91. fejezet (Kristen)
Álmodtam. Végre. És szépet.
Boldog voltam, és szerelmes. Annyira, mint még soha. Egy hajón voltunk Robbal, a víz lágyan ringatta alattunk. Egymáshoz bújva ültünk a fedélzeten, egy napozóágyon, és csak mi voltunk ketten.
Semerre nem lehetett látni a szárazföldet, kizárólag a végtelen óceánt. A világban is csak ketten voltunk.
- Rob – suttogtam.
Ő válasz helyett lágyan megcsókolt, és magához szorított. Tudtam, hogy ő is arra gondol, amire én.
Csókja édes volt, és érzelmekkel teli. Tudtam, hogy szeret, és én is viszontszeretem.
Kezei óvatosan cirógatni kezdték a hátamat, majd az egyik előresiklott a mellemre. Ajkai továbbra is az enyémeket becézgették.
Teste szinte perzselt, és nem a tűző naptól. A sajátomat is lángolni éreztem a vágytól.
Épp csak egy fürdőruha volt rajtunk, és a hátamon maradt kezével éreztem, amint kicsatolja a bikinifelsőmet. Egy pillanattal később már nem volt rajtam.
Hanyatt fordult, és magára húzott. Ráültem a csípőjére, és fölé hajoltam újabb csókért esedezve.
Nem kellett sokat könyörögnöm. Kezei a fenekemet markolászták, és ölemnél éreztem merevedését, ahogy mozogni kezdtem rajta.
Még két vékony ruhadarab állt közénk, de volt benne valami izgató, hogy egy kissé elodázzuk a beteljesülést.
Ajkaitól elszakadva csókokkal borítottam be a nyakát, a felsőtestét, majd lejjebb csúsztam, hogy elérjem a hasát… ujjaim eközben a nadrágja dereka alá férkőzve attól is lassan megszabadították.
Felnyögött, amint megérezte magán a leheletem, aztán azt, ahogy a nyelvemmel körbesimogattam. Órákig tudtam volna így kényeztetni, de hangos lihegéséből ítélve neki nem voltak órái hátra.
Karjaimnál fogva emelt vissza magára, és én tiltakozás nélkül tártam ki fölötte combjaimat, hogy bikinialsómat félrehúzva magamba fogadhassam.
Amint kitöltötte bensőmet, egy apró fájdalmat éreztem, de érdekes módon a mellemen, nem pedig a lábam között.
De nem gondolkodtam ezen tovább, hanem mozogni kezdtem rajta, mellkasára támaszkodva hajoltam le újabb forró csókért. Nyelvünk vad csatát vívott perceken át, majd amint felemelkedtem, éreztem a kezeit a melleimre csúszni.
Egyre gyorsabb tempót diktáltam, és élvezetemre az is rásegített, hogy a hajó imbolyogni kezdett alattunk. Már éreztem a reszketést, Rob keze pedig egyre szorosabban markolta a csípőmet, ahogy ő is próbált mozgatni magán.
Légzésünk zaja keveredett az óceánéval. Hirtelen besötétedett, és felnézve megláttam a majdnem fekete fellegeket. Nem érdekelt, hogy megázunk, felborulunk vagy meghalunk, egyre hevesebben mozogtam Rob testén a gyönyörökért. Egy pillanattal később egyszerre nyögtünk fel, ahogy elért minket a megkönnyebbülés. Zihálva a mellkasára borultam, és ahogy körülnéztem, alig láttam bármit is a szinte éjszakai sötétségtől.
Félni kezdtem. Újra éreztem a fájdalmat a mellemen, és lenézve láttam, amint furcsa harapások tarkítanak. Ijedten felpillantottam, de nem Rob arcát láttam… nem rajta feküdtem. Nem vele szeretkeztem…
---
Verejtékben úszva ébredtem, és fogalmam sem volt róla, hol vagyok.
Sötét volt. Nagyokat nyelve próbáltam levegőhöz jutni, és legyőzni a félelmemet, de mindenekelőtt eltűntetni a szemem elől Tomot, aki csak vigyorgott rám az álmom végén.
És a sokknak még nem volt vége.
Éreztem, hogy egy test fekszik mellettem, és elakadt a lélegzetem. Testem reszketni kezdett.
Nem láttam a sötétben, hogy ki az. Szorosan ölelt magához, és a szívem kihagyott egy pár ütemet. Erőltettem a szemeimet és egy kis idő múlva az ablakon halványan beszűrődő fényben megláttam, hogy Rob az.
Szívverésem újra felerősödött, de legalább verni kezdett.
Karjait körém fonva aludt. Fogalmam sem volt, hogy kerül ide, vagy hogy egyáltalán én hogy kerülök ide. Tompán rémlett, hogy a kanapén aludtam el, mert egyedül éreztem magam, és reméltem, hogy Rob nem fog elzavarni, ha kimegyek még kicsit tévézni hozzá.
Nem zavart el, és én elaludtam.
Biztos ő hozott ide be. De miért maradt itt?
Most, hogy végre felébredtem, és láttam, hogy ez itt mellettem ő, és nem valaki más… már bántam, hogy velem maradt, csak az okát nem értettem.
Én kértem volna rá félálomban, hogy maradjon, és ő csak engedelmeskedett a kérésemnek… Vagy önként maradt…
Nem tudtam. De most valamiért megnyugtatott a közelsége, a teste melege, a bőre illata. A mellkasa meztelen volt.
Ez újfent elgondolkodtatott. Magamon éreztem valami ruhaféleséget, de nem voltam benne biztos, hogy ő nem teljesen meztelen-e…
Nem mertem leellenőrizni, mert attól féltem, akkor felébred.
Óvatosan mellkasára fektettem a fejemet, és hallgattam egyenletes szívverését.
Eszembe jutott előző esti töprengésem. Most újra tudatosult bennem, hogy még mindig ugyanazt érzem iránta. Ugyanazt a szerelmet… és ugyanazt a vágyat.
Az álmom viszont bebizonyította számomra, hogy bármilyen kellemes együttlét egy pillanat alatt megváltozhat, és ez a valóságban még szörnyűbb volna.
Így nem kockáztathatok. Legalábbis egyelőre. Ahogy lehunytam a szemem, újra magam előtt láttam Tom vigyorgó ábrázatát, úgyhogy inkább kinyitottam.
Nem mertem visszaaludni.
Egy kis tépelődés, és légzésem normálissá válása után megkíséreltem kibújni Rob karjaiból, arra gondolván, hogy ha elszívok egy cigit, attól biztos sikerül lecsillapodnom annyira, hogy újra el tudjak majd aludni.
Lassan és óvatosan csúsztam ki a kezei közül, és szerencsére nem ébredt fel közben. Azt is észrevettem egyúttal, hogy van rajta nadrág. Egy percig még meghatottan figyeltem, ahogy békésen alszik, és elmosolyodtam.
Örültem annak, hogy tisztázni tudtam magamban végre, mit érzek iránta. Tiszta szívemből szeretem.
Halkan lekúsztam az ágyról, felkeltem, és kimentem a nappalin át az erkélyre. Kint teljesen sötét volt még, bár már derengett az egyik horizonton a felkelő nap, és ahogy felbámultam az égre, nem láttam a csillagokat. Vagyis felhős az ég. Erről újra eszembe jutott az álmom.
A hirtelen elsötétedő fellegek az óceán felett. Mélyet szívtam a cigimből, és hallottam, ahogy nyílik az erkély ajtaja. Amit becsuktam magam után, ahogy kiléptem.
Megfordultam, és Rob állt ott kócosan, álmosan, de mégis őrjítően szexisen.
- Rosszat álmodtál? – kérdezte.
Csak bólintottam. Közelebb jött, ő is rágyújtott.
- És jól vagy?
- Jól – feleltem.
Most az álmom első fele jutott eszembe. Lesütöttem a szemeimet, hogy eltűntessem belőlük azokat az érzéseket, amelyeket kiváltott belőlem.
Sóhajtottam, majd visszanéztem Robra.
Ő is engem figyelt.
- Ne haragudj, hogy odafeküdtem melléd – kezdett magyarázkodni homlokráncolva. – Csak amikor bevittelek a hálóba, a nyakamba kapaszkodtál, és nem engedtél el.
Egy félénk mosolyt villantott felém, bocsánatkérően.
Hittem neki. Eszembe sem jutott, hogy hívatlanul tört volna rám, vagy önként cselekedett volna.
- Örülök, hogy velem maradtál.
Meglepetten nézett végig rajtam, majd elfordult. Elbizonytalanodtam.
Lehet, hogy tévesen értelmeztem a jelzéseit, és már nem akar tőlem semmit… Csak kedves akar lenni.
Ezt is megértettem volna. De most nem tudtam, hogy mit csináljak, hogy ez kiderüljön. Vagyis…
Elnyomtam a cigimet, és közelebb léptem hozzá. A szívem máris a torkomban dobogott. Egyik kezem felemeltem, és megérintettem a karját.
A kezemre nézett, de nem húzódott el.
- Kristen, ne csináld ezt, kérlek – szólt szinte suttogva.
Erre elvettem róla a kezem. Még az érintésemet sem akarja. Akkor hiába volt minden erőfeszítésem, hogy rendbe jöjjek.
Lehajtottam a fejem, és szomorúan elfordultam.
- Ne haragudj, csak… - folytatta csendesen. – Nem vagyok fából, és… annyira hiányzol.
Visszafordultam hozzá, és láttam, hogy megremeg a szája. Én is reszkettem belülről.
- Te is nekem – súgtam.
Fájdalmasan rám nézett, majd újra maga elé bámult.
Vettem egy mély levegőt, felkészülve az összes lehetséges válaszra, amit a következő kérdésemre felelhet, majd megszólaltam.
- Kérhetek valamit?
- Bármit – mondta.
Felbátorodtam.
- Átölelnél?
Rám nézett, majd ő is elnyomta a cigijét, ellökte magát a korláttól, odajött hozzám, és óvatosan magához húzott. Kezeit éreztem a derekamon, és a hátamon, ahogy lágyan simogatnak. Boldogan simultam hozzá, és én is átkaroltam a testét. Fejemet mellkasára hajtottam, és megremegtem, de már rég nem a félelemtől.
Ő viszont félreérthette, mert máris el akart húzódni, de nem engedtem.
- Köszönöm – suttogtam.
- Nincs mit megköszönnöd.
Éreztem, hogy egy csókot lehel a hajamba, majd még egyet. Hirtelen vissza tudtam idézni azokat az érzéseket, amiket azelőtt éreztem, és szívem megtelt szerelemmel. Tudatni akartam vele is, még akkor is, ha benne ez már nincs meg ugyanúgy.
- Szeretlek, Rob – mondtam halkan, de határozottan.
Kezei egy pillanatra abbahagyták a simogatásomat, majd folytatták, de nem válaszolt.
