115. fejezet (Kristen)
Rob nem kérdezett semmit, de úgy éreztem, magyarázattal tartozom.
- Mike-kal beszéltem – mondtam neki.
Szeme kissé összeszűkült, de nem vette le a tekintetét az útról.
- Egyfolytában hívogatja Jennyt, és meg akartam kérni, hogy fejezze be – folytattam, de erre sem érkezett válasz.
Tanácstalanul kibámultam az ablakon, mire Rob halkan megszólalt.
- Nem kell nekem beszámolnod erről.
Visszanéztem rá, de látszott rajta, hogy kicsit bántja a dolog.
- De nem akarok több félreértést, és szerettem volna, ha tudod – magyaráztam.
Erre végre rám pillantott egy másodpercre, majd addig sebváltót markoló kezével megfogta a kezemet. Összefontam az ujjainkat, és visszaszorítottam.
- Köszönöm – mondta.
Megkönnyebbülve dőltem hátra ismét, és végre szabadon tudtam élvezni az út hátralevő részét. Egy órán belül meg is érkeztünk.
Brighton nem sokban különbözött Londontól, kivéve azt, hogy volt tengerpartja. Ugyanolyan nyüzsgés folyt a belvárosban, és ugyanúgy tömve volt turistákkal. Rob elmesélte, hogy ez a város régen egy apró halászfalu volt, mára viszont jelentős turisztikai központtá vált, főként az elhelyezkedése miatt. Vigyorogva hozzátette, hogy Brightonban a legnagyobb az egy négyzetkilométerre eső pubok száma, és itt van a világ legkisebb kocsmája is.
Felnevettem. Valahogy biztos voltam benne, hogy egy ebben szakértő ül mellettem.
Egy rövid keringés után a központban, a városból kelet felé indulva végighaladtunk majdnem a tengerpart közvetlen közelében. Engem is meglepett, hogy mire ideértünk, ragyogóan sütni kezdett a nap, és melegem lett a hosszú ujjúban, amit magamra vettem még reggel.
A Roedean Way-en végighaladva az „utca” vége felé Rob egyszer csak bekanyarodott egy ház mellé a garázsfeljáróra, és megálltunk.
- Itt vagyunk – mondta.
Kipakoltuk a csomagokat, és míg ő a kulcsot keresgélte, szétnéztem egy kicsit. Hatalmas, kétszintes, de barátságos házikó volt, és előle is lehetett látni a tengert. A turisták zaja nem hallatszott el idáig, bár láttam a strandolókat, ahogy eljöttünk a part mellett.
A házba belépve úgyszintén barátságos hangulat fogadott. Ahogy körülnéztem, rögtön otthon éreztem magam. Hasonlított valamelyest a családom los angeles-i házához. Ahol persze sosem éreztem magam igazán jól, de mégis.
A földszinten volt egy óriási konyha… hatalmas pulttal. Az emlékekre elpirultam, és inkább kimenekültem a helyiségből. Itt volt lent még egy ebédlő, egy nappali, az emeleten pedig a hálók.
Annak, amelyiket Rob a számunkra választotta, óriási erkélye volt, és nem bírtam ki, hogy fel ne fedezzem. Míg kedvesem lepakolta a csomagokat a legalább hatszemélyes ágy mellé, kiléptem, és élvezettel szívtam be a tenger sós levegőjét. Egészen messze lehetett látni a parton, végig a fürdőzőkön, a városközpontig, és azt is felfedeztem, hogy a tengeren is sokan adóznak a jó időnek, rengeteg szörföst, és vitorlást láttam a horizonton.
Úgy belemerültem a látványba, hogy észre se vettem, amikor Rob mögém lépett, és átkarolta a derekamat. Ijedtség helyett viszont nekidőltem, és elgondolkodva kezdtem cirógatni a karját.
- Tetszik? – kérdezte a fülem mellől.
Oldalt fordultam, és megpusziltam.
- Köszönöm, hogy idehoztál – feleltem.
Kedvesem csak mosolygott. Úgy tűnt, mintha valamin töprengene, de nem tudtam, mi lehet az.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem lelkesen.
Sosem voltam az a nagy kirándulós típus, de kíváncsi voltam a városra és az itteni – nem amerikai – tengerpartra.
- Te mit szeretnél?
Megkordult a gyomrom, eldöntve ezzel az első tennivalót.
- Elmehetnénk reggelizni mondjuk… körülnézhetnénk a városban… a tengerparton… - soroltam, de közben megbabonázva bámultam Rob csillogó szemeibe.
Mindez egy napunkat is elveszi, és abból amúgy sem tölthetünk itt sokat. Az éjszakára gondolni sem mertem egyelőre.
- Ebben a sorrendben, oké – válaszolta Rob, majd egy gyors csókot nyomott ajkaimra, de viszonozni sem volt időm, már meg is fogta a kezem, és tettre készen az autóig vont magával.
Mielőtt kinyitotta volna előttem az ajtót, sietsége ellenére, amin csak mosolyogtam, mégis megtorpant, és a kocsihoz szorított.
Meglepődni se volt időm, szája máris az enyémet becézte, ízelítőt adva, mi is vár még rám, amíg itt vagyunk… Mondanom sem kell, mennyire „ízlett”.
Nyelvével a végletekig felizgatott, majd hirtelen eleresztett és huncut mosollyal figyelte, hogyan próbálok magamhoz térni.
- Mehetünk reggelizni? – kérdezte.
Még mindig levegő után kapkodtam, és elhatároztam, ezt még megkeserüli, csak legyen egy alkalom, hogy visszaadhassam…
- Mehetünk – feleltem pihegve, majd hátat fordítottam neki, és hogy én is egy kis ízelítővel szolgáljak a számára, ahogy kinyitottam az ajtót, hátráltam egy lépést, így testünk egymáshoz simult egy pillanatra. Nem bírtam megállni, hogy ne dörgölőzzek hozzá, de mikor nyúlt volna, hogy átöleljen, bevágódtam a kocsiba, és a magamra csukott ajtó mögül sokat sejtetően vigyorogva vártam, amíg felfogja, mi is történt.
Ugyanolyan elképedt arckifejezése volt, mint nekem lehetet az imént, de ő is elvigyorodott, és fejcsóválva beült mellém.
- Te egy boszorka vagy – közölte, majd indított.
Csak nevettem, és ettől kezdve újra a tájra és a helyre koncentráltam.
A belvárosban nem volt olyan egyszerű a parkolás, pláne, hogy lassan délhez közeledtünk, és a népek megszaporodtak az utcákon. Miután mégis sikerült találni egy helyet, kiszálltunk, majd kézen fogva andalogtunk.
A reggeliből végül ebéd lett. Egy partra néző teraszra ültünk, és míg falatoztunk, egyre többször pillantottam önkéntelenül a vízpart felé.
Ezt Rob is észrevette, és megkérdezte:
- Akarod látni a privát partot, amiről beszéltem?
Elpirulva néztem rá, mert hiába látott, kizárt, hogy ne lennék zavarban előtte is… nappal… meztelenül… a tengerparton…
De összeszedtem minden merszemet, és beleegyeztem.
- Akarom!
Úgy döntöttem, amíg itt vagyunk, félreteszem minden aggályomat, és élvezni fogok minden pillanatot.
A házba visszaérve mégis előkotortam a bikinimet, mert ha privát part, akkor ott úgysem lát más, csak Rob. Az igazat megvallva még sosem úsztam meztelenül a tengerben, és bármennyire is csábított a lehetőség, mégsem akartam, hogy közszeméremsértésért lecsukjon egy arra lézengő rendőrszemély.
A fürdőbe vonultam, hogy átöltözzek, majd egy teljes percig bámultam az ott található jacuzzit. Ezt sem szerettem volna felavatatlanul hagyni, de perpillanat a strand jobban vonzott. Majd este elnyújtózok itt is, gondoltam… és talán nem egyedül.
Mire visszaértem a hálóba, Rob is teljes menetfelszerelésben volt, ami egyetlen apró fürdőnacit jelentett. Nem mertem túl sokáig legeltetni a szemem a testén, főleg nem megérinteni, mert akkor biztos, hogy nem jutottunk volna le a partra, így elindultam lefelé az emeletről és ő követett.
A partra érve csodálkozva vettem tudomásul, hogy tényleg csak egy-két ember tévedt erre, a turisták úgy látszott, nem ismerik ezt a helyet. A partot itt kisebb dűnék szegélyezték, de a víz mellett ugyanolyan puha homokos volt, mint másutt. Cseppet sem bántam hogy kevesen vagyunk, és nevetve szaladtam a vízbe, ahol a még csak térdig érő vízben azonnal meg is torpantam, és levegő után kezdtem kapkodni. Hidegebb volt, mint amire számítottam. Hiába tűzött a nap, a váratlan hideg megállásra kényszerített.
Rob mosolyogva jött utánam, de sikítani kezdtem, amint derekamnál fogva felkapott.
- Ne! Kérlek! – esdekeltem, attól tartva, hogy nem úszom meg szárazon ezt a kalandot, és kegyetlenül a jeges vízbe pottyant.
De sokkal trükkösebb volt annál.
Talpra állított, majd megfordított, így szemben álltam vele. Lejjebb hajolva fenekemre tette a kezét, és magára emelt. Még mindig reszketve kulcsoltam össze lábaimat a csípőjén, karjaimmal szorosan kapaszkodtam a nyakába.
Vidáman a szemembe nézett, de mielőtt rájöttem volna mi is a valódi szándéka, tekintete a számra tévedt, és habozás nélkül megcsókolt. Most nem eresztettem, így nem tudott volna eltolni, mint az autónál nemrég, de nem is akart.
Boldogan öleltem, és amint nyelve az ajkaim közé furakodott, elfelejtettem mindent magam körül. Először óvatosan kóstolgattuk egymást, majd egyre hevesebben… Már nem csak a nap melege perzselte testemet, hanem a testünkből áradó hő is.
Eszembe villant, hogy nem is rossz, hogy kéznél van a tenger, ha felgyulladnánk, de aztán már csak Robra tudtam figyelni és gondolni.
Egyszer csak elszakadt az ajkaimtól, és vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúrta.
- Na milyen a víz? – kérdezte rekedten.
Víz… Ez vajon miről beszél?! – töprengtem magamban, majd ahogy a fátyol felszállt a szemeimről és az agyamról, körülnéztem, és döbbenten tapasztaltam, hogy immár Robnak nyakig érő vízben ácsorgunk. Vagyis csak ő, én továbbra is a testébe kapaszkodom.
Hitetlenkedve elmosolyodtam. Eszembe jutott a pezsgő… Akkor is sikeresen elterelte a figyelmemet a majdani hideg érzéséről.
Eleresztettem kedvesemet, de mielőtt utánam kaphatott volna, a vizet taposva igyekeztem távolabb kerülni tőle. Sikerült is, úgyhogy csak a part közelében ért utol, de ott el is kapott megint, és kiszaladt velem a homokba. Ráfektetett, és örömmel érzékeltem, hogy az forró…
Hűs testével viszont eltakarta a napot, ahogy félig rám feküdt, de amint szája újból az enyémet kereste, már nem érdekelt tovább se a nap, se a víz hidege, se a homok, csak ő…
