99. fejezet (Kristen)
Éreztem, ahogy Rob megérinti a vállamat, de nem voltam képes felé fordulni. Szégyelltem magam, amiért el kellett tolnom magamtól, és le kellett állítanom. Annyira szerettem volna, ha valahogyan sikerül nyugodtan átadnom magam a szenvedélynek.
De nem, mert a rémképek megakadályoztak benne.
Bár még mindig kissé korainak is tartottam, és az újra jelentkező fájdalom is erre intett, de meg akartam győzni róla őt is, és magamat is, hogy rendben vagyok.
Rob simogatni kezdte a karomat, de még mindig képtelen voltam felé fordulni. Nem akartam látni a megvetést a tekintetében, sem a csalódottságot.
A sírásom lassan elcsitult, mégis úgy maradtam. Az ágy szélén feküdtem. Hallottam, és éreztem is az ágy rugózásából, hogy Rob megmozdul mögöttem, majd feláll, és letérdel az arcom előtt az ágy mellé.
Nem tudtam rá nézni.
- Annyira sajnálom – suttogtam.
Csak megcsóválta a fejét, és olyan gyöngéden nézett rám, hogy azt hittem, újra elsírom magam.
- Tehetek érted valamit? – kérdezte kissé fájdalmas hangon.
A fájdalmam már enyhült a hasamban, így megráztam a fejem. Aztán mégis eszembe jutott valami. Meg kell neki magyaráznom legalább, hogy miért tettem, hogy miért toltam el.
Megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat.
- Azt hittem, hogy menni fog, de… - kezdtem. Mély levegőt véve folytattam. – Újra fájni kezdett, és…
Összeszorítottam a szemem, visszaszorítván ezzel a könnyeket is.
- Újra éreztem, ahogy…
Rob megcirógatta szabad kezével az arcom, mire újra ránéztem.
- Nem kell sem mentegetőznöd, sem újra felidézned – mondta. – Annyira szeretném veled elfeledtetni, bebizonyítani, hogy szép is lehet… - folytatta kissé kétségbeesve. – De nem tudom, hogyan csináljam.
Annyira meghatott, hogy segíteni próbál, hogy fejemet kissé oldalt fordítva belecsókoltam a tenyerébe.
- Nekem az jelent mindent, hogy velem vagy – mondtam. – De úgy tűnik, még idő kell…
- Amennyit csak akarsz! – felelte, és a szemébe nézve tudtam, hogy komolyan is gondolja.
Eltöprengtem azon, vajon mivel érdemeltem én ki azt, hogy őrá rátaláltam, és most vele lehetek. Annyira szeretem! És még az sem zavarja, hogy nem működök normálisan. Hihetetlennek tűnt, hogy ez tényleg mind igaz.
- Annyira szeretlek – súgtam, és újra puszikkal borítottam be a kezét.
Erre elmosolyodott, és újra elvarázsolódtam tőle. De az imént újra átélt rettegésem még mindig kissé rázta a testem, így megcsókolni sem mertem, félve, hogy visszatérnek a rossz emlékek.
- Egy cigit? - kérdezte.
Én is elmosolyodtam. Bár az együttlétet remekül elrontottam, még talán nincs teljesen elszúrva az egész este.
- Jöhet – feleltem, majd felálltam, és el akartam indulni kifelé, de Rob megállt, és mivel ujjaink még mindig egymásba voltak fonva, én is megálltam, és kérdőn néztem rá.
De csak a pezsgőért nyúlt le az ágy mellé.
- Ez se hagyjuk kárba veszni – mondta vigyorogva.
Igaza volt, vétek lett volna az isteni nedűért.
Az erkélyre lépve a poharakért mentem, hogy tartsam, amíg teletölti őket, de ahogy megfordultam, láttam, hogy Rob a szék mellett áll, és a kis ékszeres dobozt nézi egy pillanatig, majd lenyúl érte, és újra zsebre teszi.
Csalódottnak tűnt, így mentegetőzni kezdtem.
- Ne haragudj, még nem néztem meg… - akartam szabadkozni, de félbeszakított.
- Nem olyan fontos – rázta a fejét mosolyogva. – Talán még nincs itt az ideje.
Most már tényleg kíváncsi voltam. Ezt hogy is érti, minek nincs itt az ideje…
- De látni szeretném – próbáltam menteni a helyzetet.
Továbbra is a fejét rázta, miközben pezsgőt töltött a poharainkba.
Utána komoly tekintettel nézett a szemembe.
- Inkább igyunk – mondta, és elvette a kezemből az egyik poharat.
Elgondolkodva néztem a pezsgőre, majd aprókat kortyoltam belőle.
Az erkély korlátjához mentem, és felnéztem az égre, ahol gyülekezni kezdtek a csillagok. Ahogy bámultam őket, nem ment ki a fejemből, minek nincs vajon itt az ideje?!
És mit is mondott még anyám hívása előtt Rob? Hogy ezzel akarja kifejezni az érzéseit… De azóta már ő is szerelmet vallott. Lehet, hogy ezért hiszi azt, hogy ez már nem is fontos?! De nekem igenis fontos. Eltökélten megfordultam, és láttam, hogy közben leült a székbe, onnan figyel engem.
- Mit jelent az, hogy még nincs itt az ideje? – kérdeztem, mire lesütötte a tekintetét, és maga elé bámult tovább.
- Rob… - léptem hozzá közelebb.
- Nem akarom, hogy bármiben is befolyásoljon – mondta halkan.
Most már abszolút nem értettem az egészet.
- Miben tudna befolyásolni?
Egy pillanatra felnézett rám. Aztán újra maga elé. Már ott álltam egészen előtte.
Kortyolt egyet a pezsgőből, és rágyújtott, mielőtt válaszolt volna.
- A döntéseidben – felelte.
A döntéseimben. Aha. Oké. De vajon milyen döntésekre gondol, amiket befolyásolhat egy ékszer? Persze igen, attól függ, milyen az az ékszer. Vagyis, hogy micsoda. De nem hittem, hogy bármilyen döntésemet is befolyásolni tudná egyetlen pici ajándék, akármennyire is legyen személyes.
- Például milyen döntésemet tudná befolyásolni? – kérdezősködtem tovább.
Ezúttal nem váratott meg a válasszal.
- Kristen, hagyjuk, felejtsd el, jó? – nézett most már hosszasan rám. – Kérlek.
Vállat vontam, mintha nem is érdekelne tovább az ügy, de eldöntöttem, hogy amint Rob elalszik, megkeresem azt a pici dobozkát, és minden titokra fény derül, amiket egész ügyesen ködösít itt nekem.
Elfordultam tőle, aztán vissza, majd fogtam magam, és az ölébe ültem. Ahogy azelőtt.
Egy pillanatra meghökkent, majd elmosolyodott, átölelt. Ahogy azelőtt.
Cigit tartó kezét odahúztam az arcomhoz, és beleszippantottam egyet. Láttam, hogy tekintete a számra tapad, de nem mertem megkockáztatni egy újabb kudarcot, így ahelyett, hogy csókra nyújtottam volna – ahogy azelőtt – vállára hajtottam a fejemet.
Felváltva szívtuk csutkára a cigijét, majd a pezsgőt is elfogyasztottuk.
- Kérsz még egy sört? – kérdezte.
Nem kértem, elálmosodtam így is a pezsgőtől. Megráztam a fejem.
- Inkább lezuhanyzok, ha nem bánod, kicsit fáradt vagyok – mondtam, és felemelkedtem az öléből, de a derekamnál fogva visszahúzott.
Várakozóan, immár minden félelemtől mentesen bújtam vissza hozzá. Megemelte az államat, és egy csókot lehelt az ajkaimra. Nem tudtam nem viszonozni.
Ez most nem egy vággyal teli csók volt, hanem egy őszinte szerelmes.
Szívem mégis meglódult, ahogy Rob nyelvével az enyémet ízlelgette. De visszafogtam magam, mert nem akartam újra csalódást okozni. Neki sem lehetet könnyű, de úgyszintén türtőztette magát.
Csak egy csók – szuggeráltam magam, majd nagy nehezen elszakadtam az ajkaitól, és kicsit zihálva kibontakoztam a karjaiból, hogy elinduljak zuhanyozni.
Még hallottam, hogy újra rágyújt, ahogy beléptem a hálószobába, hogy összeszedjem a holmimat.
A fürdőszobai tükörben hosszan vizslattam az arcom. A legnagyobb seb egész jó ütemben gyógyult, nem aggódtam miatta, hogy meg fog maradni a nyoma. Testéveimmel is össze-vissza törtük magunkat kiskorunkban, és mégsincs látszatja, szerencsére. Róluk újra eszembe jutott anyám, miközben beléptem a zuhany alá.
Egy újabb film. Ezen még igenis gondolkodnom kell. Persze ő repesve várta már az alkalmat, hogy újra a kamera elé taszigáljon, de felnőtt vagyok, és én akarom eldönteni, mihez is akarok kezdeni az életemmel.
Főleg, most hogy Robra rátaláltam. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Csak ő segít át ezen az egész iszonyaton, ami történt velem. Bár az is tény, hogy más nem is nagyon tud róla. Biztos voltam benne, hogy Jenny sem fogja elfecsegni a közös amerikai barátainknak, és nekem sem állt szándékomban a nyilvánosság elé tárni.
Sóhajtva elzavartam a gondolataimat, majd végignéztem magamon, miközben kiszálltam a zuhany alól és megtörölköztem. A harapásnyomok is halványultak, de még mindig emlékeztette arra, hogy jobb, ha Robot távol tartom magamtól még jóideig.
Felöltöztem, ezúttal egy rövidebb nadrágszerűt és egy spagettipántos, de semmiképpen nem mélyen kivágott felsőt választottam hálóruhának, tekintettel, hogy egész nap sütött a nap, és még nem hűlt le annyira a levegő.
Rob még mindig az erkélyen ücsörgött, mikor szóltam neki, hogy végeztem. Mielőtt felállt volna, hogy ő is elinduljon, pillantása végigsimogatta az összes szabad bőrfelületemet, majd felállt, és arcomat megcirógatva, mosolyogva ment el mellettem a fürdő felé.
Nem volt szerencsém. Nem vette le már kint a nadrágját. Pedig reménykedtem benne, hogy végre kideríthetem, mit rejt a dobozka. De úgy látszik, erre még várnom kell. A kanapén ücsörögve vártam, hogy végezzen.
Mikor végül kijött, csak egy boxer takarta tökéletes testét. El is felejtettem a dobozt. Magam is elcsodálkoztam, amikor megszólaltam.
- Velem alszol? – kérdeztem.
Ő is meglepődött, de nem tiltakozott.
- Örömmel – felelte boldog mosollyal csábító ajkain.
Elmosolyodtam, majd elindultam a háló felé. Rob követett. Az ágyon összebújtunk, bár nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy egy alig semmivel takart félisten fekszik mellettem. Megborzongtam, de csakis az izgalomtól.
Mellkasára hajtottam a fejem, és próbáltam úgy tenni, mintha aludnék. Ő nem tettette, hanem kisvártatva egyenletesen kezdett el lélegezni, ebből tudtam, hogy eljött az én időm.
Kibújtam a karjaiból, a fürdőbe osontam, utána az otthagyott nadrágjából elemelt kis dobozkával a kezemben az erkélyajtóhoz léptem, hogy a beszűrődő fényben meglássam a tartalmát. Elakadt a lélegzetem, amint kinyitottam…
