177. fejezet (Kristen)
Este csak pár percre tértem magamhoz, amikor is Rob újra elkényeztetett a főztjével. Bár úgy éreztem, egy falat sem fog lemenni a torkomon, hősiesen magamba diktáltam egy párat mégis, aztán visszabújtam a paplanok alá.
Továbbra is álmos voltam, bár a lázam egy egész fokkal lejjebb ment reggel óta.
- Gitároznál nekem egy kicsit? – kértem.
- Ha nem lett eleged belőle tegnap… - mondta kedvesem, és játszani kezdett.
Egy pillanatra eszembe jutott, milyen volt őt látni a színpadon. Ugyanúgy elvarázsolt, mint Brightonban. Elmerengtem a szép közös emlékeinken, aztán visszafordítottam a figyelmemet a jelenbe.
Most is csodát művelt azzal a gitárral. A betegségem viszont erősebb volt nálam, ezért hamarosan újra elaludtam.
---
A következő reggel még az előzőnél is rosszabb volt, legalábbis én annak éreztem. Már a torkom is fájt, és úgy éreztem, a halálomon vagyok, de továbbra sem voltam hajlandó kórházba vagy orvoshoz menni. Rob persze megint morgott emiatt, de végül engedett.
Szinte egész álló nap aludtam, délután egy mobil csiripelésére ébredtem újra. Kinyitottam a szemem, és még láttam, amint Rob kifelé igyekszik a szobából, hogy ne ébredjek fel, de már késő volt. Megvártam, hogy visszajöjjön, addigra nagy nehezen fel is ültem, és ittam egy pár korty teát.
- A telefon ébresztett fel? Ne haragudj – mondta.
Közben a homlokomra simította a tenyerét, hogy ellenőrizze, mennyire vagyok még lázas, bár elég lett volna, ha megkérdezi. Annak éreztem magam. De a hűs érintése jólesett.
- Semmi baj – sóhajtottam, és visszadőltem az ágyba. – Ki hívott? – érdeklődtem.
- Brian akart behívni ma estére is.
Szóval megint Kathyt kellene pátyolgatnia. Ennek cseppet sem örültem, de aztán arra gondoltam, ha már én itt szenvedek, legalább Rob hadd ne unja magát halálra mellettem, ezért beletörődve „engedélyt adtam” neki.
- Menj nyugodtan.
- Nem foglak itt hagyni egyedül, ezt felejtsd el, de nagyon gyorsan – szólt rám ennek ellenére határozottan.
Ekkor eszembe jutott valami más.
- Ha nem akarsz egyedül hagyni, hívd át Jennyt, majd ő vigyáz rám.
Rob továbbra is habozott, de olyan sokáig, hogy biztos voltam benne, meg tudom győzni.
- Tényleg, minden rendben lesz, hidd el, menj nyugodtan.
Bár a féltékenységem újult erővel jelentkezett, most túl erőtlennek éreztem magam bármilyen jelenethez.
- Meg akarsz szabadulni tőlem, igaz? – kacsintott rám Rob mosolyogva, de épp emiatt csak egy csúnya pillantást kapott cserébe.
Aztán közelebb húzódtam hozzá, és lelki gyötrelmeimet félretéve megsimogattam az arcát.
- Nem, de mivel úgyis aludni fogok, csak unatkoznál… Ahogy eddig is – fintorogtam.
Úgy tűnt, sikerült megfelelően érvelnem, mert már hívta is Jennyt. Bár én engedtem el, hadd menjen, most egy picit mégis abban reménykedtem, hogy Jenny nem ér rá, és ezért Rob velem marad, de nem jött össze. Jenny megígérte, hogy itt lesz.
- Jön – mondta nekem, miután letette a telefont.
Bágyadtan elmosolyodtam, de visszabújtam a paplanok alá. Rob odafeküdt mellém, de akárhogy szerettem volna ébren maradni, amíg még itthon van, nem ment.
---
Este úgy tíz körül egy időre felébredtem. Hallottam, hogy szól a tévé, így biztos lehettem benne, hogy Jenny van itt még mindig. Rob ugyanis mellettem lenne. Kikászálódtam az ágyból, és a fürdőbe indultam.
- Jól vagy? – kérdezte Jenny, amikor észrevett.
Csak bólintani tudtam. Valamivel jobban éreztem magam, bár még nem volt minden tökéletes.
- Nem vagy éhes? – érdeklődött tovább barátnőm, mikor visszaértem a nappaliba.
Lehuppantam mellé a kanapéra.
- Inkább hányingerem van.
Jenny innentől kezdve nem nyaggatott azzal, hogy egyek. Viszont alighogy ezt kimondtam, eszembe is jutott, hogy a legutóbbi három (!) alkalommal sem védekeztünk. A francba, gondoltam. Akkor megint hiába beszéltük át a gyerektémát. Visszavánszorogtam a hálóba, mert nem volt kedvem Jennyvel megosztani most az aggályaimat, és mivel én se akartam mindezen egyedül törpengeni, visszafeküdtem aludni.
---
Másnap reggel meglepő módon olyan jól éreztem magam, mintha nem is lettem volna beteg. Jobban mondva egy dolgot leszámítva. A torkom még mindig fájt. De a lázam és a fejfájásom mintha nem is létezett volna.
Rob még aludt, ezért óvatosan kibújtam a karjaiból, és a konyhába mentem kávét főzni. Miután elékészült, kiültem az erkélyre, és soknapi kényszerszünet után végre megint rágyújtottam. Élveztem a napsütést, és azt, hogy végre jobban vagyok, amíg Rob meg nem jelent az erkélyajtóban.
- Szia – köszöntem neki, és vidáman figyeltem, ahogy az álmot törölgeti a szeméből.
Miután ezzel végzett, felemelt a székből, és velem együtt ült bele vissza. Elkobozta a félig szívott cigimet, és a kávémat, de az utóbbit fintorogva vissza is adta rögtön. Biztos túl édes neki, gondoltam. És meg is jegyeztem ezt az apró információt.
- Hogy vagy ma reggel? – kérdezte, és egy röpke puszit adott.
- A torkom még fáj, de sokkal jobban.
Emellett váratlan mehetnékem támadt. Szerettem volna kiélvezni ezt a napot, végre jó idő is volt, és elegem lett a bezártságtól.
- Olyan szép az idő, nem csinálhatnánk valamit házon kívül? – kérdeztem.
Egy pillanatnyi habozás után Rob gondterhelten ráncolta össze a szemöldökét, amiből arra következtettem, hogy most fog előjönni a kifogásaival. Ezt megelőzendő a szájára szorítottam az ajkaimat, így fojtva belé a tiltakozást. Sikerült is elterelnem a figyelmét. Meg a sajátomat is egy kissé.
Napok óta nemcsak a napfényt, a kávét, a cigit kellett nélkülöznöm, hanem őt is. A jelek szerint neki is hosszú volt ez az időszak, éreztem ugyanis, hogy a teste máris reagál a hirtelen tettemre. Elpirultam, de még többet akartam, ezért nem szakítottam félbe a csókot.
Nem tudtam, hova tűntette el Rob a cigit váratlanul, de a következő pillanatban már két kézzel simogatott, az egyik be is kúszott a pólóm alá, és a mellemre simult. Megremegtem a már hiányolt érintéstől, de ezután hirtelen eltolt magától.
Nem értettem, miért, hiszen egyértelmű volt, hogy ő is megkívánt engem. De ahelyett, hogy folytatta volna, amit elkezdett, megszólalt, visszaterelve a figyelmemet arra, mire is szerettem volna rávenni az előbb.
- Mit szerettél volna csinálni?
Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, és egy olyannal előrukkolni, ami ellen neki sem lehet kifogása.
- Elmehetnénk… mondjuk sétálni? – kérdeztem.
- Rendben – egyezett bele.
Egy másodperc múlva felállt, engem visszarakott a székbe, és bement a lakásba. Hallottam csukódni a fürdőajtót, és adtam neki egy kis előnyt, mielőtt utána mentem. Addig is elszívtam egy szál cigit. Immár végig, és egyedül.
Aztán rekordsebességgel röppentem Rob után a zuhanyzóba.
Amint észrevette, hogy ott vagyok, előzékenyen melegebbre állította a víz hőfokát, majd felém fordult.
Végre én is szabadon – és erőm teljében – érinthettem. Kezem végigsiklott a mellkasán, majd a nyaka köré fontam a karjaimat. Ő is átölelte a derekamat, közelebb húzott magához, és megcsókolt.
Nyelvünk a rég ismert, és szintén hiányolt ritmust járta, mialatt a kezei végigcirógatták testem minden zugát. A lábaim közé érve azonban csak egy percig élvezhettem az érintését, mert hirtelen elzárta a csapot, engem felemelt, és kilépett a zuhanyfülkéből.
Nem tudtam még, hogy hova megyünk, de a helyzet adta lehetőségeimet kihasználva benyúltam kettőnk közé, és magamba vezettem Rob gerjedelmét. Meg is torpant rögtön, és nem mentünk sehova. A mosógép tetejére ültetett, és mozogni kezdett bennem.
Nem értettem az okát, de észleltem, hogy valamiért visszafogja magát, de a saját gyönyörömet nem tudtam elfojtani, és felsikoltottam, amint bekövetkezett. Egy csókot követően Rob megint felemelt, és a hálószoba felé vitt.
Ott még tiltakozni sem volt időm, máris kihúzódott a testemből, és az ágyra fektetett. Az éjjeliszekrényről felemelte az egyik, utóbbi napokban igen elhanyagolt csomagocskát, de kivettem a kezéből. Amint mellém feküdt, hanyatt döntöttem az ágyon, és elkezdtem a nyelvemmel is végigízlelni a testét. A kezem eközben felszakította az óvszer zacsiját, aztán felsimogattam rá a vékony gumit.
Ezt követően a teste fölé helyezkedtem, és ráereszkedtem. Rob a fürdőszobabeli visszafogottságától hajtva egyre gyorsabb mozgásra késztetett, míg végül felült, a hátam mögé nyúlt, és maga alá fordított az ágyon.
Heves tempót diktált, mire nem tudtam már visszatartani a nyögéseimet, és mintha ettől még jobban bevadult volna, tovább űzött bennünket a végső beteljesülés felé. Kedvesem egy pillanatig még átölelt, majd kihúzódott belőlem, félretette az óvszert, és visszafeküdt mellém. Lágyan megcirógatta az arcomat, amelyet én is lángolni éreztem, de ez most egészen másfajta láz volt. Kifulladva csókoltuk egymást tovább, amíg a szívverésünk vissza nem állt a normális szintre.
- Jól vagy? – kérdezte aztán.
Szerelmesen csillogó szemekkel néztem rá, miközben bólintottam.
- Soha jobban – feleltem.
Egy pár perces semmittevés után Rob felkelt, és kipakolt pár ruhát a szekrényemből. A kérdésemre, miszerint mit kezdjek ezzel, közölte, hogy ha sétálni akarok, ezeket kell felvennem, de kinevettem. Nem állt szándékomban két vastag pulcsit is magamra venni, csak mert éppen hogy meggyógyultam. Végül megadóan legyintett, és rám hagyta, mibe akarok öltözni.
---
Egy közeli parkba mentünk, ezúttal nem autóval, hisz ez nem volt olyan messze. Időnként még rám jött egy enyhébb köhögőroham, ennek ellenére, amikor egy fagyis mellett sétáltunk el, ragaszkodtam hozzá, hogy ehessek egy gombócnyit.
Rob persze ez ellen is tiltakozott, de rá tudtam venni, hogy akkor egyen egyet ő, én meg majd csak megkóstolom. A vége az lett, hogy dermedten, vágytól elsötétült pillantásokkal nézte, ahogy nyalom a fagyit. Bár kegyetlenségnek tartottam, mégis rájátszottam még egy kicsit, és élvezettel figyeltem a szenvedését.
A továbbiakban körbesétáltuk a parkot, kézen fogva, és istenien éreztem magam. A csodás pillanatokat megint Brian tette tönkre, aki ma este is látni akarta szerelmemet. Mivel ezúttal én is mehettem, nem kellett az ágyban maradnom, ezért kissé kelletlenül bár, de beleegyeztem. Talán így ő is előbb szabadulhat meg Kathytől.
Nem volt szimpi a csaj, holott csak egyszer láttam. Ennek ellenére nem állt szándékomban megismerni közelebbről. És reméltem, Robnak sincsenek ilyen tervei. Tudtam ugyan, hogy engem szeret, mégis… Férfiból van. Kathy pedig csinos.
Egy étteremnél megálltunk hazafelé, hogy bekapjunk valamit, és ekkor elő is tört belőlem a féltékenység zöld szemű szörnyetege. Próbáltam azért visszafojtani, ezért flegmán kérdezgettem.
- És Kathy bepróbálkozott már nálad?
Az álnok persze rájött, hogy csak tettetem a nyugalmamat, és rám mosolygott.
- Még nem – mondta, kihangsúlyozva a „még” szót.
Nagyon szúrós pillantást kapott ezért, mire ki is nevetett.
- Nem, és ha meg is tenné, rövid úton elküldeném – nyugtatgatott. – Számomra csak te létezel.
Egy apró csókot is adott szavai alátámasztásaképpen, amit viszont már örömmel viszonoztam. Megettük a maradék étket, majd hazamentünk átöltözni, hogy időben a klubba érjünk. Rick és Jenny megint előbb értek oda, és már el is foglalták az egyik boxot nekünk. Rob egyelőre mellénk ült le, és szemmel láthatóan nem sietett a színpadra.
Egy ideig. Utána viszont elszívott egy utolsó szál cigit, majd közölte, hogy kimegy a kocsihoz behozni a kint felejtett gitárját. Adott még nekem egy puszit, és otthagyott. Végigkísértem a tekintetemmel az épület hátulja felé, amíg el nem tűnt a szemem elől. Arrafelé már én is jártam, ezért kb. be bírtam saccolni, mikorra ér vissza.
Viszont amikor még negyed óra múlva sem mutatkozott, egyrészt aggódni kezdtem, másrészt kíváncsi lettem, mi foglalja le ennyire, ezért utána indultam.
- Hova mész? – kérdezte Jenny.
- Csak egy perc, és jövök – mondtam.
Az öltözők mellett mentem el éppen, ahova egyszer már mi is bezárkóztunk Robbal, amikor az egyiken fényt láttam kiszűrődni. Résnyire nyitva volt, és kedvesem hangját hallottam.
Azt nem értettem, mit mond, de láttam, hogy Kathyt tartja a karjaiban. Lefagytam, de megpróbáltam nem kombinálni máris.
- Te sokkal rendesebb vagy velem, mint Dan – mondta neki éppen Kathy.
Fogalmam sem volt, ki az a Dan. De nem is érdekelt. Nem tudtam levenni róluk a szememet. Tudtam, hogy nem igazán okos dolog, amit művelek, de meg kellett tudnom egyrészt azt, hogy mi van köztük, másrészt pedig azt, hogy ha Rob nem tudja, hogy itt vagyok, vajon meddig hajlandó elmenni.
Életem legszörnyűbb percei következtek. Az ajkaimba haraptam, hogy ne rontsak rájuk őrjöngve, hanem csak nyugodtan várjak, amíg megbizonyosodok róla, hogy jól mérem fel a helyzetet, avagy sem. Nem akartam elsőre ítélkezni.
Láttam, hogy Rob megmoccan.
- Akkor… Én most szólok Briannek, hogy a ma este lefújva – mondta.
- Köszönöm, Rob – suttogta Kathy.
- Nincs mit…
A dühtől és a fájdalomtól elvakultan nem értettem, mit mondott ezután, mivel a következő pillanatban Kathy megcsókolta. Újra ledermedtem, és még három, pillanatnyilag élethosszig tartó másodpercig vártam, időt adva Robnak arra, hogy ha mindez ellenére van, eltolja magától Kathyt, de nem tette. Ez egyértelmű választ adott a kérdéseimre. Nem kaptam levegőt.
Kirohantam az öltözőktől, egyenesen Jennyék felé, majd rángatni kezdtem magammal.
- El kell mennem – nyögtem neki fuldokolva.
- Miért, mi történt? – kérdezte, de már szedte is össze a cuccait.
- Rob… és Kathy – Csak ennyit tudtam mondani, mielőtt kibuggyantak volna a könnyeim.
Jenny nem tétovázott tovább, odaintett Ricknek, és a kocsijához támogatott.
- Hova akarsz menni? – kérdezte.
Hozzájuk nem akartam. És hozzánk sem. Egyelőre.
- Mindegy, csak vigyél el innen – kértem zokogva.
Míg Jenny vezetett a sötét éjszakában, végigpörgettem az agyamban, mit is láttam. Próbáltam magyarázatot keresni, próbáltam mentséget keresni Rob viselkedésére, de nem találtam.
Jenny egyszer csak leparkolt egy gyorskajálda előtt. Úgy éreztem, nem menne le egy falat sem a torkomon, mégis bementem vele. Mint kiderült, ő sem az evés miatt választotta ezt a helyet, hanem mert itt normálisan tudunk beszélgetni. Egy másik szórakozóhely erre nem lett volna alkalmas.
- Nos, mi is történt pontosan? – kérdezte.
- Megcsókolta.
- Ki?
- Kathy.
- És Rob?
- Ő hagyta – néztem Jenny szemeibe, és vártam, hogy elkezdje mentegetni. De nem tette.
Ő is csak bámult maga elé, és talán valami okosat akart volna mondani, de ő sem tudott ilyen helyzetben mit kitalálni.
- És most? – kérdezte pár percnyi hallgatás után.
Még nem tudtam, mihez kezdjek.
- Nála van a holmim, úgyhogy…
- Kris, szerintem hallgasd meg az ő verzióját is.
Döbbenten rábámultam, de beláttam, hogy igaza van. Nem hagyhatom itt csak úgy. Meg különben is megfogadtam, hogy csak akkor megyek el, ha ő küld. Viszont… Ezzel megváltoztak a dolgok. Nem leszek senki mellett másodhegedűs. De első sem. Az nem én lennék, ha hagynám, hogy másokat is tartson mellettem, gondolkodtam. Akármennyire is szeretem. De nem ilyennek ismertem meg, gyötrődtem tovább magamban azon, mit csináljak most.
Aztán végül rábólintottam Jenny javaslatára.
- Meghallgatom.
Reméltem, hogy Rob össze tud addigra eszkábálni magában egy megfelelő magyarázatot a történtekre, és talán minden úgy folytatódhat, ahogy délután abbamaradt.
Hirtelen évekkel ezelőttinek tűnt minden, még az is, ami még csak ma történt velük, köztünk.
Meg akartam nyugodni, mielőtt visszavitetem magam Jennyvel a lakásba, de végül nem halogattam tovább a dolgot. Ezt meg kell beszélnünk.
A lakáshoz érve Jenny megkérdezte, megvárjon-e, vagy mi lesz, de elküldtem. Nem akartam elmenni innen, de tudtam, hogy most minden attól függ, hogy Rob mennyire tud meggyőzni róla, hogy neki nem kell Kathy.
A bejárati ajtó előtt még egy másodpercig hezitáltam, mivel abban sem lehettem teljesen biztos, hogy Rob itthon van-e már. De úgy véltem, amint felfedezte a klubban az eltűnésemet, idejött. Én legalábbis ezt tettem volna.
Mély lélegzetet vettem, nyeltem egyet, és benyitottam.
