182. fejezet (Rob)
Az elkövetkező napok sem teltek másként. Fogalmam sem volt róla, más hogy csinálja, amikor ilyen helyzetbe kerül. Hogy hogyan képes talpon maradni.
Én is igyekeztem, de egyáltalán nem ment könnyen. És egy hét után biztosra vettem, hogy akármennyi időt adhatok magamnak, soha nem is fogok kilábalni már ebből.
A lakásomban, akárhová pillantottam, mindenhol ott láttam Kristent. A barátaimról, a klubról is ő jutott eszembe.
Még a családomat sem akartam meglátogatni, tudtam ugyanis, hogy amit tőlük kapnék, azt sem tenném zsebre. Telefonon nyugtattam meg őket, hogy nem vesztem el, csak most nem érek rá találkozni velük. Szerencsére nem erőszakoskodtak.
Egyedül Jennyvel beszéltem időnként, de őt is csak az érdekelte, hogy élek-e még. Kristenről nem mondott semmit, hiába kérdeztem, és még fölöslegesebben kiabáltam vele. De a hallgatása meggyőzött róla, hogy biztosan jól van. Ha történt volna vele valami, azt elmondta volna… Legalábbis ezt reméltem, de biztosan nem tudhattam.
Ő és Rick megállás nélkül az esküvőjükre készültek, ameddig már csak egy hónap volt hátra. Az esküvő szó hallatán újabb gyötrő kínokat éltem át, ahányszor eszembe jutott, hogy én is meg akartam kérni Kristen kezét. Mégis... Volt bennem egy kósza remény, hogy majd talán Kristen is ott lesz, és esetleg láthatom…
Egy hete szenvedtem a saját magam által felállított börtönömben, ami nemcsak a lakásomat jelentette. Hanem azt a kínzókamrát is, ahova akkor éreztem magam bezárva, amikor visszagondoltam vagy a szép közös emlékeinkre, vagy a legutolsó fájdalmasra.
A sarki üzlet már kétnaponta rendelt újabb cigarettaszállítmányt, mert körülbelül ennyi idő alatt fosztottam ki őket a raktáron levő készletből. Időnként megittam egy-egy sört, de mivel úgy véltem, megérdemlem a szenvedést, durvább alkohollal nem ütöttem ki magam többé.
---
Egy újabb keserves hét után egyik este beállított Rick, aki láthatóan belefáradt a lagzija előkészítésébe, és el akart csalni valahova, hogy ne gubbasszak már én se egyfolytában itthon, de amint meglátta, milyen állapotban vagyok, első körben zuhanyozni zavart el.
Nem volt erőm tiltakozni. Hosszan csorgattam magamra a vizet, de hiába csuktam be a szemem, Kristen még ide is utánam jött. Ahogy megannyiszor. Szinte éreztem a keze finom érintését a bőrömön.
Amikor már nem bírtam tovább, a vizet hidegre állítottam, és még maradtam volna, de Rick dörömbölt a fürdőajtón.
- Megfulladtál? – kérdezte hangosan.
Nem találtam viccesnek. De tudtam, hogy ki fog rángatni, ha nem megyek magamtól, ezért megtörölköztem, a derekamra csavartam a törölközőt és kiléptem.
- Egy borotválkozás is rád férne, hogy emberszabásúnak tűnj – jött máris a következő kifogása a kinézetem ellen.
Nem volt erőm vitatkozni sem.
Mélyet sóhajtva visszafordultam a fürdőbe, és eleget tettem a cseppet sem udvarias kérésének.
- Nah, már hasonlít – mondta, mikor újra a nappaliba mentem.
Rick a kanapén ült, kiszolgálta magát sörrel, és valamit nézett a tévében. Lerogytam mellé.
- Így nem jöhetsz, még fel kéne öltöznöd – pillantott végig rajtam. – Amúgy... mikor ettél utoljára?
Komolyan elkezdtem rajta gondolkodni, de úgy félpercnyi töprengés után megvontam a vállamat. Kit érdekel az evés…
- Te… Neked mondott valamit Jenny? – kérdeztem tőle halkan.
- Azon kívül, hogy egy idióta vagy? Nem sokat…
Tudtam, hogy tudja, hogy nem erre gondoltam.
- Rick – szóltam rá.
Elfordította a tekintetét a tévéről, és rám bámult. Hosszasan.
- Nem mondott semmit – felelt végre, és hittem neki.
Ha tudna valamit Kristenről, megosztaná velem is. Jennyről mindent el lehetett mondani, de hogy pletykás lenne… Tud titkot tartani, azt meg kell hagyni. Főleg, ha még Ricknek sem mondott egy szót sem.
A napokban már azt is fontolóra vettem, hogy – bármilyen megalázó is lett volna - felhívom Mike-ot. Kristent már az elutazását követő harmadik nap óta próbáltam hívni, naponta többször, de a telefonja folyamatosan ki volt kapcsolva.
És kezdtem totál bekattanni attól, hogy nem tudok róla semmit.
- Mit gondolsz… - kezdtem. – Itt lesz az esküvőn?
- A legutóbbi, azaz a három héttel ezelőtt információim szerint igen. De mivel több mint két hete nem tudunk róla semmit…
- De Jenny beszélt vele egyáltalán? – faggattam tovább.
Kezdtem tényleg megőrülni a tudatlanságtól.
- Ha beszélt is vele, valószínűleg olyankor, amikor nem voltam otthon. Szóval fogalmam sincs – ábrándított ki Rick újra.
Lehunytam a szemem, és hátrahajtottam a fejem a kanapé támlájára. Barátom azonban nem hagyott csendben szenvedni.
- Gyerünk, öltözz fel, elmegyünk – bökött oldalba.
- Nincs kedvem – feleltem anélkül, hogy akár csak a szememet kinyitottam volna.
- Nem érdekel, akkor is velem jössz. Csak azt döntheted el, hogy törölközőben akarsz-e elindulni, vagy esetleg… Emberien felöltözve?
Felsóhajtottam. Tudtam, hogy úgysem fogok megszabadulni tőle. És talán jót is tenne pár óra elszabadulás ebből a pokolból, ahova kárhoztattam magam. Bár ehhez nem sok reményt fűztem.
Mégis a hálóba mentem, és gondosan kerültem az ágyra való pillantást, mert attól féltem, a képzeletem újra megláttatja velem ott Kristent, ahogy az imént a zuhanyzóban, és képtelen leszek elmenni bárhova is.
Felöltöztem, és elindultunk. Fogalmam sem volt, hova visz Rick, de nem is érdekelt. Végül ugyanabban a kocsmában kötöttünk ki, ahova legutóbb is hozott, amikor berúgni támadt kedvem. Most sem volt ez másként.
Eldöntöttem, hogy egy napra felfüggesztem a büntetésemet -miszerint nem iszok, mert akkor nem is szenvedek -, és mindenre elszántan mentem a bárpulthoz, amint beléptünk.
Pár óra múlva már egészen „jól” éreztem magam, amikor hirtelen egy cigire vágytam. Kimentem a kocsma elé, és egy kicsit távolabb lépdeltem, oda, ahova nem világítottak annyira az utcai lámpák. Az épület falának dőltem, és rágyújtottam.
Mielőtt végigszívhattam volna a cigit, valami neszt hallottam. A szemem sarkából érzékeltem, hogy valaki kilép az ajtón, ahonnan én is jöttem pár perce. Csak reméltem, hogy továbbmegy mellettem. De megállt tőlem egy méterre. Kelletlenül odanéztem, hogy ki is az és mit akar.
- Te hogy kerülsz ide? – suttogtam döbbenten.
Bár a fények takarták az arca egy részét, a haja, az alakja… Kristen állt mellettem.
És nemcsak állt. Közelebb lépett, és bár én moccanni sem tudtam, egyik kezét a mellkasomra csúsztatta, a másikat meg a nyakam köré fonva húzott magához.
A cigit eldobtam, és a derekát átölelve szorítottam magamhoz, miközben megcsókoltam. Annyira hiányzott már, és most itt van, a karjaimban… El sem mertem hinni, hogy ez igaz lehet.
Pedig nagyon is valóságos volt. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk, miközben már az ingemet gombolgatta. Az épület mellé húztam, ahol sötét van, nehogy bárki meglásson, aztán felemeltem, és a falhoz szorítottam. A lábait a csípőm köré fonta, és éreztem, hogy elönt a vágy.
Hirtelen semmi más nem érdekelt, csak az, hogy újra itt van, megbocsátott nekem mindent, és ettől olyan végtelen boldogságot éreztem, hogy nem is akartam elengedni többé.
A keze már az övemen matatott, nyelve az enyémmel járt vérpezsdítő táncot, és úgy éreztem, belepusztulok, ha most nem lehet az enyém.
Feljebb gyűrtem a miniszoknyáját, és a bugyijába dugtam az ujjaimat. Forró volt, nedves, és éreztem, hogy ő is kíván. Egyre türelmetlenebbül csókoltam tovább.
Az övemet közben sikeresen kioldozta, és a nadrágomba nyúlva ő is megbizonyosodhatott róla, mit érzek. Felnyögtem, ahogy először lassan, majd egyre hevesebben simogatni kezdett, és már én is hallottam az ő kéjes hangjait az ujjaim játékától.
Tovább faltam az ajkait, és édes koktél íze volt. Azt is meg tudtam volna mondani, mit ivott. Daiquirit. Hisz ez a kedvence. Eszembe jutott, mit művelt az első találkozásunkon azzal a cseresznyével. A vágy szétfeszítette a testem, de nem így akartam. Kihúztam a kezét a nadrágomból, hogy kissé lejjebb toljam azt.
A hátát továbbra is a falnak döntve, a bugyiját félrehúzva igyekeztem volna máris mélyen a testébe hatolni, de egy pillanatra elszakadtam az ajkaitól, és amikor hátravetette a fejét, a nyakára hajoltam, hogy végigcsókoljam…
Aztán egy pillanat alatt minden megváltozott.
Rémülten, és undorodva löktem el magamtól. Azonnal lelohadt a vágyam.
- Te nem ő vagy – ziháltam.
Visszarántottam a nadrágomat, és rendbetettem a ruhámat. A lány még mindig a falnak támaszkodva állt, de felfogta, hogy nem lesz folytatás, így enyhén felsóhajtott, és visszaigazította magán a bugyit is a szoknyát.
- Sajnálom – mondta egyszerűen, én meg kábán figyeltem, ahogy visszamegy a csehóba.
Hányingerem támadt, és az egyik kocsinak támaszkodva azonnal kijött belőlem minden pia, amit egy ideje elfogyasztottam. Most már csak magamtól undorodtam. Annak sem tudtam örülni, hogy végül volt erőm megállni.
Az illata…
Ez volt az egyetlen, ami rádöbbentett, hogy akit a karjaimban tartottam, az nem Kristen. Ez nem az ő illata volt. Ez nem ő volt. És én mégis képes lettem volna…
Újra hányingerem támadt magamtól, de már teljesen kiürültem. Egy újabb cigi után kutattam a zsebemben, és amint megtaláltam, reszkető kézzel gyújtottam meg a szálat. Mivel hánytam, a józanodás is jött, túl hamar.
Meg Rick is a keresésemre indult. Amikor megtalált, és meglátott, döbbenten állt meg tőlem egy méterre.
- Veled meg mi történt? – kérdezte rémülten.
Ekkor már a földön ültem, az egyik autónak döntve a hátam, és elsírtam magam.
