95. fejezet (Rob)
Amikor hazaértünk, még éppen világos volt, így Kristennek nem volt szüksége a segítségemre, hogy feltaláljon a lakásig, elég sok ablak volt a lépcsőházban. Én meg a dobozt cipeltem.
Egyre kíváncsibb pillantásokkal méregette. De csak mosolyogtam a türelmetlenségén.
A lakásba érve a dohányzóasztalra tettem, és kinyitottam. Nem volt benne titok. Vagyis a titok nem ott volt, hanem továbbra is a zsebemben lapult. Szinte égette… De még várni akartam vele, mielőtt odaadom neki. Fel kellett készülnöm arra is hogy visszautasítja…
Elnevette magát, ahogy meglátta az evőeszközöket és a vadiúj poharakat. Az egyik pezsgőspoharat felemelte, és halványabb mosollyal nézegette elgondolkodva.
A pezsgőről már nekem is örökre az az éjszaka fog az eszembe jutni. Tudtam, hogy most ő is arra gondolt, mert elpirult. Napok óta először láttam elpirulni, és megbabonázva bámultam. Amikor észrevette ezt, még mélyebb színt öltött az arca, és elfordult.
A konyhába vittem a cuccokat, és előszedtem pár edényt, hogy nekiálljak a vacsorának.
Kristen kíváncsian utánam jött ide is, és hitetlenkedve nézte, mit művelek.
- Te főzni is tudsz? – kérdezte.
Rámosolyogtam, miközben feltettem a tésztának a vizet főni.
- Évek óta egyedül lakok és még nem haltam éhen – kacsintottam rá.
Kicsit irigykedő pillantásokkal nézegette, ahogy a szósz összetevőit is belepakolom sorban a másik edénybe, és kevergetni kezdem.
A múltkor ő is ajánlkozott, hogy főz valamit, de ezek szerint mégsem olyan magabiztos, ami a konyhai tevékenységeket illeti.
Kivéve egyet… megállt a kezem a pulton, amin éppen a sajtot reszeltem. Még emlékeztem, ahogy éppen itt ült előttem, lábait a derekam köré kulcsolva, és én éppen…
Lehunytam a szemem egy pillanatra, hogy elűzzem az emlékeimet. Szívem már ettől is hevesebben dobogott.
Kristen ekkor ráadásul mellém lépett, és az illatával meg alapból a közelségével nem könnyítette meg, hogy mielőbb lehiggadjak.
Mélyet sóhajtva néztem a kezemben tartott sajtra, de elfelejtettem, mit is akartam vele csinálni. Sajt. Körülnéztem még a pulton, de csak Kristent láttam rajta. Ahogy csókra nyújtja a száját, és szorosan húz magába…
Nem kaptam több levegőt. Felnyögtem, és hátat fordítottam a pultnak.
A valódi Kristen ijedten nézett rám.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
Nem mertem ránézni, miközben válaszoltam.
- Persze – szűrtem a szót összeszorított fogaim közt.
Most úgy éreztem, muszáj elmennem a közeléből.
- El kell szívnom egy cigit. Azt… – mutattam a pultra. – Befejeznéd?
Még mindig nem tudtam, mit is akartam csinálni a sajttal, így mielőtt megkérdezhette volna, kimenekültem a konyhából. Reménykedtem benne, hogy magától is rájön, és nem jön utánam, hogy megkérdezze.
Az erkélyen remegve támaszkodtam a korlátnak, és egymás után szívtam a cigiket. Csak öt perc kell. Ebből már hét is letelt. Vagyis hét cigit szívtam el, percenként egyet.
De tudtam, hogy még nem mehetek vissza. Addig nem, míg nem tudom eltitkolni előle, mennyire megkívántam. És a nadrágomra nézve ez bizony most elég egyértelműen látszódott.
És persze, hogy ő is csak eddig bírta. Kilépett az erkélyre, de hátat fordítottam neki. A hátam mögé lépett, és megérintette a hátam. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy kinyögje, mit akar, hogy aztán visszaküldhessem a lakásba, mielőtt késő.
Érezhette rajtam a feszültséget, csak rossz irányban gondolkodott.
- A fejed fáj megint? – kérdezte halkan.
Végignéztem magamon. Nem, határozottan nem a fejem fájt. Egy másik testrészem lüktetett forrón. Alig bírtam magammal. Erősen szorítottam a korlátot.
- Nem – válaszoltam neki. – De most menj vissza, kérlek.
- Rob…
Lehunytam a szemem. Most a vállamon simított végig. Ezt nem fogom kibírni… akármennyire is szeretném, nem fog menni…
- Nem megyek, míg nem mondod el, mi a bajod! – dacoskodott, és ekkor elszakadt nálam a cérna.
Olyan hirtelen fordultam hátra, hogy Kristen ijedten hátrált egy lépést. Majdnem utánakaptam, de ahogy megláttam a szemében a riadalmat, ez megállított. Szívem majd’ kiugrott a helyéről.
Újra elfordultam, de addigra már észrevette a nyilvánvalót, ahogy végigfutott rajtam a tekintete.
- Kérlek, menj be most – szóltam most már valamivel higgadtabban.
Előbb azt hallottam, hogy aprókat lélegez, utána pedig a lépteit befelé.
Majdnem elrontottam mindent. Mielőtt azonban utálni kezdtem volna magamat, visszajött. Letett mellém egy sört, és megint eltűnt.
Elmosolyodtam. Felvettem az üveget a földről, és pár korttyal el is fogyasztottam.
Máris jobba éreztem magam.
Még egy szál cigi kivégzése után elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy vissza tudjak menni hozzá.
A tészta addigra meg is főtt, a sajt lereszelve… – majdnem a homlokomra csaptam. Persze, le akartam reszelni! Kristen pedig épp kevergette a szószt.
Nem mertem közelebb lépni hozzá. És a pultra sem ránézni.
Ő viszont hátrapillantott a válla fölött, és észrevett.
- Mindjárt kész, és a poharakat is elmosogattam. Megterítenél? – kérdezte, mintha mi sem történt volna az imént ott kint az erkélyen.
Szívesen segítettem volna, ehhez azonban közelebb kellett mennem hozzá. Visszatartottam a lélegzetem, hogy legalább az illata ne csábítson, miközben elővettem két tányért, meg az egyik pezsgőt a hűtőből, és a szobában a dohányzóasztalon nagyjából megterítettem.
Kedvesem is sürgött-forgott, ahogy hozta a tésztát, a sajtot, meg a szószt.
Felavattuk az új evőeszközök egy részét, és megállapítottam, hogy közösen egész finom étket bírunk összehozni. Kristen is elégedett lehetett, mert jó étvággyal falatozott.
Mivel a főzés alól alapos indokkal mégis kihúztam magam, és szinte csak az előkészületekben vettem részt, felajánlottam, hogy elmosogatok, amint befejeztük a vacsorát.
Addig is edzeni akartam magam arra a pillanatra, amikor majd átadom neki a zsebem mélyén lapuló meglepetést.
Mivel a Rick és Jenny közreműködésével előkészített tervnek lőttek, vagy inkább egy későbbi időpontra tolódott, így még mindig fogalmam sem volt róla, hogyan viszonyul a meglepetésekhez és az ajándékokhoz.
Csak azért imádkoztam, hogy ne azonnal utasítsa vissza. Legalább nézze meg, és ha nem tetszik neki, akkor mondjon végleg nemet. De ezt hogy vezessem elő neki?!
Míg mosogattam, végig ezen törtem a fejem. És egyre jobban tartottam a reakciójától. De perpillanat csak így tudom neki kifejezni, mit is érzek iránta. A szavaimban nem bízok, gondolkodtam.
Végül befejeztem a mosogatást, megtöröltem a kezem, és visszamentem a nappaliba, de Kristent újra az erkélyen találtam. Meglepetten tapasztaltam, hogy két gyertyát állított az erkély két végébe, így téve romantikusabbá a hangulatot. Eddig nem tudtam, hogy van itthon gyertyám…
Kristen ekkor egy pohár pezsgőt nyújtott felém. Mosolyogva elvettem, de még nem kortyoltam bele. Ahogy láttam, ő sem.
- Mire igyunk? – kérdezte.
Hosszan fontoltam a választ. Most kellene elővennem a zsebemből az ajándékot.
Már nyúltam érte, amikor Kristen egy egyszerűbb megoldással állt elő.
- Ránk? – kérdezte kacsintva.
Meglepődtem, hogy kacérkodni mer, ismerve a helyzetemet, illetve tagadhatatlan vágyaimat iránta. De nem tudtam neki nemet mondani ezúttal sem. Visszamosolyogtam rá.
- Ránk! – mondtam határozottam, majd koccintottunk.
Belekortyolt, követtem a példáját, de végig egymás szemébe néztünk. A nap már lement, és csak a gyertyák világítottak az erkély két szélében.
Ő most is gyönyörű volt, ahogy mindig. A lángok végigtáncoltak a testén, és engem majdnem megint magával ragadott a szenvedély, de mielőtt odaléptem volna hozzá, hogy átölelem, megcsókolom, aztán… észbe kaptam, és elfordítottam róla a szemeimet.
Ő viszont megint kísértette a sorsát, ahogy közelebb lépett, és a pezsgőt kivéve a kezemből a korlátra helyezte az övé mellé, majd elém lépett, és felnézett rám.
Már egy ideje nem vettem szabályosan a levegőt, de most teljesen elfeledkeztem róla, hogy létszükséglet.
Kristen tétovázott egy kicsit, majd megfogta a kezeimet, és a derekára helyezte. Nagyot nyeltem, de nem mertem megmozdulni, csak hagytam és vártam, hogy kiderüljön, ő mit szeretne.
Hozzám simult, és én is átöleltem. Ez még belefér, gondoltam. Most kicsit jobb volt a helyzetem abban a tekintetben, hogy a legutóbbi erkélyes jelenet óta már lehiggadtam, de ez nem jelentette azt, hogy akármelyik pillanatban ne veszítsem el ismét a fejem. Kristen közelsége teljesen megrészegített.
A szeme csillogott a gyertyafényben, ahogy engem figyelt, majd lehunyta. Meg akartam csókolni. Lassan fölé hajoltam, és gyengéden az ajkaihoz érintettem a számat. Egy centire eltávolodtam, és vártam, hogyan reagál.
Résnyire nyitotta a szemét, majd újra behunyta.
Ezt felkérésnek vettem, de minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne legyek túl heves. Ezúttal már kicsit erősebben szorítottam a számat az ajkaira, majd nyelvemmel óvatos bebocsátásért esedeztem. Ajkai egyből elnyíltak a lány érintés előtt, és nyelvem egyből rátalált az övére. Forgott velem a világ, ahogy végre csókolhattam, és nem akartam abbahagyni soha többé.
Az íze szinte a mennyekbe repített, és egyre szorosabban húztam magamhoz. Kristen is a hajamba túrt, majd izgatóan a számba harapott. A következő pillanatban viszont hátrébb lépett, és a karjaim kiürültek.
Lihegve nézett rám, majd maga elé.
- Ne haragudj – suttogta.
Még a számban éreztem az ajkai édes ízét, és megőrültem érte, hogy újra a karjaimban tarthassam és teljesen az enyém legyen, de nem tudtam rá haragudni, amiért elhúzódott.
Én nem lettem volna rá képes, így hálás is voltam neki valahol.
Nem nézett rám, ahogy elővett két szál cigit, majd mindkettőt meggyújtotta, és az egyiket nekem nyújtotta.
Szívverésem még nem csillapodott, de mély levegőt vettem. Ő sem nyugodott még meg teljesen, de biztosítani akartam róla, hogy nem haragszok mert nincs miért, így most én vettem a bátorságot, és odaléptem hozzá, majd átöleltem a derekát, de ezúttal nem húztam közelebb.
- Nincs miért haragudnom – mondtam komolyan.
Aprót bólintott, majd cigizett tovább.
Egy kicsit vártam, majd úgy véltem, talán ez az a pillanat…
Összeszedtem minden bátorságomat, és benyúltam a zsebembe az ajándékáért. Egy apró dobozban lapult, így nem láthatta rögtön, amint előhúztam.
A kezébe adtam, mire meglepődve nézegetni kezdte… aztán tágra nyílt szemekkel felnézett rám.
- Nem muszáj elfogadnod – mondtam. – Csak szeretném, ha te is tudnád, én mit érzek irántad.
Egy teljes percig még a szemembe bámult meredten, majd megrebbentek a pillái, és újra a kis dobozra nézett. Szívroham közeli állapotban vártam, hogy kinyissa…
