138. fejezet (Rob)
A kórházban várnom kellett. A doki, akihez jöttem, éppen a műtőben volt, és bár nekem más is megfelelt volna, ő mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy beszéljen is velem, így megvártam.
Egyre türelmetlenebbül. Még el akartam menni egy pár helyre, hogy mindent beszerezzek a meglepetéshez, amit Kristennek akartam szerezni, de így egy csomó időt elvesztegettem.
Már arra gondoltam, hogy elindulok, hogy időt spóroljak, de ekkor megjelent végre az orvos.
Persze semmi különlegeset nem akart sem közölni, sem kérdezni. Mivel az utóbbi napokban a fejfájásom sem jelentkezett,t ovábbra sem beszéltem neki róla, de a biztonság kedvéért felírt még egy adag gyógyszert, hátha kelleni fog.
Reméltem, hogy nem fog, de eltettem a receptet.
Aztán igyekeztem mielőbb elintézni mindent, amit akartam volna. Vettem egy hatalmas csokor vörös rózsát, egy tortát, és olyan ennivalókat, melyek nem fognak ránk romlani, ha nem fogynak el egyszerre, de mégis kitartanak pár napig.
Nem terveztem ugyanis kimozdulni otthonról még jóideig, vagy ha mégis, csakis Kristen kíséretében.
Miután mindent beszereztem, és hazaérve beléptem az ajtón, Kristen ugrott a nyakamba. Visszaölelni sajnos nem tudtam, bár én is legalább ennyire örültem neki, ha nem jobban.
Nemcsak hogy a nyakamba ugrott, még meg is csókolt, ezzel viszont nem könnyítette meg a dolgomat, majdnem ledobtam mindent a kezeimből, hogy inkább őt szoríthassam magamhoz, de hirtelen eleresztett, és felhagytam ezzel az ötlettel.
Elsőként a rózsákat nyújtottam át neki, és boldogan figyeltem, ahogy gyönyörködni kezd bennük. A többi cuccot a konyhába vittem. A tortát kiraktam egy tányérra, a többi alapanyagot meg a hűtőbe halmoztam.
Kristen némán figyelte, ahogy pakolászok, és megkérdezte, mit ünneplünk. Ő még nem sejthette, hogy a zsebem ismét rejt valamit.
Ezúttal egy másik gyűrűt.
Míg a kórházban ücsörögtem az orvosra várva, több érvet sorakoztattam fel azellen és amellett, hogy megkérjem a kezét. A „mellett”ből volt több, és végül elhatároztam, hogy megteszem, őt pedig azzal fogom nyugtatgatni, hogy ez még nem jelent semmit, a házassággal várhatunk akár éveket is, de szeretném, ha az egész világ megtudná, hogy egymáshoz tartozunk.
Már azt is kigondoltam, hogy este elviszem valahova vacsorázni, és egy feltehetően romantikus pillanatban jövök elő a dologgal.
Miután mindent a helyére pakoltam a konyhában, nem bírtam tovább elviselni a szomjúságot, melyet ajkai hiánya gerjesztett bennem, így végre magamhoz öleltem, és egy bódító csókkal köszöntem meg neki, hogy itt van velem, és teljessé teszi az életem.
Egy csókból azonban hamarosan több lett, és újra az ágyban kötöttünk ki. Ő nem öltözött fel túlságosan, egy ing és egy nadrág takarta csak a testét, azoktól hamar megszabadítottam, és én is ledobáltam magamról az enyémeket, hogy újra meztelenül simulhassunk egymáshoz.
Kristen nemcsak a kezei lágy cirógatásaival kergetett az őrület küszöbére, hanem a célja elérése érdekében ajkaival és nyelvével is olyan dermesztő kínokat okozott, hogy attól tartottam, nem fogom túlélni, amit csinál.
Főleg amikor újra a szájában tüntette el minden pillanatnyi akaratom bizonyítékát. Ezt nem bírtam sokáig, ezért magamhoz rántottam, az ágyra szorítottam, és gondolkodás nélkül a magamévá tettem.
Csak a kéjtől sikoltott fel, így megnyugodtam, hogy ezúttal sem okoztam neki fájdalmat. Hiába töltöttük az elmúlt napokat majdnem csak szerelmeskedéssel, még mindig tartottam attól, hogy akármelyik pillanatban eltolhat magától egy rossz emlék felvillanása miatt.
Viszont már késő volt azon igyekeznem, hogy visszafogjam magam, ő elérte, hogy önuralmamat vesztve hajtsam magunkat a beteljesülés felé. Gyors és erőteljes mozdulataim ellenére igyekeztem a lehető leggyengédebb lenni, bár ez nem ment könnyen.
Mégis sikerült végül mindkettőnk számára olyan gyönyört okoznom, amihez semmi más nem volt hasonlítható. Mámorunk lecsillapodtával sokáig csak bágyadtan feküdtünk egymás mellett.
---
- Beszéltem ma Jennyvel, míg nem voltál itthon – mondta Kristen később a torta eszegetése közben a teraszon.
Ezúttal is az ölemben ült, és én rakosgattam a szájába a falatokat.
- És hogy vannak? – érdeklődtem.
- Te tudtad, hogy Rick megkérte a kezét?
Erre megdöbbentem. Végül is, ez érthető is, ők már sokkal régebben vannak együtt Jennyvel, mint én Kristennel. Enyhe féltékenységet is éreztem, hogy legjobb barátom megelőzött a gondolattal. Ráadásul neki Jenny nyilvánvalóan igent mondott. Én ebben sem lehettem biztos, mert lehet, hogy Kristen kikosaraz.
Rögtön elbizonytalanodtam. Ma estére terveztem én is, hogy felteszem Kristennek a nagy kérdést, de újra az egyik ellenérv jutott eszembe, vagyis hogy nem-e túl korai még.
Nem mertem a szemébe nézni, nehogy kiolvassa belőle a gondolataimat. Mivel a mozdulatom félbe maradt, most ő emelte a szájához a villát és a falatot tartó kezem, hogy így szolgálja ki magát.
- És mikor lesz a nagy esemény? – kérdeztem, és próbáltam semleges hangot megütni.
- Azt még nem mondta. Talán este elárulja – felelte.
- Este?
- Kérdezte, nem lenne-e kedvünk lemenni a klubba velük.
Mivel most az ellenérvek voltak erőfölényben a fejemben, így úgy döntöttem, mégis a zsebemben fog maradni egy ideig az a gyűrű.
Miután beleegyeztem az esti programba, újabb kérdéseket tett fel.
- Mit mondtak a kórházban?
- Minden a legnagyobb rendben van, de még kaptam fájdalomcsillapítókat vészhelyzet esetére – nyugtattam meg.
- És említetted a dokinak a múltkori rosszulléted?
- Igen, de azt mondta, csak átmeneti, és azóta tényleg egyszer sem történt olyan.
És reméltem, hogy ez így is marad.
Miután megettük a hatalmas tortaszeletet, egy újabb örömökkel teli és élvezetes zuhanyzást követően felöltöztünk, és elindultunk a klubba.
Jenny és Rick már ott voltak. Angie elégedett pillantásokkal nyugtázta, hogy minden rendben van közöttünk, ellentétben Jessicával, aki inkább dühösen elviharzott valamerre. Mivel nem érdekelt a lelki világa, nem pazaroltam rá túl sok gondolatot.
Brian meghívott bennünket egy italra, gratulált Rick és Jenny esküvőjéhez, és megkérdezte, mikor áll szándékomban újra „munkába” állni. Már ha lehet azt komoly munkának tekinteni, amit a balesetem előtt műveltem itt heti háromszor esténként. Egyelőre nem akartam konkrétumot mondani, így elhalasztottuk a kérdést.
Kristen eközben Jennyt és Ricket faggatta az esküvővel kapcsolatban, és nekem újra a sajátunkon járt az eszem. A ma esti terveimet elvetettem, de ahogy megláttam, milyen boldogok együtt a barátaim, újra reménykedni kezdtem, hogy talán Kristen sem ellenkezne annyira mégsem…
Elnapoltam magamban ezt a kérdéskört is, mivel Kristen felállt, és táncolni hívott.
Nem tudtam neki neme mondani, de ahogy testünk újra egymáshoz simult, nem bírtam visszafogni magam. Főként a kezeimet. És ő sem tette, úgyhogy amikor már nem bírtam tovább az akcióját, amit minden kétséget kizáróan az én őrületbe kergetésemre és az önuralmam határainak feszegetésére talált ki, kézen fogtam, és hátravittem magammal az öltözőkhöz.
Szerencsére volt egy éppen használaton kívüli, úgyhogy magunkra zártam az ajtaját, miután beléptünk.
Nem így képzeltem el a következő együttlétünket, de egyszerűen képtelen voltam tovább türtőztetni magam. És látszólag Kristennek sem volt ellenére, ahogy azt a csókjából, és engem vetkőztető mozdulataiból éreztem.
A bugyijától megszabadítottam, aztán egyszerűen az öltözőben található tükrös asztalra döntöttem, és a szoknyáját felgyűrve egy pillanatnyi habozás nélkül belehatoltam hátulról. A tükörben figyeltem a vonásait, és a helyzet ellenére olyan érzelmeket véltem felfedezni az arcán, amelyekből tudtam, hogy nincs ellenére a dolog így sem.
Ezúttal gyorsak voltunk, és én is kíméletlenül csak a végső élvezetre koncentráltam, ami hamar be is következett. Túl hamar, de nem volt megfelelő a hely ahhoz, amit valójában szerettem volna vele csinálni. Azt későbbre, otthonra tartogattam.
Miután visszarendeztem a ruhámat, és Kristen is épp igyekezett elrejteni a nyilvánvaló jeleket, miszerint mit műveltünk, odaléptem hozzá, és meg akartam róla győződni teljesen, hogy nem bántottam meg azzal, amiért most ilyen voltam.
Eddig mindig igyekeztem a lehető legtökéletesebbé tenni minden egyes alkalmat, amikor szeretkeztünk, de ezúttal elvesztettem a fejem.
- Jól vagy? – kérdeztem még mindig levegő után kapkodva.
Erre csak felnevetett.
- Szerinted látszani fog rajtam, mit csináltunk? – kérdezte ki- és elpirulva.
- Nem muszáj maradnunk… - feleltem.
Bár csak felajánlottam ezt, mint lehetőséget, mégis alig vártam, hogy újra otthon legyünk. Kristen szerencsémre beleegyezett, így egy utolsó, ígéretekkel teli csók után visszamentünk a többiekhez elköszönni.
Otthon már nyugalomban, és több gyengédséggel folytattuk azt, amit a klubban is elkezdtünk, de ezúttal jobban érezhető volt benne a szerelem. Újra egymás karjaiban aludtunk el, boldogsággal átitatottan.
---
A következő napjaink sem teltek másként, igyekeztem vele minél gyengédebb, kedves, odaadó és figyelmes lenni. Annak ellenére, hogy már nem Brightonban voltunk, a szerelmünk és az egymás iránt érzett olthatatlan vágyunk szemernyit sem csillapodott.
Csütörtökön elmentünk a szüleimhez, ahol az egész család összegyűlt. Mindenki örült annak, hogy együtt vagyunk, és boldogan, csak egyetlen kínos pillanat volt, mikor Lizzy megkérdezte, hogy Kristen mikor megyek vissza az államokba.
Kissé feszengve válaszolta, hogy még nem tudja. Ezzel viszont újra gondolkodóba estem. Mégis minél előbb sort kellene kerítenem arra a bizonyos kérdésre, mielőtt úgy dönt valamiért, hogy elmegy, és nem lesz rá több lehetőségem.
Éjszaka viszont már nem ez foglalkoztatott, hanem az, hogy mindennél boldogabbá tegyem szerelmemet.
---
Pénteken reggel Jennyvel elmentek ruhát próbálni, én pedig egyedül maradtam.
Felhívtam Ricket, és megkérdeztem tőle, ő hogyan és mikor kérte meg Jenny kezét.
Erre barátom megdöbbent egy kissé, és hitetlenkedve kérdezte, hogy komolyan gondolom-e, hogy elveszem Kristent. Nem akartam, hogy ő is előjöjjön ugyanazokkal a kétségekkel, amelyek még mindig munkálkodtak bennem is, ezért egy egyszerű igennel leráztam, majd alaposan kifaggattam, ő hogyan csinálta. Nem mondott sokkal többet annál, amit én is terveztem. Egy romantikus vacsora kettesben, gyertyafény, és gyűrű.
Majdnem minden adott is volt. El is határoztam, hogy már ma este sort kerítek rá. A gyomrom remegett az idegességtől, amikor asztalt foglaltam egy kellemes és nyugodt étteremben, de már nem akartam visszakozni. Ma vagy soha.
A sohára nem vettem volna mérget, de ma akkor is túl akartam lenni rajta. Amíg még erős bennem az elhatározás, és nincs újabb elbizonytalanító körülmény a láthatáron. És addig is reménykedtem, hogy nem fog visszautasítani.
Mire Kristen hazaért, főztem egy könnyű ebédet, gyanítottam ugyanis, hogy Jennyvel nem ültek be sehova falatozni. Viszont csak egy gyors csókot kaptam, és mielőtt asztalhoz ülhettünk volna, Kristen eltűnt a fürdőben.
Öt perc múlva még nem aggódtam, tíz után viszont már igen. Nem tudtam, mi történhetett. Mikor megjött, már akkor is kicsit idegesnek és zaklatottnak tűnt.
Elszántan indultam el a fürdő felé, de mielőtt bekopoghattam volna, csengettek.
Mentem ajtót nyitni, és Jenny viharzott be rémült tekintettel.
- Hol van Kristen?! – sikította.
Fogalmam nem volt, mi a fene folyik itt, de kezdtem én is komolyan megijedni.
- A fürdőben – mondtam, de addigra már kedvesem is megjelent.
- Azonnal velem kell jönnöd! Rob, te itt maradsz! – mondta Jenny, és kivonszolta döbbent, bár a sápadtágtól valamiért így is falfehér kedvesemet az ajtón.
- Hé, hova viszed? – kiáltottam utánuk, de csak távolodó alakjukat láttam.
Nem tudtam, mit talált ki Jenny már megint, de egyáltalán nem tetszettek a módszerei, amelyekkel néha a frászt tudja hozni az emberre.
Megpróbáltam felhívni őket, hogy mégis mikor kaphatom vissza Kristent, de nem sikerült. Jenny nem vette fel, Kristen pedig itthon hagyta a telefonját.
Dühvel vegyes félelemmel mentem ki az erkélyre rágyújtani.
Felhívtam Ricket is, hátha ő tud valami értelmes magyarázatot a lányok viselkedésére, de ő is túl furcsa és kimért volt velem hirtelen. Azt mondta, majd Kristen elmond mindent.
Fogtam egy sört, és egyre idegesebben szívtam egyik cigit a másik után.
Vártam, hogy Kristen hazajöjjön. De egy óra múlva sem jelentkezett.
Elmentem lezuhanyozni, remélve, hogy a hideg víz csillapítja aggodalmaimat. Csaknem fél óráig próbáltam megnyugodni a víz alatt, de mikor egy törölközőt tekerve a derekam köré végül kiléptem a fürdőből, megdöbbentő látvány fogadott.
És megállt a szívem.
