98. fejezet (Rob)
Majd megölt a kíváncsiság, mit fog szólni az ajándékomhoz. Nem akartam, hogy bármire is elkötelezve érezze magát, de tényleg attól féltem, hogy a szavaim nem elegek ahhoz, hogy megértessem vele, valóban ő a mindenem, az életem, nélküle nem tudok létezni, lélegezni sem.
Tekintetét elfordította rólam, és a dobozkát kezdte nézegetni. Nem úgy tűnt, mint aki alig várja, hogy kibonthassa.
Félni kezdtem, hogy talán mégsem így kellett volna… Lehet, hogy egy csokor virággal is több sikert tudtam volna elérni, mint egy vacak ékszerrel.
Láttam, hogy megremeg a keze, de továbbra sem állt szándékában kinyitni, és megnézni, mit is adok neki. Kezdtem elveszteni a reményt.
Ez elég egyértelmű. Ha nem tartana attól, mit talál benne, nem habozna ennyire. Vagy csak egyszerűen az a fajta nő, akit nem lehet levenni a lábáról egy szimpla ékszerrel… De ez az én érzelmeimet hivatott kifejezni…
És ezt mondtam is neki. Akkor mire vár vajon?! Ennyire nem érdekli, én hogy érzek iránta? Ezt nem akartam elhinni. Elvégre ő is bevallotta, hogy szeret.
Vagy egyszerűen csak fél? De mitől? Azt is mondtam neki, hogy nem muszáj elfogadnia. Az igaz mondjuk, hogy a szívem szakadna bele, ha visszautasítaná, mert ezzel engem utasítana vissza valamilyen szinten, de ha reálisan akarom szemlélni a dolgokat, ez csak egy ékszer… attól még szerethet engem.
Úgy éreztem, kezdek beleőrülni a várakozásba, tudni akartam végre, hogy mi a véleménye… de továbbra sem tűnt úgy, hogy bármelyik pillanatban ki akarná nyitni, és meg akarná legalább nézni, hogy mit tartalmaz.
Ekkor tépelődésemet egy telefoncsergés szakította félbe. Ami nem a enyém volt, az enyém más hangon csöng.
Kristen lehunyta a szemét egy pillanatra, majd elővette a zsebéből a mobilját.
Ránézett, majd egy kis habozást követően felém fordult.
- Ne haragudj – mondta, majd felvette.
Közben kicsit odébb sétált, és újabb szál cigire gyújtott.
- Szia anyu – szólt bele.
Kicsit elszomorított az, hogy ilyen könnyen mellőzte az ajándékomat, de persze, az anyja hívja, nem lehet ellene kifogásom.
Én is előszedtem a cigimet, és rágyújtottam.
- Honnan tudod a számomat? – kérdezte Kristen éppen ekkor gyanakvóan.
Rákönyököltem a korlátra, és kifelé bámultam. Egy pillantást vetettem felé, de ismét a dobozkát fikszírozta.
- Minden rendben van otthon? – kérdezte.
Nem akartam hallgatózni, de még így is feltűnt, hogy hirtelen elakad a lélegzete. Ekkor már kíváncsi lettem, mi történhetett. Reménykedtem benne, hogy nem egy újabb szörnyűség, esetleg a családjában, ami most aztán végképp nem hiányzott volna neki.
De következő szavai megcáfolták féltő gondolataimat, és megörültem, hogy nem erről van szó.
- Ez… most nem alkalmas, anyu.
Bár azt nem tudtam, miről nem akar beszélni vele. Vagy csak előttem nem akar beszélni valamiről…
A hajamba túrtam, és mélyet szívtam a cigimből.
Kristen ezután sokáig nem szólt semmit, bár az anyja nyilván beszélt hozzá, mert többször elgondolkodva nézett maga elé, és volt hogy a szemöldökét is összeráncolta.
Elképzelésem sem volt, miről beszélgetnek, vagyis Kristen milyen információkat hallhat, de nem akartam kíváncsiskodni.
Elfordítottam róla a tekintetem, és újra a gondolataimba merültem.
Az anyja hívása eszembe juttatta megint, hogy nem sok időm maradt már, amit vele tölthetek. Ez a körülmény meglehetősen lelombozta már eddig sem túl rózsás hangulatomat.
Annyira szerettem volna valamilyen megoldást találni, hogy együtt maradhassunk, de tudtam, hogy ez szinte a lehetetlennel egyenlő. Vagy itt kellene maradnia, amit nem hiszem, hogy megtenne, még a kedvemért sem… akármennyire is szeret. Állítólag. Vagy pedig nekem kellene vele mennem Amerikába. Én a világ végére is boldogan követném, de nem tudtam, hogy vajon ő akarná-e.
Teljességgel biztosra vettem, hogy ha valóban létezik az életben olyan, hogy „a nagy Ő”, vagy az „igazi”, akkor nekem ő testesíti meg ezt.
De kétségeim felszínre törtek. Mi van, ha ő nem így érez? Mi van, ha valóban szeret, ahogyan állítja is, de mégis el tud majd menni… csak úgy. A következő dermesztő gondolatok már azt is kizárták, hogy tényleg szeret. Talán csak egy kaland vagyok neki. Vagyis voltam. Mert a mostani állapotában gondolni sem akarok rá, milyen lenne újra ölelni… újra szeretkezni vele.
Bár a jelek, amiket küldött felém a mai nap során, elég egyértelműen ellentmondtak ennek, mert ha lassan, és fokozatosan is, de mégiscsak közeledni próbált hozzám.
Belegondolva abba, ami történt vele pár nappal ezelőtt, és ahogy eleinte az én közelségemre is reagált, számomra is hihetetlennek tűnt, hogy máris engedte például, hogy megcsókoljam. És el sem húzódott, sőt!
Újra lángra lobbantam, de büszke voltam magamra, hogy eddig mindig meg tudtam állni, és neki meghagyni a döntést, hogy addig jussunk csak el, ameddig ő akarja. Ezzel szemben, nemcsak az a vágy kínzott, hogy újra mindenestül az enyém legyen, hanem az a késztetés is motoszkált bennem, hogy minden rosszat elfeledtessek vele.
Abban biztos voltam, hogy ő is élvezte az eddigi együttléteinket, de nem tudtam, hogy arra vajon mikor kerülhet sor… Vagy egyáltalán – sor kerülhet-e még rá valaha.
Totálisan összezavarodottnak éreztem magam. Vettem egy mély levegőt, majd egy utolsó slukk után elnyomtam a cigimet.
Kristenre pillantottam, aki megint a dobozkát nézegette. Reméltem, hogy talán ha befejezte a beszélgetést, akkor végre kinyitja, és eloszlatja minden kétségemet.
A következő döbbent szava viszont újra felélesztette kétségbeesésemet.
- Mike?
Mintha erre megütöttek volna. Nem hallhattam, hogy az anyja mit felel neki, vagy előtte mit mondott, de ennyi elég is volt.
Mike. Hát tőle sem olyan egyszerű megszabadulni, mint gondoltam. És ki tudja, talán még Kristen is táplál iránta gyengéd érzelmeket. És egyszer vissza fog menni. Hozzá.
Nem bírtam tovább, felkaptam a pezsgősüveget, és minél távolabb akartam kerülni Kristentől, eleget hallottam már így is. A hálóba mentem, életem eddigi legboldogabb pillanatainak helyszínére azzal az elhatározással, hogy leiszom magam. A pezsgő viszont nem volt elég tömény ehhez, így még akkor is józannak éreztem magam, amikor a fél üveget megittam.
Hallottam, ahogy Kristen a szobába lép.
- Rob… - szólított meg, de nem mozdultam.
Ekkor közelebb jött, és leült mellém. Igyekeztem titkolni előle belső feldúltságom. Épp elég baja van most neki is, nem akartam, hogy még én is tegyek rájuk egy lapáttal.
Megérintette a vállamat, mire megborzongtam, de egyre csak a volt barátja neve visszhangzott a fejemben. Tudnom kell, egyszerűen legalább annyit muszáj tudnom, hogy érez-e még iránta valamit.
- Mike? – kérdeztem fojtott hangon.
- Anyám említette, hogy kérdezősködött rólam – magyarázta.
Kérdezősködött. Egyértelmű, hogy miért.
- Ennyi? – kérdeztem.
Reméltem, hogy elmondja, ha van még más is. Jobb szerettem volna tudni, mik az esélyeim.
- Igen, ennyi – felelte.
- Ő még mindig szerelmes beléd – mondtam halkan.
Egy pillanatig nem válaszolt, de utána majdnem minden kétségemet eloszlatta.
- Én viszont nem őt szeretem, úgyhogy nem érdekel.
Erre rá néztem, de úgy tűnt, igazat beszél.
- Én téged szeretlek – tette még hozzá.
Erre félig szomorkásan, félig boldogan elmosolyodtam, és már nem akartam titkolni előtte én sem, amit érzek. Az üveget letettem, és a vállát átölelve magamhoz húztam.
- Én is szeretlek – suttogtam neki.
Ő is szorosan visszaölelt, én pedig megkockáztattam, hogy egy csókkal is kifejezzem neki mindezt. Kissé tétován szorítottam a számat az ajkaira, de ő minden félelem nélkül máris visszacsókolt, és ezzel elvette az összes maradék józan eszemet is.
Lassan hanyatt döntöttem, és úgy hajoltam fölé. Kezeim a derekáról a combjára siklottak, és kicsit feljebb emeltem az ágyon, hogy ne lógjon le róla. Ekkor ösztönösen kulcsolta át lábaival a csípőm, még jobban felingerelve ezzel az érzékeimet. Testünk szorosan simult össze, és lassan, szerelmesen simogatni kezdtük egymást.
Az egyik kezemmel még mindig a lábát és a fenekét cirógattam, és szaporábban kezdtem venni a levegőt, ahogy nyelvünk egyre vadabb csókban forrt össze. A vérem szélsebesen száguldott az ereimben, de agyam egyik hátsó zuga figyelmeztetett, hogy ne legyek túl heves.
Azt mégsem tudtam megállni, hogy kezem Kristen felsője alá csússzon, és hasán keresztül a mellére simítsam a tenyeremet.
Egy pillanatra megmerevedett, és hallottam, hogy elakad a lélegzete. Tovább csókoltam, próbáltam meggyőzni róla, hogy nincs mitől félnie.
Széttárt combjai közé szorítottam vágytól megmerevedett testemet, de egy pillanattal később már tudtam, hogy ez az, amit nem kellett volna. Csókunkat megszakítva tiltakozóan nyöszörögni kezdett, és tenyerét mellkasomra simítva próbált ellökni magától.
Teljesen beborított a vágy, és nem akartam most itt abbahagyni, amit elkezdtünk, de amint egész testében remegni kezdett, valahonnan mégis erőt tudtam meríteni, és zihálva leszálltam róla.
Kábán figyeltem, ahogy könnyei kicsordulnak, és hátat fordítva nekem összekuporodik az ágyon, majd szívszaggató zokogásba kezd.
Nem tudtam, mit tehetnék. Még én sem csillapodtam le az előbbiek után, így egy percig még csak némán figyeltem, ahogy rázkódik a teste a sírástól, majd óvatosan megérintettem a vállát.
