102. fejezet (Kristen)
A dobozka, amit a kezemben tartottam, a legszebb gyűrűt rejtette, amit valaha láttam. Nem tudtam visszafojtani egy elragadtatott kis sikolyt, és csak reméltem, hogy Rob nem ébred fel rá.
Kivettem a pici ékszert, a doboza pedig kihullott a kezemből a földre.
Egy gyűrű. De nem lehet eljegyzési. Nem volt sem térden állás, sem lánykérés, csak úgy átadta. És azt mondta, nem kell elfogadnom, vissza is utasíthatom kedvem szerint. Csak azért adta, hogy kifejezze az irántam való érzelmeit vele.
Ezúttal teljesen biztos lehettem benne immár, hogy szeret. Erre elmosolyodtam. Eddig is tudtam, de ez… a gyűrű… hihetetlen.
Három pici négylevelű lóhere apró szív alakú smaragdokból kirakva… és mindez arany foglalatban. Csodaszépnek találtam. És találónak. Miatta éreztem magam a legszerencsésebb nőnek a Földön. Amiért rátaláltam, és ő velem van. És a jelek szerint valóban szeret.
A szívem majd túlcsordult a szerelemtől.
Egy csókot leheltem a gyűrűre, majd a gyűrűsujjamra húztam.
Tökéletesen illett rá.
Nem eljegyzési gyűrű, ismételgettem magamban, és nem is éreztem annak. Ez valami több. Valami mélyebb volt. Valami olyan, ami szavakkal nem is kifejezhető.
Pont, mint az érzelmek, amelyek ebben a pillanatban végigviharzottak a szívemben.
Miért is nem nyitottam ki már az erkélyen?! Akkor ő is láthatta volna az örömömet. Amitől most sem akarom megfosztani, töprengtem. Biztosan őt is boldoggá tenné, ha látná, mennyire boldoggá tesz engem.
Egy pár percig még nézegettem a gyűrűt, majd levettem, visszatettem dobozba, és visszacsempésztem Rob nadrágjába.
Ki kell várnom, amíg újabb alkalmat talál rá, hogy odaadja. Akkor viszont nem fogom tovább titkolni, hogy mit is érzek én őiránta. Persze már most sem tudom, de szeretném, ha látná a saját szemével is, mennyire is csodálatosnak találom az ajándékát.
Türelem, Kristen, hamarosan megint az ujjadra húzhatod és rajta is marad örökre.
A fürdőből a konyhába mentem egy sörért. Most nem tudtam volna elaludni, le kellett higgadnom egy kicsit. Kiléptem az erkélyre, a hűs levegő csakhamar segített szívverésem nyugodt ritmusba állásában, és eltűnődve kortyolgattam a hideg italt.
Még mindig az ujjamat nézegettem, ahol pár percig már rajta volt a meglepetésem. Még mindig éreztem, mintha beleégette volna magát a bőrömbe.
Persze, ahogy Rob is mondta, ezzel nem akar kötelezni semmire, nem akarja, hogy ez a gyűrű befolyásoljon bármiben. A döntéseimben.
És tényleg döntenem kell hamarosan. Amikor majd el kell mennem. Könnyek szöktek a szemembe. Képtelen leszek jó döntést hozni.
Ahogy ezen járt az agyam, észre sem vettem, hogy Rob felébredt, nyilván látta, hogy eltűntem mellőle, és utánam jött.
Azt sem vettem észre, hogy leguggolt elém, csak azt, amikor megérintette a kezemet.
Még mindig az iménti gondok hatása alatt emeltem rá a tekintetem, és egy mosolyt is sikerült kipréselnem magamból. A könnyeimet megérezve viszont gyorsan elkaptam róla a szemem.
- Kristen… - szólt halkan.
Ezek szerint észrevette, hogy szomorú vagyok valamiért.
Ránéztem újra.
– Mi történt? – kérdezte.
Erre letettem a sört, előrehajoltam a székben, egyik kezem a vállára tettem, másikkal tarkójánál fogva húztam magamhoz, és igyekeztem minden szerelmemet beleadni a csókba, amellyel ki akartam mutatni őket.
Szenvedélyesen visszacsókolt, de aztán megállított mindkettőnket. Tudtam, hogy nem hagytam volna abba magamtól. Akartam őt, mindenestül.
Rob viszont egy kicsit hátrébb húzódott, hogy ne érjem el, és megfogta a kezeimet.
- Elmondod, miért sírtál? – kérdezte szaggatott hangon.
Lehajtottam a fejem. Nem mondhatom el neki, nem ronthatom el azt a pár napot a kétségeimmel, amíg még együtt lehetünk. Hanem boldoggá kell tennem őt is. bár így nehezebb lesz az elválás, de akkor is… A sorsunk egy kis időre legalább összekapcsolódott, és akármit is hoz a jövő, ez az idő már örökre a mienk marad.
- Nem most – feleltem halkan.
Picit megborzongtam, jócskán lehűlt a levegő, és észre sem vettem.
Rob felállt, és a kezét nyújtotta felém.
- Gyere, menjünk be, mielőtt megfázol.
Követtem a hálóba, ott viszont tétovázva álltam meg az ágy mellett. Teljességgel akartam, hogy sikerüljön a tervem, amit az imént elhatároztam magamban, de még mindig féltem a rossz emlékektől.
Rob megszólalt, félreértve a habozásomat.
- Ha meggondoltad magad, kimegyek aludni a kanapéra – ajánlotta.
Erre riadtan rápillantottam, és megráztam a fejem. Éppen az ellenkezőjét akartam. Eldöntöttem, hogy megpróbálom… hogy végre megint együtt lehessünk „úgy” is. Ennek ellenére ő érezte rajtam a bizonytalanságot. Azt viszont nem tudhatta, hogy nem a döntésem miatt, hanem a félelmem miatt, hogy esetleg mégsem sikerül. És akkor megint csalódást okozok neki.
- Gyere ide – szólta, majd egy lépéssel átszelve a köztünk levő távolságot, magához húzott és átölelt. Visszaöleltem.
- Nem akarom, hogy bármi miatt szomorú légy – mondta halkan, arcát a hajamba temetve.
- Boldogabb vagyok, mint valaha – feleltem erre.
És valóban így is éreztem. Soha nem hittem volna, hogy ilyen létezik.
Rob felemelte a fejét, és a szemembe nézett.
- Akkor… - kezdte, várva, hogy ő fejezze be a mondatot.
- Nem most – ismételtem az erkélyen elhangzottakat.
Tudtam, hogy magyarázatot vár arra, miért sírtam. de nem kérdezősködött tovább, csak bólintott.
- Oké.
Lassan eltoltam magamtól, és remegő térdekkel az ágyhoz léptem. Elfeküdtem rajta, és karjaimat kitárva kértem őt, hogy kövessen.
Mindenre elszántan figyeltem, ahogy az ágyhoz lép, óvatosan mellém fekszik, majd egyszerűen csak szorosan átölelt, és magára húzott.
Kedvenc helyemen, a mellkasán feküdtem, és azt cirógattam, nem értve, miért is nem csókolt meg… és mentünk tovább még pár lépést ezen a téren. Magamtól nem mertem kezdeményezni, és ő most valamiért nyilvánvalóan nem is akart.
Hiába erőltettem meg magam, nem jöttem rá, mi lehet a baj.
Egy idő után viszont éreztem, hogy az álmosság eluralkodik a gondolataimon, és Rob testét cirógató kezem is megállt, amint elaludtam.
---
Álmodok megint. Megint szépet. Szépet és örömtelit. Vagyis inkább gyönyörtelit.
Ahol ezúttal vagyunk szerelmemmel, az egy hatalmas rét. Madárcsicsergés, napsugarak, ami kell.
Egy takarón fekve élvezzük a természetet, majd elszundítok. Arra ébredek álmomban, hogy félig oldalasan fekszek, Rob mögöttem, szorosan hozzám simul. Fenekem az ölébe nyomódik, ahol érzem a gerjedelmét.
Tenyere a mellemet simogatja, ujjai alatt megkeményednek a mellbimbóim. Hallom felnyögni az izgalomtól, és én is nehezen fojtom vissza izgalmam hangjait.
A mellemet becézgető keze lecsúszik a hasamra, ott tétován megáll, de végül folytatja útját, és becsúszik a nadrágomba, a lábaim közé. Ujjaival kényeztetni kezd, egyiket becsúsztatja a testem mélyére. Ekkor belőlem is kiszakad az első nyögés.
Ujja egy pillanatra megáll, de aztán folytatja mozgását. Egyre jobban élvezem, amit csinál, de még többet akarok. Kissé oldalt fordulok, hogy lábaimat széjjelebb tárhassam, így jobb hozzáférést biztosítva neki tevékenységéhez.
Rob kapva kap az alkalmon, és immár két ujja kalandozik testemben, az előbbinél nagyobb mélységekben. A szája a nyakamon siklik végig, csókokkal borítva a bőröm.
Újra felnyögök, érzem már, hogy nem bírom sokáig. Őt is hallom egyre hevesebben zihálni, és keze is ritmikusan csábít a gyönyör felé. Amit amint elérek, fejemet hátravetve megremegek egész testemben, és másodszor is felébredek.
---
Eltelt egy-két másodperc, mire felfogtam, hogy ezúttal a valóságba érkeztem, tényleg Rob ujjait érzem magamban az előbb, és éppen most élveztem el tőlük.
A levegővétel még kicsit kapkodóan sikerült, de igyekeztem begyűjteni belőle annyit, amennyi csak szükséges ahhoz, hogy elkerüljem az ájulást.
Rob ekkor felemelte a fejét, és vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúrta. Én még nem tértem magamhoz az imént átéltektől, és szívverésem sem csillapodott annyira, hogy biztosan meg tudjak szólalni.
- Ne haragudj – nyögte Rob, majd kihúzta a kezét a nadrágomból, és elhúzódott.
Utána akartam nyúlni, de moccanni sem bírtam. Újabb időbe telt, mire teljesen felfogtam, hogy nem volt semmi gond. Majdnem minden félelmem alaptalannak bizonyult. Bár „odáig” még mindig nem jutottunk, de mégis… Ennek megörültem. Akkor mégis talán sikerülhet… viszonoznom neki mindezt. Valahogy.
- Most… veszek egy hideg zuhanyt – mondta, és felkelt.
Hallottam, hogy nyílik, majd csukódik a fürdő ajtaja, és egy pár perc elteltével azt is, hogy megereszti a vizet.
Még nem lassult le a szívverésem, és a remegés is végigfutott a testemen időnként, ahogy visszaidéztem az álmomat. Ami megtörtént.
Bár nem akartam gondolni sem a pár nappal azelőtti eseményekre, most mégis kényszerítettem magam, és számomra is meglepő módon, nem rémültem meg attól, ami most történt. És ami valóság volt. Még mindig nem tudtam elhinni, így egyre csak ismételgettem magamban.
Ami biztos, hogy normálisan reagáltam Rob érintésére. És ha a sebeim miatt még nem is mutatkozhatok előtte úgy, ahogy szeretnék, valamilyen módon mégiscsak viszonozni akartam, amit tett… Ha hagyja.
Félelemmel vegyes elhatározással mentem utána a fürdőbe. Háttal állt az ajtónak, de mielőtt meggondolhattam volna magam, beléptem hozzá. Nem vetkőztem le, amit most tervezek, ahhoz nekem nem kell csupasznak lennem.
Átkaroltam a derekát, mire megfordult, és döbbenten nézett rám. Az ajkamba haraptam, végigjárattam a tekintetemet Rob tökéletes testén, majd közelebb léptem, és megcsókoltam.
