140. fejezet (Rob)
Lassan beesteledett, a sör és a cigi elfogyott, és én továbbra is egy szál törölközőben ültem az erkélyemen, magamba roskadva, amikor kopogtak.
Nem volt erőm felállni, pedig még nem voltam részeg.
Kristen elment.
Mást pedig nem akartam látni. És azt sem akartam, hogy bárki lássa a nyomoromat, és szánakozni kezdjen.
- Rob! – hallottam Rick hangját.
Ezúttal már dörömbölt az ajtón.
Ő is tudta. Tudta, hogy itt van Mike. Tudta, hogy Kristennek mi a baja, és nem mondta el. Tudta, hogy emiatt szakítani fog velem, és visszamegy vele Amerikába, és nem segített megakadályozni.
De persze hogyan segíthetett volna…
Ez nem az ő feladata volt. Hanem az enyém lett volna.
De Kristent nem hatotta meg sem az, amikor kimondtam, hogy szeretem, sem pedig a könyörgésem, hogy ne hagyjon el.
Elment, és csak egyetlen apró gyűrűt hagyott itt magából, amivel a szerelmemet akartam kifejezni a számára. És visszaadta. Nem kért belőle. Belőlem.
A torkomat ismét fojtogatni kezdték a fájdalom különböző érzései, de nem akartam átadni magamat nekik. Nyugalmat és öntudatlanságot akartam, az elfogyasztott sör viszont kevés volt ehhez.
Talán Rick hajlandó hozni nekem egy pár üveg töményebbet, gondoltam, és mivel még mindig hallottam dörömbölni és kiabálni, felálltam, hogy beeresszem.
- Veled meg mi történt? – kérdezte, ahogy meglátott.
Kissé dühös lettem rá. Pont ő ne tudná?!
De mivel szívességet akartam éppen kérni, lenyeltem a haragomat, és szó nélkül visszamentem a nappaliba, ahol a kanapéra rogytam.
- Részeg vagy? - faggatózott tovább, miközben becsukta az ajtót és utánam jött.
- Még nem eléggé –feleltem.
- Jenny azt mondta, jobb lenne, ha átjönnék.
Pár órája valóban jobb lett volna. Amikor azt tervezgettem egy őrült percig, hogy megölöm magam. De aztán rájöttem, hogy ennek nem lenne sem értelme, sem hatása Kristen véglegesnek tűnő döntésének megváltoztatására, így letettem róla.
- Hozhatnál nekem még egy pár üveg piát – bólogattam helyeslően.
De nem indult el.
- És cigarettát – néztem rá jelentőségteljesen, várva, hogy elinduljon.
Nekem nem volt kedvem emberek közé menni.
- Te meg felöltözhetnél, és velem jöhetnél – válaszolta erre Rick.
- Nem hiszem, hogy a saját lábamon jönnék haza – csóváltam a fejem, keserűen mosolyogva. Ami inkább torz fintor volt, úgy éreztem.
- Akkor majd hazahozlak, na gyerünk! – szólt rám, de amikor látta, hogy nem moccanok, körberohant a lakásban.
Kisvártatva hozzám vágott egy kupac ruhát, közte azzal a nadrágommal, amelyben az eljegyzést gyűrű is volt. A ruhákat magam mellé söpörtem az ölemből, elővettem a kis dobozt, és kinyitottam.
Ma este akartam megkérni Kristen kezét. Rick is megállt előttem egy pillanatra, majd a gyűrűt meglátva leült mellém.
Ma este akartam megkérni, hogy legyen a feleségem, és éljük le együtt az életünket. Még ha nem is egyezett volna bele rögtön, annyi időt adtam volna neki, amennyit csak akar, mielőtt véglegesítjük a döntésünket, de legalább velem maradt volna.
Mike viszont idejött érte, és keresztülhúzta minden tervemet. Vagyis… ő csak idejött. De Kristen döntött úgy, hogy vele marad. És engem elhagy…
Elhagyott. Még mindig éreztem az illatát a levegőben, még mindig szinte tapintani véltem a selymes bőrét, és csókolni mézédes ajkait. Még mindig magam előtt láttam, ahogy elmosolyodik. Hol huncutságból, hol szerelemmel, hol kacérkodva…
De nem mosolyog rám többé, mert elment.
A másik kezemben szorongatott smaragdgyűrűt betettem a másik mellé, amit ma akartam adni neki.
Ahogy lecsuktam a dobozka fedelét, a csattanása szinte visszhangzott a csendben.
Körülnéztem a lakásban, de mindenhol csak őt láttam, minden helyiségben történt valami olyan, ami miatt minden rá emlékeztetett.
Hirtelen nem is tűnt olyan rossz ötletnek elmenni innen egy kicsit. Itt túl fájdalmas volt léteznem ebben a pillanatban. Ebben a kétségbeesésben és kilátástalanságban.
Automatikusan öltöztem fel. Rick nem szólt egy szót sem. Biztos voltam benne, hogy látta mindkét gyűrűt, és tudja, hogy mit jelent az, hogy ezek nálam vannak.
Ő arról is tudott, hogy hogyan képzeltem a jövőnket Kristennel. Hogy mi volt a szándékom. Amire ma este akartam sort keríteni. De már késő.
Kristen nincs itt, és ezzel még csak lehetőségem sincs, hogy feltehessem neki a kérdést. És hogy visszautasíthasson, ha úgy akarja. Ő már máshogy döntött. Mást választott.
És ha ő így boldog, akkor nekem el kell fogadnom, és bele kell törődnöm.
De mégis annyira fáj…
Alighogy felöltöztem, visszarogytam a kanapéra, és tenyerembe temettem az arcomat. Nem kaptam levegőt, és a szívem is csak alig vert.
- Menj el, Rick – mondtam neki elcsukló hangon.
- Nem megyek, csak ha velem jössz – mondta makacsul.
Dühösen ránéztem. Most szívesen megütöttem volna. Akárkit. De valahol mégis hálásnak kellett lennem neki, amiért nem hagy belesüppedni a gyötrelembe.
Lemondóan felsóhajtottam, és felálltam. Követtem, teljesen rábíztam magam, hogy hova megyünk. Szerencsére az ő kocsijával mentünk, most sem energiám nem volt a vezetéshez, sem kedvem. És amúgy is azt terveztem, hogy mocskosul leiszom magam, azzal legalább kiesik egy kis idő, és nem fogok emlékezni semmire.
Örültem, hogy nem a szokásos klubba mentünk, és annak is, hogy nem hozzájuk.
Egy ismeretlen helyre vitt, de ahogy megláttam a bárpultot, már nem érdekelt, hogy hol is vagyunk.
Szótlanul döntöttem magamba a feleseket és a töményebbnél töményebb alkoholokat, az sem zavart, hogy keverem őket, és nem lesz jó vége, de az egész még órák múlva sem enyhített semmit a szívem fájdalmán. És tökéletesen emlékeztem mindenre.
Milliószor végigpergett bennem az a pár perc, amikor Kristen elhagyott. A fülemben csengtek a szavai. Azt mondta, mégis Mike-ot szereti. És hogy akkor döbbent rá erre, amikor újra meglátta.
De már előtte is történt valami… Mielőtt Jenny elrabolta a lakásból. Jenny talán tud valamit. Habozás nélkül tárcsáztam. Miután felvette, cseppet sem udvariasan támadtam neki.
- Miért ment el?! Mi történt?! Jenny, mondd el, amit tudsz, mert én nem értek semmit!
- Rob…
- Kérlek!
Sejthettem volna, hogy Kristent fogja fedezni. De végül mégis beszélt.
- Miután Krist hazavittem hozzád, én is hazamentem, és ott volt Mike. Visszamentem érte hozzád, mert hiába mondtam Mike-nak, hogy Kristen már mást szeret, és hagyja békén, nem hitte el. Azért rángattam el, hogy ő is megpróbálja észhez téríteni, és visszazavarja oda, ahonnan jött, de…
- De? – kérdeztem már megint semmit sem értve.
- De Kris Mike nyakába borult, és arra kérte sírva, hogy vigye haza…
Ezt jobban fájt hallanom, mintha bármi mást mondott volna, de még mindig nem tudtam összerakni a kirakó darabjait. Kristen Mike-ot kérte, hogy vigye haza?! Újra elvesztettem a fonalat… De ennek a logikájára rájönni… ahhoz mégis sokat ittam.
- És neked nem mondott semmit?!
- Nem – felelte Jenny, ezzel minden reményemet szétrombolva, hogy rájöjjek, miért történt minden úgy, ahogy.
- Biztos!? – Mégis, hátha tud valamit, csak nem akarja lemondani. – Kérlek, Jenny – könyörögtem neki is, mint pár órával ezelőtt Kristennek.
- Tőled egyenesen a reptérre vittem őket, és alig beszéltünk pár szót. Végig ott volt Mike.
Kicsit örültem, hogy Mike nevét Jenny is utálattal ejtette ki, de ez nem könnyített a lelkemen.
- Kösz, Jenny – mondtam neki végül, és letettem a telefont.
Rick hátba veregetett, de ő sem tudott megvigasztalni.
Kikértem a pultostól egy karton cigit és három üveg whisky-t, abból is a skót fajtát, és kifelé indultam a csehóból. Rick is jött utánam.
- Hova akarsz menni? – érdeklődött.
Bár tudtam, hogy nem jó ötlet, mégis egy helyen tudtam csak elrejtőzni minden és mindenki elől.
- Haza.
Rick is kétkedve méregetett, de végül hazavitt. Nem akartam, hogy velem maradjon, ezért elküldtem. Persze próbált tiltakozni, de végül magamra hagyott végre.
Agysejtpusztító szerzeményeimmel becéloztam az erkélyt, és az első üveg után kezdtem is érezni a hatást. De még nem volt elég.
A második üveg és négy doboz cigi után viszont már egyre kevésbé fájt. Kivéve, ha rá gondoltam. És minden percben rá gondoltam.
Eszembe jutott az is, milyen nap van. Alig egy hete még Brightonban voltunk, és boldogok. Hogyan romolhatott el így minden?! Megpróbáltam magyarázatot találni.
Kristen már korábban megtalálta volna az eljegyzési gyűrűt, amit a hét elején vettem, és amit ma akartam neki adni, és attól ijedt meg?! De ennek lettek volna előjele. Viszont semmi nem volt, és semmi más sem történt, ami miatt így kellett volna befejeznie a kapcsolatunkat.
Nem találtam más magyarázatot, mint azt, amit ő mondott. El kell hinnem neki, mert ez lehet az igazság, semmi más. Mike-ot szereti. És én tényleg csak egy pár hetes kikapcsolódást jelentettem neki. Fájt ezzel szembesülnöm.
Azt viszont akkor sem kellett volna a fejéhez vágnom, hogy Tommal jobban járt volna. Ha az irántam táplált érzéseit meg is játszotta, Tom akkor is megerőszakolta. Utáltam magam a szavaimért, pont úgy, mint amikor a kórháznál gyanúsítottam meg őket. De nem ezért hagyott el. Már előbb elhatározta. Amint Mike-kal találkozott…
Ha lehet, minden eddiginél rosszabbul éreztem magam. És örültem neki, hogy egyedül vagyok, így már a könnyeimet sem kellett visszatartani, úgysem látja senki.
