97. fejezet (Kristen)
Rob nem habozott sokáig, és éreztem, ahogy ajka gyengéden a számhoz ér. Aztán elhúzódik. Megijedtem, de résnyire nyitott szemeim biztosítottak róla, hogy nem ment túl messze, alig egy centi választott el minket. Visszacsuktam a szemhéjaimat, és tovább vártam.
Ezúttal nem volt olyan gyengéd, de mégis óvatosan csókolt meg, és nyelve lágy bebocsátást kért a számba. Nem tétováztam megadni neki, és ahogy nyelveink találkoztak végre újra olyan hosszú idő után először, elvesztettem az időérzékemet, és belekábultam a pillanatba.
Egyre szorosabban ölelt magához, én is felnyúlva a hajába túrtam, és még közelebb húztam magamhoz, miközben csókunk sem szakadt félbe. Kissé az ajkába haraptam, majd megdöbbenve saját odaadásomon, hirtelen elhúzódtam.
Próbáltam kijózanodni. Csak lassan, fokozatosan, figyelmeztettem magamat.
Rob egyből elengedett, amint eltoltam, de láttam rajta, hogy kicsit csalódott.
- Ne haragudj – suttogtam.
Úgy éreztem, muszáj valamivel lenyugtatnom felizgatott érzékeimet, és a cigimért nyúltam. Neki is gyújtottam egy szálat, és odaadtam. Csak remélni mertem, hogy nem fog megutálni azért, hogy annak ellenére, hogy én kezdeményeztem, mégis végül én visszakoztam.
Tettei megcáfolták a feltételezéseimet, mert egy perc múlva odalépett hozzám, átölelte a derekamat, de nem húzott magához.
- Nincs miért haragudnom – mondta komoly hangon.
Aprót bólintottam, majd cigiztem tovább. Reméltem, hogy tényleg így van.
Ekkor szemem sarkából láttam, hogy a zsebébe nyúl, majd az egyik kezembe tesz egy apró dobozt. Nem tudtam mire vélni először, és csak nézegettem.
Aztán megijedem. Nem mertem kinyitni. Tágra nyílt szemekkel bámultam fel rá, de nem segített, amit az arcán láttam. Ő is bizonytalan volt, és kissé zavartnak tűnt.
- Nem muszáj elfogadnod – mondta. – Csak szeretném, ha te is tudnád, én mit érzek irántad.
Egy teljes percig még a szemébe bámultam meredten, majd megrebbentek a pilláim, és újra a kis dobozra néztem. Minden elképzelhető dolog megfordult a fejemben. Hogy mi is lehet benne. Kíváncsiságom már majdnem eluralkodott rajtam, de a félelmem volt az erősebb.
Azt mondta, ezzel akarja kimutatni mit is érez irántam. Nekem sokkal jobban esne, ha csak szimplán kimondaná.
Tovább nézegettem a dobozt, próbálva kitalálni, mit tartalmazhat. Egy gyűrű mindenképpen elfér benne… De manapság a nyakláncokat is képesek kisebb dobozokba pakolni. Vagy a karkötőket. Esetleg fülbevaló, vagy csak egy medál? De nyakláncom nincs, hogy arra tudjam akasztani.
A kis bársonydoboz megremegett a kezemben. Nem mertem kinyitni.
Rob végig figyelt, amíg azon agyaltam, mit is tegyek. Nem akartam megbántani azzal, hogy meg sem nézem. De ha félelmeim igaznak bizonyulnak, és egy gyűrű… Erre még messze nem vagyok felkészülve.
Vettem egy mély levegőt, és felé fordulva elszántam néztem a szemébe. Láttam, hogy a tekintete elkomorul, de mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, megszólalt a mobilom.
Lehunytam a szemem. Most nem akartam felvenni, nem akartam beszélni senkivel, habár valahol örültem is, hogy megmentettek a kínos pillanatok elől.
Elővettem a zsebemből, és láttam, hogy anyám keres. Rövid számolás után rájöttem, hogy Amerikában még csak kora délután van.
- Ne haragudj – mondtam Robnak, majd felvettem.
Közben kicsit odébb sétáltam, és újabb szál cigire gyújtottam.
- Szia anyu – szóltam bele.
- Szia Kristen, hogy vagy, kicsim?
Kicsim?! Anyám soha nem szokott lekicsimezni… És honnan tudja az itteni mobilom számát? Legutóbb Jenny telefonjáról hívtam.
- Honnan tudod a számomat? – kérdeztem gyanakvóan.
Láttam, hogy Rob is rágyújt, mire a dobozkára pillantottam, amit még mindig a kezemben tartottam.
- Először Jennyt hívtam, ő adta meg.
Akkor jól tippeltem. És nekem is eszembe jutott, hogy beszélnem kéne Jennyvel. De nem ma.
- Minden rendben van otthon?
- Emiatt hívlak. Kaptál egy forgatókönyvet, tegnap hozta egy futár.
Erre elakadt a lélegzetem, és éreztem, hogy elsápadok. Egy újabb film, és pont most, na ne.
- Ez… most nem alkalmas, anyu.
- Én már elolvastam, és pont hozzád illik a történet…
Elkezdte ecsetelni, hogy egy olyan magának való lányról szól, aki valami vámpírok közé keveredik, és beleszeret az egyikükbe. Mindig utáltam a vámpírokat, így a továbbiakban nem nagyon figyeltem oda rá.
Évek óta nem forgattam filmet, és most nem voltam olyan lelki állapotban, hogy folytassam az egészet. Valami emberibbet akartam csinálni, valami olyant, mint bármelyik más hétköznapi ember. Jenny is rendezvényszervezőként keresi a kenyerét, és tök jól elvan belőle. És boldog!
A filmek engem már rég nem tesznek boldoggá. És az elmúlt pár év alatt, amíg nem készítettem újat, szerencsére egyre ismeretlenebbé váltam, így el is tudtam végre vegyülni az egyszerűbb emberek között.
De hogy most térjek vissza… kizárt.
Bár az is lehet, hogy sikerülne könnyebben túllépnem azon, ami történt. Ha el tudná terelni a figyelmemet. Gondolataim pálfordulatával mégis kezdett érdekelni a dolog, de anyám már másról beszélt. Arra gondoltam, amíg itt vagyok, nem foglalkozok ezzel a bizonyos forgatókönyvvel, majd ha visszamentem, akkor elolvasom, és döntök.
Amint visszamentem… Ami újra keserűen ráébresztett arra, hogy hamarosan itt kell hagynom Londont, így is, úgy is. Ez a gondolat elszomorított.
Anyám még beszélt, de én újra a dobozra pillantottam. Ő azonban nem hagyta, hogy továbbra is csendben hallgassam.
- Mike is folyton érdeklődik, mit tudok rólad.
- Mike? – kérdeztem döbbenten, visszatérve a valóságba.
- Igen, nagyon hiányzol neki.
Na persze, képzelem. Hitetlenkedve ráztam a fejem. Ez nem valószínű.
Felfigyeltem rá, hogy amint kimondtam Mike nevét, Rob megrándult, mintha megütötték volna, majd elnyomta a cigijét, és a pezsgősüveget felmarkolva bement az erkélyről.
Nem akartam, hogy most hirtelen megint minden rosszra forduljon.
- Anyu, beszélhetnénk máskor? Most dolgom van – próbáltam lerázni, de nem volt olyan egyszerű, mint hittem.
- Mikor jössz végre haza, drágám?
- Nem tudom… - kezdett megfájdulni a fejem a hangjától.
- Majd hívlak, jó?
- Vigyázz magadra! Már mindenkinek nagyon hiányzol.
Még két hete sincs, hogy eljöttem. És én egész jól bírtam nélkülük, úgyhogy ettől nem lett lelkiismeret-furdalásom.
- Szia, anyu! – fejeztem be a beszélgetést, és kinyomtam a telefont.
Vettem két mély lélegzetet, és a dobozra néztem. Letettem a székre, ami az erkélyen volt, és Rob után mentem.
A hálóban találtam rá – a lakás erkélytől legtávolabbi pontján.
Az ágyon ült, háttal az ajtónak, a térdére könyökölve, és a pezsgősüveg felét már kiitta, ha jól láttam.
- Rob… - szólítottam meg, de meg sem moccant.
Közelebb mentem, és leültem mellé. Az arca merev volt, és semmilyen érzelem nem látszott rajta.
Nem nézett rám, akkor sem, amikor megérintettem a vállát, bár kissé mintha összerándult volna.
- Mike? – kérdezte, és fojtott hangja meggyőzött arról, hogy közel sem olyan nyugodt, mint amilyennek látszani akar.
- Anyám említette, hogy kérdezősködött rólam – magyaráztam.
Nem tudtam eldönteni, elhitte-e.
- Ennyi? – kérdezte.
Örültem, hogy végre kérdez, mielőtt téves feltételezéseket kreál magában, de mégis éreztem rajta a feszültséget.
- Igen, ennyi – feleltem.
- Ő még mindig szerelmes beléd – mondta Rob halkan.
Ezt kétellettem, de most nem is érdekelt.
- Én viszont nem őt szeretem, úgyhogy nem érdekel.
Erre végre rám nézett, és fürkészően pillantott a szemembe.
- Én téged szeretlek – tettem hozzá.
Erre kicsit szomorkásan elmosolyodott, majd végre megmoccant. Az üveget letette, és a vállamat átölelve magához húzott.
- Én is szeretlek – suttogta.
Végre kimondta… A boldogság minden idegszálamat ellepte, és felszabadultan öleltem vissza.
Szája tétován az enyémet kereste, de miután megtalálta, ha lehet, még forróbb csókban olvadtunk össze, mint az imént a teraszon.
Lassan hanyatt döntött, és úgy hajolt fölém. Kezei derekamról a combomra siklottak, és ahogy feljebb emelt az ágyon, hogy ne lógjak le félig, ösztönösen kulcsoltam át lábaimmal a csípőjét. Testünk szorosan simult össze, és lassan, szerelmesen simogatni kezdtük egymást.
Rob egyik keze még mindig a lábamat és a fenekemet cirógatta, és olyan őrjítően csókolt, hogy kezdtem elveszíteni a fejemet. Ő is egyre szaporábban szedte a levegőt. Nyelve izgató táncba csalta az enyémet, és enyhe pezsgőíze engem is megrészegített.
Keze ekkor a felsőm alá csúszott, és a hasamon felfelé haladva elérte a mellemet. Egy pillanatra megmerevedtem, és elakadt a lélegzetem. De csókja máris feledtette a pillanatnyi riadalmamat, az összes gondolatot kiűzve a fejemből.
Széttárt combjaim közé szorította a csípőjét, és megéreztem a keménységét a lábam között. Ekkor újabb fájdalom hasított belém ott lent, és az összes átélt szörnyűség felsorakozott az agyamban.
- Ne – nyöszörögtem, de azonnal észrevette, hogy baj van, ahogy meghallotta. Remegni kezdtem, mire leszállt rólam, és eltávolodott tőlem.
A könnyeim kicsordultak, és hátat fordítva neki összekuporodtam az oldalamon.
