77. fejezet (Kristen)
Esélyem sem volt védekezni Tom erejével szemben.
Sem Jenny, sem Rick nem mutatkozott, akárhogy sikítoztam, így lassan beszivárgott a tudatomba, hogy csak mi ketten vagyunk a lakásban.
De hogy hagyhattak egyedül vele?! Milyen mesét adott be nekik, míg nem voltam itt, amivel elérte, hogy itt hagyjanak vele egyedül?! És ők miért hitték el?!
Még mindig nem tudtam felfogni, hogy tényleg velem történik mindez.
Tom bosszankodva tépte le rólam a nadrágot, majd szétfeszítette a térdeimet, és hiába rúgkapáltam, közéjük feküdt, így arra sem maradt lehetőségem, hogy egy jól irányzott rúgással térítsem észhez.
Amikor éreztem, hogy kezeimen enyhül a szorítás, szabadulni próbáltam, de ezzel csak azt értem el, hogy újfent kinevetett, és még fájdalmasabban tartott tovább.
Úgy gondoltam, talán érdemes újra megpróbálnom beszélni vele, bár kétellettem, hogy bármi is megmaradt a józan eszéből.
- Tom, kérlek…
- Nem bírom abbahagyni, csodálatos vagy – súgta vissza, pedig még be sem fejeztem a mondatot.
- Ne csináld, kérlek – könyörögtem sírva.
- Tegnapelőtt, akármit mondasz is, hogy kit képzeltél a helyembe, velem csókolóztál, engem öleltél, és engem kívántál, nem őt!
A végét szinte már kiabálta, de a mostaninál jobban már kevéssé ijeszthetett volna meg.
- Tom, Rob a barátod…
- A barátom nem verné szét a képemet egy nő miatt.
Nem értettem, mi történt vele, amiért ennyire elvesztette minden önuralmát és így beszél. Most tényleg nem tűnt részegnek, úgyhogy ez teljesen kizárt.
A kábítószerekről nem voltak ugyan komolyabb ismereteim, de nem zártam ki, hogy valami ilyesmi befolyása alatt áll, és nincs is tudatában annak, amit tesz.
Így viszont valóban nincs esélyem vele szemben.
Ahogy a nadrágom után a melltartómat is kettétépte, és elkezdte végigcsókolni a testemet, továbbra is az ágyhoz szegezve, hogy moccanni se tudjak, már nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy vége legyen.
Akármit is akar tenni velem, csinálja, aztán hagyjon békén.
A könnyek végigömlöttek az arcomon, és csak Robra tudtam gondolni. És abban hinni, hogy valahogy mégis ide tud érni, be tud jutni a lakásba, és megment Tomtól.
De ahogy teltek a percek, lassan feladtam ezt a reményt is.
Tom egy pillanatra megállt, és homályosan láttam, hogy a szemembe próbál nézni, majd dühösen rázza a fejét.
- Miért nem élvezed most is?! – kérdezte mérgesen.
- Kérlek, Tom, engedj el… - suttogtam.
- Most miért nem viselkedsz úgy, mint a tónál?!
Egyre jobban bedühödött, és én egyre jobban féltem tőle. Az előbb tévedtem azzal kapcsolatban, hogy jobban már nem ijeszthet rám.
Szívem szaporán dobogott a torkomban, amint eszembe jutott egy (talán) mentő ötlet.
Próbáltam kipislogni a szememből a könnyeket, és nem elcsukló hangon szólni hozzá.
- Ha elengedsz… – szóltam, és minden színésznői képességemet bevetettem az ügy érdekében, hogy meggyőzőnek hasson, amit mondani fogok – Olyan leszek, amilyennek szeretnél…
Egy pillanatig megdöbbenve meredt rám, majd fölém hajolt.
Akármennyire igyekeztem, mégsem tudtam eltitkolni ajkaim reszketését az undortól, ahogy megcsókolt. Szívem szerint a nyelvébe haraptam volta, de féltem, hogy azt ő is hasonló „figyelmességgel” viszonozná.
Így két lehetőségem maradt.
Még egy darabig úgy teszek, mintha benne lennék a dologban, és valahogy megpróbálok kijutni a lakásból, amint egy óvatlan pillanatban erre alkalom nyílik, vagy tehetetlenül tűröm tovább, ahogy megerőszakol.
Mert abbahagyni nem fogja, ez már biztos.
Szememet szorosan lehunyva hagytam, hogy Tom nyelve bejárja a szám minden zugát, de visszacsókolni nem voltam képes.
Beleharapott a számba, mire felsikítottam. Ettől viszont, ha lehet, még jobban beindult. Éreztem, hogy felrepedt a szám, és kiserken rajta a vér, de ő nem foglalkozott vele. Még erőszakosabban kezdett csókolni, én pedig ezúttal erőmön felül visszacsókoltam, csak hogy szálljon már le rólam.
Újabb könnyek törtek elő a lezárt szemhéjaim mögül.
Az ajkaimat hátrahagyva újra melleim felé vette az irányt, és azt is durva harapásokkal tarkította. Erőtlenül küzdöttem marka és teste szorításában.
- Nem azt mondtad, hogy olyan leszel, amilyennek szeretnélek? – kérdezte. – Akkor élvezd!
Durván végigsimított oldalamon, ahol előző nap Rob szorítása miatt keletkeztek rajtam csíkok, és önkéntelenül felnyögtem a fájdalomtól.
Persze, hogy észrevette, és persze hogy félremagyarázta, ahogy odapillantva meglátta a lilás foltokat.
- Szóval erőszakosan szereted? – kérdezte mohón, mire hiába ráztam a fejemet, újabb harapásokat ejtett testemen.
A bugyimat is cafatokban tépte le rólam, majd cseppet sem finom mozdulatokkal szétterpesztett lábaim közé nyúlt, és fájdalmasan belém dugta az ujjait.
Továbbra sem tudtam elég hangosan sikítani, de még nem adtam fel, hogy talán el tudok menekülni, bár erre egyre kevesebb esélyem volt.
Meghallottam csörögni a mobilomat a nappaliban, és az ajtó felé kaptam a fejem, de akárki is hívott, tíz csöngés után letette, és nem hívott újra.
- Tom – szóltam hozzá, de nem figyelt rám, csak arra koncentrált, hogy tud még nagyobb fájdalmat okozni.
Kezdtem elveszíteni a józan ítélőképességemet, de összeszedtem gondolataimat, és újra próbáltam felhívni magamra a figyelmét. És nem a testemre, hanem a mondandómra.
- Tom – súgtam, mire végre rám nézett, de kezével továbbra is fájdalmat okozott, ahogy szinte tépte a testem.
- Kívánlak – hazudtam összeszorított fogakkal.
Erre elvigyorodott, és újra megcsókolt, ezúttal nem annyira keményen, de mégis volt benne valami őrült fékezhetetlenség.
Lehetőségeimhez mérten elég szenvedélyesen csókoltam vissza, kizárólag a szabaduláson járatva gondolataimat, és várva annak pillanatát.
Kezeimet elengedte, így elérkezettnek láttam az időt, hogy minden erőmet összeszedve ellökjem magamtól, de olyan erősen markolt a hajamba, hogy nem voltam képes megmoccanni sem.
Feladtam a küzdelmet, és végképp kimerülten hagytam, hogy tegyen, amit akar.
Úgy tűnt, ez a reakcióm jobban meglepte, mint az eddigi próbálkozásaim, mert hirtelen eleresztett, leszállt rólam, és tágra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy távolodik egy lépést az ágytól. El sem hittem! Itt a lehetőség.
Az ajtó felé pillantottam, hogy felmérjem a távot, de visszanézve Tomra már elszállt minden bátorságom.
Csak állt egy percig, és bódultan figyelte, ahogy az ágyon reszketek.
- Gyönyörű vagy – suttogta, majd ledobta a kabátját, és a nadrágját kezdte gombolni.
Rádöbbentem, hogy nem fogja abbahagyni.
Felemelkedtem, és az ágy széle felé kúsztam. Egyelőre nem vetette még rám magát, de alaposan figyelemmel kísérte minden mozdulatomat. Ekkor összeszedtem minden maradék erőmet, és felpattanva az ajtó felé iramodtam.
Megragadtam a kilincset és egy arasznyira sikerült kinyitnom, amikor tenyerét rátapasztva visszacsapta, és engem belülről az ajtóhoz szorított.
Ismét hajamba markolva kényszerített, hogy visszaforduljak, majd egy hatalmas ütést éreztem az arcomon, és egy pillanatra elhomályosult előttem minden.
Szédelegve érzékeltem, hogy az ágyra esek, és a következő pillanatban egy éles fájdalom hasított a lábam közé, ahogy belém hatolt.
Levegőt sem kaptam a váratlan kíntól. Az már rég nem számított, hogy a fejbőröm égett, a harapásai nyoma csak úgy izzott szerte a testemen, és az ütés helyéről az arcomon valami nedveset éreztem a nyakam felé szivárogni.
Ahogy egyre gyorsabban mozgott, annál nagyobb fájdalmat okozott, de nem törődött sem a könyörgésemmel, sem a sikoltásommal, egyre vadabbul és durvábban használta elgyötört testemet.
Teljesen elengedem magam, és nem láttam semmit, csak homályos foltokat magam körül.
Egy idő után vége lett a fájdalomnak, a lüktetésnek és a mozgásnak is a testemben.
Lehunytam a szemem, mégis érzékeltem, hogy megkönnyebbülök, ahogy leszállt rólam.
Egy gyengéd érintés lebegett végig az arcomon, mire elfordítottam a fejem, de így is éreztem, hogy fülemhez hajol, és suttogni kezd.
- Szeretlek, Kristen. Ne haragudj.
Nem fordítottam felé az arcom, összegömbölyödtem az oldalamon, és némán zokogtam.
Hallottam egy kis neszt a hátam mögül, majd elment. Legalábbis úgy gondoltam, mert már csak a csöndet hallottam magam körül, leszámítva saját ziháló lélegzetem.
Nem tudom, mennyi ideig fekhettem ott, de egyszercsak a fürdőszobában találtam magamat, a jéghideg zuhany alá kuporodva vártam, hogy valaki rám találjon.
Nem láttam semmit, pedig nyitva voltak a szemeim, mégsem fogtam fel a külvilágból semmit. Egyedül Tom arcát láttam magam előtt, ahogy vigyorogva harapdál, majd megüt, a hajamat tépi, és amikor erőszakosan rám mászott.
Nem érzékeltem a hideg vizet sem, megnyugtatóan csorgott végig a testemen, mégis, amikor egy kéz érintette meg a vállam, és a nevemen szólított, remegni kezdtem, és suttogva kértem, hogy menjen el, hagyjon békén.
Nem fogtam fel, hogy ki az valójában, és mit akar.
A hang azonban tovább beszélt hozzám, kérdezgetett, de nem értettem, hogy mit. Aztán egy ismerős női hang szólalt meg halkan és szenvedően. Tudtam, hogy Jenny az, a barátnőm, de nem értettem, mit keres itt. És miért szenved?!
- Rob, most menj ki innen, kérlek.
