhából kilépve láttam, hogy épp az erkélyre tart, kicsit kóvályogva, a takaróba burkolózva.
- Hát te meg hova készülsz? – érdeklődtem mögé lépve.
Egy kicsit összerezzent, majd ártatlan nagy szemeket meresztett rám.
- A kávé csak cigivel jó – mondta vékony hangon.
- Most inkább ágyban lenne a helyed – morogtam, de nem tartóztattam.
A nap szerencsére sütött, és éppen oda, ahol a szék volt. Elhelyezkedtünk, Kristen az ölemben, de még a takarón át is éreztem, ahogy izzik a teste. Gyanítottam, hogy a cigitől most csak rosszabbul lesz, ezért én még nem gyújtottam rá.
És beigazolódott a sejtelmem. Két szippantás után már nyújtotta is felém. Elszívtam, megvártam, míg ő is elhörpöli a kávéját, aztán ellentmondást nem tűrően felálltam, vele a karjaimban.
- Ne még, olyan jó melegen süt a nap – panaszkodott rögtön.
- Máskor is fog még sütni, most pihenned kell – parancsoltam.
A nappaliba lépve viszont eszembe jutott valami más. Mivel továbbra is tűzforró volt mindene, a fürdőszobába indultam fele a háló helyett.
- Ne, csak hideg vizet ne! Kérlek – könyörgött megsejtve a tervemet, és szorosan kapaszkodott a nyakamba.
Egy pillanatnyi habozás után letettem a kanapéra, és megkerestem a konyhában a lázmérőt.
- Előbb derítsük ki, hány fokos vagy – mondtam, és a kezébe adtam.
Míg vártuk az eredményt, leültem mellé. Kristen lehunyta a szemét, és rettentő pocsékul nézett ki. Ennek ellenére persze számomra még mindig ő volt a leggyönyörűbb.
Az aggodalmam viszont nem múlt el. Harmincnyolc és fél fokos láza volt.
- Beviszlek a kórházba – mondtam újra megrettenve.
Itt nem maradhat, még valami komolyabb baja lesz.
- Nem akarok menni, kérlek, hadd maradjak, itt is hamar meggyógyulok, megígérem!
Féltettem őt. Nagyon. De nem tudtam neki ellentmondani. Egyelőre. Viszont a hálószoba helyett akkor is a fürdőbe vittem, akárhogyan tiltakozott ellene.
Felültettem a mosógépre, és ráparancsoltam, hogy maradjon ott.
Az ágyneműt villámgyorsan szárazra cseréltem az ágyon, mivel az előzőt átizzadta, aztán visszamentem hozzá, és a zuhanyfülkébe állítottam. Én is ledobáltam a ruháimat, és beléptem mellé. Még nekem is jól jött a hideg víz, mert ahogy a karjaimban tartottam szerelmem meztelen, még betegen is igen csábító testét, újra elfogott a vágy iránta.
De fegyelmeztem magam, és ezúttal sikerült anélkül végigmosdatnom a testét, hogy elvesztettem volna a fejemet. A testem viszont a hűs zuhany ellenére is élénken reagált mind a látványára, mind arra, ahogy megérintettem, és ezt Kristen is észrevette. Miközben szárazra töröltem, elpirulva fordította el a tekintetét rólam, de felemeltem az állát, hogy rám nézzen.
- Semmi gond, kibírom – nyugtattam meg mosolyogva.
Erre még vörösebb lett.
- Sajnálom – suttogta.
Adtam egy puszit a szájára, és az ágyba vittem. Három paplant is terítettem továbbra is reszkető, de valamivel hűvösebb testére, és mellébújtam. Szorosan magamhoz húztam, és kértem, hogy próbáljon meg aludni. Pillanatokkal később már édesen szuszogott a karjaimban.
---
Egészen estig fel sem ébredt, de akkor szerencsére nem tűnt már olyan lázasnak. Ezzel megúszta azt, hogy azonnal kórházba vigyem.
Egyszer kiszöktem mellőle, hogy csináljak valami vacsorát, arra gondolván, biztosan éhes lesz majd, ha magéhoz tér. És igazam is lett. Bár csak pár falatot evett, de ez is több volt a semminél. A láza lement egy egész fokkal, de a fejét tovább fájlalta.
- Gitároznál nekem egy kicsit? – kérte, miközben vacsora után visszafészkelte magát a paplanok alá.
- Ha nem lett eleged belőle tegnap… - mondtam, és elővettem a gitáromat.
Az ágy szélére ültem, és játszani kezdtem. Kristen elvarázsolt mosollyal az ajkain hallgatta, mígnem úgy fél óra múlva a szemei ismét lecsukódtak. Megint befeküdtem mellé, ő pedig ösztönösen bújt oda hozzám. Az önkéntelen mozdulattól meghatódtam, és őt ölelve hamarosan engem is elnyomott az álom.
